Napló, 2017. január (73. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-14 / 12. szám
2 • NAPLÓ RÖVIDEN Ab: kétharmados többség szükséges Budapest (mti) Alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteki nyilvános határozathirdetésén, összhangban Áder János köztársasági elnök indítványával. Az Ab az államfő érvelését elfogadva kimondta, hogy a támadott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek. A megszavazott, de ki nem hirdetett törvényt, mely 2018. január 1-jén lépett volna hatályba, az Ab döntése nyomán a törvényhozásnak újra kell tárgyalnia. Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezi, hogy az Ab által kifogásolt törvényt újratárgyalja és arról még idén februárban újra szavazhasson az Országgyűlés. A tárca erről közleményt juttatott el az MTI-hez. Elhunyt a támogató Devecser (per) - Elhunyt a város óvodájának önzetlen támogatója, id. Anton Windisch - tájékoztatta lapunkat Ferenczi Gábor polgármester. Az Ausztriában élő férfi a 2010- es vörösiszap-katasztrófát követően minden évben adománygyűjtést szervezett a devecseri Vackor Óvoda javára, és évente többször ajándékot vitt a gyerekeknek. Súlyos betegsége miatt decemberben a fián keresztül juttatta el az adományokat Devecserbe. további képek, információk reolep Napló Online Csúszós utak megyeszerte TÉL Ismét fagyos napok jönnek - Nem dőltek meg az eddigi hidegrekordok (Folytatás az 1. oldalról.) Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta: a Duna- Tisza közén tegnap reggel az ónos eső jelentett gondot, az északkeleti országrészen napközben már a rengeteg hó. A meteorológus kiemelte, az időjárás hétvégén hűvösebb és szárazabb lesz egy hidegfront miatt, ami erős széllel érkezik, felszakadozik a felhőzet, hózápor kialakulhat. Jövő hét elején ismét fagyos nappalokra és csípős éjszakákra készülhetünk, majd több helyen ismét havazhat. Zircen pénteken folyamatosan esett a csapadék. Először eső, majd havas eső és hó hullott. Napközben számos helyen fennakadást okozott a havazás. Zirc környékén több mentés történt. Délutánra felszabadult a Zirc- Dudar és a Szápár-Tés közti útszakasz, a 82-es utat járhatóvá tették. Napközben mintegy 15-20 centiméter hó esett. A rendkívüli időjárási helyzetre tekintettel az országos rendőrfőkapitány intézkedett az országos törzs felállításáról - közölte pénteken a rendőrség. Veszprém megyében részleges törzs működtetéséről született döntés. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál (OKF) is megkezdte működését az operatív törzs - közölte Mukics Dániel, az OKF szóvivőhelyettese tegnap délután az MTI-vel. A téli időjárásra tekintettel Pest, Nógrád, Heves, Veszprém és Győr-Moson- Sopron megye több főútján megtiltották a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedését. A közútkezelő és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is azt kéri, hogy a téli időjárással kapcsolatban kísérjék figyelemmel a hatóságok közleményeit, továbbá tájékozódjanak az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról a met.hu címen, az aktuális útviszonyokról a Magyar Közút információs portálján, az utinform.hu oldalon. Hidegebb volt az átlagosnál az utóbbi napokban, de Veszprémben nem dőltek meg az eddigi hidegrekordok, közölte érdeklődésünkre Kovács Győző meteorológus. Az idei legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 14 Celsius-fok volt szerdán reggel, ám ez az érték néhány fokkal enyhébb, mint az utóbbi ötven évben aznap mért eddigi leghidegebb. Az elmúlt napokban a délutáni maximumok is elmaradtak a szélsőségektől. Nem úgy 1985-ben, amikor január 1. és 21. között a napi maximumok mínusz öt és mínusz tíz fok között alakultak. Ez alatt a három hét alatt többször előfordult, hogy a hőmérséklet még délután sem emelkedett mínusz 10 fok fölé. Az extrém hideg természetesen nem Mindenki fokozott figyelemmel közlekedjen számít ritkának ebben az időszakban: 2003. január 9-étől mínusz 18,4 fokot, 12-éről mínusz 17,6 fokos minimumhőmérsékletet mutatnak a meteorológus feljegyzései, de a mostaninál jóval alacsonyabbak voltak a hőmérsékletek a már említett 1985 januárja mellett 1987-ben is, akkor január 13-án mínusz 21,6 fokig csökkent a hőmérő higanyszála, hívta fel a figyelmet Kovács Győző. Hozzátette, az