Napló, 2011. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-25 / 70. szám

8 • NAPLÓ Ma: magyar-holland FUTBALL A kommentátor Gundel Takács Gábor lesz m1­­ A Magyar Televízió élőben közvetíti a mai és a jövő keddi Magyar­­ország-Hollandia váloga­tott Eb-selejtező mérkő­zéseket, párhuzamosan a Sport TV-vel. Az m 1 20 órától stúdióműsorral ve­zeti fel a mérkőzést.­ ­ Nyolc év után tér vissza a magyar labdarúgó-válogatott a közszolgálati televízió kép­ernyőjére, oda, ahová közel fél évszázadig tartozott, oda, ahol a helye van - jelentette ki Szabó László, a Médiaszol­­gáltatás-támogató és Vagyon­kezelő Alap (MTVA) kom­munikációs igazgatója az MLSZ telki edzőcentrumá­ban tartott sajtótájékoztatón. Az MTVA igazgatója el­mondta: valamennyi közmé­dium kiemelt figyelemmel foglalkozik a következő egy hétben a válogatottal, az MTV mellett a Duna Televízió és a Magyar Rádió műsoraiban is rendszeresen beszámolnak a felkészülésről. A Magyar Távirati Iroda mindkét mér­kőzésről helyszíni tudósítást ad. A tétmérkőzéseket a Ma­gyar Rádió ugyancsak élőben közvetíti az mr6-on 21 órától, és az este folyamán többször kapcsolja a közvetítést az mr1 Kossuth Rádió.­­ A magyar válogatott­mérkőzések közvetítési jogai­val rendelkező Chello Central Europe - mint a Sport TV ha­zai csatornáinak tulajdonosa - több héten át tartó tárgyalásso­rozat után biztosítja az MTV számára, hogy párhuzamos élőben közvetítse a rég nem lá­tott érdeklődéssel kísért 2011- es Eb-selejtező mérkőzéseit. A Sport 1 19.30-as kezdettel közvetíti a hollandok elleni ta­lálkozót - mondta Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője. A NAP ESEMÉNYE Vanczák Vilmos, Csábi József pályaedző, Cera Zoltán, Lipták Zoltán és Lázár Pál labdarúgó a ma­gyar válogatott edzésén a Telki Edzőközpontban, ahol a hollandok elleni mérkőzésre készülnek Hirdetés MŰSOR -------------------------------------------------------­ I­IHHBI 05.20 Hajnali gondolatok 05.23 Kár­pát Expressz 05.50 Ma reggel 09.00 Jelfogó (ism.) 09.55 Nappali 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.30 Kárpát Expressz 13.00 Átjáró 13.30 Körzeti magazinok 14.25 Nemzet és védelem 14.55 Sírjaik hol domborulnak? 15.25 Közlekedésbiztonság © 15.55 Szomszédok © Magyar teleregény (1997) 16.30 Híradó 16.41 Körzeti híradók 16.50 Teadélután 17.20 India - Álmok útján © Brazil-indiai sorozat -160/76. 18.10 A királyi ház titkai © Dél-koreai történelmi sorozat - 60/18.. Ki a volt a tettes? Folyik a nyomozás az anyakirály­nő merénylőjének ügyében. Dong-it a nyomok Dzáng úrnő­höz, a királyi ágyashoz és annak testvéréhez vezetik. 