Napló, 2016. szeptember (72. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-21 / 222. szám

2 • NAPLÓ RÖVIDEN Bombával fenyegetett Veszprém (Napló-információ)­­ Vádemelési javaslattal zártak le egy közveszéllyel fenyege­tés miatt indított nyomozást a veszprémi rendőrök, közölte a rendőrség. Az eljárás adatai szerint május 3-án 15 óra 48 perckor egy 17 éves somlóje­­női fiatalember felhívta a 112-es segélyhívót azzal, hogy Veszprémben bomba robban, majd a beszélgetést megszakította. Adatgyűjtést követően a veszprémi nyomo­zók beazonosították a lehetsé­ges elkövetőt. Kihallgatása során a fiatalember nem tudta tettét megindokolni. A közve­széllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Veszpré­mi Rendőrkapitányság a na­pokban befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. Kis népszámlálás indul október 1 -jén Budapest (MTI)­­ Kis nép­­számlálást, úgynevezett mik­­rocenzust tart a Központi Sta­tisztikai Hivatal (KSH) októ­ber 1-je és november 8-a kö­zött - jelentette be Németh Zsolt, a szervezet elnökhe­lyettese keddi budapesti sajtó­­tájékoztatóján. A népesség­összeírást a tízévenként ren­dezett népszámlálás félidejé­ben tartják a lakosság tíz szá­zalékának megkeresésével. A cél az, hogy felmérjék az el­múlt öt év társadalmi változá­sait. Az összeírás 2148 tele­pülés 440 ezer címét érinti, a kiválasztott lakásokban élők részvétele kötelező, de a kér­dőíveken nem szerepel a vá­laszadók neve. --------------- KRÓNIKA ------------------------- Még sokat panaszkodunk FELMÉRÉS Magyarország boldogságtérképe szerint megyénk jó helynek számít (Folytatás az 1. oldalról.) Bagdi Bella, az alapítvány elnöke elmondta, a cél az volt, hogy elkészítsék Ma­gyarország boldogságtérképét és megvizsgálják, mely té­nyezők befolyásolják a bol­dogságszintet. Az elnök sze­rint a boldogtalanság egyik fő oka a negatív jövőkép és a pesszimizmus, amely az élet minden területét beárnyékol­hatja. Bagdi Bella kérdésünk­re elmondta, gyakran találko­zik azzal, hogy az emberek reakciói sokszor nincsenek összhangban a gondolataik­kal. Sokan panaszkodnak, ne­gatív képet festenek magukról és a jövőjükről. Bagdi Bella szerint számos eszköz áll rendelkezésre a po­zitív érzések erősítésére; az optimizmus egyik módszere, hogy lássuk magunkat olyan­nak, amilyenek lenni szeret­nénk. Meg lehet tanulni és a hétköznapi életbe lehet integ­rálni ezeket a technikákat. Az alapítványi boldogságprogra­mot klubokban, a boldog­ságóra programot több iskolá­ban is bevezették. Bagdi Bel­la elmondta, Veszprém megye nagyon jól áll a boldogság te­kintetében. Payrich Mária pszichiáter a témával kapcsolatban el­mondta, a boldogság fogal­mát tudósok, kutatók régóta próbálják definiálni, elemez­ni. Amerikában a húszas évek vége óta tart egy kutatás, melybe többek között egyete­mi­ hallgatókat, szegénység­ben élőket vontak be. A kuta­tásból kiderült, azok az embe­rek boldogabbak, akiknek jól működő kapcsolataik vannak, legyen szó családról, barátok­ról. A jó minőségű érzelmi vi­szonyokban biztonságban ér­zik magukat, mindig számít­hatnak egymásra. A szakem­ber szerint ez a faktor, ami a leginkább meghatározó. Akik boldogok, pozitívan állnak hozzá a világhoz és magukhoz, energikusak, hatá­rozottak, nagy kedvvel végzik a dolgukat, eredményesek, jobb a fizikai, mentális egész­ségük és hosszabb életre szá­míthatnak. Payrich Mária sze­rint a boldogság összetett fo­galom, számos tényező befo­lyásolhatja. Elmondható, hogy ötven százalékban gene­tikai, tíz százalékban környe­zeti tényezőktől, negyven szá­zalékban az egyéntől függ. Boldogabbak, akiknek jól n­e i is működő kapcsolataik vannak . Sokat tehetünk azért, hogy nyitottak legyünk, a kapcsolatainkban meghitt ér­zéseket tudjunk átélni - mondta Payrich Mária. Magyarország a boldogság tekintetében világviszonylat­ban a középmezőnyben van, az élen a dél-, illetve a közép­amerikai államok találhatóak. A pszichiáter szerint a jobb szociális körülmények, az izoláltság minél kisebb mér­téke szintén hozzájárul a bol­dogság­­érzésének nagyobb mértékű átéléséhez. látogasson el weboldalunkra reclty Napló Online Heves - Komarord- 7 Esztergom Győr-Mosory Sopron Hajdú-Bihar Jász-Nagykun­­- Szolnok Veszprém Békés Bács-Kiskun