Napló, 2016. november (72. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-22 / 274. szám

2 • NAPLÓ RÖVIDEN Lakossági fórum Somlójenő (pet) - A De­­vecseri Rendőrőrs la­kossági fórumot, vala­mint toborzási tájékoz­tatót tart a rendőri hi­vatás és a határvadász­­képzés iránt érdeklő­dőknek november 23-án délután két órakor a pol­gármesteri hivatalban. Meseíró diákok Ajka (pet) - A járás is­koláinak negyedik osz­tályos tanulói vesznek részt azon a meseíró versenyen, amelyet a Borsos Miklós Általá­nos Iskola hirdetett meg. December 1 -jén délután két órakor Be­nedek Apó unokái cím­mel rendezik meg a versenyt az intézmény Móra Ferenc utcai épü­letében. Megmenekült a húsgyár (Folytatás az 1. oldalról.) Ahogy arról korábban be­számoltunk, első körben még eredménytelenül zárult az ér­tékesítés, a második felhívás azonban már eredményre ve­zetett. A pályázó 1,134 milli­árd forintot kínált a cégcso­port egészéért, és 650 ember foglalkoztatását is vállalta. Az ajánlatot a felszámolóbiztos elfogadta. A felszámoló, Szegőné Ke­­merle Judit hétfőn azt közölte lapunkkal, hogy a távol-keleti tulajdonos megkezdte a vétel­ár kifizetését, és december 1- jével átveszi a cégcsoportot. Minderről munkásgyűlés ke­retében a gyár kollektíváját is a tájékoztatta. Az új tulajdonos vállalatcsoport igazgatói feladatainak ellátásával profi húsipari szakembert, a koráb­ban már Pápán is bizonyított Kovács Lászlót bízta meg. KRÓNIKA 2016. NOVEMBER 22., KEDD Hangolódunk az ünnepre KARÁCSONY Mit és miért ellenőriz a fogyasztóvédelem a vásárokban? (Folytatás az 1. oldalról.)­­ Ahogy minden évben, az adventi időszak beköszön­­tével ismét megrendezzük Veszprém belvárosában a ka­rácsonyi vásárt, amely kelle­mes hangulatával segít ráhan­golódni az ünnepekre. Ha­gyománynak tekinthető emel­lett az is, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal Fo­gyasztóvédelmi Hatósága - elsődlegesen megelőző cél­zattal - tájékoztatást nyújt a vásáron jelen lévő vállalko­zóknak, vállalkozásoknak a tevékenységüket érintő, fo­gyasztóvédelmi szempontból jelentős jogszabályi előírá­sokról - kezdte Dobó-Kocsis Veronika, a Veszprém Megyei Kormányhivatal fogyasztóvé­delmi osztályának megbízott osztályvezetője. - A hatóság célja, hogy az ünnepi időszakban probléma­­mentesen, a vállalkozások ré­széről is tudatosan, felkészül­ten történjen a termékértéke­sítés, ehhez kívánunk segítsé­get nyújtani. Különös figyel­met kell fordítani az ártájé­koztatásra. Az eladási árakat és a terméken vagy a termék mellett kihelyezett ártájékoz­tató útján köteles feltüntetni az eladó. Ezen belül kapcso­lódnak az ártájékoztatáshoz bizonyos, elkerülendő keres­kedelmi gyakorlatok, ilyen a feltüntetettnél magasabb el­adási ár felszámítása a keres­kedő részéről, de ilyen eset az is, ha egy kedvezményes érté­kesítésnél (például két termé­ket fizet a vásárló, és a har­madikat ingyenesen, ajándék­ba kapja) nem valósul meg a kedvezmény. Fokozott figyel­met kell fordítani az értékesí­tésnél használt mérőeszközök (mérlegek, mérőpoharak) hi­telességére. Elsősorban italok - például forralt bor - kimé­rése vonatkozásában ügyelni szükséges arra, hogy megfe­lelő mennyiséget mérjen ki a kereskedő, ne a kért mennyi­ségnél kevesebbet. Minden esetben adják át a vásárlónak a nyugtát, ami a megvásárolt termék hibája esetén a szava­tossági jogok érvényesítésé­hez elengedhetetlen. Amen­­­nyiben jótállási kötelezettség alá eső új tartós fogyasztási cikkeket (jellemzően 10 000 forint eladási ár feletti termé­keket, például ékszereket, műszaki cikkeket stb.) értéke­sítenek, jótállási jegy átadása is szükséges. Továbbá fontos, hogy a karácsonyi vásár kere­tében az értékesítés nem üzle­tekben történik, hanem jel­lemzően standoknál, árusító­helyeknél. A panaszkezelés tekintetében ezért nem szük­séges vásárlók könyvét kihe­lyezni, hanem a vállalkozás adatairól (a kereskedő nevé­ről, székhelyéről) és a panasz­­ügyintézés helyéről kell tájé­koztatást adni - legegysze­rűbben egy jól látható tájé­koztató táblán, és a szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, szükség szerint or­vosolni kell. Ha a fogyasztó A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos állás­pontjáról haladéktalanul kö­teles jegyzőkönyvet felvenni, annak egy példányát a vásár­lónak átadni. A jegyzőkönyv a továbbiakban a fogyasztó írásbeli panaszaként kezelen­dő, arra harminc napon belül írásban, érdemben választ kell adni, és intézkedni annak közlése iránt - közölte Dobó- Kocsis Veronika. Az utóbbi évek tapasztalatai kapcsán még elmondta, hogy a leg­gyakoribb hiányosságoknak az árfeltüntetés elmulasztása, a hiteles mérőeszköz hiánya, valamint csomagolóanyag be­­lemérése számított eddig. A megbízott osztályvezető kiemelte, hogy a hatóság el­sődleges célja a megelőzés, nem a szankció alkalmazása. Q.