19.20 Alkotmány utca Beszélgetések az alkotmányról 19.30 Híradó este 20.05 Magyarország-Hollandia labdarúgó EB-selejtező mérkőzés. Élő közvetítés Puskás Ferenc Stadionból 22.40 Az ELTE 23.15 Barangolások öt kontinensen 23.45 Hírek 23.55 Prizma 00.10 Ma reggel (ism.) 02.05 Műsorzárás Film+ 19.25 A hetedik Cool 21.20 Én, a robot tekercs - misztikus kalandfilm - amerikai-német akciófilm m2 22.05 Flandria - francia film (2006) HBO 23.15 Megváltás - amerikai-argentin filmdráma 05.45 Gordon Ramsay - A pokol konyhája - 89. © 06.35 Ki ez a lány? - 45. © 07.30 Egy kórház magánéle­te-119. © 08.25 Smallville-18.# 09.20 Gyilkos sorok - 238 © 10.20 Egy kórház magánélete -120. © 11.15 A narancsvidék 2. © 12.10 Harlequin: Széttört álom Kanadai-magyar filmdráma (1994) 13.55 Nyomtalanul © Amerikai krimisorozat - 86-87. 15.40 CSI: A helyszínelők © Amerikai bűnügyi sorozat - 57. 16.35 Gyilkos számok 8 Amerikai krimisorozat - 63. 17.30 Gordon Ramsay - A pokol konyhája - 90.­­ 18.25 Éden Koktél © Stratégiai játék -12. 19.20 Két pasi - meg egy kicsi © Amerikai vígjátéksorozat - 56-57. 20.15 Gyilkos számok © Amerikai krimisorozat - 64. 21.15 Beugró Plusz Beugrót keresünk állandóra! - 3. 22.15 Eden 18+ ® Pikáns összefoglaló - 3. 22.45 9­­ A szám hatalma ® Amerikai film (2007) 00.40 Kés alatt - 99. ® Amerikai filmsorozat 01.35 Las Vegas Ą Amerikai filmsorozat - 81. 02.25 Top Gear­s Autós magazin - 89. 05.20 Hajnali gondolatok 05.23 Kár­pát expressz 05.50 Ma reggel 09.00 Közvetítés a parlament üléséről 19.30 Esti mese: Sherlock Holmes, a mesterkopó © 20.00 Híradó este 20.30 McLeod lányai © (4. sorozat) - 32/2. Dupla vagy semmi 21.15 A tett helyszíne : Ausztrál tévéfilmsorozat • 3/2. 22.05 .EZT VEDD FEL!" Flandria © Francia film (2006) Demester minden idejét a farmon tölti. Egyetlen szórakozása a Barbe-bal, gyerekkori barátjával tett séta az erdőben, őszintén szereti a lányt és ezzel a szere­tettel, a maga suta módján fo­gadja el tőle, azt, amit a lány adni tud. Néhány társával együtt De­mester elhagyja otthonát, hogy külföldön teljesítsen katonai szol­gálatot. A háború kegyetlensége és a félelem igazi katonává for­málja személyiségét... 23.35 India - Álmok útján @ Brazil-indiai sorozat -160/76. 00.20 A királyi ház titkai © ■ 60/18.: Ki a volt a tettes? 01.25 Orvosi bűnügyek ©­­12/2.: Hibás döntés 02.15 Magyar bulizene 03.10 Magyarország 2000 03.42 Monda és történelem 04.20 Ars Musica - Árpád-kori gre­gorián énekek 04.45 Hrvatska Kró­nika 05.15 Ecranul Nostru ­HB0MB 06.00 Reszkessetek, betörők! (amerikai vígjáték, 1990) © 07.40 A lekoptathatatlan (amerikai vígjáték, 2008) © ® 09.10 Jégkorszak 3. - A dinók hajnala (amerikai animációs film, 2009) 10.40 A vizesnyolcas (amerikai vígjáték, 1998) © 12.10 Romazsaruk (magyar dokumen­tumfilm, 2010) © 13.10 Carlilos nagy dobása (spanyol családi vígjá­ték, 