Napló, 2014. szeptember (70. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-12 / 213. szám

2 • NAPLÓ RÖVIDEN Kitüntették újságírónkat Budapest (Napló-informá­ció)­­ Az Iposz Országos Elnöksége a Kézműipar Szolgálatáért kitüntető oklevelet adományozta tegnap, a XXIII. magyar kézművesség napján la­punk újságírójának, Tremmer Tamásnak. A testület indoklása szerint Tremmer Tamás „szak­szerű, segítőkész, infor­matív, közérthető hír­anyagaival hathatósan segítette a szövetség, az ipartestület és az iparos­ság munkájának, törek­véseinek nyilvánosságát, a megye közvéleményé­nek tájékoztatását.” Rendezvény a kórházért Veszprém (wd)­­ Szom­baton a Lovassy gimná­ziumban tartja a Szövet­ség az Egészséges Veszprémért Egyesület Az egészség útja nevű rendezvényt. Délelőtt 10-től a Csolnoky Fe­renc Kórház anesztezio­­lógiai és intenzív terápi­ás osztályának működé­séről és az egészséges táplálkozásról hangza­nak el előadások. Lesz emellett például vérnyo­más- és testanalizátoros felmérés is. A program zárásaként Presser Gá­bor és Kövi Szabolcs ad koncertet a Petőfi Szín­házban 17 órától. Az est bevételét a Csolnoky Fe­renc Kórház intenzív osztályának ajánlják fel a szervezők. KRÓNIKA Közelebb a beteghez FÓRUM Tanácskoztak a járóbeteg-szakellátásban részt vevők (Folytatás az 1. oldalról.) Lehoczky Péter hangsú­lyozta, hogy a belgyógyászati beavatkozások közül minél többet a járóbeteg-ellátásban kellene elvégezni. Erre talán az átjárhatóság, az integrált intézmények vezetőinek na­gyobb szabadsága lehetőséget ad majd. Ugyancsak kiemel­te, hogy a 2009 óta változat­lan finanszírozási alapdíj emelése nem halasztható to­vább. Megemlítette, hogy a laborok országos átlagban a háromszorosát teljesítik, mint amennyire a korlátozott fi­nanszírozás lehetőséget adna. Ezt a problémát országos szinten kellene rendezni. Fel­vetette, hogy a rezidenskép­zést a járóbeteg-ellátásba is be kellene hozni, mert akkor az orvosok egy részét ott le­hetne tartani. A járóbeteg­­szakellátási szövetség elnöke­ként Lehoczky Péter azt az ál­láspontot képviseli, hogy vi­gyék a döntéseket minél kö­zelebb az ellátott betegekhez. Az államosítás még nem vizsgálható A bevezetőt követően az egészségügyi terület képvise­lőinek részvételével fórumot rendeztek.­­ Az államosítás­nak nevezett kormányzati sze­repvállalás jelen pillanatban még nem vizsgálható történet, a folyamat elején-közepén óvnék mindenkit attól, hogy ezt egyértelmű sikernek vagy kudarcnak állítsa be - reagált Lehoczky Péter felvetésére dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nak (Emmi) egészségpolitiká­ért felelős helyettes államtit­kára. Hasonló álláspontot fogal­mazott meg az államot, mint fenntartót képviselő Gyógy­szerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesz­tési Intézet (GYEMSZI) fő­igazgatója, dr. Török Krisztina és dr. Svébis Mihály, a kór­házszövetség jelölt elnöke is. Napló Online Török Krisztina, Svébis Mihály, Beneda Attila és Lehoczky Péter a fórumon. Eltérő álláspontokat fo­galmaztak meg az egészségügyi intézmények államosításáról az állam és a szakdolgozók képviselői A közösségért dolgozna Bemutatjuk a városok polgármesterjelöltjeit: Kárpáti Lajos Badacsonytomaj (tbzs) - A városban hatan pályáz­nak a polgármesteri po­zícióra, lapunk most Kár­páti Lajos független jelöl­tet mutatja be. Az egykori köztisztviselő, diplomata vallja, hogy az em­ber, ha teheti, tegye olyanná szűkebb világát, amilyennek a nagyot látni szeretné. Kárpáti