Napló, 2017. január (73. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-02 / 1. szám

2017. JANUÁR 2., HÉTFŐ Emberi mulasztás? (Folytatás az első ol­dalról.) A tűzoltók a lángokat rövid idő alatt eloltották. A katasztrófavédelmi mobil labor mérései szerint a le­vegőbe nem került veszé­lyes anyag. A vízkezeléssel kapcso­latos termékeket gyártó fűzfői cég vezetője el­mondta: a hatóságoknak, valamint munkatársaiknak köszönhetően a rendkívüli eseményt rövid időn belül lokalizálták, majd elhárí­tották. A mérések is alátá­masztották, környezeti ká­rosodás nem történt, egy dolgozójukat kórházba szállították kivizsgálásra, de hamarosan ki is enged­tek onnan. Az anyagi kár nem jelentős. A baleset ál­tal nem érintett üzemi terü­leten a gyártás zavartalan. - Cégünk a balesetet a hatósági eljárással párhu­zamosan, belső ellenőrzés keretein belül is vizsgálja - közölte Kukoda Norbert cégvezető. Balatonalmádiból így látszott a péntek délutáni tűz - KRÓNIKA Hetvenen túl is frissít a tó BALATON Egyes nagymamák semmiért ki nem hagynák az újévi mártózást Szigliget (Ibzs) - Rekord­számú, közel 350 fürdőző pancsolt a vízben. Az újé­vi fürdésen annyian vol­tak a strandon, mint egy erősebb nyári, kánikulai napon. Persze ezúttal sem fürdött mindenki, legtöbben csak a partról szurkoltak a bátrak­nak, akik, amennyiben a köte­lező orvosi vizsgálaton is si­kerrel átestek és nem féltek a jegesedő víztől sem, belegá­zoltak combig a kétfokos Ba­latonba újév napján. A legidő­sebb fürdőzők között volt ez­úttal is a 73 éves tapolcai Sze­­benyinszky Istvánná, Marika és kortársa, a badacsonyörsi Farkas Mihályné, Vali. A hét unokával, két dédunokával büszkélkedő, friss, idős hölgy szerint valósággal újjáéled az ember egy ilyen fürdéstől. - Nagyon jó érzés, amikor bemegyek a téli Balatonba, mintha ezer apró tű szúrná a bőrömet, mégsem fájdalmas, hanem inkább kellemes. Fel­frissítenek az újévi fürdések, ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki. Tegnap a tapolcai tóban mártóztam meg, több­éves hagyomány számomra, hogy ott és itt is fürdök ilyen­kor - mondta Marika, az energikus dédnagymama, aki év közben nem edz, nem is fogyaszt alkoholt a fürdések A polgármesterek vízibicikli-versenye idén a jegesedés miatt elmaradt előtt, szerinte egy egészséges embernek erre nincs szüksé­ge, sőt, az inkább csak árthat most. Kis mozgással melegít be inkább. A látványos fürdést mmt ezúttal is a tréfás für­dőruha-bemutató előz­te meg. A jelmezes­­fürdőruhások között volt például Csipke Józsika, egy rádiós, a nagyi tanácsát megfo­gadva, sapka­sállal, kesztyű­ben a hely rénszarvasa, a sit­­ligeti strandvédői, néhány hu­pikék törpike, az erősebb nem képviselői közül egy pink tangás, a gyengébb nem tag­jai közül két vidám bikinis lány helyi angyalnak öltözve és nem kis sikert aratva első­sorban a férfiak körében. Ver­sengett táskájával oldalán a postás, egy elegáns strandoló nyakkendőben, és a Mikulás, valamint pezsgővel a hóna alatt a szilvesztert éltető strandoló. Harmadik helye­zettek az angyalok lettek, má­sodik helyre a malackán lo­vagló gazda került, a győztes pedig az oku­­láris gróf lett. A csob­banás idejére aztán már megtelt érdeklő­dőkkel a strand, több ezren szurkoltak a di­dergésüket leplezni igyekvő 346 fürdőző­nek. Ők pedig nagy kiáltások közepette, a vizet vidáman fröcskölve szaladtak a meder­be a lidóról. A legbátrabbak meg sem álltak, amíg combig nem ért a víz, a leggyorsab­bak pedig nyakon ragadták és kicipelték azt a karácsonyfát, amit az ünnep előestéjén Ba­lassa Balázs polgármester és fia, Dani vitt a vízbe, ahogy az már évek óta szokás Szig­­ligeten. A két főszervező a csobbanás előtt többször fel­törte a jeget egy több