Napló, 2009. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-02 / 30. szám, Vasárnapi Napló
CSERHALMI GYÖRGY ÚJRA FORGAT, callusz nti imádja,* ÖTÖDIK LETT fl RÓMAI VB-N ►». omn JANCSÓ MIKLÓSSAL DOLGOZIK Sül a BŐRE EGY PERCBEN Az ötös lottó 31. heti nyerőszámai Jokerszám: 15 23 41 67 73 685 336 Állati olimpia Veszprémben Vidám családi napra invitálnak mindenkit augusztus 2-án, vasárnap a veszprémi állatkertie, ahol állati olimpiát tartanak. A vadasparkban (luiky nyuszi játékában az állatok testfelépítésével, mozgásával ismerkedhetnek meg közelebbről a gyerekek. A főbejárat melletti regisztráció után az állatkert öt pontján különböző izgalmas feladatok megoldásával ajándékokat lehet nyerni, no és persze okosabban, bölcsebben hazatérni. Együtt ünnepeltek A megye huszonkét településéről érkeztek vendégek szombaton a második Leader halászléfőző versenyre a balatonalmádi sportpályára. A szervező Bakony és Balaton Keleti Kapuja leader Egyesület és a Balatonalmádi Kistérség Helyi Vidékfejlesztési Irodájának munkatársai a főzőversenyn kívül kulturális műsorokkal, vetélkedőkkel és a Leader-programban rejlő lehetőségekről szóló tájékoztatókkal is várták az érdeklődőket. A cél idén is az volt, kié lesz a legjobb halászléért járó, tavaly Sólyba került vándorkupa. Háromnegyed háromkor kezdődtek a programok Pandur Ferenc, a helyi vidékfejlesztési iroda címbirtokosa megnyitójával, és amíg rotyogott a halászlé, a többiek játékos versenyben mérhették össze tudásukat. Fél nyolckor lehullt a lepel, a rendezvény fővédnöke, Gőgös Zoltán, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára adta át a győztesnek járó jutalmat. Ezután Dolák-Saly Róbert és a Laur pour L'art társulat léppett fel, majd zenés mulatsággal zárult az este. Sikertelen újraélesztés Nem sikerült megmenteni azt a férfit, akit szombat délután 2 órakor a szigligeti strandon eszméletlenül húztak ki a vízből tájékoztatta lapunkat a mentőszolgálat ügyelete. A tapolcai esetkocsi és az odavezényelt Rupert mentőhajó személyzetének egyórás küzdelme ellenére a férfi életét vesztette. Árokba borult az autó A sebesség helytelen megválasztása miatt árokba borult egy személygépkocsi szombat délután Szentgál és Úrkút között. A balesetben egy férfi súlyosan, egy nő könnyebben sérült meg. Szintén könnyű sérüléssel járt a délelőtti órákban két kerékpáros ütközése is Pápán, a mentők egy nőt szállítottak kórházba. MTI 1111111111 Iliin 977 586 659906 0 9 0 3 0 A HÉT SZTORIJA Pápán rendezték Magyarország első Honda Gold Wing találkozóját Két keréken gördülő luxus közel ötszáz motor hangjától dübörgött a megyeszékhely, ugyanis tegnap délelőtt Veszprémbe látogattak a Pápán táborozó európai Gold Wing Szövetség tagjai, ahol az aréna előtt a polgármester fogadta őket. Mátyus Tamás A pápai táborból a Bakony kanyargós útjain, Zirc felől jöttek a különféle hang- és fényjátékkal felszerelt motorok, melyek közül a legtöbbet kóstálókban még légkondicionáló és DVD-lejátszó is van. Tömött sorokban sikerült csak megtölteniük a Veszprém Aréna előtti teret, ahol egy kis időre mindenki megállhatott. Lekerültek a fejekről a bivalyszarvas, vagy éppen gólyát formáló különleges bukósisakok, a motorosok kinyújtóztatták lábaikat, és előkerültek a járgányok hűtőtáskáiból a frissítők. Negyed óra múlva aztán Debreczenyi János polgármester is nyeregbe pattant, az ő vezérletével indult meg a menet egészen az Óváros térig. Itt egy rövid városnézés következett, majd a konvoj elindult vissza Pápára, a délutáni programokra. Folytatás a 3. oldalon. A motoros konvoj végigvonult a megyeszékhelyen a Veszprém Arénától az Óváros térig. Egy rövid városnézés után a Gold Wing Szövetség tagjai visszaindultak Pápára Utcai muzsikálás és gálahangverseny Tizedik alkalommal rendezik meg a Vivace nemzetközi kórusfesztivált Az élet örömei a mottója a Városi Művelődési Központ, valamint a Veszprém Város Vegyeskara által szervezett Vivace nemzetközi kórusfesztiválnak tizedszer éppúgy, mint a megelőző években. Balla Emőke Az élet örömei egészen mást jelentenek egy hűvösebb, hidegebb északi vagy egy tüzes, szenvedélyes déli embernek, mást jelent egy amerikainak vagy egy ázsiainak. Az elmúlt években a fesztiválon hallhattunk namíbiai, venezuelai, egyesült államokbeli, izraeli, fülöp-szigeteki, kínai, orosz, finn, belga, spanyol, horvát, görög együtteseket. A zsűri szakmai díját több alkalommal nyerték el lett és litván kórusok, akik szintén rendszeres fellépői a Vivace fesztiválnak. A zsűri mellett szavaz a közönség is az általa legjobbnak tartott műsorra, előadóra. A rendezvényre Szicíliából, Japánból, Lengyelországból, Svédországból, Taiwanról és Bulgáriából érkeztek a kórusok, a versenyprogramban két magyar, egy székesfehérvári és egy debreceni kórus vett részt. Az énekkarok szombaton délelőtt Veszprém belvárosában és a Balaton Plazában muzsikáltak, a gálakoncert és verseny - mely lapzártánk idején is tartott - este nyolc órakor kezdődött a vár színpadán. A kórusok önálló műsorukat mutatták be, a program végén pedig a Vivace egyesített fesztiválkórusa hét nemzet hét dalát adta elő. A kórusok szombat délelőtt Veszprém belvárosában muzsikáltak Kommandósok ártalmatlanították a fenyegetőt A speciális egység tagjai hozták ki a porvai kocsmából azt a férfit, aki egy harminc centiméteres pengehosszúságú késsel többször megszúrta magát szombaton kora délután, és öngyilkossággal próbálkozott - közölte az akciót irányító parancsnok a Napló érdeklődésére. Pálmáim László alezredes, a veszprémi kapitányság helyettes vezetője elmondta, a borzavári férfi délelőtt értesítette a zirci őrs ügyeletét, miszerint öngyilkosságot követ el. A rendőrök ismerték a férfit, aki már többször fordította a kést maga ellen, ezért kimentek a lakására, de nem találták. Folytatás a 3. oldalon.