Napló, 2010. június (66. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-30 / 150. szám

2010. JÚNIUS 30., SZERDA A felkészülés erőssé tesz INTERJÚ José Cura ismét vendégszerepel a Veszprémi Ünnepi Játékokon Veszprém, Budapest - A világhírű argentin tenor, José Cura egyszer már el­kápráztatta a Veszprémi Ünnepi Játékok közönsé­gét. Idén ismét fellép a fesztiválon, ezúttal Kom­­lósi Ildikóval és a Buda­pesti Filharmóniai Tár­saság Zenekarának kí­séretével (a zenekart Mario de Rose vezényli). A művésszel ebből az al­kalomból készítettünk in­terjút. - Többször is tehetségte­lennek kiáltották ki, ön még­is ragaszkodott ahhoz, hogy énekeljen. Mi volt az oka an­nak, hogy ennyire bízott ma­gában? - Sosem tartoztak „tehet­ségtelennek a zenéhez” azok az emberek, akik maguk „te­hetségesek a zenéhez”. Ezért sosem vettem ezeket a véle­ményeket komolyan. - Horatio Amuri tanította meg saját énektechnikájá­ra. Ez valami különleges technika? - Ha arra gondol, hogy so­kak szerint nincs is techni­kám, és hogy harminckét év­nyi színpadi jelenlét után, amiből húsz évet a nemzetkö­zi porondon töltöttem, még mindig ki tudok adni egy tisz­tességes hangot, akkor igen, a válaszom az, hogy a techni­ka, amit megtanultam, külön­leges, mert nem látható: az ideális. - Miért döntött úgy har­mincévesen, hogy Európába költözik a családjával? - Ugyanazért, amiért an­nak idején a nagyszüleim Ar­­getínába költöztek: munkát találni. - Amikor még egy garázs­ban laktak, mi tartotta önben a lelket? - Hit és meggyőződés, va­lamint a családom, a barátaim támogatása. Egy nagyszerű koktél. - Világhírűvé 1994-ben vált, miután megnyerte a Do­­mingo-énekversenyt Olasz­országban, de a karrierje nem ekkor kezdődött. - A karrierem 1978-ban kezdődött. Majd 1991-ben Európába költöztem, és 1992- ben elkezdtem dolgozni. 1994-re, amikor megnyertem az Operalia versenyt, már volt egy tisztességes fiatal karrie­rem. A Domingo-verseny na­gyon fontos volt, mert a tévé­közvetítés miatt az emberek elkezdtek beszélni rólam. A televízió csodás. Ha belegon­dol, hogy a színpadi debütálá­som 1978-ban volt, és én 20 évvel később váltam híressé, ez nem túl gyors, ugye? És ez így volt jó. Ezért vagyok én még mindig itt, amikor sok kollégám már feladta: a hos­­­szú felkészülés erőssé tesz. - Fellépett a világ legneve­sebb operaházaiban, feszti­váljain. Van alkalma ilyenkor megismerni ezeket a városo­kat, az ott élő embereket? - A programomtól függ. Ha újra és újra elmegyek egy helyre, akkor van esélyem ar­ra, hogy jó kapcsolatot építsek ki az emberekkel. Ezért van­nak nagyon jó barátaim Ma­gyarországon! - Komlósi Ildikóval a Met­­ropolitanben énekelt, a Zef­­firelli-féle Parasztbecsület­ben, idén a budapesti Ope­rabálon is együtt léptek fel. Milyen partnernek tartja őt? - Ildikó az egyik legjobb barátom a szakmában, és me­sés énekesnő. - Az opera a XXI. század­ban még mindig a kiváltsá­gosoknak szól? - Gazdasági értelemben semmiképpen: egy operabelé­pő egy átlagos előadásra keve­sebbe kerül, mint egy jegy egy focimeccsre. Másik dolog az, hogy az opera, mint a klasszi­kus művészet egy formája megkövetel egy bizonyos szintű felkészülést a közön­ségtől. Mint a klasszikus mű­vészet bármely másik formá­ja. Ha nem készíted fel magad arra, hogy megérts nagyszerű dolgokat csak azért, mert nem Hit és meggyőződés, a családom, a barátaim támogatása egyértelműek, akkor minden, ami nincs előre megfőzve és lefagyasztva, hogy aztán csak felmelegítsd a mikrobán, bo­nyolultnak fog tűnni és hang­zani. A „kiváltság” nem a pénzben van, hanem az érzé­kek világában és a spirituális gazdagságban, amit a klasszi­kus művészet megnyit azok felé, akikben megvan a bátor­ság, hogy megismerjék. - Mennyire tud hétközna­pi apuka lenni? - Már 31 éve élek házas­ságban ugyanazzal a nővel. Van három hihetetlen gyer­mekem, akik testben és szel­lemben is egészségesen növe­kednek. Hány szülő látja a gyermekeit csak a hétvégén, mert elmennek dolgozni, mi­előtt ők felébrednének, és ak­kor jönnek haza, amikor ők már ágyban vannak? Amikor otthon tartózkodom, akkor a napi 24 óra a családomé. Ha már kiváltság: ez az! José Cura: Egy operabelépő egy átlagos előadásra kevesebbe kerül, mint egy jegy egy focimeccsre José Cura, 1962-ben Rosarióban, ze­nészcsaládban született. 