Napló, 2013. január (69. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-13 / 2. szám, Vasárnapi Napló
SŰRŰ ÉV A MOZIKBAN: BRUCE WILLIS FILMJE CSAK AZ EGYIK A SOK FOLYTATÁS KÖZÜL ►.. »» INFLUENZAJÁRVÁNY MÁR TÍZ ORSZÁGBAN, HOZZÁNK IS JÖN ÖRÖKKÉ TART KEIRA KNIGHTLEY JEGYESSÉGE? ► 16. OLDAL Az ötös lottó 2. heti nyerőszámai Jokerszám: 4 12 31 75 85 588449 A vízben is keresték az eltűntet Zánka (szpd) Egy Balatongyöröknél eltűnt férfi kutatásában kérte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) segítségét a Balatoni Vízirendészeti Kapitányság. A 48 éves férfi eltűnését szülei pénteken reggel jelezték a rendőrségen. Mivel mellényét egy bokor tövében, a kikötő közelében találták meg, felmerült a lehetősége annak, hogy a vízbe került. A part mentén épp ezért rendőrök és polgárőrök is keresték a férfit. Még nyomkereső kutyát is bevetettek, az eb pedig a szagminta alapján a vízhez vezette a rendőröket. A vízirendészet kérésére délután a VMSZ munkatársai is bekapcsolódtak a kutatásba. Három búvár és egy szonárral felszerelt mentőhajó több ezer négyzetméternyi vízterületet vizsgált át, ám a vízben nem akadtak az eltűnt férfi nyomára. Ittasan ütközött Balatonfüred (szpd) Egy várakozó járműnek hajtott neki pénteken délután egy sofőr a Séta utcában, majd elhagyta a helyszínt. A balatonfüredi rendőrök rövid idő múlva mintavétel céljából előállították. Mint kiderült, a cselekményt beismerő helyi sofőr a történtek idején alkoholos befolyásoltság alatt állt. A férfi ellen - vezetői engedélyének elvétele mellett - eljárás indult. A HÉT SZTORIJA Eszem-iszom, dínomdánom a böjti szellők fújásáig Megkezdődött a farsang Megyei körkép - A farsang hossza évről évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. Vízkereszttől, január 6-ától a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig, húshagyó keddig, idén február 12-éig tart. A farsang a tavaszvárás pogánykori, igen változatos képet mutató ünnepeiből nőtt ki, gyakorlatilag a zajos mulatozás, a tréfacsinálás, bolondozás, eszemiszom és a párkeresés, udvarlás időszaka. Varga Ibolya2:1 Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, és számos idegen nép hatása érvényesült bennük, tudtuk meg dr. Katus Elvirától. Maga a szó német eredetű, a faseln jelentése: fecsegni. Magyarországon már Mátyás korában divatban voltak bizonyos itáliai mintákat követő álarcos mulatságok, sőt, II. Lajos udvarában harci játékokat is rendeztek ilyenkor. Ehhez az ünnephez kötődik Magyarországon a népi színjátszás kialakulása. A különféle maszkos alakoskodásokból nőttek aztán ki a különféle dramatikus játékok, amelyekben tipikus alakokat személyesítettek meg. Ilyenek voltak a cigány, a betyár, a koldus, a vándorárus, a menyasszony, vőlegény. Kedvelt volt a férfi-női szerep- és ruhacsere. Szívesen alkalmaztak állatmaszkokat is, gyakran feltűnik a játékokban a kecske, a ló, a medve. Az időszak végén jellemző a felvonulás és a téltemetés. Folytatás a 3. oldalon. it* H1 CL, N </ o — o68—2 A farsangnak külön süteménye van, a fánk, a tavalyi balatonakalifánsütő verseny zsűrijében Punk Ferenc, Domonkos Miklós, Mayer Gyula, Bene Sándor és Kós Lajos kóstol éppen Átadták a Brusznyai-emlékérmeket Veszprém (la) Tóth Mária középiskolai tanár és két végzős középiskolás diák, Palásthy István és Pósfai István vehette át a Brusznyai-emlékérmet a szombat esti megemlékezésen. Nagy tapsot kapott diákjaitól Tóth Mária, a Lovassy László Gimnázium magyar-ének szakos tanára, karnagya, akinek énekkara is énekelt a Veszprémi Középiskolai Oratóriumkórusban a huszonnegyedik alkalommal, a Pannon Egyetem aulájában rendezett Brusznyai-emlékhangversenyen. A Brusznyai Alapítvány tavaly óta egy tanárt és két diákot jutalmaz, idén Palásthy István, a Padányi Katolikus Gyakorlóiskola tanulója, és Pósfai István, a Lovassy László Gimnázium diákja érdemelte ki az elismerést. Brusznyai Árpád halálának ötvenötödik évfordulóján az 1956-os forradalom és szabadságharc veszprémi mártírjára Zeitler Gusztáv, a Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Brusznyai-díjas történelemtanára emlékezett a tehetség, kötelesség, hűség, hősiesség, minőség eszmék mentén. Brusznyai Árpád a minőséget képviselte, mondta. Az emlékhangversenyen közreműködött a Mendelssohn Kamarazenekar és a Veszprémi Középiskolai Oratóriumkórus Kováts Péter vezényletével. 1 —•“a NoQ £ 0C £ u. A Brusznyai-emlékhangversenyen fellépett a Veszprémi Középiskolai Oratóriumkórus is Kováts Péter vezényletével Megjárta a Don-kanyart is Várpalota (szpd) A doni áttörés 70. évfordulóján a 95 éves Fogarasi János magyar királyi repülő őrmester idézte fel a tragédia körülményeit a könyvtárban rendezett városi megemlékezésen. A Krúdy Gyula Városi Könyvtár zsúfolásig megtelt különtermében Gábris József szavalata után Gágó Zsolt, a megemlékezést szervező Palotai Turul Társaság elnöke köszöntötte a megjelenteket Kiemelte, a 130 ezer magyar áldozatot követelő tragédia a mai napig fehér foltja a honi történelemnek, hiszen a világháborút követően Magyarországon hatalomra kerülő rezsim elhallgatta a doni történéseket, s gyáva embereknek titulálta az onnan hazatérő katonákat Folytatás a 3. oldalon. Is A 95 éves Fogarasi János (balra) készséggel mesélt a Don-kanyarban történtekről. Mellette Dobszai Zsolt ■ CP51 UJZ><Qcc m