Napló, 2019. március (Veszprém, 75. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-09 / 58. szám
IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR A MÁSVILÁGON - részlet egy hosszabb ciklusból - Mikor Körösi Csoma Sándor a mennyek országában időzött, ott is arrafelé szeretett bóklászni, ahol a felhők mögül kilesve le tudott látni a magyar őshazára. Ehhez odafent is jó messzire el kellett menjen, egészen a mennyország hűtőjébe. A Földön olyan távol van a magyarok őshazája, hogy a mennynek is csak a legvégéből lehet valamelyest odalátni. A közangyalok már a fejüket fogták, szárnytollaikat tépdesték, mikor Mihály arkangyal időről időre kiadta nekik az ukázt: ha a menyny fenekéből is, de kerítsék elő Körösi Csorna Sándort, mert a Fennvaló valamilyen ügyben konzultálni kíván vele. Az Úristen és pár intelligensebb szent nagyra tartották Körösi Csorna Sándor kutatómunkáját, de a mennyei lények többsége nem is pedzette, minek kell folyton olyan messze elbódorogjon. Egyszer, mikor épp visszatért a mennyország végéből, az angyalok azzal a hírrel fogadták Körösi Csoma Sándort, hogy egy erős tekintetű, bajuszkás illető kereste. Üzenetet hagyott a portán: fussanak öszsze valahol, meg kéne beszéljenek valamit. Nemsokára megtörtént a találkozás. Kiderült, Petőfi Sándor volt az illető, aki kereste. Már régebbecske tartózkodott odafent ő is, de csak most tudott időt szakítani arra, hogy találkozzon Körösi Csoma Sándorral. Eddig foglalt volt, mert mihelyt betette a lábát a mennyország kapuján, a kapu körül lézengők mind megrohanták, hogy bár a lelke szegélyét megérinthessék a nagy költőnek. Jó darabig nem is engedték el, feszt szavaltatták. Végül csak létrejött a találkozás a két drusza között. Körösi Csoma Sándor erősen örült Petőfi Sándornak. Személyesen ugyan nem ismerte a Földön, mivel élete utolsó éveiben Indiában élt. Idősebb is volt, épp akkor távozott az élők sorából, amikor Petőfi komolyabban verselni kezdett. De ideát a mennyben sok szép költeményét hallotta megzenésítve, az égi kar előadásában. A jámborabb angyalok hárfát pengetve kántálták a Távolból, a szilajabbak a Szabadság, szerelem metálosított változatát vettették. Petőfi Sándor is örült Körösi Csoma Sándornak, mert bár soha nem találkozott vele, de odalent a Földön hallotta hírét a konok székelynek, aki nyakába vette a világot, hogy megtalálja a magyar őshazát. Utazni Petőfi Sándor is szeretett, rövid életében a Kárpát-medence sok helyét összejárta, gyakran vitette magát az apostolok lovával is. Körösi Csoma Sándor utazásáról hallva, párszor neki is eszébe jutott, milyen szép túra lenne megjárni Ázsiát, megkeresni benne a magyar őshazát. De pénze sosem volt rá. A fehéregyházai vesztes csata után a kozákok elől menekülve a kukoricásban, ismét felötlött benne, nem kéne-e fogságba esnie, s tiszta ingyen, a cár pénzén elvitetni magát Szibériába. Egy darabig most úgysem tanácsos Magyarországon tartózkodnia, úgy hallotta, Ferenc Jóska erősen pikkel rá az Akasszátok fel a királyokat! című verséért. S a szibériai fogságból megszökve, milyen alkalmatosan lehetne ősmagyarok után kajtatni a környéken! Nem sokat töprenghetett szegény, a kozák lovasok utolérték, s rövidesen a mennyországban találta magát. De Petőfi Sándornak olyan erős agya volt, hogy futó gondolatai sem enyésztek el nyomtalanul, ott lappangtak ragályosan az emberek között. Fogságba esésének és Szibériába deportálásának