8 évesen zongorázni, 12 évesen gitározni tanult, 16 évesen kezdte meg zeneszerzői és zongoratanul­mányait. 1988-ban kezdett komo­lyabban foglalkozni az énekléssel, alig 30 évesen Olaszországba költö­zött a családjával. 1993-ban Trieszt­ben kapta első komoly szerepét Bi­­balo La Signorina Giulia című pro­dukciójában, majd egyre rangosabb operaházak következtek. Ő az első olyan előadóművész, aki egyszerre vezényel és énekel mind koncerte­ken, mind lemezfelvételeken. 2007- ben világpremierként prózában és balettben állította színpadra a La commedia e finita című méta opera­­show-t, amely Leoncavallo Bajazzók című művére épül. KULTÚRA Súly (hgy) - Tizennegye­dik alkalommal rendezik meg a Szent Kard feszti­vált a hétvégén - tájékoz­tattak a szervezők. A rendezvény pénteken Ősi Kovács Imre festményei­nek kiállításával veszi kezde­tét, a megnyitón Farkasné Molnár Terézia festőművész és költő, valamint a Sólyi Dal­kör vesz részt. A szombati program a hagyományos nyi­tott pincék látogatásával kez­dődik, majd bográcsos főző­versenyen mutathatják be sza­kácstudományukat a csapa­tok. A délutáni ünnepélyes megnyitó után a Fortuna Ma­zsorettcsoport bemutatóját, majd Oberfrank Pál színmű­vész, a veszprémi Petőfi Szín­ház igazgatójának műsorát te­kinthetik meg az érdeklődők. Helyi és szomszédos települé­sek hagyományőrző kulturá­lis csoportjainak bemutatója után tűzijáték és utcabál várja az érdeklődőket. Emlékezés Lóránd Imrére Színes programok a fesztiválon Veszprém (dd) - Száz esztendeje született Ló­ránd Imre, aki a megyei lap szerkesztője, a városi könyvtár vezetője, 1956- ban pedig négy napig a Veszprém Megyei Forra­dalmi Tanács elnöke (Brusznyai Árpád elődje) volt. Lóránd Imre Budapesten született, 1910. június 24-én, azaz száz éve. 1946 és 1957 között Veszprém megyében élt. 1956-ban négy napig, ok­tóber 26-tól 31-én ____ reggelig a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács elnökeként dolgozott.­­ Mindenki szá­mára meglepetés volt, hogy a 23 tagú ____ testületben őt válasz­tották elnöknek. Beszélgeté­sekhez és vitákhoz szívesen kapcsolódó, okosan és széles körű tudással érvelő, de egy­általán nem forradalmár egyé­niségű személyként ismertük. Valószínű, hogy megválasz­tásához liberális gondolkodá­sa, a háborúban munkaszol­gálatosként szerzett pacifiz­musa járult hozzá. Október 31-én lemondott és Brusznyai Árpád lett az utódja, akivel néhány éve ismerték egymást, és aki két napig helyettese is volt - meséli Varga Béla nyugalmazott könyvtárigaz­gató, aki személyesen is is­merte őt. A Brusznyai-per ötödrendű vádlottjaként másodfokú ítéletkor (amikor a Brusznyai Árpádot halálra ítélték) az ő büntetését is sú­lyosbították, öt év börtönt ka­pott, amelyből 1960-ban am­nesztiával szabadult. A forra­dalom bukása után feleségé­vel, aki 1949 és 1957 között az Iskola utcai, 1. sz. Általános Leányiskola igazgatója volt, visszaköltözött a fővárosba. Amikor 1960-ban, amnesztiá­val kiszabadult, Budapesten a Központi Antikváriumban helyezkedett el, a könyvekhez kapcsolódó folyóiratokban főként recenziókat publikált.