Napló, 2018. április (Veszprém, 74. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-23 / 93. szám

4 NAPLÓ RÖVIDEN Nyílt nap az arborétumban BADACSONYÖRS A Folly Arborétum nyílt napra vár mindenkit május 12-én in­gyenes belépéssel. Ekkor hirdetik ki a gyermekraj­z­­pályázat győzteseit, egye­bek mellett sok gyermek­programmal, kirakodóvá­sárral, zenével, az arboré­tum növényeinek bemuta­tásával és Bagossy Bro­thers Company-koncerttel várnak mindenkit. Ibzs Ajándék az iskolának SÜMEG Miller Lajos ope­raénekes öt cd-t ajánlott fel az Öregdiákok Baráti Köre tavaszi találkozóján a Kis­faludy Sándor Gimnázium zenekárának. Az öregdiá­kok minden évben kétszer találkoznak, tavasszal Bu­dapesten, ősszel Sümegen az iskolában. Miller Lajos is az iskola diákja volt, tartja a kapcsolatot az in­tézménnyel, tagja a baráti körnek. Kaiser Mihály, a baráti kör elnöke 100 ko­molyzenei cd-vel alapozta meg a zenetárat. A gyűjte­mény ritkaságokat, nehe­zen megszerezhető anya­gokat is tartalmaz. A kör tagjai támogatják a gimná­ziumot, többféle díjat ala­pítottak a kiemelkedően teljesítő diákoknak. Az idei tanévzárón adják át először egy, a médiában élen járó diáknak az And­rás Ferenc filmrendező ál­tal alapított díjat. A talál­kozón két egykori diák, Weinhoffer Judit főorvos és Makkay Béla történész tar­tott előadást, ma A Radnóti térről indulva, a futási utat érintve vonultak ki a gyulafi­­rátóti tesztpályához a résztvevők Fotó: Pesthy Márton V Idén is balesetmentesen Folytatás az 1. oldalról. - Mindannyian baleset­­mentesen szeretnénk közle­kedni 2018-ban is. Megjöt­tünk, úton vagyunk - tette hozzá Izbéki Gábor, a VME elnöke. A kétkerekűekkel, melyek között a segédmotorostól, il­letve az ötven köbcentis jó­szágtól kezdve egészen a tú­ramotorokig - még egy gyö­nyörű Pannónia T5-össel is kiegészülve - igen széles volt a paletta, a Radnóti Miklós térről indulva, a futási utat érintve vonultak ki a Veszpré­mi Autós-Motoros Iskola gyulafirátóti tesztpályájához a résztvevők. Itt aztán számos érdekes manőverezési feladat várta őket, de volt KRESZ-to­­tó, különféle motoros alapfo­gások bemutatója, este pedig tombolasorsolás, bográcsozás és koncert is. Akadtak, akik az országúti és városi helyze­teket egy motoros szimuláto­ron gyakorolták, mint például a tizenegy éves Boldizsár Bence. - Bevallom a tesztpá­lyán nem is mentem, egyből a géphez ültem, mivel korábban még nem láttam ilyen progra­mot és nagyon tetszett, hogy kipróbálhatom - mondta el lapunknak Bence, akinek két­kerekű vezetési tapasztalatai­ról nemcsak motoros szerelé­se, de remek játékstílusa is árulkodott. A sorban utána következő Varga Bendegúz sem próbált korábban szimu­látort, érthető tehát, ha a ti­zennégy éves ifjú motoros is jó időre a gép előtt ragadt. Röviden elárulta lapunknak, hogy sok megszívlelendő ta­náccsal lett gazdagabb a nap folyamán, melyeket főleg Pintér József rendőr fő­törzszászlóstól hallhattak a jelenlévők. A baleseti helyszí­nelő mindenkit a türelmes és óvatos vezetésre intett törté­neteivel, melyek hallatán va­lószínűleg mind a száz moto­ros a biztonságos közlekedés jegyében kezdte meg az idei szezont. hp KRÓNIKA A legendás sportautó és egy mesterszakács VÁRPALOTA A dél-európai ország egyik legjobb éter­mének megválasztott La Locanda dei Matteri mes­terséfje, Barbara Settemb­rini is főzött a hétvégén a III. Olasz napok látoga­tóinak a Thury-várban. Várpalota olasz testvérvárosá­ban, a Marche tartományban található Sant’Elpidio a Ma­réban működik a fiatal hölgy által vezetett étterem. A Ribenda című neves ka­lauz a 2017-es esztendőben az ország legjobbjának vá­lasztotta Barbara Settembrini éttermét, amelynek specialitá­sa, hogy a régióra jellemző klasszikus fogásokat kínálja kissé újragondolva. A mester­ség csapatával az olasz napok­ Interaktív mesejátékkal várták a családokat rá is ellátogatott, s vadfűsze­rekkel ízesített nyúlraguval lepte meg a Thury-vár udva­rán összegyűlt közönséget. Emellett lehetett még kóstolni különleges olasz sonkákat, szalámikat, s a pénteken meg­kezdett 40 kilogrammos par­­mezán sajtot is megízlelhették a mára hagyománnyá érett rendezvény látogatói. Persze nemcsak a gasztro­nómiáról szólt a program má­sodik napja Várpalotán. A vár előtt például egy tűzpiros Fer­rari California sportautót cso­dálhattak meg a vendégek, a vállalkozó kedvűek pedig egy rövid körre is elvihették az igéző négykerekűt. S ha mindez nem lett volna elég, a folyosón Petres Gyu­la országos szinten is egye­dülálló Ferrari makettgyűj­teményét is megtekinthet­ték az olasz autómárka szerel­mesei. Közben a rendezvényte­remben interaktív mesejáték­kal várták a családokat, az ér­deklődőkkel szinte teljesen megtelt várudvaron pedig a Várpalotai Bányász Fúvósze­nekar, valamint