Napló, 2019. január (Veszprém, 75. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-16 / 13. szám
Civitavecchia minden évszakban elbűvölő. 9. IDŐJÁRÁS Szeles idő várható ma, kezdetben záporokkal. Ma GUSZTÁV nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt Veszprém megye! Tavaly ismét meghaladta az egymilliót a magyar filmek nézőszáma a hazai mozikban, közölte a Magyar Nemzeti Filmalap a napokban. Miközben a nagyjátékfilmeket és a mozikat időről időre temetni kezdi a közvélemény, úgy látszik, a nézők kitartanak a szórakoztató műfaj mellett. Az adat azért különösen örvendetes, mert egymást követő második évben lépte át a nézőszám ezt a határt, miközben előtte tíz éven át nem értek el ilyen magas nézettséget a hazai filmek. Ami újdonság a korábbi évekhez képest, hogy a szerzői és műfaji filmek határán egyensúlyozó vagy inkább az előbbi csoportba sorolható filmekre is jegyet váltanak akár ötvenezren a korábbi néhány ezer helyett. Talán még ennél az imponáló adatnál is magasabb lenne a filmek nézettsége, ha a jelenleginél több helyszínen mutathatnák be azokat... MARTON ATTILA__________ attila.marton@veszpreminaplo.hu Súlyos fenyegetés VESZPRÉM Nem kapta meg a százezer forintját a vádlott, ezért fenyegetni és zsarolni kezdett. A zalahalápi P. Imre 2015 nyarán a veszprémi börtönben ült, a szomszédos zárkában töltötte napjait későbbi haragosa, K. G. MA Folytatás, 3. oldal Több száz plüssállat és pénzadomány a kórháznak Plüssjátékokkal és pénzadománnyal támogatta a Bébimentő Alapítványon keresztül a Csolnoky kórház gyermekosztályát több helyi civil és sportszervezet, illetve a szurkolóik. Az önzetlen felajánlások eredményeképp sok száz plüssállat gyűlt össze, amelyeket kedden adott át Rajki Tamás, az 1. FC Futsal Club Veszprém ügyvezetője a kórházban MAB Részletek, 14. oldal Fotó: Penovác Károly Ügyfélbarát szolgáltatás VESZPRÉM 2019-ben is a megyében élők szolgálata, az emberközeli és magas színvonalú ügyintézés megvalósítása lesz a Veszprém Megyei Kormányhivatal fő feladata - mondta Takács Szabolcs kormánymegbízott lapunknak adott évértékelőjében. JLZ Folytatás: 3. oldal Egyre keresettebb VESZPRÉM Egyre többen kérik a bárányhimlő elleni védőoltás beadását hazánkban. A vakcináért még fizetni kell, rövidesen azonban a kötelező oltások körébe kerülhet az oltóanyag. A napokban jelent meg az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében a kétévesnél fiatalabb gyermekek bárányhimlő (varicella) elleni védőoltásához szükséges vakcinatender. A védőoltás várhatóan ősztől lesz a Nemzeti immunizációs program része, közölte korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A bárányhimlő elleni védőoltás az 1990-es évek vége óta érhető el Magyarországon, és az utóbbi nyolc-tíz évben vált egyre ismertebbé és népszerűbbé. Dékán Annamária házi gyermekorvos elmondta, a bárányhimlő megelőzésének egyetlen módja a betegség elleni védőoltás beadása. MAR Folytatás: 4. oldal Védőoltással megelőzhető Egyre keresettebb a bárányhimlő elleni vakcina VESZPRÉM MEGYE NAPILAPJA 2019. JANUÁR 16., SZERDA - 75. évfolyam 13. szám - 185 Ft - WWW.VE Életre szóló családi trauma Megszólalt a káptalanfai vérengzés egyik áldozata KÁPTALANFA Meglőtten, a fejét vállamra hajtva ült a hároméves kislány az ölemben, akit menekülésünk közben még fejbe is ütött fegyverével az osztrák férfi, idézte fel a szörnyű, január 10-i estét az édesanya, aki szintén súlyosan megsérült a lövésektől. Az asszony felfoghatatlan borzalmakról beszélt, egyik fia a helyszínen, a házukban idézte fel a tragédiát. Riadtan, még mindig a borzalmak hatása alatt húzódik meg a család egyik rokonuk házában, amikor ott jártunk, kedden. A meglőtt, 13 gyermekes anya arcán, kezén kötés, és sírva, döbbenten, még mindig rémülten beszélt arról, hogy mi történt náluk január 10-én este. Mutatja, egy lövés átfúródott az arcán, egy másik a kezét érte, ami ettől eltört. Az arca is szilánkosra tört, ezért fémlemezt építettek be neki, hogy tudja mozgatni a száját. -Váratlanul toppant be a házunkba akkor este, kilenc órakor a nagyobbik lányom élettársa, majd mondott valamit a lányomnak németül, de azt mi nem értettük. Abban a pillanatban előrántotta a fegyverét, és kétszer a férjem hasába lőtt. Aztán odafordult a nagyobbik lányomhoz, őt is meglőtte, majd felém nézett, a fotelhoz jött, ahol ültem, ölemben a hároméves kislányommal, és az arcomba lőtt - idézte fel a szörnyűségeket az asszony. Mint mondta, hirtelen egy villanást érzett az arcában, de a fájdalmat felülmúlta az aggódás gyermekeiért. Azonnal eltakarta kislánya fejét, hogy védje a lövéstől, erre a nő karját találta el egy golyó. Aztán a férfi elővett két üveget, amelyeket előzőleg egy szatyorban a fotelba tett, az egyik üveget meggyújtotta, majd a konyhában lévő ágynál a csempéhez csapta. Ott, az ágyon ült a hétéves kislány, akinek begyulladt a ruhája, az asszony puszta kézzel próbálta eloltani a lángokat. Aztán meglökte a kislányt az ajtó felé, hogy fusson ki a házból. KE Folytatás: 3. oldal Lajos, a meglőtt asszony egyik fia mutatta meg a házat, amelynek betört ablakában egy plüssmackó látható Fotó: Kovács Erika Jelentkezz Te is! www.veol.hu/tunderszepek Keressük a megye legszebb lányát! Eredményes évet zártak AJKA Értékteremtő fejlesztések és eredmények kísérték a 2018-as esztendőt, a település újra meghatározta önmagát, arculata folyamatosan formálódik, mondta Schwartz Béla polgármester részletes évértékelő beszámolójában. A tavalyi esztendőt a városvezető a gazdasági társaságok működésének és az önkormányzat tevékenységének oldaláról értékelte. Az ajkai vállalatok 2018-ban 550 fővel gazdagodtak, míg 2019-ben újabb 450 munkavállaló felvételét tervezik. A nagyvállalatok tavaly átlagosan 10 százalékkal növelték a nettó árbevételüket, egy-két cég még ennél is jobban teljesített. A városvezető a gazdasági helyzet elemzésénél örömmel számolt be a nagyvállalatok termelékenységi mutatóinak emelkedéséről és jelentős beruházásaikról, technológiai fejlesztéseikről, külön megemlítve három olyan cég jövőbeni beruházását, melyek a lakosságot is érintik, mivel a környezet kímélésével hozhatók összefüggésbe. A Le Belier Magyarország Zrt. idén egymilliárd forintos korszerűsítést hajt végre. BRM Folytatás, 4. oldal -Hirdetés A nyeremények összértéke több, mint 3 MILLIÓ FT |