Napló, 2017. szeptember (73. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-01 / 204. szám

2017. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK KRÓNIKA A szabadság volt a téma Árveréssel fejeződött be a nemzetközi kőfaragó és kőszobrásztábor ALSÓÖRS Immár tizenha­todszor rendezték meg a településen a Nemzetközi Kőszobrász, Kőfaragó Szimpóziumot, ahol ama­tőr és profi szobrászművé­szek találkoztak. Az idei té­ma a szabadság volt. Tizenöt éven keresztül Both Gábor lelkesen, odaadóan szervezte a kőfaragó tábort, de ebben az évben úgy dön­tött, hogy átadja másoknak a szervezési lehetőséget. Han­gos kopácsolást hallott az em­ber, amikor megközelítette a Sirály park és a móló közötti területet. A kőszobrászok ja­vában dolgoztak.­­ Első ízben került most az alkotók kezébe ez a rendezési lehetőség. Tíz személynek biztosítottunk szállást, étkezést, vöröskövet, és mindent, amivel ez együtt jár. Volt egy olasz és egy cseh szobrászunk is, így valóban nemzetközi táborról beszélhe­tünk. A többiek pedig az or­szág számos pontjáról érkez­tek, nemcsak a környékről, hanem Piliscsabáról, Buda­pestről és Szentendréről is. Itt szeretném megköszönni az A jövő évi kőszobrász­­szimpózium témája az álom lesz önkormányzat támogatását, külön kiemelve Hebling Zsolt polgármestert - kezdte Ko­­reny Viktória, az egyik szer­vező, akinek a munkáját még segítette Bárány György és Simon Dániel. Azért a szabadságot vá­lasztották az idei témának, mert ez korábban még nem volt. Az elmúlt években a tűz, az öröm és az erotika is kép­viseltette magát. A szabadság szintén elég fontos helyet foglal el az életünkben, szé­pen kibontható téma. Mindez­zel pedig kifejezték azt is, hogy ez a mostani tábor mi­lyen formában folytatódik majd a jövőben. Az augusztus 19-én bezárt kőfaragó tábor árveréssel ért végett. A korábbi közönség­­szavazat lehetőségét visszaállí­tották, így az érdeklődők is ki­nyilváníthatták véleményüket. Az egyik legdrágább kikiáltási árat Luciano Longo olasz szobrászművész Nimph of the Balaton című alkotásáért fizet­tek, mintegy 200 ezer forintot. Koreny Viktória Földöntúli szabadság című szobrát az al­sóörsi önkormányzat nevében Ferenczy Gábor alpolgármes­ter vásárolta meg 90 ezer fo­rintért. Szerencsére a többi al­kotás is elkelt. Az utolsó napon Ferenczy Gábor köszönetet mondott Both Gábornak, aki tizenöt éven keresztül szervezte a kő­­szobrász-találkozókat, és a mostani tábor szervezőinek is. Arról beszélt az alpolgár­mester, hogy az önkormány­zat a jövőben is támogatja az alkotótábort anyagilag, tech­nikai felszereléssel és a hely­szín biztosításával. Jövőre ugyanebben az időpontban, ugyanezen a helyszínen lesz a szimpózium, és az álom lesz a téma. SZp Látogasson el weboldalunkra @zeoZP Hangos kopácsolást hallott az ember, amikor megközelítette a Sirály park és a móló közötti területet. A kőszobrászok dolgoztak. Idén tízen alkottak, a téma a szabadság volt Fotó: Szendi Péter A legjobb sportpadló az új csarnokban Folytatás az 1. oldalról. - Ugye, megérte? - muta­tott körbe a vadonatúj sport­csarnokban Diószeghy Leo­poldina, arra célozva, hogy az építkezési időszak mindenki­től türelmet kívánt. Az igaz­gató köszönetet mondott a be­ruházásért, kiemelve az iskola és a füredi kézilabdaklub kö­zött tíz éve fennálló együtt­működést. Köszönettel kezdett Bóka István polgármester is, aki megjegyezte: sokan segítet­tek, munkálkodtak a fejlesz­tésben, és ebből a körből nem szabad kifelejteni azokat a cé­geket, vállalkozásokat, amely több mint 300 millió forinttal járultak hozzá a megvalósu­láshoz. Elhangzott, az új sportcsarnok úgynevezett tao­­beruházás, 70 százaléka társa­sági adó finanszírozása, fenn­maradó része pedig önrész.