Napló, 2015. szeptember (71. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-10 / 212. szám

A PANNON LAPOK TÁRSASÁGA KULTURÁLIS MELLÉKLETE • 2015. SZEPTEMBER 10. Városi buli Takács Nikolas is fellép hétvégén Berhida (szpd) - A Bal­kan Fanatik, a United és Takács Nikolas is színpadra lép a hétvé­gén a XXIII. Berhidai napokon. Minden évben több ezer látogatót vonz a település városnapi programsoroza­ta, amelyet idén szeptem­ber 11—13. között rendez­nek Berhidán. A nyitónap délutánján 14.30-tól helytörténeti fo­tókiállítás nyílik a kultúr­­házban, majd 15.30-tól a Berhidai Kertbarát Kör ha­gyományos termény kiál­lí­tásának megnyitójára vár­ják az érdeklődőket az Ady iskola tornatermében. A városnapok ünnepé­lyes nyitányára 17 órától kerül sor a Bezerédi téri nagyszínpadon, Pergő Margit polgármester kö­szöntője után itt adják át a városi kitüntetéseket is. Ami a zenei programo­kat illeti, szeptember 11 - én 20 órától a Pély Barna vezette United zenekar ad élő koncertet. Szeptember 12-én 17 órától előbb Tabáni István, majd Takács Nikolas éne­kel a színpadon, 20 órától pedig a Balkan Fanatik muzsikál élőben a publi­kumnak. A zárónapon, szeptem­ber 13-án 15 órától a helyi előadóké és csoportoké a színpad. Este aztán, körül­belül 18 órától Szabó Ádám harmonikás előadá­sa zárja a mulatságot. UJZ 'L Q ezLU I­'LU CL­OCD(M LT) •RO Takács Nikolas, a népszerű énekes szombat este lép fel Sikeres a duójuk PATCHÉ Szombaton a Kredencben játszanak Balatonfüred (Napló-infor­máció)- Modern hangzás, egyedi hangszerelés, kü­lönböző zenei stílusok fú­ziója és egy kiváló hangú és letaglózó energiájú énekesnő várja szomba­ton azokat, akik szeretik az ellazító, melodikus dallamokat. Pákai Petra és Cséry Zol­tán már egy éve a saját dalai­kon keresztül repítik el hall­gatóikat egy másik világba. Petra hangja olykor szárnyal, olykor pedig hatalmas ener­giával letaglóz. Tavalyi telt házas Budapest Jazz Club-os koncertjük bizo­nyította , hogy az embereknek igényük van erre az intim muzsikára és ezekre a zenei energiákra. A jól sikerült duó 2014-ben állt össze, s alig egy év alatt két videoklipet is el­készített.­­ Petrát több mint tíz éve ismerem a Kőbányai Zenei Stúdióból, ugyanis mindket­ten ott végeztünk. Hakniztunk is párszor itt-ott, de hogy ő legyen a zenei tár­sam, az tavaly augusz­tusban dőlt el. Odaad­tam neki két dalomat, megtanulta, én meg meghatódva hallottam, hogy ez marha jó lesz. Volt egy szerzői estem a Budapest Jazz Club­ban, ahol ő énekelte a dalaim, aztán úgy alakult, hogy az élet egymás mellé terelt minket onnantól, így lettünk Path­é, szóval hivatalosan is megpecsételtük a közös mű­Zoltán Balatonfüreden nőtt fel, felejthetetlen emlékek kötik ide zsikálást egy zenekarnévvel - mesélt lapunknak Zoli a kezdetekről. Cséry Zoltán Balatonfüre­­den nőtt fel, és ahogy mond­ja, felejthetetlen emlékek kö­tik ide. Pár éve meg is írta a „balatonfüredi dalt”, ami megtalálha­tó a legnagyobb video­­megosztó oldalon is. A szövegekért s a da­lokért is Zoli felel, de Petra is alkot, ő angol nyelven ír dalszövege­ket. Eddig egy kislemezük és egy különálló daluk jelent meg az ismert zenei online fe­lületeken. Petra és Zoli szá­mos sessionzenész munkán van túl több mint egy évtize­des karrierjük során. Petra a Kőbányai Zenei Stúdió szak­mai angoltanára, és emellett éneket is oktat. Zoli olyan zenekarokkal és énekesekkel dolgozott együtt, mint a Subscribe, Cotton Club Sin­gers, Dés László, Kálloy- Molnár Péter, Éliás Gyula Jr.. Szeptember 12-én a bala­tonfüredi Kredenc Borbiszt­róban játszanak 