Napló, 2016. augusztus (72. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-02 / 180. szám
2 • NAPLÓ RÖVIDEN Szlovák rendőri segítség érkezett Budapest (mti) Ünnepélyes keretek között fogadták hétfőn Budapesten azt a 25 rendőr, akiket Szlovákia magyar kérésre határvédelmi feladatok ellátására küldött a magyar-szerb határhoz. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a rendőrök fogadásán arról beszélt, hogy Magyarország és Szlovákia egyformán gondolkodik, együtt cselekszik és közösen lép fel „a ránk zúduló” illegális migrációval szemben. A szlovák rendőrök szolgálata kedden kezdődik - közölte az államtitkár. 6533TI IDŐSÍTÓNKTÓL ! Két óra a rockzenei paradicsomban Szigliget (Balassa Dániel) - Többek között a Paradicsom című dalt is nagy siker övezte a Hooligans zenekar várbeli koncertjén. Folytatódtak a szigligeti zenei rendezvények, szerdán a Balaton Kamarazenekar adott telt házas koncertet a szigligeti templomban. A fiatal zenészek virtuóz előadása lenyűgözte a hallgatóságot, amely remek élménnyel térhetett haza. A hétvége a Hooligans fellépésétől volt hangos, szombat esti szigligeti koncertjükre több mint ezren voltak kíváncsiak. Fantasztikus hangulatot varázsoltak a zenészek és közönségük, ezt jelzi, hogy az előadásutáni dedikálásnak és közös fotózkodásnak nem sokkal éjfél előtt lett vége. A szerdai komolyzenei koncertek Szabó István pánsípművész előadásával folytatódnak a szigligeti templomban, szombaton Szabó Balázs érkezik bandájával a szigligeti várba. KRÓNIKA Rászorulóknak ingyen ISKOLÁK A napokban kapják meg a tankönyveket Veszprém (la) Elkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba. Az általános iskola 1-4. osztályában térítésmentesen járnak a kiadványok, felső tagozaton rászorultsági alapon. Palkovics László oktatási államtitkár elmondta: az iskolák rendelése alapján külön raklapokra csomagolják a könyveket, és a mintegy 15 ezer raklapot kiszállítják az intézményekbe. A bellő raktárából 13 millió tankönyv kiszállítását kezdték meg, naponta átlagosan kétszáz iskolába érkeznek meg a kiadványok. A 13 millió tankönyv értéke 12 milliárd forint, ennek kétharmadát az állam állja, ugyanis a diákok 67 százaléka ingyen kapja a tankönyveket. A veszprémi tankerülethez tartozó 19 általános iskolába és öt középiskolába is augusztus 1-31. között szállítják a könyveket. Az intézményekben 5451 általános iskolás és 1723 középiskolás diák tanul, az intézmények összesen 92 199 tankönyvet rendeltek, általános iskolákban 74 871, a középiskolákban 17 328 darabot. A veszprémi tankerületben az általános iskolákban 3475 tanuló, a középiskolákban 462 tanuló kap kedvezményesen tankönyvet, tájékoztatott Krupláné Lesz Zsuzsanna, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Veszprémi Tankerülete tanügy-igazgatási referense. A veszprémi tankerületben hétfőn reggel elsőként a Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola kapta meg a könyveket. Négy raklap tankönyv érkezett, összesen 6098 kötet az iskola 452 diákjának, közölte Horváthné Koltai Edit. A tankönyvfelelős elmondta: a kiadványokat tíz kollégával együtt rakták be az ebédlő asztalaira, évfolyamonként, tantárgyanként rendszerezve. A tankönyveket a gyerekek az első tanítási napon vehetik át. Az alsó tagozatosok, a sajátos nevelési igényű, a tartósan beteg, valamint a három- vagy több gyerekes családok ingyen kapják meg a könyveket. Van néhány tartós tankönyv, melyet a diákoknak tanév végén a könyvtárban le kell adniuk. A tankönyveket a gyerekek az első tanítási napon vehetik át Országosan kiosztott általányiskolai tankönyvek és munkafüzetek ( mám mm flp . Friss hírek a kertben Veszprém (Napló-információ) Sokan megfordultak az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Olvasókertjében és ott a Napló-ponton. Az Olvasókertet három évvel ezelőtt Kovács Gabriella könyvtáros hívta életre, azóta szolgálja a hétfői könyvtári szünnapon az olvasók hírigényét a színházkertben. A friss napilapok - közöttük a Napló - mellett gyerekeknek és tizenéveseknek való újságok, foglalkoztató füzetek, gyerekjátékok várják a családosokat, az unokával érkező nagyszülőket. Idén a Napló is megjelenik az Olvasókertben: a lap vezető munkatársai válaszolnak az olvasók kérdéseire, várják a témajavaslatokat, ötleteket, a gyermekek pedig a Napló kiadója, a Pannon Lapok Társasága gondozásában megjelenő Kis Kobold kiadvánnyal ismerkedhetnek meg. Viszt Tünde, a kétéves Bella édesanyja elmondta: a Naplóból számára a családoknak szóló rendezvény ajánlók a fontosak. Klimon Istvánné „az utolsó betűig” elolvassa lapunkat, több éve előfizetőnk. Az Olvasókertet felkereste a Simonyi iskola Kamasztábora is, Dely Katalin Judit vezetésével. A gyerekek elmondták: a Naplóban a kedvenc oldaluk a Laza. Pálmann Judit könyvtárigazgató üdvözölte a Naplóval való együttműködést, ami