Quattro Cas­­tella város ifjúsági zenekara adott színvonalas koncertet. szpd Barbara Settembrini (jobbra) különleges nyúlragut főzött a várpalotai közönségnek. A fiatal hölgy által SantElpidio a Maréban vezetett étterem Olaszország legjobbjainak egyike Fotó: Szabó Péter Dániel 2018. ÁPRILIS 23., HÉTFŐ Az első mosoly Húszéves lett a Tourinform-iroda VESZPRÉM Az eltelt két évtized alatt hatszázezer látogatót szolgáltak ki a helyi Tourinform-iroda munkatársai. A kirendeltség 1998 áprilisá­ban nyitott meg, negyvenhe­tedikként csatlakozva az or­szágos hálózathoz - mondta Bérczi Beáta, a Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője a helyi Tourin­form-iroda 20 éves fennállá­sát ünneplő szombati rendez­vényen. Kiemelte, az iroda magas színvonalon szolgálja ki a vá­rosba érkező turistákat, ezt bi­zonyítja az is, hogy Az Év Tourinformátora szakmai dí­jat az iroda megalapítója és első vezetője, Lőrinci Kata­lin, és a jelenlegi irodavezető, Szabó Renáta is elnyerte. Porga Gyula polgármester ar­ról beszélt, az iroda a város „arca”, az ideérkezők először leggyakrabban ide térnek be, itt kapják meg az első mo­solyt és a városról szóló in­formációkat. Az eltelt két évtizedben három helyszínen működött a jelenleg az Óváros téren üze­melő iroda, elevenítette fel Lőrincz Katalin. Szabó Renáta elmondta, a húsz év alatt közel 600 ezer A Tourinform-iroda jelenlegi vezetője, Szabó Renáta (balra) is el­nyerte Az Év Tourinformátora szakmai díjat Fotó: Nagy Lajos Az iroda 120 kiállításon képviselte a várost sőt szolgáltak ki személyesen, telefonon és írásban, összesen 120 kiállításon képviselték a várost, míg a Veszprém tu­risztikai értékeit bemutató ki­adványokból közel 1,2 milliót adtak át érdeklődőknek kü­lönböző vásárokon, mar t­ I Van még mit tanulnunk ezen a téren Előtérben a norvég példák - Tanácskozást tartottak az esélyegyenlőségről BERHIDA-PEREMARTON Egy norvégiai tanulmányút­hoz kapcsolódva szervez­tek konferenciát az esély­­egyenlőségről a helyi művelődési házban csü­törtökön. A tanácskozást a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Norvég Ön­­kormányzati Szövetség együttműködésében megvaló­sult program - amelyben a berhidai önkormányzat is részt vett - keretében rendez­ték. A projekt az esélyegyen­lőség jó gyakorlatainak meg­ismerését célozta: Magyaror­szágról három önkormányzat pályázott gesztorként, mellé­jük több más település, köz­tük Berhida is csatlakozott, mondta Pergő Margit polgár­­mester. A program két részből állt: egy norvégiai tanulmány­útból, amelyen önkormányza­ti hivatalba, óvodába és a fo­gyatékkal élők foglalkoztatá­sát segítő hivatalba is elláto­gattak a résztvevők, Berhidá­­ról a polgármester mellett az önkormányzat bizottságainak vezetői. Pergő Margit el­mondta, több tapasztalatot is szereztek, például arról, hogy az óvodai nevelésben a skan­dináv országban jóval többet töltenek a szabadban a gyer­mekek; a szociális foglal­koztatásban az a cél, hogy mindenkit bevonjanak a munkába, és a gazdaság igé­nyeihez rugalmasan igazod­va kezelik a munkavállalók átképzését. A program hazai részeként Budapesten tartottak tanács­kozást a részt vevő önkor­mányzatok képviselői, hogy a Norvégiában szerzett tapasz­talatokat beépítsék a helyi esélyegyenlőségi programba, amely szintén fontos célja volt a projektnek. A csütörtö­ki konferencián - amelyre a jóval több időt töltenek­­a szabadban a gyermekek térség polgármestereit, óvoda­vezetőket, önkormányzatok dolgozóit várták - a Norvégiá­ban az esélyegyenlőségről szer­zett tapasztalatokat kívánták megosztani a résztvevőkkel. Zongor Gábor, a TÖOSZ leköszönt elnöke bevezetőjé­ben kiemelte, Norvégiától so­kat lehet tanulni az esélye­gyenlőségről, ugyanis ott az önkormányzatok napi műkö­désébe szervesen beépült ez a szempont az elmúlt évtize­dekben. Réz Anna filozófus, az Üvegplafon blog szerkesztője a nemek közötti esélyegyen­lőség hazai helyzetéről tartott előadást. Kiemelte, a jellem­zően nők által betöltött mun­kák az átlagosnál alacsonyabb presztízzsel rendelkeznek a társadalomban, a vezetők kö­zött - legyen szó a tudomá­nyos, az üzleti vagy a politi­kai életről - mindössze tíz százalék a nők aránya. Hoz­zátette, a nemek közötti bér­­különbség átlagosan 14 szá­zalék a férfiak javára, amely európai összehasonlításban átlagosnak számít. Megje­gyezte, hazánkban elsöprő arányban nők végzik a gyer­mekneveléssel, a beteg- és idősgondozással, valamint a házimunkával kapcsolatos feladatokat, amelyeket azon­ban a társadalom nem támo­gat és ismer el megfelelő mértékben. már Pergő Margit, Kontics Monika moderátor, a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület munkaszerveze­ti vezetője és Zongor Gábor a konferencián Fotó: Marton Attila

Next