Napló, 2011. április (67. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-17 / 16. szám, Vasárnapi Napló
2011. ÁPRILIS 17., VASÁRNAP INTERJÚ Névjegy született 1946. április 5., Budapest. Énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró. A magyar beatmuzsika megteremtője. 1964-től az Illés együttes tagja. 1973-TÓL a Fonográf steel gitárosa. 1978-TÓL önálló estjei vannak. Koncz Zsuzsa és Halász Judit dalainak szövegírója és néha zeneszerzője. Az Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület elnöke. SZOT-díj (1981), Kossuth-díj (2000), Fonogram Életműdíj (2011). 7 Bródy János Néhány napja, április 5-én ünnepelte 65. születésnapját Bródy János. A dal erejében ma is ugyanúgy hisz, mint a 60-as években, amikor a beatnemzedék a világ megváltására készült. A MŰVÉSZ NEM BÚCSÚZIK, CSAK ALKOT A nyugdíjaskor előnye az ingyenes utazás, hátránya a fáradékonyság. Bródy János mégsem szakít a zenével. Ha hívják, és bírja a lába, addig színpadra viszi gitárját, dalait és gondolatait. A politika hibáit is kritikus szemmel figyeli. Árvay N. Tivadar - Az Illés együttes legenda, Bródy János még sincs előtérben. Nem szeret szerepelni? - Nem érzem így, noha valóban nem vagyok nyomulás típus. Aki színpadra áll, abban van némi exhibicionizmus, kamaszként én is ilyen voltam. Szerettem volna megmutatni magam, hogy észrevegyenek, főleg a lányok, de alapvetően inkább szórakoztatóipari háttérmunkás vagyok. Szerző, szövegíró, de nem frontember. - A szólókarrier nem frontemberséget jelent? - Kicsit az, és mégis más. Én nem zenekarral a hátam mögött kezdtem, hanem „Az utca másik oldalán” című kis előadói estemmel az Egyetemi Színpadon és a Várszínházban. Írtam ugyanis néhány dalt, amely nem fért bele a zenekar repertoárjába. Ezek a szerzemények kívánták a személyes megszólaltatást. - Törvényszerű volt, hogy eljut az egyszemélyes produkcióig? - Nem. De az estjeimre egyre többen jöttek. Nemcsak énekeltem, hanem dumáltam is, bizonyos értelemben a stand up őse volt az előadás. A dalok között mindenféle máshol el nem mondható történettel szórakoztattam a közönséget. Néhány további dalt is írtam, amelyek beleillettek a műsorba. 1980-ban jelent meg az első szólóalbumom, a Hungarian Blues. Annak a lemeznek a sikere avatott előadóművésszé, s ekkortól váltak rendszeressé a meghívásaim. - Belefáradt a zenekarosdiba? - Túl voltunk az Illés felbomlásán, és a Fonográfban is voltak feszültségek. Éreztem, hogy könnyen szétválhat a tagok útja. A dalaim túlságosan szövegcentrikusak voltak a zenekar repertoárjához képest. Az előadóestek jól jöttek nekem, mert kicsit többet, mást, személyesebbet lehetett vele kifejezni. Abban az időben ugyanis a dalok szövegébe sokkal több szorult, mint amennyi a kultúrpolitika gondosan ápolt virágoskertjén belül kimondható volt, s ebből lett néha probléma. A kis klubokban mégis eljátszhattam őket. - A zenekari feszültséget is a szövegei okozták? - Igen, de persze nem csak a dalszövegek. Az énekelt ritmusos szövegeknek egyébként különös varázsa van. Egy jól sikerült dalban bonyolult dolgokat lehet úgy tömöríteni, hogy nagy maradjon a hallgató asszociációs tere. Különösen igaz ez információhiányos időkben. Ilyenkor ezek a dalok sokat jelenthetnek, de a konfliktusok forrásává is válhatnak. Az Illés idejében sok figyelmeztetést kaptam, hogy fogjam vissza magam, mert a tevékenységem akadályozza a zenekar sikerét. 73-ban a miskolci popfesztivál után államellenes izgatással vádoltak. Ez már az én balhém volt, és csak Koncz Zsuzsa állt ki mellettem. A Fonográf idején nagyítóval bogarászták minden leírt soromat. El kellett fogadnom, hogy egy zenekar tagja vagyok, és csak addig feszíthetem a húrokat, amíg az együttes működését nem veszélyeztetem. 1981-ben újra összeállt az Illés, és a koncert sikere nem tett jót az egyébként Kelet-Európában világhírű Fonográfnak. Ugyanebben az évben Szörényi Leventével megírtuk a Kőműves Kelement, majd 83-ban az István, a királyt, s végül - talán, mert a szerzőségünk került előtérbe - 1984-ben Levente bejelentette, hogy nem kíván többet a színpadon énekelni. Ettől kezdve az önálló estjeim jelentették azt az örömöt, amit a gitározás és a dalok okoztak. Azok olyan idők voltak, amikor azt érezhette az ember, hogy a dalok fontosak és jelentős szerepet játszanak egy új világ eljövetelében. - 1989-ben eljött ez az új világ? - A dalaim szövegeiből kiderülhetett, hogy nem vártam csodát. Nem hittem az illúziókban, és tudtam, hogy a szebb jövőt ígérő hirdetésekről lemaradt a kockázatokra és mellékhatásokra figyelmeztető jelzés. Az