2008) © 14.55 Alkonyat - Újhold (amerikai fantasy, 2009) © 17.05 Marley meg én Amerikai vígjáték (2008) © 18.55 Filmek és sztárok 19.25 G. I. Joe: A kobra árnyéka Amerikai akciófilm (2009)­­ A G. I. Joe szuperkommandót a terroristák elleni harcra hozták létre A csapat vezetője az ameri­kai Duke. Első feladatuk elfogni a fegyverkereskedő Destrót és megakadályozni, hogy a Kobra nevű titkos szervezet káoszba ta­szítsa a világot. 21.20 A doboz Amerikai thriller (2009) © 23.15 Megváltás Amerikai-argentin filmdráma (2008) ® 01.05 Ördög bújt beléd­­ Amerikai horror-vígjáték (2009) 02.50 Női vonalak © Amerikai-német vígjáték (2000) 04.25 Gyilkos elmélet Amerikai horror (2009) ® HELYI MŰSOROK TELEVÍZIÓ VESZPRÉM TV 9.00 Kilátó kulturális magazin 9.30 Kuk­kantó gyermekmagazin 10.00 Híradás 10.20 Klippercek 10.30 Dokumentum­­műhely. A világjáró fotóművész 11.00 Híradás 11.20 Egyetemi híradó 11.35 Csurgó-MKB Veszprém KC NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés. Kézilabda­magazin 13.00 Képújság 17.00 Sze­meszter. Főiskolások magazinja 17.30 Képújság 18.00 A főnix szárnya alatt. Portréfilm Kiss Tamásról 18.45 Kokpit hajós magazin 19.00 Híradás 19.20 Klippercek 19.30 A halasi csipke Ameri­kában 20.00 Híradás 20.20 Klippercek 20.30 Hírháló 21.00 A csendes kopó. Am. film (16) 23.00 Kultuszok és míto­szok 23.30 Hírháló 0.00 Műveltségi kvíz 2.00 Képújság AJKA TV 9.00 Szent­györgyis sikerek. Kórházi sajtótájékoztató. Bányász Hagyomány­­ápoló Kör. Illemtan-vetélkedő. A víz vi­lágnapja a Katica óvodában. Kossuth­­díj: Berecz András (ism.) REGINA TV Veszprém, B.H almádi, B.-füred, Cso­pak, Nemesvámos, Szentkirálysza­badja, Öskü, Hajmáskér, Füzfőgyár­­telep 19.02 Aktuális magazin 19.03 Gazdasági konferencia a veszprémi megyeházán 19.10 Van-e kiút a gazda­sági válságból? 19.20 Csopak „a kerék­párosbarát település” 19.30 Vállalkozók kínálata 19.35 Balatoni programajánló 19.40 Molekula, tudományos ismeret­­terjesztő sorozat 2. rész 20.35 Csak az erős győzhet. Am. akciófilm 22.15 Kép­újság REGINA TV Vidéken, más műsorral 19.02 Aktuális magazin 19.03 Biológiai bomba a Ba­konyban 19.12 Tovább folytatódik a Marian Cozma-ügy tárgyalása 19.15 A víz világnapján vetélkedtek az iskolá­sok 19.20 Leégett egy zokniüzem Veszprémben 19.25 Vándorfi a „Mes­­terdetektív” - 20 év után ismét fősze­repben 19.35 Vállalkozók kínálata 19.40 Molekula, tudományos ismeret­­terjesztő sorozat 1. rész 20.35 Keleti fény. Amerikai akciófilm 22.15 Kép­újság ÖBÖL TV 19.00 Kelet-balatoni kistérségben Épül az egészségház Balatonalmádi­ban. Az óvodabővítésről tárgyaltak Ba­­latonfűzfőn. A turisztikai egyesület pá­lyázatáról tanácskoztak Balatonkene­sén. A II. világháború áldozataira emlé­keztek Litéren. A szezonról is tanácskoztak Alsóörsön. Elfogadták a ciklusprogramot Királyszentistvánon. Tudományos magazin: Tudományos Diákköri Konferencia a Pannon Egyete­men 6.45,8.30,19.00, 21.30 Ism. FÜRED TV Balatonfüred, Csopak, Paloznak 0.00-24.00 Képújság, óránkénti hírek­kel B.