­­Ö ,5 Dobó-Kocsis Veronika (balra) elmondta, a fogyasztóvédelem célja, hogy az ünnepi időszakban prob­lémamentesen, a vállalkozások részéről is tudatosan, felkészülten történjen a termékértékesítés OLVASÓINK VÉLEMÉNYE Herczeg Lászlóné Szerintem leginkább az ét­kezést nyújtó intézmények­ben kellene ellenőrzéseket végezni. Itt a konyha tiszta­ságára kellene ügyelni, és nemcsak a kisebb, hanem a nagyobb éttermekben, illetve például cukrászdák­ban is. Gerlei Jánosné Úgy gondolom, hogy az élelmiszereknél nagyon fon­tos szempont a kötelező higiéniai előírások, illetve a fogyaszthatósági idő betar­tatása. A lejárt szavatosságú, nem ellenőrzött termékekre kellene elsősorban figyelni­ük az ellenőröknek. Tóth Erika Számomra a kiszolgálás mi­lyensége, az udvariasság és a szakszerű segítség fontos az eladóktól, amit tudom, hogy nem lehet ellenőrizni, de erre egyes helyeken job­ban odafigyelhetnének. To­vábbá az árak helyes feltün­tetése, amit igényelek. Felújítják a kálváriát (Folytatás az 1. oldalról.) A helyi német nemzetiségi önkormányzat egymillió fo­rint támogatást nyert a Kál­vária-domb megújítására az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma pályázatán. Fertig Jó­­zsefné, a szervezet elnökhe­lyettese elmondta, a kálvária állapota az utóbbi évtizedek­ben sokat romlott, ezért idő­szerű a felújítása. A pályáza­ton azért is indultak, mert a kálvária 2018-ban lesz száz­éves, a jeles évfordulóra min­denképpen szerették volna helyreállítani. A munkálatok a napokban kezdődtek padok és szemét­gyűjtők kihelyezésével, majd Hermanics József díszítő­szobrász elkezdte a Mária Magdolnát és a szűzanyát ábrázoló szobrok javítását. Az alkotások talapzatai is megújulnak, valamint a szak­ember átfesti a fakereszteket is. A munkálatok várható­an december közepére feje­ződnek be. A település több évfordulót is ünnepel jövőre: Veszprém­­fajsz fennállásának 255. éve mellett a templom létesítésé­nek 130. évfordulóját. A kál­vária átadóját az ünnepségso­rozat részeként rendezik meg 2017 elején. Hermanics József újítja fel a kálvária emlékműveit és szobrait A hálás utókor nem felejtette el Katolikus könyvtárat neveztek el a falu egykori, hősiesen viselkedő plébánosáról Ukk (pet) - Nagy öröm és megtiszteltetés a csa­ládunknak, hogy nem telik el egy emberöltő sem, és az egyik ősükről könyvtárat neveznek el - mondta Farkas Zsolt az ünnepségen, amelyen az egykori esperes, plébános nevét felvette a katolikus intézmény. A községben több mint négy évtizeden át tevékeny­kedő Farkas István lelki üdvé­ért tartottak szentmisét no­vember 19-én, amelyet Nagy József kanonok és Papp Sán­dor István plébános konce­­lebrált.­­ Ha egy fa élő, akkor an­nak a gyökere teszi lehetővé a létezését. Nemcsak a termé­szetben, hanem az emberi élet számára is nélkülözhetetlen, hogy tiszteljük őseinket, és a tetteiket kamatoztassuk saját cselekedeteinkben - hangsú­lyozta Nagy József. A szent­mise után a katolikus könyv­táron elhelyezett emléktáblá­nál a család nevében Farkas Zsolt, az egyházközösség ne­vében Papp Lászlóné mondott beszédet. A néhai Farkas István Ukk hatodik plébánosaként 1944- től 1986-ig volt a falu lelki­­pásztora. Szívügyének tekin­tette az egyházi értékek meg­őrzését, a könyvtár kincsei­nek megmentését és bővíté­sét, a templom felújítását, az oltár és a szószék restaurálá­sát. Farkas Zsolt ismertette az esperes életútjának legfonto­sabb eseményeit. - Pista bátyám sok kegyel­met kapott, és keresztet is. A kommunista időkben osztály­idegennek tekintették, a nővé­t kommunista időkben osztályidegennek tekintették, a nővérét megölték r ét meggyilkolták. Betegsége súlyosbodása idején az ott­honában tartott szentmisét, amelyre szeretettel várta híve­it - számolt be Farkas Zsolt. Papp Lászlóné a 93 évesen el­hunyt espereshez kapcsolódó kedves emlékeket elevenítette fel: ezüst-, arany-, gyémánt- és vasmiséjét is Ukkon ünne­pelhette.­­ Nemcsak hívei körében volt népszerű, hanem sokan megkeresték távoli helyekről is, hogy szolgáltassa ki ré­szükre a szentségeket. Megértő, segítőkész volt mindenkivel - mondta Papp Lászlóné, majd leleplezték Farkas István emléktábláját. Nagy József a háromszázöt­ven körüli lélekszámú falu értékeinek a megvédéséről és egymás segítéséről beszélt, majd megáldotta a Farkas Ist­vánról elnevezett katolikus könyvtárat, további képek, információk vedliy Napló Online Nagy József kanonok megáldotta a katolikus könyvtárat

Next