­­ A veszprémi városi könyv­tár vezetőjeként is dolgozott két évig, így később az antik­várium dolgozójaként sokat segített, mindig félretette az olyan jellegű könyveket, amelyekről azt gondolta, szükségünk lehet rá a veszp­rémi megyei könyvtárban. Lóránd Imre tipikus újság­író és újságszerkesztő egyéni­ség is volt. Először Vácott, majd Egerben volt lapszer­kesztő, 1946. március 17-től a Pápai Néplap, majd 1948. március 14-től két évig a Veszprémi Népújság című la­­p___ pokat felelős szer­kesztőként, 1956. ok­tóber 27-től novem­ber 1-jéig az akkori megyei újságot fele­lős kiadóként szer­kesztette. - Magas, kicsit hajlott hátú, intelli­gens megjelenésű, minden szempontból magas művelt­ségű zsidó ember volt, de mindezt nem érzékeltette még az őt körül­vevő vidéki, falusi fiatalemberekkel sem - idézi fel emlékeit Varga Béla, majd végül hozzáteszi: Veszprém megyének nem szabad elfe­lejtenie, hogy Lóránd Imre itt élt. 1956-ban nagy felelősséget és jelentős feladatot vállalt és látott el mm fll / ■ ■ [UNK] ■ [UNK] ■ ■ I Kulináris promok Szünet van ma a focivébén, nem kell tehát ropi és sör tár­saságában a tévé előtt tölteni az időt. A Magyar Turizmus Zrt. erre a napra időzítette az idei első bor­szerdát, me­lyen a hazai szőlőkből ké­szült borokra irányítják a fi­gyelmet. Me­gyénkben tizenegy étterem és négy pincészet csatlakozott, ezekben ma fél áron adják a jó magyar borokat. Balatonakali­­ban tart a gasztronómiai hét. Élvezzük hát ma a hazai ízeket! Varga Ibolya NAPLÓ • 7 RÖVIDEN Régészek és restaurátorok Veszprém (wd)­­ Ré­gészeti és restaurátori szakági továbbképzés­nek adott otthont a Laczkó Dezső Múzeum a hét elején. Hétfőn többnyire a régészeti feltárásokról, míg ked­den a múzeumban fo­lyó restaurátori mun­kákról szóltak az elő­adások, ma pedig a résztvevők látogatást tesznek a Török Ignác utcai restaurátorműhe­lyekbe és raktárakba, amit egy nagyvázsonyi kirándulás követ majd. Jól szerepelt a színház Zalaszentgrót (la) -Megosztott első helyen végzett a veszprémi Pe­tőfi Színház Zalaszent­­gróton a Zalavölgyi kul­­túrtivornya keretében megrendezett színházak vetélkedésén. A hat meghívott színház csa­pata sütés-főzésben, versmondásban és he­tesrúgásban mérte össze tudását. A veszprémi társulatot Tóth Leon, Nyirkó István, Szalma Tamás színművészek képviselték, a főzésben Tóth-Péti Krisztina dra­maturg, Alföldi Szilvia művészeti titkár és Szentmiklósi Ildikó ügyelő segítette őket. Az ellenfelek a nyíregyhá­zi, szombathelyi, zala­­gerszegi, szegedi teátru­mok, valamint a főváro­si Operett Színház vol­tak. A veszprémiek jól szerepeltek verselésben, a résztvevők elismerés­sel szóltak hajagi iratért (vargányaporral gyúrt tészta) medvehagymás bivalytokánnyal menü­jükről. A hetesrúgás ki­fogott a csapaton, így az Operett Színházzal holt­versenyben végzett az első helyen. Zongor-képek új kiállítása Badacsonytomaj (db) - Zongor Gábor festő­művész alkotásaiból nyílik kiállítás július 9- én, pénteken az Egry József Emlékmúze­umban. Túra és kultúra Mindszentkálla (vi) - A Káli napokat július 3-4- én­ rendezik meg. Az el­ső napon 14—17 óra kö­zött Takács Ferenc gyógynövényszakértő vezet túrát a Kőtenger­be, 18 órától Kata bohóc szórakoztatja a gyereke­ket, 19-től a Dohnányi Ernő Ifjúsági Vonósné­gyes ad koncertet, 19­50-től a helyi Kékne­felejcs Népdalkor éne­kel a faluházban, majd 20 órától a Tapolcai Musical Színpad lép fel, 21-től a Hangraforgó együttes ad műsort. Va­sárnap este 19 órakor a Tapolcai Ifjúsági Fúvós­­zenekar zenél a téren. Szőlősi falunap Balatonszőlős (vi) - Szombaton reggel 9-kor nyitják az idei falu­napot, melyen Garfield játszóház lesz a kicsiknek, Eurobungy tram­­bulin a nagyobbaknak. Főzőver­sennyel indítanak, 11 -től a Kisba­­kony Táncegyüttes néptáncműso­ra, 15-től Bob herceg Zsár Éva társulatával, 21-től bál lesz. Pillanatkép a tavalyi falunapról

Next