Napló, 2018. szeptember (Veszprém, 74. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-17 / 216. szám
Bordán Irén nem ünnepli a születésnapját. 11. IDŐJÁRÁS 28° A napsütést kisebb gomolyfelhők zavarhatják. Ma Zsófia nevű olvasóinkat köszöntjük! 13° Jó reggelt Veszprém megye! Jelentem: megérkeztek a tél első hírnökei. Ugyanakkor bevallom, hogy igencsak meglepődtem, mert még egyáltalán nem számítottam az érkezésükre. Hiszen nemrég ért véget a nyár, sőt, az időjárás-előrejelzés szerint a szeptember továbbra is tartogat melegebb napokat. Ám ők bizony már itt tanyáznak köztünk. Csendesen, de határozottan jelzik, hogy hamarosan az övék lesz a terep, jönnek a hidegek és a zimankó, a télikabát és a hólapátolás, no meg a karácsony és az ünnepi hangulat. Igaz, még nincsenek sokan, azonban az egyik áruházlánc polcain álldogáló, kéretlenül is szemet szúró csokimikulások azt üzenik nekünk: sosem lehet elég korán elkezdeni a készülődést a téli csodavilágra. Mindenesetre én a szánkózás helyett még szívesebben gondolok az indián nyár örömeire. POLGÁR TIBOR____________ tibor.polgar@veszpreminaplo.hu Hétpróba a bérletekért VESZPRÉM A Veszprémi Petőfi Színház hagyományos nyílt napján a nézők idén is bepillanthattak a kulisszák mögé, részt vehettek a Hétpróba a bérletekért játékon. Folytatás: 4. oldal NAPLÓ ----------------------------- VESZPRÉM MEGYE NAPILAPJA ------ 2018. SZEPTEMBER 17. HÉTFŐ - 74. évfolyam 216.szám - 185 Ft - WWvfoKOjiBY'' ’«jj Belépőjegy nélkül látogatható műemlékek Két napon át több kiállítást, látogatóhelyet, műemlék épületet lehetett ingyenesen látogatni az idei kulturális örökség napjai keretében országszerte. Az Európa Tanács által indított programsorozat 1984-ben megfogalmazott alapgondolata - hozzáférhetővé, ingyenesen megtekinthetővé tenni emlékhelyeket, műemlékeket - az évek során nem változott, ám a kapuk megnyitása már nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy az emberek közelebb kerüljenek kulturális örökségükhöz. A kezdeményezéshez csatlakoztak a Laczkó Dezső Múzeum látogatóhelyei is, a Tűztoronyban a XIX. századi tűzjelző technikát idézték fel. A képen Hajdú Franciska, a Laczkó Dezső Múzeum kulturális menedzsere mutatja be a hagyományos tűzjelző zászlózást a Tűztoronyban vasárnap. LV Folytatás: 3. oldal Fotó: Pesthy Márton ________________ _ ~ Meglepetés a vendégeknek Elefántokat és orrszarvúkat etettek a kerekesszékesek VESZPRÉM A kerekesszékesek napjára meglepetésekkel készültek a vendéglátók. Az állatkert-igazgató kísérte végig a csoportot és mutatta be az új fejlesztéseket. A vendégek bemehettek az elefántházba és az orrszarvúk bokszába is. A Mozgássérültek Aktív Egyesülete és az állatkert vezetése régóta jól ismerik egymást. Innen jött az ötlet, hogy szervezzenek egy olyan napot, amikor a Kittenberger Zoo Alapítvány támogatásával ingyenes belépést biztosít az állatkert mindenkinek, aki kerekesszékkel vagy elektromos mozgássérült-kiskocsival érkezik. Sőt még egy-egy kísérőnek is, mert a Veszprémi Állatkert sajátos domborzati viszonyai miatt időnként elkel a segítség. - Számunkra megtiszteltetés, hogy részt vehetünk egy ilyen programon. Azért is örülünk ennek, mert az állatkert folyamatosan fejlődik, és így mi is láthatjuk ezeket a fejlesztéseket, megnézhetjük, kipróbálhatjuk őket. Nagyon jó érzés, hogy minket is bevonnak ezekbe a programokba. Itt az integráció és az esélyegyenlőség is megjelenik, s ez fontos dolog - fogalmazott Mesterházy Zsolt, a Mozgássérültek Aktív Egyesületének elnöke. Elmondta azt is, hogy a tagok nagyon szeretnek idejönni, hiszen az állatkert Veszprém egyik nagy látványossága. A kerekesszékes látogatók részére különböző meglepetésekkel is készültek a vendéglátók. SAM Folytatás, 4. oldal A mozgássérültek Török László állatkerti igazgató vezetésével eljutottak az orrszarvúk karámjához is Fotó: Molnár Sándor V. NAPLÓ ÁLLÁSBÖRZE ÉS OKTATÁSI FÓRUM 2018 szeptember 20.10:00-17:00 Meg lehet gyógyulni a betegségből TIHANY Hitet adnak, példát mutatnak a rákbetegek a többieknek ahhoz, hogyan lehet erőt meríteni, küzdeni, hinni abban, meg lehet gyógyulni a daganatos betegségből, derült ki a hét végén Hornyák Lajos főorvos, a veszprémi Onkológiai Centrum vezetője köszöntőjéből a daganatos betegek művészeti találkozóján a Mádl Ferenc téren. Félezren érdeklődtek az ország minden tájáról a találkozó iránt, amit Hornyák Lajos ötlete nyomán Rózsa Éva, a művelődési ház igazgatója és Apró Zoltánné, a Tihanyi Levendula Klub vezetője szervezett meg, utóbbi érintett volt a betegségben. Pénteken a művelődési házban orvosok beszéltek a rákbetegségről, a gyógyulásról. KE Folytatás, 3. oldal A veszprémi újonc Rene Toft Hansen védekezésben és támadásban is fontos szerepet kapott Fotó: Pesthy Márton Óriási csatát nyertek a veszprémi kézisek VESZPRÉM Az utolsó pillanatig kiélezett csatában szerezte meg a győzelmet a Telekom Veszprém a férfikézilabda Bajnokok Ligája nyitányán a Kielce ellen. Az első perceket leszámítva a bakonyi alakulat végig vezetett a lengyel bajnok ellen. Ugyan az 59. percben a vendégek a döntetlenért is támadhattak, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Nem véletlenül választották a meccs emberének Sterbik Árpád kapust, aki szenzációsan teljesített. BVR Részletek, 13. oldal -Hirdetés V. NAPLÓ ÁLLÁSBÖRZE ~3KMSSBSMM ÉS OKTATÁSI FÓRUM I ^ Akikeres 2018. szeptember 20.10:00-17:00 Hí 0. m£h | Veszprém Aréna ! talál! J J ^ —j-------------_i—^■bessesssshI