20.30-tól. *o­u ezLU u­­­­X 'D : Cséry Zoltán és Pákai Petra a saját dalaikon keresztül repítik el hallgatóikat egy másik világba Együtt ünnepelnek Két település közös szüreti mulatságot tart Mindszentkálla (tbzs) - A település és Szentbékkál­­la lakói hosszú évek óta együtt ünneplik a szüre­tet. A közös mulatságnak felváltva adnak otthont, a felvonulás azonban mindkét községet érinti. Az idei szüreti mulatságot szeptember 12-én, szombaton rendezik. A házigazda ezúttal Mindeszentkálla lesz. Ahogy az ilyenkor megszokott, a szí­nes felvonulás Szentbékkállá­ról indul, ahol az utcákat jár­va több helyen is megállnak a szüretet ünneplők. A műsor­ról és a jókedvről Rupa Ilona és a Káli Tűzrózsák tagjai gondoskodnak vidám táncaik­kal, fellépnek a Révfülöpi „Tűsarkú Vadak”, a mind­­szentkállai Őszülő Halánték Baráti Társaság tagjai. A me­netet a kisbíró vezeti, azt kö­veti a szőlőharang, a bírói pár, majd a jelmezesek, lova­sok, traktorok, lovas kocsik hosszú sora. A két település lakóinak vendégszeretetét élvezik a lel­kes felvonulók, akiket pogá­csákkal, borral, musttal, sző­lővel kínálnak a házak előtt. Jól is esik a frissítő mindig, hiszen nem restek akár gya­log, a feldíszített kocsikat kí­sérve átsétálni egyik faluból a másikba minden évben. A fel­vonulás végén Mindszentkál­­lán a faluházban közösen va­csorázik mindenki, aztán a szüreti bálon a Pulzus együt­tes játszik majd. ~t/¡ M3IS)­M cd XI— 'O \— 'öH — Nagy Boglárka, Gerencsér Dávid, Molnár László és Molnár Tibor a szőlőharanggal és a zászlókkal . Színházi nyílt nap Veszprém (Napló-információ) - Ismét megrendezi a Petőfi Színház a hagyo­mányos nyílt napot szep­tember 12-én, szomba­ton délután 3 órától. A program során bemutat­ják a színház idei nyári tábo­rának produkcióját, a Madarat tolláról című előadást, vala­mint vetélkedő, kvízműsor, „Petőfi-mobil”, mesesarok, kulisszajárás és közös, zenés műsor várja az érdeklődőket. A színházi kulisszajárást az „Ötpróba a bérletekért” kere­tein belül tartják meg, az öt nagyszínházi bemutatóhoz kapcsolódó feladatokkal. A délutáni programon idén sem marad el Oberfrank Pál igaz­gató lecsója, amelyet meg­kóstolhatnak a nézők. A nyár nap alatt folyamatos lehető­ség lesz bérletvásárlásra, aki itt veszi meg, jelentős ked­vezményre számíthat. Új szolgáltatást hozott lét­re a teátrum, Házhoz megy a Petőfi Színház! címmel. A színház értékesítési munka­társai egy autóval, számító­géppel és nyomtatóval felke­resik a Veszprém vonzáskör­zetében lévő településeket, hogy nézőik kényelmesebben tudják megvásárolni bérletü­ket az új évadra. Szeptember­ben és októberben a hétvégi napokon egy-egy színművész társaságában járják a kör­nyékbeli falvakat. FZI Vágfalvi Ottó kilencvenéves Veszprém (Napló-információ) - Vágfalvi Ottó festőművész ki­lencvenéves idén. Ebből az alkalomból nyílik kiállítása szeptember 11-én a Dubni­­czay-palota Várgalériájában. A tárlatnak lehetett volna a Hommage á Vágfalvi címet is adni, hiszen az ő művei mel­lett a tanítványok munkái is láthatók lesznek majd, tiszte­legve az ünnepelt előtt. Töb­bek között kiállítják Szotyory László, Kelemen Marcel, Kul­csár Ágnes, Környei Ágota, Hegyeshalmi László műveit. Romantikus Reformkor 10 éves_3ubUem­^^_ Hirdetés MAGA ZOLTÁN HEGEDŰMŰVÉSZ ÜNNEPI NYITÓKONCERTJE 2015. szeptember 18. 20 óra Balatonfüred Balaton Szabadidő és Konferenciaközpont I Jegyvásárlás, BALATONFÜREDI TOURINFORM IRODA VESZPRÉMI TOURINFORM IRODA jTnwcjiDcm H-8230 Balatonfüred, Blaha u. 5. H 8200 Veszprém, Óváros tér 2. Tel :+36 87/580-480 Tel.:+36 88/404-548

Next