Lajos tudását a városnak és la­kóinak szolgálatába állítaná. Tisztességgel, kreativitással, szakmai ismerettel, emberség­gel teremtené meg az egységet a város jövője érdekében, hogy elinduljon a fejlődés - áll a programjában -, és harcol a település vagyonának elher­dálása ellen. Figyelemmel kí­sérte az önkormányzat négy­éves tevékenységét, úgy véli, aktivitására nem lehet panasz. Nem azzal szeretne kampá­­nyolni, mit akadályozott meg, mit ért el. Ha a város érdeké­ben kívánni lehetne, a képvi­selő-testületben új arcokat lát­na szívesen, a jelenlegi veze­tés támogatóit és „megélhetési politikusokat” nem igazán. Olyat sem, aki nem tartaná ve­le a tempót. Minden jelentős kérdésben egyeztetéssel venné figyelembe a lakosság vélemé­nyét. A köz érdekeit képvisel­né a magánérdekekkel szem­ben - ígéri. A rászoruló idősek méltó elhelyezését, a fiatalok, aktív korúak munkahelyhez jutását. A borászat, turizmus erősítését, a szezon meg­hosszabbítását is fontosnak tartja. Ingyenes jogsegélyszol­gálatot, színvonalas ellátást, oktatást, kultúrát, szórakozást szeretne. Vallja, hogy akkor érdemli ki a település a városi címet, ha az regionális munka­helyi központ. Kistérségi egészségközpont, oktatási központ (borászati) szakkö­zépiskolával, kistérségi kultu­rális központ mintaszerű kul­­túrotthonnal. Ha a Badacsony hegy településeivel összefogva tudnak ezen munkálkodni, ha településüket a természeti hát­teréhez méltóvá teszik, talán mondhatják, hogy város lettek - hangsúlyozza. Kárpáti Lajos függetlenként Badacsonytomajon indul a választáson további képek, információk veoltg Felkészültek a rossz időre Berhida (szpd) - Felkészül­tek a rossz időjárásra, az esőzés nem veszélyezteti a XXII. Berhidai napok megrendezését. Minden szeptemberben az év csúcspontja a településen a három napon át tartó ingyenes programsorozat.­­ Nem elő­ször fordul elő, hogy az időjá­rás nem kegyes hozzánk, fel­készültünk az esőzésekre. A színpad fedett, így a fellépő előadók és zenekarok nem áz­nak el, a közönség pedig a nagy sörsátorból az esőtől védve tekintheti meg a progra­mokat - mondta el Lengyelné Horváth Andrea közművelődé­si igazgató, aki munkatársaival a rendezvény szervezéséért és lebonyolításáért felel. A program pénteken 14.30- kor a kultúrházban helyi ama­tőr alkotók munkáiból nyílt tárlat megnyitójával indul, majd 15.30-tól az Ady iskola tornatermében a Berhidai Kertbarát Kör lekvár- és sava­­nyúságkóstolóval egybekötött kiállítása nyílik. A Berhidai napok ünnepélyes megnyitójá­ra 17 órától, a zenés felvonu­lást követően kerül sor a Be­­zerédi téren felállított nagy­színpadon. Pergő Margit pol­gármester köszöntőjét követő­en átadják a városi kitünteté­seket, majd helyi kulturális csoportok adnak műsor, vé­gül a Fourtissimo és a Kartha­go koncertezik. Szombaton és vasárnap is neves sztárok lép­nek fel. 2014. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK A kisvállalkozókat is jó helyzetbe hozzák (Folytatás az 1. oldalról.) Seszták Miklós a kormány elmúlt négyéves, általa sike­resnek ítélt tevékenységéből két dolgot emelt ki. Az egyik az adósságkonszolidáció, amellyel kiszabadították az adósságcsapdából az önkor­mányzatokat. A másik nagy tett pedig a rezsicsökkentés, amely, kisebb-nagyobb mér­tékben ugyan, de mindenkit érint. A miniszter hangsú­lyozta, a fizikai megvalósítás mellett a szemléletet kell érté­kelni: a kormány elvesz azok­tól a multinacionális vállala­toktól, akik túl nagy hasznot