­­ A létesítménynek két fontos célja van. Az egyik az iskolai testnevelés, a másik pedig a kézilabda-utánpótlás színvonalának emelése - fo­galmazott Bóka István, a pol­gármester kiemelte, a csarnok a jelenlegi legjobb sportpad­lóval rendelkezik, ami szintén nagyon fontos. - Legyen sok örömötök, örömünk a fejlesz­tésben! - tette hozzá. - Gratulálok az összefo­gáshoz, amelynek eredmé­nyeképpen most itt lehetünk. Használják a diákok egész­séggel az új csarnokot! - mondta Kontrát Károly ál­lamtitkár, országgyűlési kép­viselő, aki kiemelten köszön­tötte az elsős tanulókat. Az ál­lamtitkár a kormány további támogatásáról biztosította a balatonfüredieket. Az ese­mény ünnepélyes szalagátvá­gással zárult: Kontrát Károly, Bóka István, Csima László, Balatonfüred Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapít­vány elnöke, a Magyar Kézi­labda Szövetséget képviselő Bardóczy Gábor, valamint Szabó Imrés tankerületi igaz­gató adta át hivatalosan az új balatonfüredi sportcsarnokot az Eötvös iskolában. hg A füredi szalagátvágás ünnepélyes pillanata Fotó: Pestiny Márton Megkezdődik ma a tanítás Folytatás az 1. oldalról. Novák Katalin ifjúsági és családügyekért is felelős ál­lamtitkár a családokat segítő intézkedések között említette az ingyenes tankönyvellátást az 1-9. évfolyamon tanulók számára, ami azt jelenti, hogy egymilliónál több diák kap ingyen tankönyvet. Egy két­gyermekes családnál ez a tá­mogatás 35 ezer, míg egy há­romgyermekes családnál akár 50 ezer forintos megtakarítást jelenthet. Kitért egy friss ren­deletmódosításra is, ami sze­rint az iskolába bevitt tan­könyvek súlya nem lehet több három kilogrammnál, hogy a gyerekeknek ne kelljen súlyos táskákat cipelniük az iskolá­ba. Palkovics László államtit­kár korábbi közlése szerint át­lagosan 3,4 százalékkal emel­kedik a pedagógusok bére szeptembertől. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mi­nap jelentette be, több mint 81 milliárdos forrásból átfogó iskolafejlesztési program in­dul, közel 400 településen 527 intézmény újul meg, vá­lik korszerűbbé. A program­ban már 25 tanuszodát, torna­termet, iskolát, tantermet ad­tak át és készül további 21 tan­uszoda, 13 tornaterem, 4 is­kola, valamint 6 tornaterem kibővítése is zajlik. A magyar családoknak biztonságosabban indul a tan­év, mint az elmúlt évtizedek­ben bármikor - mondta Balog Zoltán miniszter a nemzeti tanévnyitón csütörtökön, Nagykőrösön. Beszédében rá­mutatott: vége van az átme­neti nehézségeknek, ma egy bejáratott rendszerben kezdik el a diákok a tanulást. MTI NAPLÓ 3 RÖVIDEN Főkapitányi fogadónap VESZPRÉM Fogadónapot tart a lakosság részére Tár­csa Csaba rendőr dandár­tábornok, a Veszprém Me­gyei Rendőr-főkapitányság vezetője szeptember 8-án, pénteken 9-12 óra között a főkapitányság épületében. A fogadónapra előzetes bejelentkezés szükséges a (88)428-022-es telefon­szám 11-30-as mellékén, de Toboroztak a Badacsonynál TAPOLCA A Tapolcai Ren­dőrkapitányság toborzó csoportja Hegymagason és Badacsonytördemicen szó­lította meg a rendőri hiva­tás iránt érdeklődőket, mondta el a Veszprém Me­gyei Rendőr-főkapitány­ság. A tapolcai rendőrök a Készenléti Rendőrség munkatársával közösen hétfőn délelőtt a hegyma­­gasi és a badacsonytörde­­mici önkormányzatokon toboroztak. A beszélgeté­seken a határvadász-kép­­zés felvételi követelmé­nyeiről, és más rendőrségi kérdésekről is tájékoztatták az érdeklődőket. A jelenlé­vők információkat kaptak a határvadász-képzésről és a jelentkezés feltételeiről, valamint a rendőri hivatás­ról. A képzésre jelentkezni, illetve a képzésről tájéko­zódni a rendőrségeken, va­lamint a rendőrség honlap­ján lehet. Re 2017. SZEPTEMBER 15-17. ÖNKÉNTESEN A TISZTA MAGYARORSZÁGÉRT JELENTKEZZ! WWW.TESZEDD.HU

Next