Napló, 2014. november (70. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-13 / 264. szám

2 • NAPLÓKRÓNIKA RÖVIDEN A rangsor élén az egyetem Veszprém (la)­­ A Pan­non Egyetem rangos he­lyen szerepel a HVG ál­tal minden évben meg­jelentetett hazai felső­­oktatási rangsorban, idén a hatodik helyen áll holtversenyben a Debreceni Egyetemmel. A negyvenhárom hazai felsőoktatási intézmény közül a hatodik legjobb a HVG által készített felmérés intézményi rangsorában a Pannon Egyetem, a Debreceni Egyetemmel osztozik ezen a helyezésen. 2013-ban a tizedik he­lyen állt a rangsorban a veszprémi székhelyű in­tézmény. Oktatóinak ki­válóságát tekintve a har­madik legjobb az or­szágban. A rangsorban elért helyezés fontos visszaigazolása a Pan­non Egyetem minőségi fejlesztésébe fektetett erőfeszítések eredmé­nyének. Lemondott a Jobbik-vezér Pápa (pt)­­ Lemondott a Jobbikban betöltött veze­tői pozícióiról Orbán Im­re, a radikális párt eddigi pápai elnöke és megyei alelnöke. A politikus tegnapi sajtótá­jékoztatóján jelentette be dön­tését, amit saját bevallása sze­rint egyedül hozott meg. - 2009 óta vezettem a pá­pai szervezetet, voltam me­gyei alelnök. Az elmúlt öt év során számtalan konfliktust vállaltam fel helyi és megyei szinten, sokszor mások he­lyett is, mert nekem nem volt vesztenivalóm. Most sincs, ezért is lépek egy sorral hát­rébb - fogalmazott Orbán Im­re. Mint mondta, hét választá­si kampányt vezényelt le Pá­pán és a választókerületben. Úgy véli, az eredményeket te­kintve nincs szégyenkezniva­lója. Hozzáfűzte, az elmúlt öt évben a pápai politikai pártok közül egyedül a Jobbiknak nőtt a támogatottsága. - Ennek ellenére mégis úgy érzem, azzal segítem a Jobbik további fejlődését, to­vábbi beágyazódását, ha most hátralépek - közölte. Meglá­tása szerint pártjának most olyan helyi és megyei veze­tőkre van szüksége, akik nem megosztóak, hanem integráló­­ak, és a saját táboruk megszó­lítása mellett a más pártokban csalódottakat is a Jobbik ol­dalára tudják állítani. Orbán Imrétől megtudtuk: a párttagságát megtartja, utódját pedig a Jobbik helyi elnöksége választja majd meg a közeljövőben. Hirdetés Az EH-SZER Kft. közleménye Értesítjük a lakosságot, hogy Veszprém, Tüzér utcában, a Tetőfedő Iskola mögött létesített transzformátor állomást 2014. november 13-án feszültség alá helyeztük. A villamos hálózatok és berendezéseik érintése tilos és életveszélyes, rongálóit a törvény szigorúan bünteti. Minősíti a társadalmat ELISMERÉS A figyelem a szociális terület dolgozóira irányult Veszprém (ke) - ítéletet (Folytatás az 1. oldalról.) - Empátia, tolerancia, szo­lidaritás, segítőkészség, part­nerség — e szavak tartalommal való megtöltése az önök mun­kája - méltatta a segítőket a megyei kormánymegbízott. Takács Szabolcs kiemelte, a szakterületen dolgozók köz­vetlenül látják a különböző emberi sorsokat. - Minden társadalom alapvető fokmérő­je, hogy hogyan és miként vi­szonyulnak a rászorulókhoz. A kormány elkötelezte magát a szociális területen dolgozó szakemberek megbecsülése mellett. Bízom benne, hogy az emberek szociális érzé­kenysége egyre fejlettebb lesz - fogalmazott. A szociális munka napján munkájáért kitüntetést vehe­tett át Mórocz Katalin fejlesz­tő pedagógus, Horváth János­né ápoló, gondozó, Mádl Krisztina szakmai vezető, Kiss Károly lakásotthon-veze­tő, Konkoly Katalin ápoló, gondozó, valamint Péter La­jos gépkocsivezető. Az ajkai Szociális Szolgál­tató és Gondozási Központ­ban is ünnepséget rendeztek a szociális munka napja al­kalmából. A rendezvényen Kleinhans Terézia, a Szociális Szolgáltató és Gondo­zási Központ igazga­tója köszöntötte a ven­dégeket, elismerését