én gondolkodásomat a 60-as évek szellemisége határozza meg, az, hogy a környezetünket - a természet mellett a társadalmi környezetre is gondolok - nem legyőzni kell, hanem meg kell tanulni együtt élni vele. De a hazai politikai élet jelentős szereplői nem a megegyezésre törekedtek, hanem polgárháborús forgatókönyveket írtak. Az István, a királyban vázolt, történelminek tekinthető magyar konfliktushelyzet, amelyben a nemzeti önazonosság vágya és a nemzetközi integráció vagy Kölcseyvel élve a haza és a haladás tragikusan egymásnak feszül. Ez a helyzet állt elő a rendszerváltozás után is, és a szekértáborok között egyre nehezebbé vált a közvetítők szerepe. Erre a szembenállásra most még ráerősít a kétharmados kormánytöbbség, amely mindenfajta egyeztetési hajlandóság nélkül akarja a világképét a társadalomra kényszeríteni. A hatalomban eluralkodó kontraszelekció, a függetlenül működő szerveződések elsöprése, a civil társadalom lassan kialakuló polgári öntudatának rombolása beláthatatlan következményekhez vezet. Ideig-óráig eredményezhet biztosnak látszó hatalmi pozíciót, de a társadalmat nem tudja felemelni a nyugati demokráciáktól irigyelt életszínvonalra. És ami a jelenlegi kormányzat néhány társadalomformáló ideálját illeti, az a történelmi lomtárakból előszedett kacatnak, lejárt szavatosságú, kiselejtezett anyagok újrafelhasználásának tűnik a számomra. Semmiképpen sem illeszthető egy XXI. századi európai ország társadalmába. - Egyszer azt mondta, hogy nem megy vacsoracsatákra és nem ül be tehetségkutatók zsűrijébe. Az előbb említett problémákra utalva, nem érzi úgy, hogy ezzel elzárkózik annak a lehetőségétől, hogy részt vegyen a társadalmi tudat formálásában? - Nem érzem úgy, hogy a működésemnek nincs terepe és nincs szerepe. Nem gondolom, hogy a személyem a fontos, inkább a szövegeim, a dalaim, a műveim azok, amelyeket el szeretnék juttatni a közönséghez. Kínlódva veszem tudomásul, hogy ehhez időnként a személyes ügyeimet is közszemlére kell bocsátanom. A híres emberek magánélete mindig foglalkoztatta a közvéleményt, de a bulvármédia sajátos vonása, hogy a valódi teljesítmények értékelésével nem foglalkozik. Sokan vannak, akik hozzám hasonlóan inkább hátrahúzódnak, ha azt érzik, hogy csak a hálószobájuk a fontos. Én sem szeretem a magánügyeimet kiteregetni. A média kitalálta magának azt az embertípust, akinek nincs teljesítménye, de hajlandó a teljes személyiségét beáldozni. Őket nevezi a köznyelv celebnek. A tehetségkutatók sem a tehetségekről szólnak, hanem csupán a nézettségért folytatott küzdelmek. - De ha például MTV Iconnak választanák önt vagy az Illés zenekart, azt örömmel fogadná? - Az ellen természetesen nem tiltakoznék. De őszintén szólva már nem szívesen mutogatom magam, mint mondtam, sosem voltam frontember, szeretek a háttérben maradni. - Ezért nem adott ki lemezt az elmúlt években? - Tartok attól, hogy a fizikai hanghordozó előbb-utóbb megszűnik. A fiatalok zenehallgatási szokásai már nem kötődnek cédék és más hanghordozók megvásárlásához. Örömteli, hogy a világhálón minden elérhető, csak nincs megoldva, hogy amikor ezért fizetnek - hiszen a technikai eszközök, a hozzáférés sok pénzbe kerül, akkor ebből a szerzők is megkapják a méltányos részüket. Ma az a szemlélet él, hogy az ingyenes zenehallgatás állampolgári jog. De ha ez így folytatódik, nem lesz kiadó, aki megjelentet albumokat, s az új produkciók egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. - Néhány napja lett 65 éves. Sok pályatársa már elbúcsúzott. Ön is tervezi a hattyúdalát? - Nem gondolom, hogy egy alkotóművésznek el kell búcsúznia. Alkot, amíg él. Legfeljebb kevesebb fellépést vállal. Egyébként abból az alkalomból, hogy néhány napja valóban ingyen szállít a tömegközlekedés, az EMI megjelentette három régebbi lemezem dalait digitálisan felújítva. Szeptemberre egy új zenei anyagom is elkészül, ahhoz valószínűleg koncertek is kapcsolódnak majd. Megpróbálom dalokba tömörítve megfogalmazni azt a hangulatot, amire talán a déja vu kifejezés a leginkább találó. Miután jól emlékszem, milyen volt az a régi maszkabál, gyakran érzem úgy, hogy ezt is, ami most van, mintha láttam volna már. Hogy meddig csinálom? Amíg vannak, akik szívesen hallgatják a dalaimat és akadnak vállalkozó kedvűek, akik feltolnak a színpadra. Rezignált nyuggerként ugyan az ember már nem olyan mozgékony és nem szeret annyit utazni, de azért ez még nem a végjáték. Hogy meddig csinálom? Amíg vannak, akik szívesen hallgatják a dalaimat és akadnak vállalkozó kedvűek, akik feltolnak a színpadra.