Napló, 2012. február (68. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-09 / 34. szám
Vajda Dóra az online szavazás nyertese Az év hölgye kategória győztese Vajda Dóra veszprémi versenytáncos, aki a február elejéig lezárult online szavazás összesített eredménye alapján lett első helyezett. A Homo Winner Versenytánc Egyesület táncosáról annak idején a Borosta című mellékletünkben, A hét nője rovatban olvashattak. Akkor Dóráról megtudtuk, versenyen viselt fellépőruháinak tervezésében maga is aktívan részt vesz, sőt azok elkészítésében, megválásában is segédkezik. A rendkívül dekoratív hölgy a 2007-ben meghirdetett Veszprém Szépe versenyen harmadik helyezést ért el. Korábban két évig balettozott, jelenleg a budapesti Táncművészeti Főiskola hallgatója. Igen vegyes a zenei ízlése, kedveli az R'n'B-t, a house-t és a latin stílusú zenét. Hirdetés Olvasóink választhattak VERSENY Lezárult a Naplónál Az év hölgye és Az év férfija verseny Munkatársainktól szerkesztoseg@naplo.pl.hu Veszprém - Az idén először lehetett szavazni a Napló Borosta és Púder nélkül mellékletében meghirdetett 2011 -es Az év hölgye és Az év férfija címre. A nők között a hagyományos szavazáson Ramasz Vanda győzött, az online voksoláson Vajda Dóra a nyertes, míg a férfiak között mindkét kategóriában Vastag Csaba a legnépszerűbb. A lányok közt a legtöbb szavazatot az ajkai Ramasz Vanda kapta, aki tanítóként dolgozik a helyi Molnár Gábor iskolában. Vanda magyar és kommunikáció szakot végzett, a helyi lapnál pillanatnyilag újságíróként is tevékenykedik. Nagyon élvezi a munkát, akárcsak a néptáncot. Öccsével, a kétszeres Arany sarkantyú-díjas Lacival együtt három éve ropja az Ajka-Padragkút Táncegyüttesben. Kedvencei a mezőségi és a magyarpalatkai Először lehetett szavazni a Napló Borosta és Púder nélkül mellékletében meghirdetett címre táncok. Az iskolában napközis tanító, rajzot és technikát tanít a gyerekeknek, szakkörben pedig néptáncot. Gyógypedagógiát tanul, a mozgásfejlesztés irányába szeretne fordulni majd azon belül. Gyermekkorában állatorvos szeretett volna lenni, az a terv ugyan meghiúsult, azonban jelenleg két kutyusnak is gondos gazdája. Egy kuvaszt a helyi telepről vett magához, de egy kis szobakutyával is megosztja szabad perceit. Nagy álma, hogy kutyaterapeuta legyen. Az év férfija verseny abszolút győztese Vastag Csaba énekes lett, aki mind az internetes, mind a hagyományos, szavazószelvényen leadott szavazatok alapján érdemelte ki a címet. A korábban a színészkedést is kipróbáló énekes a veszprémi Petőfi Színházban több alkalommal fellépett, a megyeszékhelyen legutóbb a SingSingSing2 című musicalben láthatta a közönség. Később pedig az egyik kereskedelmi televízió népszerű tehetségkutató versenyének, az X- faktornak a győztese lett. A Púder nélkül című mellékletünkben A hét férfijaként elárulta magából, a napjait mindig frissen facsart narancslével indítja reggelenként, nemcsak mert egészséges, hanem mert az egyik kedvenc itala is. De saját bevallása szerint a hasát is szereti, különösen a házi készítésű finomságokért rajong. Kedvenc étele a harcsapaprikás. Többek között a Madách Színházban futó nagy sikerű, a József és a színes szélesvásznú álomkabát című zenés darabban a Fáraó szerepét játszotta. további képek, információk napló online: Az év férfija Vastag Csaba lett. Az év hölgye címet Ramasz Vanda érdemelte ki Fotó: archív Női sikertitkok! Konferencia Hőknek a Sikerről a karrierről és a családról Mitől eredményes a cégvezetőnő, a kutató, a marketinges, az életmódtréner és mitől sikeres üzletasszony Rubint Réka. Program: A pályafutás kiteljesedése közben is merjünk teljes életet élni. dr. Fábián Ágnes ügyvezető igazgató, Henkel Magyarország Kft. - Sikeres női menedzsertechnikák a váláság idején. A megérzéseinkre hallgassunk, és/vagy a szakértőkre? Kázmér Judit stratégai ügyvezető igazgató, Pannon Lapok Társasága, - Amerikai álom Magyarországon? Semperger-Dorogi Kinga ügyvezető igazgató, Projectmine Kft., - Ne Álmodj! - Valósítsd meg! A Gerbeaud újraéledése, a japán üzlet nyitásához és a Michelin csillaghoz vezető útja. Pintér Katalin