húztak az elmúlt években. A következő hétéves uniós költségvetési ciklussal kap­csolatban kitért arra, hogy a hétezermilliárdos forrás 60-65 százalékát gazdaságfej­lesztésre kívánják fordítani, feltett szándékuk a kisvállal­kozók helyzetbe hozása, ex­portképességük fokozása. Hangsúlyozta, az állam is lehet jó gazdája egy vállalat­nak, ezt példázza a Herendi Porcelán Manufaktúra ered­ményes működése. A vállalat jövőjével kapcsolatban megje­gyezte, a kormány elkötelezett abban, hogy lehet jól működő állami vállalatokat létrehozni. A magyar állam minden pro­­móciót, gazdaságélénkítő esz­közt bevet annak érdekében, hogy a márkanevet a világban minél jobban megerősítsék. Példaként megemlítette, hogy egy felmérés alapján már most a legismertebb országbrand a Herendi. Oktatás, egészségügy Folytatódott a kormánypártok frakcióülése Tapolca (tbzs) - A Fi­­desz-KDNP frakcióülése csütörtökön kabinetülé­sekkel, miniszteri beszá­molókkal folytatódott az oktatás és az egészség­ügy témáiban. Sajtótájékoztatót tegnap nem tartottak. Császár László­tól, Tapolca polgármesterétől azonban megtudtuk, hogy a péntekre tervezett programot hozták előre, mivel Orbán Vik­tor miniszterelnöknek már a reggeli órákban vissza kellett utaznia a fővárosba. A csütör­tökre tervezett témák között szerepelt Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszte­rének beszámolója az iskolák és kórházak helyzetéről, vala­mint Trócsányi László igazság­ügyi miniszternek a bankok elszámoltatásával kapcsolatos beszámolója, továbbá a kabi­netek, minisztériumok őszi időszakra vonatkozó tervei. Császár László polgármester és Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője az ülésnek helyet adó Hotel Perion előtt Zárt buszmegálló kell Balatonfüred (pre)­­ Az al­só városrész nyári forgal­ma, a készülő buszpálya­udvar és a csapadékvíz­elvezetés is téma volt a csütörtöki képviselő-tes­tületi ülésen. A félórás nyílt ülés után a képvise­lők zárt tárgyalás kereté­ben dolgoztak tovább. Elfogadták az önkormány­zat első fél évének gazdálko­dásáról készült beszámolót a képviselők. Ebből kiderült, hogy a bevételek és a kiadá­sok egyensúlyban voltak. Szóba került a felső város­rész egyik szakaszának busz­megálló-problémája. Az Ará­­csi utcára zárt buszmegállók kellenének - javasolta Hári Lenke képviselő, alpolgármes­ter. Az arra közlekedők ugyanis a fedetlen várókban kénytelenek állni, ami tartha­tatlan a mostanihoz hasonló csapadékos időben. Egy má­sik felvetés szerint át kell gondolni a főút alatti terüle­tek forgalmának irányítását, a forgalmas nyári időszakban ugyanis nehéz kikanyarodni ezekről a területekről a főút­­ra. Bóka István polgármester erre úgy reagált, hogy lehet­séges, hogy a jövőben lámpás kereszteződést létesítenek a forgalom miatt kiemelten ve­szélyes szakaszokon. A csa­padékvíz-elvezetés ügye is szóba került. A Zákonyi Fe­renc utca környékén ugyanis sok csapadék esetén rendsze­resen áll a víz. Bóka István azt mondta, ennek egyik oka, hogy egyre több utca, járda kapott burkolást, viszont így a leömlő víz kevésbé képes el­szivárogni. A megoldás táro­zók építése lehetne. A polgármester kitért a fel­újítás alatt álló buszpályaud­var helyzetére is. Hangsú­lyozta, a beruházás átadása azért csúszik, mert nem ön­­kormányzati megrendelés alapján készül, hanem a MÁV- és Volán-társaságokkal konzorciumban, így a bürok­rácia megnehezíti az egyéb­ként is jogi problémákkal és szerződésmódosításokkal ter­helt beruházást.

Next