Napló, 2014. március (70. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-01 / 51. szám

2014. MÁRCIUS 1., SZOMBAT A nagy szél nyomása (Folytatás az 1. ol­dalról.) A zsilipnyitás hely­színén lévő helyi vízü­gyi dolgozók elzárkóz­tak mindenféle informá­ció adástól. Más forrás­ból tudjuk, hogy a zsi­lipnyitásról szóló utasí­tást negyedórával koráb­ban kaphatták meg. A Balaton átlagos vízállása 127 centiméter volt pénteken reggel. Tavaly 124 centiméter­nél nyitottak április vé­gén, már a nagyobb ta­vaszi esők után. A nyi­tást most halogatók va­lószínűleg a jövő hétre jósolt széltől félve adták fel védhetetlen állás­pontjukat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a jövő hét közepére a siófoki térségre órán­ként akár a 45-70 kilo­méteres viharos szelet is elképzelhetőnek tart. Addigra jó esetben 1-2 centiméterrel tudják apasztani a Balaton szintjét, mert a Sió alsó szakaszán folyó munká­latok miatt a korábbiak­nál is jóval kisebb se­bességgel lehet engedni a vizet. Ha valóban be­következik a jósolt nagyságú szél, akkor to­vább emeli a déli parton a már amúgy is nagyon magas vízszintet, és ez jelentős károkat okozhat egyes településeken. Erdei ellenőrzések MEGÁLLAPODÁS Fókuszban a falopás, rapsickodás, quadozás Veszprém (ke)­­ A Bako­nyerdő Zrt. és az ázsai Er­dészeti Igazgatóság is csatlakozott ahhoz a megállapodáshoz, me­lyet az erdők, a természe­ti értékek védelme, vala­mint a bűnmegelőzés ér­dekében kötött korábban a Verga Zrt és a megyei rendőr-főkapitányság. A tervezett közös járőr­­szolgálatok, ellenőrzések és a kölcsönös segítségnyújtás célja, hogy hatékonyabban el­lenőrizzék az erdőkben a va­dászati tevékenységet, vissza­szorítsák a természetkárosí­tást, falopást, orvvadászatot és a quadozást, motorozást, terepautózást. A közbiztonság javításá­ban és a természetes élőhe­lyek megóvásában kiemelke­dő jelentőségű együttműkö­dés alapját az erdő- és vadvé­delemről, a vadgazdálkodás­ról és vadászatról szóló hatá­lyos jogszabályok be­tartatásáért végzett kö­zös munka jelenti. A kölcsönös segítség­­nyújtás a területen elő­forduló szabálysérté­sek és bűncselekmé­nyek számának csök­kentését, megelőzését, illetve az elkövetők mielőbbi törvény elé állítását mozdítja elő - hangzott el pénteken. Dr. Töreki Sándor Veszp­rém megyei rendőrfőkapitány­nél az erdő, a természet értékeinek megőrzése, a vagyon védelme elmondta: a megállapodás ér­telmében az erdőkben történő közös járőrszolgálatokon felül, a rendőrség munkatár­sai az ellenőrzéseken az erdő­­gazdaságok szakembereivel vizsgálják a gépjárművekben talált jogszerű fegyvertartást, az elejtett vadak eredetét, és a szakértői vizsgálatokban, a lefoglalt anyagok tárolásá­ban is számítanak az erdőgazdaságra. Kie­melte: az együttműkö­dés kiterjed a vadakat érintő autóbalesetek kivizsgálására, a jog­sértő magatartás kiszű­résére, a vadászati sza­bályokra is. Ha a ren­dőrök járőrözés közben meg­sebzett, elejtett, elhullott va­dat találnak, értesítik az ille­tékes erdőgazdaságot, ezzel segítik a vadállományt fenye­gető esetleges járványok meg­előzését. Tengerdi Győző, a Verga Zrt. vezérigazgatója elmondta: abban bíznak, hogy a közös munkával sikerül megőrizni az erdők tisztasá­gát, nyugalmát, melyek ha­zánk egyik legkedveltebb tu­ristacélpontjai. Az állami va­gyon felelős