Csongrád Magyarország boldogságtérképe megyék szerint A kutatást a Jobb Veled a Világ Alapítvány szervezésében és közreműködésével készítette az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja Oláh, A. Vargha, A. Csengődi, M. (2016) Copyright LEGBOLDOGABB Átlagon felül boldog ÁTLAGOSAN BOLDOG ÁTLAGON ALUL BOLDOG BOLDOGTALAN JM Vdu * \tlU$ BOLDOGSÁGINTÉZET www boldogsagintezet hu OLVASÓINK VÉLEMÉNYE______________________________ Németh Istvánné: Nem vagyok boldog. Vannak gondjaim, sajnos, legna­gyobb bajom a szembe­­szomszéd. Beteg, aztán nincs tőle maradásom, de a gye­rekeimnek se, ha átjönnek. Az tesz tönkre teljesen, csa­ládi problémám nincs. Cseh Katiin: Boldog vagyok, mert annak örülök, ami van. Fontos a pozitív gondolkodás. Ha az ember eldönti magában, hogy ő boldog akar lenni, akkor az lesz. Szóval akkor azt sugározza ki a környe­zetébe, hogy ő boldog. Horváth Károly: Nem nagyon vagyok bol­dog. Ennek oka a nagy munkanélküliség, és az is közrejátszik, hogy nekem sem magas a bérem. Javí­tani kellene a munkakörül­ményeket, akkor talán bol­dogabb lennék. Összefogás a gyerekek örömére Úrkút (per)­­ Míg a tanítás csupán információt tölt a fejekbe, addig a nevelés minőséget ad, segíti a gyermeknek kibontani önmagát - mondta Ovádi Péter frakcióvezető a köz­ség felújított óvodájának átadóünnepségén. A rendezvényen Fülöp Zoltánné polgármester kö­szöntötte a vendégeket. El­mondta, hogy a harmincmil­lió forintos beruházás ered­ményeként öt hét alatt elké­szült a felújítás. Nyílászáró­kat és tetőhéjazatot cseréltek, az épületet szigetelték, vakol­ták és színezték, napelemeket helyeztek el a tetőn. A kormányzati támogatás­ból megvalósult beruházást az önkormányzat saját forrásá­ból kiegészítette, így a helyi­ségek teljes körű festése is megvalósult. A polgármester megköszönte a kivitelezőnek az ütemezett és mindenki szá­mára látható precíz munkát, valamint az óvoda dolgozói­nak a hozzájárulását ahhoz, hogy nemcsak szép, modern, hanem tiszta, rendezett körül­mények között fogadhatják a gyermekeket. - Minden társadalom, kö­zösség megítélését nagyban meghatározza, hogyan bánik a fiataljaival és az idősekkel - hívta fel a figyelmet Fülöp Zoltánné, aki szerint meg­nyugtató érzés, hogy ilyen kellemes környezetben tölthe-Nemcsak szép, modern, hanem tiszta, rendezett­tik az óvodások a napjaikat. Ovádi Péter és Licsanerné Pichler Valéria megbízott óvodavezető köszönő szavai után Kovács Mihály plébános a család fontosságáról beszélt és megáldotta az épületet. Az óvodások magyar és német nyelvű műsorral készültek. Az óvodások magyar és német nyelvű műsorral készültek 2016. SZEPTEMBER 21., SZERDA Szakember segíthet (Folytatás az 1. oldalról.) Hozzátette, ha valamilyen egzotikus állattal találkozunk, érdemes specialistát segítsé­gül hívni. A témában megke­restük a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ságot, válaszukban azt írták, nem szerepel a tevékenységi körükben az állatok keltette veszély elhárítása, vagyis eg­zotikus állat befogására alkal­mas szakember felkutatása nehézségekbe ütközhet. Petróczi Imre arról is be­szélt, rendszeresen érkeznek hozzájuk lakossági bejelenté­sek, elsősorban erdei siklóról és denevérről. Ilyenkor a szer­vezet munkatársa avatkozik be, mert a védett fajok termé­szetvédelmi kezelője a nem­­zetipark-igazgatóság, illetve az ezekkel kapcsolatos tevé­kenységek engedélyhez kötöt­tek. A szakember azt is el­mondta, Veszprém megyében nem fordul elő vadon olyan állat, amely komoly veszélyt jelentene az emberre. Ez alól azért kivételt képezhetnek a nagyvadfajok bizonyos idő­szakokban (például párzás és utódnevelés). Magyarorszá­gon ugyan él néhány vipera­féle, de a megyében nem azo­nosították ezek egyedeit. Bár az erdei sikló egyes egyedei akár egy-másfél méteresre is megnőhetnek, de a javarészt erdőben, szőlőkben előfordu­ló hüllőféle az emberre ve­szélytelen, nem kell tartani tőle. Az utóbbi években a vakcinázás hatására a veszett­ség szinte teljesen eltűnt a va­don élő állatoknál. Amennyi­ben mégis vadállattal vagy veszélyes állattal kapcsolatos gond merülne fel és egyedül nem tudjuk vagy merjük meg­oldani, akkor kérjünk segítsé­get szakembertől, tanácsolta Petróczi Imre. Hirdetés

Next