ügyvezető igazgató, Gerbeaud Gasztronómiai Kft. - Családi tragédia után, tovább az úton. Anyaként egyedül maradva is sikeres menedzsernek lenni. Pólyák Krisztina tulajdonosügyvezető igazgató Budget Magyarország Kft. - Önismeret, önbizalom, önérvényesítés, csapatmunka. Sikeres tárgyalási technikák férfi és a női menedzser környezetben. Peredi Ágnes ügyvezető, Business & Human Cheacing. - Beszélgetés Rubint Rékával - a fitnessz üzlettől a Norbi Update rendszer felépítéséig. - Hogyan vállaljuk fel önmagunkat, miként érjük el céljainkat idegenben, az otthontól távol. Dr. Lisziewicz Julianna biológus-vegyész, a DermaVir AIDS ellenes tapasz kifejlesztője. Boldogságra hangolva. A pozitív megerősítés technikái. Bagdi Bella életmódtréner, mantra-énekesnő. Csaták, siker, küzdelmek - családanyaként és üzletasszonyként. Összhangban a munka a magánélet, multinacionális környezetben. Családbarát munkahelyek és sikeres távmunka modellek. Kerekasztal beszélgetés. Résztvevők: Dudás Krisztina marketing igazgató, Magyar Turizmus Zrt., Pető-Dickinson Andrea tulajdonos, Dickinson Consulting, Istiván Rita ügyvezető igazgató, Kinnarps Hungary Kft., Molnár Peggy hirdetési vezető Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. 2012. február 15. Gerbeaud Ház. www.noikonferencia.com Támogató: Citroen, Telenor, DERTOUR, Hotel Kapitány, AYCM Sportpass Médiapartner: Gazdasági Rádió, Pannon Lapok Társasága ( B E. dbFlr EBI rr) I A NAPLÓ MELLÉKLETE •2012. FEBRUÁR 9. Turnépénzben a U2 a tavalyi csúcstartó Los Angeles (mti)A U2 ír rockzenekaré a legmagasabb tavalyi turnébevétel: 34 koncertjére összesen 231,9 millió dollárért - ötmilliárd forintért - vásárolt jegyet a közönség. A Pollstar című amerikai magazin adatai szerint a második hely a brit Take That együttese - élén Rob Williamsszel -, a fiúzenekar koncertjei 224 millió dollárt értek meg rajongóiknak. A 25 legnagyobb bevételű turné összesen 2,1 milliárd dolláros jegyeladást eredményezett 2011- ben, nagyjából ugyanannyit, mint tavaly. Észak-Amerika a legnagyobb piac, a jegyeladás 1,19 milliárd dollárt ért el. A HÉTOKhouiled Sarah kézilabdázó • Az algériai női kézilabda-válogatottal negyedik lett az Afrikai Nemzetek Kupáján. • Nem fogyaszt sertéshúst. • Albérletben lakik, lakótársaira mindig ő főz. • A győri ETO-ban kezdte kézilabda-pályafutását, jelenleg a Barabás KC játékosa. • Kedvenc városa Marokkó. A lányok büszkék apjukra Budapest (ga) - Majd' két méter magas, 112 kiló tömény izom. Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó a marcona külső mögött esendő édesapa, aki gyakran lágyul el két lánya, Viktória és Patrícia láttán. A Vasas és a magyar vízilabda-válogatott tagja szeretné, ha kislányai sikeresek lennének, bármihez fognak az életben, ám egyet nem szeretne, ha ők is vízilabdáznának. Kiss Gergely nem akarja, hogy lányai kövessék a pályán. A meglepő kijelentés a nemrég megjelent Nevelésünk titkai című kötetben olvasható. - Láttam sok gyereket, akik tévútra kerültek, vagy elvesztették a pályafutásba vetett hitüket, mert az apjuk vagy az anyjuk híres ember, például híres vízilabdázó volt. Rengeteg előnyt kaptak emiatt jogtalanul, és nem tanulták meg, mi a küzdeni tudás, mi az igazi eredményesség, mi a valódi tartalom. A lányaim állandóan azon rágódhatnának, hogy amit elértek, azt nem önmaguknak köszönhetik. Ez lélekben megnyomoríthat egy embert.." — árulja el az interjúkötetben a sportoló, akiről az is kiderül, hogy bizony elsírta magát, amikor a kis Viki először ment óvodába. . - Igyekszem úgy terelni a lányaimat, hogy tudják, csak teljes erőbedobással érdemes űzni azt a sportot vagy hivatást, ami boldoggá teszi őket. Másképp nincs értelme. Ha lázadó forradalmár vagy Greenpeace-aktivista lesz a gyerekem, aki kiköti magát egy tankhajó elé, én akkor is mellette leszek - vall gyermeknevelési elveiről a háromszoros olimpiai bajnok. Patrícia és Viktória mindig szurkol Gergőnek a fontos mérkőzéseken. A lányok büszkék apukájukra, aki a bronzérmes magyar válogatott egyik erőssége volt az eindhoveni Európa-bajnokságon. Kiss Gergely vízilabdázó két lányával, Patríciával és Viktóriával