méter széles folyosón a mederben, hogy a fürdőzők ne sérülje­nek meg, azonban a felkavart vízben néhányan mégis meg­vágták magukat kissé a be­sodródó jégdarabokkal. Őket a helyszínen elsősegélyben részesítették. A csobbanás előtt fürdőruhaversenyen mérettek meg páran (alul, balra). A leggyorsabbak kihozták a vízből a karácsonyfát (fent). A fürdő­zők legidősebbjei közül a két 73 éves örök visszatérő hölgy: a badacsonyörsi Farkas Mihályné és a tapolcai Szebenyinszky Istvánné (lent) NAPLÓ • 3 RÖVIDEN Vasúti kocsi kapott lángra az állomáson Tapolca (ke)­­ Kigyulladt egy vasúti személykocsi Tapolcán , a vasútállomás közelében de­cember 30-án este, erősítette meg értesülésünket Helt Ákos megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Egy vakvágányon két kocsit tároltak, egy fa- és egy fémborításút, az utóbbi­ban csaptak fel a lángok. A tüzet a badacsonytomaji és a tapolcai tűzoltók oltották el, végül nem terjedt át más va­gonra. Az eset nem okozott fennakadást a vasúti közleke­désben. Lezuhant egy férfi a sümegi várból? Sümeg (ke) - Értesülésünk szerint egy férfi a sümegi vár­ból szerette volna megtekinte­ni a tűzijátékot, ahonnan a mélybe zuhant szilveszter es­te.­­ Egy középkorú férfit sú­lyos lábsérüléssel szállítottak a mentők kórházba, közölte Győrfi Pál, az Országos Men­tőszolgálat szóvivője. Hely­színi információk alapján úgy tudjuk, az illető a várból sze­rette volna megtekinteni az esti tűzijátékot, azért ment fel a magasba, ahonnan végül a mélybe zuhant. Helt Ákos megyei katasztrófavédelmi szóvivő közölte, a tűzoltók segítettek a mentőknek az il­letőt biztonságba helyezni. Kulturális fővárosok Brüsszel (MTI) - A dániai Aar­hus és a ciprusi Páfosz lesz 2017-ben Európa két kulturá­lis fővárosa - tudatta közle­ményében az Európai Bizott­ság. Aarhusban hivatalosan január 21-én, látványos ün­nepség keretében nyitják meg az idei rendezvénysorozatot, amelynek központi témája az „újragondolás”. további képek, információk reoléP Napló Online Három autó égett el a tűzben Egy pékségnél csaptak fel a lángok hajnalban­­ Személyi sérülés nem történt Balatonfüred (ke)­­ Két kisteherautó, egy sze­mélykocsi és több sze­métgyűjtő gyulladt meg eddig ismeretlen okból Balatonfüreden vasárnap hajnalban, tudtuk meg Helt Ákos megyei kataszt­rófavédelmi szóvivőtől Helt Ákos hozzátette, a he­lyi és a veszprémi tűzoltók ol­tották el a lángokat, melyek nem terjedtek tovább. A tűz­ben nem sérült meg senki. - Kollégáimtól hallottam, hogy mi történt, én ugyanis elutaztam az ország egyik­­á-Az, hogy mitől keletkezett a tűz, még nem tudni volabbi helyére - mondta el érdeklődésükre Uzinger Já­nos, a füredi pékség ügyveze­tője, ahol a lángok felcsaptak az üzem udvarán. Még nem lehet tudni, mitől gyulladt meg három autója és a gene­rátorház, valamennyi meg is semmisült. A férfi annak örül, hogy a tűz miatt személyi sé­rülés nem történt, az üzemben nem volt senki. Kárát még megbecsülni sem tudja, hét­főn a helyszínen tájékozódik. Az utcabeliek, illetve má­sok mellett Dobrotka Sándor azt mondta nekünk, hogy a veje vette észre szilveszter éj­jel a lángokat és ő értesítette a tűzoltókat is. Ő vejétől úgy tudja, hogy a tűz előtt lega­lább fél óráig nagy tűzijátéko­zás volt az üzem közelében, aztán hirtelen csend lett, ekkor csaphattak fel a lángok az ud­varon, amit szerencsére észre­vettek. A tűzoltók szirénázva hamarosan megérkeztek, és villámgyorsan nekiláttak az oltásnak, megfékezték a lángo­kat. Azt, hogy mitől keletkezett a tűz és mi gyulladhatott meg először, ők sem tudják. Kiégett autók, elszenesedett holmik emlékeztetnek a történtekre (balra). Dobrotka Sándor veje vette észre a tüzet ő hívta ki a tűzoltókat (jobbra)

Next