kezelőjeként re­mélik, hogy a rájuk bízott ál­lami vagyont ezáltal még job­ban meg tudjuk védeni. további képek, információk reolty Napló Online @­ o Cd 2u'λ¡O­­LU CL oI— o LL Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója, Töreki Sándor megyei rendőrfőkapitány, Tengerdi Győző, a Verga Zrt. vezérigazgatója és Simon Sándor, az uzsoki erdészeti igazgatóság igazgatója Klári néni száz nehéz éve Négy gyerekét egyedül nevelte, de optimistán tekint a világra Veszprém (6t)­­ Századik születésnapja alkalmából részesült köszöntésben dr. Tombor Nándorné, aki miután a háborúban el­esett a férje, egyedül ne­velte fel négy gyermekét. A hihetetlenül derűs em­bert, aki lila nadrágkosztüm­ben, rózsaszín blúzban na­gyon elegánsan fogadta ven­dégeit, Navracsics Tibor mi­niszterelnök-helyettes és Por­­ga Gyula polgármester is fel­­köszöntötte. A közigazgatási és igazságügyminiszter a kor­mányfő emléklapját is átnyúj­totta. Ami azt illeti, Klári néni­nek szép számmal vannak tisztelői, hiszen nagyon barát­kozó, pozitív személyisége mindenkit levesz a lábáról. Ahogy mondja, jól van, csak a járás esik nehezére, keve­sebbet jut el templomba, mint szeretné. Budapesten született, gyógypedagógiai tanárnőként dolgozott, tanított németet, franciát és latint. Polgári jó­létben kezdődött a kis család élete, melybe négy fiú szüle­tett. 1944-ben katonaorvos férje elesett a háborúban. Az egyedül maradt asszony So­mogyba költözött, ahol vala­mivel kevesebbe került az élet, de az özvegy így is éjt nappallá téve dolgozott, hogy négy gyermekével talpon tud­jon maradni. Visszaköltöztek Pestre, ahol végre állást ka­pott. Tanított, tankönyveket, módszertani kiadványokat, tanterveket írt, tagja volt szer­kesztőbizottságoknak. Ami­kor eljött a nyugdíj ideje, fiai után Klári néni is elhagyta a Krisztinavárost. Veszprém­be költözött, és hamar beil­leszkedett a ferences körbe, a pedagógus klubba, közben pedig utazott. Ahogyan jöttek az unokák, úgy változott az úti cél, ő ahol tudott, ott segí­tett. Most, a képeket nézeget­ve egy nagy család mosolyog ránk. Klári néni két fiával (mivel ketten már sajnos meghaltak), tíz unokájával, huszonöt dédunokájával, a házastársakkal. Fj­ord 20­10 •z LU CL 1 Tombor Nándorné egyelőre csak szűk családi körben, politikus vendégekkel - Navracsics Tiborral, Porga Gyulával - ünnepel Kedvező vasúti visszajelzések Megyei körkép (rt) - Az utazó­­közönség kedvezően fogadta a decemberben életbe lépett új vasúti menetrendet, növe­kedett az utaslétszám is. Ismét jár Intercity, főidő­ben sűrűbben közlekednek a vonatok, lerövidült a menet­idő Veszprém és Kelenföld között. A MÁV Zrt. Kommu­nikációs Igazgatóság közölte, a Budapest-Székesfehérvár vonal átépítése során Kelen­föld és Tárnok között kiépült a második vágány, ennek kö­szönhetően nőtt a vasútvonal átbocsátóképessége, és a vo­natok óránkénti 120 kilométe­res sebességgel közlekedhet­nek. A leggyorsabb menetide­jű vonatok mindössze 1 óra 19 perc alatt teszik meg a fő­város és Veszprém közötti tá­volságot, tájékoztatott a MÁV Zrt. A változás óta eltelt ked­vező visszajelzéseket kaptak, amelyet a növekvő utasforgal­mi adatok is alátámasztanak: 13-24 százalékos utasszám­­növekedést regisztráltak. KRÓNIKA - NAPLÓ • 3 RÖVIDEN ízek parádéja negyedszer Noszlop(vi)~ Három kategóri­ában hirdettek versenyt