-füred, Csopak, Paloznak, Zán­­ka, B.-akali, B.-szepezd 18.00 Híradó: Megállapodások a debreceni és a füredi kistérségek között. Új számítástechni­kai eszközök az általános iskolákban. 3D-s mozi már Balatonfüreden is. Ha­marosan lomtalanítás. Rendőrségi hí­rek. A barátságos atomenergia. Bő­röndmese a Vaszary-villában. FTV- sport: BFC-Kőszeg: labdarúgás. Fut a Füred. 7. Balatoni Szupermaraton VÁRPALOTA TV 9.00 Ismétlés 17.00 és 19.30 Hálóza­tos műsorok 18.00 A Várpalotai Városi Televízió műsora 23.00 Ismétlés: Kép­újság PAPA TV 17.00 Szemeszter - főiskolások, egye­temisták műsora 17.30 Képújság 18.00 Adáskezdés 18.02 Sciri-piciri - gyer­mekműsor 18.12 Híradó 18.20 Végre péntek! - magazin. Párhuzamos élet­pályák: kiállítás a Somogyi Galériában. Magyar nyelvű sajtó Romániában: kiál­lítás. A Tánc-Lánc AMI növendékei az országos szólótáncfesztiválon. „Te­gyünk a természetért": projekthét indult a Munkácsyban. KÉSZ: vallásos neve­lés - vallásos iskolák. Vándor Szűz­anya a Szent Anna-templomban. írmester. Évfordulónaptár. Könyvjelző. Programajánló 19.00 Híradó 19.10 Ma­gazinműsor 20.30 Hírháló 21.00 A csendes kopó. Am.-japán akcióthriller (16) 23.00 Magazinműsor TAPOLCA TV 17.00 A polgármester. Portrésorozat. Bencze Attila műsora 17.30 Képújság 20.30 Hírháló 21.00 Gúzsba kötve - né­met thriller (16) 23.00 A polgármester. Portrésorozat: Bencze Attila műsora 23.30 Hírháló 0.00 Műveltségi kvíz RÁDIÓ RÉGIÓ RÁDIÓ 6.00 Hajnaltól reggelig 9.03 Itthon va­gyunk 11.04 A vidék Magyarországa 12.00 MR1 Kossuth rádió, krónika 12.30 Öt évtized magyar slágerei 13.04 Blúz 14.03 Délután 16.04 Öt évtized magyar slágerei 17.00 Nyugat-dunán­túli krónika 17.30 MR1 Kossuth rádió, krónika 18.00 MR7 adása - benne 20.00 Nótaműsor KLUBRÁDIÓ VESZPRÉM 6.30-7.00 Reggeli dzsem - közéleti magazin 9.30-10.00 Reggeli dzsem - Vendégváró: pihenési tippek __________________2011. MÁRCIUS 25., PÉNTEK ■ k­i­u 05.30 Top Shop 06.00 InfoMánia Iit~5@QnHB (ism.)­­© 06.25 Fókusz Reggel © 06.55 Reggeli 09.05 Te vagy az életem • 185. © 10.05 Top Shop 12.00 RTL híradó 12.20 ASZTRO Show 13.30 Fél Kettő © 14.15 Tengeri őrjárat @ Olasz krimisorozat 2. évad, 7. rész Istenek eledele 15.20 A szerelem rabjai 177. © 16.25 Mindörökké szerelem © Mexikói filmsorozat - 87. 17.20 NekedValó© 18.30 RTL híradó 19.05 ValóVilág Összefoglaló © 20.10 Fókusz © 20.45 Barátok közt © Magyar sorozat - 5591-5592. Közben: RTL hírek 21.25 CSI: A helyszínelők ® Amerikai krimisorozat (2005) 6. évad, 7. rész Átmenő lövés 2­1. 