még több olvasót hozhat a kertbe. Kovács Gabriella (fent, balra), Németh F. Bernadett főszerkesztő és Dely Katalin a Kamasztáborral Törvényes az új passió Magyarpolány (per) Első fokon pert nyert az önkormányzat a Magyarpolányi Passió Kulturális és Hagyományőrző Egyesülettel szemben, amely versenyfelügyeleti eljárást kezdeményezett. Gruber József polgármester arról tájékoztatta lapunkat, hogy az egyesület ötszázezer forint sérelemdíjat és egy sajtóközlemény kiadását kérte, mert szerinte az önkormányzat tisztességtelenül járt el, azt a hamis látszatot keltette, hogy az új előadás a korábbi szerző, Tömöry Péter darabja. Magyarpolányban több mint két évtizedes hagyománya van a passiójátszásnak. Tömöry Péter 2001-es előadását az önkormányzat szerette volna megvásárolni, de ennek sikertelensége miatt új darabot íratott. A bíróság szerint az önkormányzat nem követett el jogsértést az új passió hirdetése és bemutatása során. 2016. AUGUSZTUS 2., KEDD Emberéletek múlhatnak rajta Veszprém (la) Emberéletek múlhatnak azon, hogy több mint fél éve nem használható az onkológiai centrum tetején a helikopter-leszálló, mondta Katanics Sándor. A veszprémi önkormányzati képviselő két esetet említett. Vasárnap bravúrt hajtottak végre a mentők és a rendőrök a belvárosban, a rendőrök leállították a forgalmat a Mártírok útja elején, hogy oda a sármelléki légi mentők leszállhassanak. Egy ritka szívbetegségben szenvedő nőt szállítottak életmentő műtétre a zalaegerszegi szívsebészetre. A Zánkánál újraélesztett kisfiút is Veszprémbe hozták helikopterrel, de őt nem a Mártírok útján, hanem a város szélén, a Veszprém Aréna melletti leszállóban rakták át mentőbe, a mentősök hozták be a belvárosba a gyermeket. Katanics Sándor rámutatott, hét hónapja átadták az onkológiai központot, de a leszálló működési engedélye még mindig késik. Egy interjúban az intézményvezető főorvos úgy nyilatkozott: „a tetőn V-ös fokozatú repülőtér található. Ahhoz, hogy itt leszálljon bármi, komoly személyi és műszaki feltételeknek kell megfelelni - reptérparancsnok, tűzoltóság, en-Vasárnap bravúrt hajtottak végre a mentők és a rendőrök a belvárosban nők alapján kaphat csak működési engedélyt a fogadópálya.” A veszprémi képviselő, miközben megköszönte az egészségügyi dolgozók, a rendőrség példamutató helytállását, cselekvésre szólította fel az illetékeseket. Úgy tudjuk, nem egyedi eset, hogy a kórház nem tudja használni a helikopter-leszállót, Szegeden is előfordult hasonló. Az új jogszabály a korábbinál jóval szigorúbb előírásokat tartalmaz. Négy dudari gyerek mentette ki a vízből Altatják a Balaton partján újraélesztett fiút Zánka (ke) Stabil az állapota a vasárnap a zánkai táborban újraélesztett gereknek, mondta Szabó Da, a veszprémi kórház főorvosa hétfőn kora este érdeklődésünkre. Megtudtuk, négy dudari általános iskolás fiú, Kristóf, Gyula, Dominik és Tamás vitte ki a Balatonban élettelenül lebegő 11 éves gyermeket a tópartra. - Továbbra is altatásban van a kisfiú, és hűtésterápiát alkalmazunk - mondta érdeklődésükre Szabó Éva főorvos, a veszprémi kórház gyermekgyógyászati centrumának vezetője. Hozzátette, az altatásra az agy védelme miatt van szükség. - Csak később lehet nyilatkozni az állapotáról, amikor letelik a 72 órás altatás. Remélhetőleg stabil marad az állapota, a vérnyomása is rendben van - közölte a főorvos. Információk szerint a gyermek Kazincbarcikáról érkezett a zánkai táborba. Stanka Erika, a dudari általános iskola egyik osztályfőnöke elmondta, harminc gyerekkel érkeztek Dudarról vasárnap délelőtt a táborba, és délután lementek fürdeni. Ahogy a 13 esztendős Kristóf, és a 12 évesek: Gyula, Dominik és Tamás játszott a szörfdeszkájával, egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy van mellettük egy kisfiú, aki lebeg a vízen és mozdulatlan. Megrázták a vállát, arra se reagált, erre a fiút felfektették a szörfdeszkájukra hanyatt, és ekkor látták, hogy a szeme környéke már kék. Iszap is volt a szemében. Elindultak vele a part felé, a fejét tartani kellett, mert élettelen volt. Több felnőttől kértek segítséget, volt olyan, aki rájuk nevetett, mert nem vették komolyan a segélykérésüket. Egy nő aztán komolyan vette ezt, egy férfitől kért segítséget, így emelték partra a gyereket, közben két fiú elfutott a vízi mentőkért, akik aztán megkezdték a gyermek újraélesztését. Kristóf nemrég egészségügyi elsősegély-tanfolyamot végzett motorvizsga miatt, és elkezdte hajlítgatni a fiú lábát még a deszkán a vízben, gondolta, hátha az is segít, mivel így a fiú szíve felé pumpálja a vért. - Nem értünk rá megijedni, tudtuk, meg kell mentenünk a fiút - mondták a dudari diákok. további képek, információk reoltg Napló Online A dudari hősök szörfdeszkával: Kristóf, Gyula, Dominik és Tamás. Nem értek rá megijedni, tudták, meg kell menteniük a fiút