a va­sárnap reggel 8-kor a sport­csarnokban kezdődő negye­dik noszlopi ízparádén. Ha­gyományos és díszített kocso­nyák, sütemények és eltett ételek, azaz savanyúságok, befőttek, lekvárok készítői nevezhettek be a gasztronó­miai összecsapásra. A remek­műveket a helyszínen meg is kóstolhatják az érdeklődők. Dörgicsei geotúra Dörgicse (tt) - A Bakony-Ba­­laton Geopark geotúrát szer­vez március nyolcadikára. A hat kilométeres túra a Bol­­dogasszony-dörgicsei romtól indul, érinti a Kisfalud-dörgi­­csei és a Szent Péter-dörgicsei templomromot. Ellenzéki ellenvoksok (Folytatás az 1. oldalról.) A Huszka-szobor áthelye­zése ellen Takács Miklós (MSZP) és dr. Szalai Gábor (MSZP) nemmel szavazott, Újhelyiné Károlyi Krisztina (Jobbik) tartózkodott. A Huszka-szobor lebontása a napokban várható, mert a Füredi Tavaszi Fesztivál programja szerint március 16- án avatnák a Pethő-szobrot. Hirdetés STEYR a megfizethető PRÉMIUM traktor A CNH érdekeltségi körébe tartozó osztrák STEYR traktorgyártó magyarországi ismert­sége ugyan még növekedési fázisban jár, ám a prémium kategóriába tartozó erőgépeik már jó fogadtatásra találtak a hazai gazdálkodók körében. A magyar piacon való létjogosultságukat mi sem bizonyítja jobban, mint a közelmúltban Nagy­kanizsán átadott STEYR flotta. Az Agroker Pan­nónia Kft. a hazai importőr - az Agro-Tipp No. 1. Kft. - kizárólagos regionális kereskedőjeként egy géptendert követően 9 darab STEYR Kompakt 4085 ET PROFI típusjelű erőgépet adott át a nagy­­kanizsai székhelyű Gyümölcskert Zrt. részére. A 400 hektáron kizárólag gyümölcstermesztéssel és annak bel- és külföldi értékesítésével foglalkozó társaság a meglévő 90 LE kategóriába tartozó trak­tor gépparkot kívánta frissíteni az osztrák gyártó traktoraival. A beruházás azonban a kedvező, 2,5 százalékos kamatozású finanszírozási hát­tér és a 35 százalékos géptámogatás nélkül nem valósulhatott volna meg. Ahogy Sipos Gyula vezérigazgató fogalmazott: ha gyümölcstermesz­tésben nem követik a technikai és technológiai változásokat, akkor a nyugati országokkal - Olas­zország és Hollandia - nem tudnak lépést tartani. A Gyümölcskert Zrt. a beruházás megvalósítása előtt 4-5 típust versenyeztetett meg. Választásukat végül a Steyr traktorok gazdaságos üzemeltetése (akár 15-20 százalékos üzemanyag-felhasználás csökkenés a meglévő erőgépekhez képest) és a megbízhatósága, valamint kiváló ár-érték aránya indokolta.További befolyásoló tényező volt ugyan­akkor a kedvező alkatrészellátás, amelyre a gyártó 24 órás szállítási garanciát vállal. Az Agroker Pannónia Kft. értékesítési vezetője, Horváth Endre prémium márkaként tekint a for­galmazásukban álló Steyr traktorokra, hiszen an­nak ellenére, hogy korábban „bujtatott" márkaként volt jelen a hazai piacon, az Agro-Tipp színre lé­pésével méltó módon előtérbe került. Mindamel­lett a márkának helye van a piacvezető traktorok sorában hazánkban, hiszen a nemzetközi piacon az előkelő dobogós helyen szerepel.­­ Megkezdtük a Case IH termékek értékesítését a gyári importőr Agro-Békés Kft.-én keresztül, valamint a Pöttinger, Hauer és Quivogne gépeknek a képvise­letét is ellátjuk -árulta el Horváth Endre. AGROKER PANNÓNIA KFT. 8800 Nagykanizsa, Virág Benedek utca 4. Tel.: 06 30 292 6000 Web: www.agrokerpannonia.com E-mail: info@agrokerpannonia.com

Next