utóbbi évtizedekben 1985 januárja volt a leghidegebb mínusz 5,6 fokos havi középhőmérsékletével, míg a mérések kezdete óta a rekordot 1942 januárja tartja a megyeszékhelyen, akkor mínusz 10 fok volt a havi középhőmérséklet, a leghidegebb napon, 24-én pedig mínusz 23,5 fokot mutatott a hőmérő. Műszaki mentés Nagyesztergárnál, ahol folyamatosan havazott, emiatt sok jármű lecsúszott az útról OLVASÓINK VÉLEMÉNYE Kovács Lászlóné Egyik nap felugrik a vérnyomásom, másik nap lemegy, ingerültebb vagyok, nem jó ez a nagy hőmérsékletingadozás. Az átállás nehéz, megfájdul a fejem, gyógyszert kell bevennem. Csizmadia László Imádom a havat, a tisztaságot jelenti nekem. A változékony időt megértem, főleg a melegfront közeledtét, egy síbaleset miatt a térdemben. Várom a tavaszt, hogy gondozhassam a növényeimet. Nagy László Volt egy nagy autóbalesetem, sok csontom eltört, mozgó meteorológiai állomás vagyok azóta. Várom a tavaszt december eleje óta, a melegebb időt jobban szeretem. KRÓNIKA . Nyílt nap a rendőrségen Veszprém (Napló-információ) A Veszprémi Rendőrkapitányság nyílt napot szervezett a rendőri pálya iránt érdeklődő fiataloknak január 11-én, közölte a rendőrség. A Veszprémi Rendőrkapitányság az országos toborzás részeként szervezett nyílt napot a veszprémi középiskolák részére, amelyen két szakgimnázium végzősei vettek részt, akiket Szalai István őrnagy, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó köszöntött. Az őrnagy a rendőri hivatásról beszélt, saját rendőri életútját is példaként bemutatva. Az érdeklődök egy bemutató kisfilmet is megnézhettek a Veszprémi Rendőrkapitányság életéről, hétköznapjairól. A fiataloknak elmondták, hogyan lehet bejutni a rendészeti szakközépiskolába, milyen fizikai és pszichikai alkalmasságra van szükség, majd a rendőri karrierről hallhattak tájékoztatást. A diákok a közrendvédelemről és a bűnügyi szolgálatról láttak szemléletes ismertetőt, aztán a rendőrség tornatermében intézkedéstaktikai bemutatót tekintettek meg, aminek külön érdekességét adta, hogy a hivatásos rendőr mellett rendészeti fakultációs középiskolás fiatal is szerepelt benne. A nyílt napon megismerhették a diákok a rendőrségi fegyverzetet, a csapatszolgálati tevékenységnél használt felszereléseket, technikai eszközöket, majd megmutatták nekik a szolgálati járműveket is. A nyílt napon megismerhették az érdeklődő diákok a rendőrségi fegyverzetet és felszereléseket Orbán Viktor: tudnunk kell, ki kicsoda Budapest (mti) Orbán Viktor miniszterelnök szerint meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a magyarok minden közéleti szereplőről tudhassák, kicsoda ő, és honnan kapja a pénzét. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában - a civil szervezetekre vonatkozó kérdésre - kifejtette: olyan világban élünk, ahol a befolyásolási kísérletek gyakoriak minden országban és majdnem minden ország részéről. A legfontosabbnak annak a lehetőségnek a megteremtését tartja, hogy minden magyar állampolgár tudhassa minden közéleti szereplőről, hogy kicsoda, honnan - külföldről vagy Magyarországról - kapja a pénzét, és ha külföldről, támasztanak-e vele szemben elvárást. „Átláthatóságot akarunk” - jelentette ki Orbán Viktor. 2017. JANUÁR 14., SZOMBAT Átláthatóság legyen El a kezekkel a civilektől, kapjon teret a szféra Tapolca (tbzs) - Az MSZP kemény és felelős politikára készül. Erről beszélt a párt pénteki sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának vezetője. - Olyan alternatívát kell bemutatni, ami a 2018 utáni Magyarországról szól. Az antikorrupciós javaslati csomag azt célozza, hogy átlátható legyen a magyar politikai élet, a közélet. A Fidesz hadjáratot indít a civilek ellen, ez elfogadhatatlan. Meg kell védenünk ezeket a szervezeteket, a szféra töltse be feladatát - mondta. Árvai Gábor, az MSZP Tapolca és környéke szervezetének elnöke arról beszélt, hogy szerinte tavaly folytatódott az intézményesült korrupció hazánkban. Beszélt a Népszabadság megszűnéséről, Mészáros Lőrinc milliárdjairól és a felcsúti kisvasútról. - Érzékelniük kell az embereknek, hogy az MSZP képes a kormányváltásra, és tud olyan kormányprogramot adni, amely mögé a lakosság felsorakozhat - mondta Árvai Gábor és Tóth Bertalan. Az MSZP képes kormányváltásra