22.20 Gyilkos elmék­­ Amerikai krimisorozat (2005) 5. évad, 11. rész­ Törlesztés 23.20 PokerStars.net - Big Game­­ 24. 00.15 Reflektor © 00.25 Menetrend Utazási magazin (ism.) 00.55 Döglött akták Amerikai krimisorozat (2006) 4. évad, 12. rész Harcosok klubja 01.50 Autománia Autósmagazin (ism.) 09.00 Rendőrakadémia - A sorozat © - 5.­ Bokszoló edzőtáborban 09.50 A pap és az örömlány © (olasz vígjáték, 1977) 11.35 Két féli­dő a pokolban © (magyar filmdrá­ma, 1961) 13.45 Kojak ® - 47/32 . Halálos játszma 14.40 Rendőraka­démia - A sorozat © - 5. Bokszoló edzőtáborban 15.30 Privát rocktörténet A Kispál és a Borz 16.35 Szögevő­s Francia vígjáték (1988) 18.30 Szerelem, vak vagy © Kanadai vígjáték (1977) 20.05 Kojak © Amerikai krimisorozat (1973)­­47/32.: Halálos játszma 21.00 Végzetes ösztön Ą Amerikai vígjáték (1993) Ned Ravine a világ legnagyobb balféke. Nemcsak nyomozásban csapnivaló, még ügyvédnek sem a legjobb, ráadásul a felesége is felszarvazza A csalárd asszony egy nap szemet vet bárgyú férje életbiztosítására, és szeretőjével minden idők legképtelenebb gyil­kosságára készülnek... Fsz.: Ar­mand Assante, Sherilyn Fenn, Kate Nelligan, Sean Young 22.35 Carrie ® Amerikai horror (1976) 00.45 A hírnév szárnyán ® Holland vígjáték (1990) ja_____ 05.25 Teleshop 06.00 Alexandra Podium (ism.) © 06.25 Tények Reg­gel 07.00 Mokka © 09.00 Mokka habbal © 09.30 Stahl konyhája © 09.40 Babapercek © 09.45 Teleshop 11.15 Árva angyal 180. (ism.) © 12.10 Az élet iskolája © Kanadai-amerikai vígjáték (2005) Fsz.: Ryan Reynolds, David Paymer, John Astin, Kate Vernon 14.10 EZO.TV 15.20 Rex felügyelő ©­­ 91. A bosszú sugarai 16.20 Edina és Joshi © 16.25 Marina 122. © 17.25 Update konyha © 17.30 Árva angyal 181. © 18.30 Tények 19.05 A 40 milliós játszma © 20.10 Aktív® 20.45 Jóban-rosszban -1398. © 21.25 Hawaii Five-0 -13. © 22.25 Zsaruvér © Amerikai krimisorozat -11. Közben: Kenosorsolás Utána: Aktiv © 23.25 Hősök - 56. ® Szemben az ismeretlennel 00.25 Tények Este 00.55 EZO.TV 01.55 Smallville -147-148. © Színvallás: Zuhanás 03.25 Sentinel - Az őrszem 0 Amerikai akciófilm-sorozat - 54. 04.10 Alexandra Pódium (ism.) © 04.35 Animációs filmek © 05.10 Műsorzárás IhíríH 06.00 Paletta (ism.) 06.30 Lapzárta (ism.) 07.00 Híradó 08.05 Rájátszás (ism.) 09.05 GyógyHír­­ (ism.) 09.30 Értékmentés másként (ism.) 10.00 Híradó 10.30 Soroló (ism.) 11.05 Vonalban (ism.) 12.00 Déli híradó 12.35 Hungarorama, Közvet­len ajánlat 13.05 Lapzárta - Vitamű­sor újságírókkal (ism.) 13.30 Paletta (ism) 14.05 Zöldövezet (ism.) 14.30 Iskolapélda (ism.) 15.00 Híradó 15.30 Felfedező 16.05 BBC Repor­ters 16.30 BBC Hard talk 17.00 Hír­adó 17.30 Európai híradó 18.05 Ci­vil kaszinó 19.00 Híradó 20.05 Pén­­tek­ 21.00 Híradó 21 21.30 Célpont 22.00 Híradó 22.30 Riasztás (ism.)