fejezve ki munkatár­sainak, hogy az idősek ellátását hivatásuknak tekintik, szakmailag megalapozottan, em­patikusan és kedvesen végzik. Nagy a felelősségük, hiszen az idősek közérzete, testi és lelki jóléte nagyban függ az őket gondozók munkájának minőségétől - hangsúlyozta Kleinhans Terézia. Schwartz Béla polgármes­ter megköszönte azt az áldó­Schwartz Béla: Mindnyájunknak szociális munkásokká kell válnunk zajos munkát, amit ezen a te­rületen végeznek. Empatiku­san, kedvesen, jókedvűen kell mindennap az emberekhez közeledni - nyomatékosította Schwartz Béla. Naponta talál­kozunk olyan problémákkal, amelyek mellett a legtöbb ember elmegy. Aki megáll, és szóvá teszi, azt becsüljük meg, mert mindannyiunknak igazi szociális munkásokká kell válnunk - így kívánt jó munkát a polgármester. Kupi Andrea, a Térségi Családsegítő és Gyermekjólé­ti Szolgálat igazgatója Hegye­­si Gábor szavait idézte, mi­szerint a szociális munka az agy, a láb és a szív egysége. A köszöntők után elisme­réseket adtak át. A Szociális Szolgáltató és Gondozási Központ munkatársai közül Ábrahámné Csite Ilona, Ács Szilvia, Béres Jánosné, Hor­váth Zoltánné, Illés Balázs Márta, Kleinhans Gab­riella, Kocsi Józsefné, Mesterházyné Cserfán Krisztina, Mészáros Magdolna, Polt Haj­nalka Beáta, Rudolf- Beledi Bernadett és Scholz Oliiér kapott elismerő oklevelet. A Térségi Családsegítő és Gyer­mekjóléti Szolgálat munka­társai közül Galler-Mike Éva, Kárelné Kovács Alexandra és Szladovicsné Vizlendvai Me­linda részesült elismerésben. Várpalotán virággal, okle­véllel és kulturális műsorral köszöntötték a szociális mun­ka napja alkalmából szerdán a szakterületen dolgozókat a Thury-várban. - Szociális munkásnak lenni jóval több, mint munka. Szolgálat, a szó legnemesebb értelmében - mondta el a vár Thury termét megtöltő meg­hívottak előtt Sándor Tamás, Várpalota aljegyzője Talabér Márta szavait tolmácsolva ki­emelte, a szociális munkás szakma különféle képviselői a közösségi szerepvállalás esz­méjét mindennapos, kemény küzdelem során igyekeznek gyakorlattá tenni, eredmé­nyekre váltani. Nélkülük egyetlen társadalom sem lé­tezhet, tette hozzá, majd elis­merő okleveleket adott át a szociális intézményekben dolgozó szakembereknek. további képek, információk szep/9 Napló Online Finta Miklósné, a várpalotai Bóbita-ház gondozónője harmincéves munkájáért veszi át az oklevelet Sándor Tamás aljegyzőtől. Megyeszerte elismeréseket adtak át a szociális területen dolgozóknak Mai követőik is fellépnek az Illés zenekar koncertjén Veszprém (szpd) - A legen­dás zenekar követői is fellépnek azon a koncer­ten, amelyet megalaku­lásának 50. évfordulója alkalmából ad december 13-án az Illés. A Napló idén ötödször szervez karácsony előtti nagy­koncertet. Presser Gábor, Demjén Ferenc, a Republic és az Edda után idén is különleges zenei csemegével kedveskedünk olvasóinknak, hiszen december 13-án a le­gendás Illés-slágerek csendül­nek fel a Veszprém Arénában. Szörényi Levente, Bródy Já­nos és Szörényi Szabolcs lesz a főszereplője a minden bi­zonnyal emlékezetes beatün­­nepnek, de ott lesznek a szín­padon mai követőik is, akik saját stílusukban dolgozták fel azt a pár klasszikus dalt, amit kaptak. Amikor a három kortalan Illés-tag szusszan egyet koncert közben, egy-egy szólista vagy zenekar lép szín­padra és szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Ami az este programját illeti, összesen 85 Illés-dal létezik, ebből 36-ot hallhatnak majd a nézők. Az Illés 1964 decemberé­ben alakult és azóta is a ma­gyar rocktörténelem legjelen­tősebb és legismertebb együt­tese. Illés Lajost és Pásztory Zoltánt sajnos elvesztette a csapat, a többiek azonban örömmel állnak színpadra idén is, az 50. évfordulón. Az együttes három egyko­ri tagja feladatának tekinti, hogy életművüket átadják a fiatal generációnak. Erre ki­váló lehetőség lesz a veszpré­mi élő koncert, ahol több ge­neráció táncolhat majd együtt a jól ismert slágerekre. A je­gyek már megvásárolhatók ügyfélszolgálati irodáinkban, a tikettekhez megyekártyával rendelkező olvasóink kedvez­ményes áron juthatnak hozzá. Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs lesz a főszereplője a minden bizonnyal emlékezetes beatünnepnek december 13-án a Veszprém Arénában 2014. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Nem járt hozott szerdán a Győri ítélőtábla a felperes Veszprém városi önkor­mányzat és egy kft. ko­rábbi jogvitájában. A korábbi ítélet ellen a fel­peres terjesztett elő fellebbe­zést. A Győri ítélőtábla Szalai György vezette tanácsa szer­dai ítéletével az elsőfokú íté­letet kisebb részben megvál­toztatta, és a felperest terhe­lő elmarasztalás tőkeösszegét 5 015 000 forintra leszállítot­ta, míg ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet helyben­hagyta. A változtatás indoka az volt, hogy az ítélőtábla megítélése szerint a megren­delő önkormányzat jogszerű, törvényen alapuló elállása esetére a szerződésben a vál­lalkozó alperes javára nem köthető ki a szerződésszegés szankciójaként szolgáló meg­hiúsulási kötbér. A kötbér, melynek összege 2 499 750 forint, ezért nem illette meg az alperest. Az önkormányzat fellebbezése alaptalanul vitat­ta az elsőfokú ítéletet, mert a törvényszék helyesen számolt el a felek között - közölte Ko­­váts Kinga, a Győri Ítélőtábla sajtótitkára. A Veszprémi Tör­vényszék korábbi ítéletében a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 7 514 750 forintot és ennek kamatait, továbbá 1 387 300 forint perköltséget. Emlékezetes: a felperes által 2004-ben kiírt zártkörű meg­hívásos pályázat után 2006. március 23-án vállalkozási szerződés jött létre a polgár­­mester által képviselt felpe­res és az R. L. ügyvezető által képviselt alperes között a veszprémi színházkertben az 1956-os emlékmű megterve­zésére és kivitelezési munkái­nak elvégzésére. Ekkor adó­dott a jogvita a felek között. Téli Fő téri pezsgés Pápa (pt) - Rendkívüli népszerűsége miatt to­vábbra is a családok ren­delkezésére áll majd a Fő téri játszótér, és az előt­tünk álló téli időszakban újra jégpálya létesül a vá­ros szívében - jelentette be Áldozó Tamás, Pápa polgármestere. A városvezető felidézte, hogy a játszótér megépítése után számos negatív véle­mény látott napvilágot első­sorban annak elhelyezését il­letően, azonban az elmúlt hó­napok egyértelműen igazolták a létesítmény létjogosultságát.­­ Ez a játszótér minden előzetes várakozást felülmú­lóan sikeres, és a fiatal pápai családok kedvelt találkozóhe­lyévé vált. Éppen ezért úgy döntöttünk, a játszótér egész évben, így télen is itt marad a Fő téren - hangsúlyozta Áldo­zó Tamás. Mint mondta, az előző té­len problémák akadtak a jég­pálya üzemeltetésével, az idő­járás sem volt igazán megfe­lelő. A polgármester úgy fo­galmazott, a téli időjárásban bízva ezúttal is megkezdik a működtetés előkészületeit, és tartósan öt fok alatti hőmér­sékletben megnyithatják a korcsolyapályát. Hozzátette, a kivitelező kijavította a tapasz­talt problémákat. A pápai adventi vásár és a hozzá kapcsolódó programso­rozat idén a Galéria bisztró előtti téren kap helyet. A fa­házakat és a színpadot úgy helyezik majd el, hogy a helyszín alkalmas lesz a váro­si szilveszteri rendezvény le­bonyolítására. Áldozó Tamás: Télen sem hiányzik majd az élet a Fő térről

Next