Napló, 2009. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-05 / 208. szám

BAT 2009. SZEPTEMBER 5., SZOMBAT Jó úton járnak FEJLESZTÉS Borászati beruházás alapkövét helyezték el (Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Újhelyi István, a Mi­ Iniszterelnöki Hivatal állam- i titkára, aki a nemzeti turiszti­kai bizottság elnöke is egye Iben, azért tartja fontosnak az­­ilyen tervek megvalósítását,­­m­ert így jobban eladhatóvá­­ válik Magyarország a turiszti­kai és gasztronómiai értékei­kél egyaránt. Szerinte Bada­csony ismét fénykorát élheti a­­kiváló korára alapozva. Dr. Suchm­an Tamás, a Ba­laton Fejlesztési Tanács elnö­ke arra emlékeztette a jelenlé­­­vőket, hogy már 1995-ben­­szorgalmazta a magyarorszá­gi történelmi borvidékek ta­lálkozóját és együttműködé­sét. Krisztin N. László, Ba­dacsonytomaj polgármestere A badacsonytomaji beru­házás összértéke 1,2 mil­liárd forint, melyből 390 millió az EMVA-forrásból származik. A jelenlévők szerint nagy szükség van az ilyen beruházásokra, de csak akkor, hogy ha a gazdák a megtermelt szőlőt is el tudják adni, hiszen ez az üzem integ­örömmel számolt be arról, hogy Badacsonyban együtt­működnek a szőlősgazdák és közösen építik ki a stratégia-rátorként vásárolná fel a környéken megtermelt kiváló minőségű szőlőt. Márpedig azzal, hogy a Balaton-törvény már nem tiltja a régióban a szőlő kivágását, elképzel­hető, hogy a jövőben so­kan élnek a lehetőséggel és felszámolják az ültet­vényeiket, jukat. Laposa Bence, a pincé­szet tulajdonosa pedig mind­azoknak mondott köszönetet, akik bármi módon segítették a beruházást, melynek kereté­ben egy világszínvonalú bor­feldolgozó üzem, egy lát­ványpince és egy borhotel épül fel Badacsonytomajban. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter helyezte el az alapkövet a már épülő La­posa pincében, melynek tulajdonosa Laposa Bence. A borászatot jövő tavasszal kívánják avatni Programok vasárnapig (Folytatás az 1. oldalról.) A fennállásának 80 éves évfordulóját ünneplő Várpa­lotai Bányász Fúvószenekar adta meg az alaphangot az ün­nepi műsorhoz tegnap kora este a Thuri téren. A Magyar­­ország-szerte ismert zenekar történetéről Petrovics László révén könyv is íródott, a kötet bemutatóját vasárnap délután tartják. A zenés bevezetőt követő­en kitüntetéseket adott át Né­meth Árpád polgármester. Várpalota városért érdem­éremmel jutalmazta a telepü­lés önkormányzata Harsányi Istvánt és Síkos Péternét. A közigazgatásban végzett te­vékenységéért Mezei István­­nívódíjat vehetett át Kántor Lászlóné, míg Wágner József­né, valamint Fejes Sándorné munkáját Thuri-díjjal ismerte el a város. Az ünnepi pillanatokat kö­vetően már az időjárás is ba­rátságosabb arcát mutatta, s a A 80 éves bányász fúvószenekarról könyvet is írtak vár mögötti nagyszínpadon a könnyed szórakozás lépett elő főszereplővé. Fellépett a Mystic zenekar és a Team Rock Band, míg a napot lap­zártánk után tűzijáték, vala­mint Török Ádám és a Mini koncertje zárta. Molnár Ivett a strand szépe Ajka (ta)­­ Molnár Ivett nyerte a harma­dik Strand szépe ver­senyt pénteken a vá­rosi uszodában. A győztes 22 esztendős, idegenvezetőként dolgozik Ajkán. A csopaki Strand szépe választáson máso­dik udvarhölgy címet szer­zett. Tegnap a dobogó má­sodik fokára a Bánki iskola diákja, a húszéves Szabó Vivien lépett fel, a harma­dik helyezésért a 18 éves Szabó Adrienn kapott ju­talmat. A különdíj Sümegi Eszteré lett. A zsűri tagja volt dr. Horváth József, Ajka város alpolgármestere, Utassy István önkormányzati kép­viselő, Johanidesz Sándor, a strandot üzemeltető Kris­tályfürdő Kft. ügyvezetője, valamint Kis Gergő úszó­bajnok. Mint Biróné Bog­nár Ágnes szervezőtől megtudtuk, az első fordu­lóra közel húszan jelent­keztek, közülük tizenegy jutott be a második fordu­lóba. Hárman vidéken ta­nulnak, nem értek haza a versenyre, azért lemondták a részvételt, így nyolcan maradtak a döntőre. Október elsejétől változik a törvény Veszprém (ma)­­ Mivel októ­ber elsején módosul a köz­­igazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabá­lyairól szóló törvény, előadá­sok hangzottak el a megyei katasztrófavédelmi igazgató­ságon. Veszprém és Fejér me­gye katasztrófavédelmi és tűzoltó szakemberei közül azok vettek részt a fórumon, akik a hatósági és szakhatósá­gi munkát végzik, így például az ADR-ügyintézők, a tűz­vizsgálók, a munkavédelmi és tűzmegelőzési területen dol­gozók. A törvénymódosítás­sal kapcsolatos ismeretekből dr. Gelencsér József, a Kö­zép-dunántúli Regionális Ál­lamigazgatási Hivatal vezető­je és dr. Cseh Tamás, a me­gyei hivatal irányítója tartott előadást - tájékoztatta lapun­kat Bakos György százados, a katasztrófavédelmi igazgató­ság megelőzési osztályának vezetője. KRÓNIKA NAPLÓ • 3 RÖVIDEN Felszentelés a forrásnál Veszprém (tó)­­ A Rab Mária-forrásnál - a múlt századbeli jeles kegyhelyen - egy ada­kozó polgár jóvoltából keresztet emeltek nem­régiben. A feszületet ma délelőtt fél tizenegykor szabadtéri szentmise keretében szenteli fel Vásáros József atya, a Szent László-templom plébánosa. Az érkező­ket cserkészek vezetik a helyszínre az Aradi vértanúk úti körforga­lom melletti bevásárló­­központtól. ­ Hirdetés Értékesítés kizárólag háztartási mennyiségben A palackok nem vetetdijasok Az ár mindennemű adói magában fogjai A temekek dekoráció nélkül kerülnek árusításra a termékk­iosztránok csupán elkészítési ill tálalási javaslatként szolgálnak ugyanazt a terméket eltérő csomagolásban is árul­uk, de egy adott terméket üzletenként kizárólag egyfajta csomagolásban értékesítünk A termékek műszak­lag ill külsőleg eltérhetnek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási ill nyomdahibákon nem tudunk felelősséget vállalni. • Kértük vegye figyelembe hogy állandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban annak rendelkezésre ezek az ajánlataink ■ a készlet erejéig érvényesek Amennyiben gon­dos tervezésünk ellenére bzonyos termékek a nem várt magas kereslet kevetezi­bo’­ már az értékesítés első napján elfogynak, úgy ezen kenuk szives emezesei www.aldi-hungary.hu 54. Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. ker. • Budapest, XVI. ker. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár • Dunaharaszti Dunaújváros • Esztergom • Érd • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Paks • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok Új- Sopron, Győri út • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg

Next