­­ 23.05 Péntek 8 (ism.) ■ DUNA 05.30 Gazdakör 06.00 Reggel a Du­nán 09.00 Család-barát 10.00 Vi­rágzó Magyarország - Sellye 10.25 Derrick­­ - A kolibrik halála 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.20 Kalando-Zoo a Kifutok mögött (ism) 14.45 Heuréka- Megtaláltam! (ism.) 15.15 Teleki Sámuel útján - 6/1. A rabszolgák szigetén 15.45 Magyar elsők - Az első magyar internetes portál 16.10 Idegenek az üvegházban 3. 16.35 Beavatás 16.55 Arcélek 17.15 Térkép 18.00 Híradó 18.35 MESE 19.00 Egy párizsi nő - Francia játékfilm (1957) 20.25 Híradó 20.35 Dunasport 20.45 Váltó 20.50 Kisenciklopédia - Thalész 21.00 Élet a Marson 8/2 « 21.55 Kikötő - Friss 22.15 Liszt: Funérailles Oct. 1849 22.50 Liftmesék » Ausztrál játékfilm (2006) 00.10 Vers: Himnusz 00.15 Kikötő - Friss (ism.) 00.30 Hazakeresők - Svábok, csángók... úton 01.25 Je Jo Ken - Páter Jaschko István története 02.20 Lélek Boulevard 02.50 Tálen­­tum 03.20 Balázs Elemér 40. szüle­tésnapi koncertje 03.40 Család-ba­rát (ism.) 04.40 Térkép (ism.) 05.20 Váltó (ism.) 05.45 Egyenes beszéd (ism.) 06.55 ATV: START­ 09.15 Civil a pályán (ism.) 10.20 Hazai turizmus 11.10 Televíziós vásárlás 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Híradó 12.05 Tele­víziós vásárlás 12.25 Új Mezőgaz­dasági magazin 12.55 Televíziós vásárlás (ism.) 15.30 700-as klub­­ 16.20 Hortobágyi Madárpark (ism.) 16.45 Egyenlítő 16.55 Híradó 17.05 Hazai turizmus 17.55 Híradó 18.15 Sporthíradó 18.25 Fórum 18.55 Hír­adó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 Hírek 20.50 Magánbeszélgetés 21.55 Híradó 22.15 Világhíradó 22.25 Hazai turizmus 23.10 700-as klub­­ 23.55 Híradó 00.15 Sport­híradó 00.20 Világhíradó 15.10 Szívek szállodája 15.55 Már megint Malcolm 16.45 Így jártam anyátokkal 17.05 A Simpson család 17.50ZIB Flash- Hírek 17.55 Kezet a szívre 18.25 Anna és a szerelem 18.55 Dokik 19.20 Két pasi­­ meg egy kicsi 19.45 Chili 20.00 ZIB 20 20.15 Labdarúgó Európa-bajnok­­ság selejtező 2012: Ausztria-Belgi­­um 21.15 ZIB Flash - Hírek 22.25 Labdarúgó Európa-bajnokság selej­tező 2012: Ausztria-Belgium 23.20 Mi az újság? 24.00 ZIB 24 ieegetíh! 15.10 A szeretet vihara 16.00 Bar­bara Karlich talkshow 17.00 ZIB - Hírek 17.05 Ausztria ma 17.40 Ta­vaszidő 18.30 Konkrét 18.51 Infor­mációk és tippek 19.00 Tartományi hírek 19.30 ORF-hiradó 19.55 Sport 20.05 Oldalpillantások 20.15 Szere­lem a fjordon - A jégkorszak vége 21.50 Utazások - Rövid utak 22.00 ZIB 2 - Híradó 22.30 Barnaby felü­gyelő 00.10 Eurómilliók 00.15 Tett­hely 01.45 Oldalpillantások 01.50 Út a boldogsághoz 02.35 Stefan Frank

Next