ötlete százvalahány esztendő múlva barguzinos képzelgésként ütött ki az utókoron. Amikor összeültek, Petőfi Sándor rögtön azzal kezdte, hogy beszéljenek a magyar őshaza felkutatásáról. Folytatni kéne a dolgot, kár lenne abbahagyni. Körösi Csoma Sándor őt is vegye be a buliba, csinálják együtt. Kettesben könnyebb minden. Hogy meghaltak, nem lehet akadály két ilyen erős akaratú, eltökélt léleknek. Egyre csak fújta a magáét, Petőfi erősen rámenős tudott lenni. De Körösi Csoma Sándort sem kellett sokat győzködni ebben a témában. Meghányták-vetették a dolgot, s úgy döntöttek, szabályos eltávozást kérnek az Úrtól. Nem jó megkerülni az Úristent semmiben, meg nem is igen lehet. Mindig problémák adódtak abból, ha valaki ezzel próbálkozott. És a segítsége is nagyon elkelne, anélkül hogyan? Szóval szólni kell az Úrnak, szóltak is. Az Úristen eleinte ódzkodott visszaengedni őket a Földre, nem volt szokás elkéredzkedni a mennyországból. De a két Sándor mindegyre csak járt a Fennvaló nyakára, folyton rágták a fülét, eressze el őket. Az Úr értékelte, hogy tiszta szívvel járulnak eléje, nem holmi önző szándékból nyaggatják. Petőfi szépen versbe szedte a kérésüket, megindítóan ecsetelve a magyar őshaza keresésének rengeteg gondját-baját. Olyan meghatóan szavalta el, hogy az angyalok éktelenül bőgni kezdtek. Még az Úristen is félrefordult, ne lássák, hogy egy cseppecskét elérzékenyült. Addig nyűgöltek, hogy az Úr végül csakugyan elengedte őket. Kimenőt adott nekik, járják meg magukat odalent. Keressék fel a magyar őshazát, rendkívüli hely az, odafent a mennyben is számon tartják. Ámuljanak a csodás tájain, ölelgessék meg az ott maradt atyafiságot, gyűjtsenek felejthetetlen benyomásokat. Azonkívül Körösi Csoma Sándor gyűjtse be a másik énjét is, amelyik még mindig odalent bolyong a Földön, keresve az őshazát. Kis időre elnézték neki a góbés turpisságot, hogy megkettőződött, tudja az Úr, nemes cél érdekében tette. De nem mászkálhat míg a világ egy személyként kétfelé. Egyesüljön a másik énjével, úgy jöjjön vissza. Menjen vele Petőfi Sándor is, ha már annyira mehetnékje van. Megérdemli ő is, hogy lássa a magyar őshazát. Minden mártírköltő megérdemel minden extrát. S ha már látták az őshazát, vigyenek hírt róla az újhazában élőknek meg a többi Kárpát-medencei magyarnak is. Petőfi Sándor szedje fáinul versbe, ahogy csak ő tudja. Közben nyissák ki jól a szemüket, figyeljenek meg alaposan mindent. Sok furcsa dolgot hallani mostanában a Kárpát-medencei viszonyokról. Erősen elfacsarodtak ott a dolgok valamerre. Mutassanak bele nyugodtan, ha úgy látják jónak. Jöttükben-mentükben igazítsanak a csámpásan álló dolgokon. Készülődik is már Körösi Csoma Sándor Petőfi Sándorral együtt, hogy csináljanak egy vizitációt idelent. De ami a mennyben egy perc, az a Földön száz esztendő, így kicsit még várni kell rájuk. ...Az lesz majd a piros betűs ünnep, amikor Körösi Csoma Sándor, karöltve Petőfi Sándorral, alászáll a mennyek országából. Jődögélnek lefelé szépen, mint két jó koma a csíksomlyói nyeregből búcsú után. Előbb a mitikus magyar őshazát keresik fel, majd a közönséges viseltes mostanit. Még szép, hogy útba ejtik a Székelyföldet is. Azt nem lehet kihagyni, nincs ahogy. Módszeresen körülnéznek mindenütt, aprólékosan megvizsgálnak mindent. Olyan dolgokat látnak döbbenten, amitől felforr az agyvizük. Olyan dolgok történnek könnyedén, melyeknek nehezen sem szabadna megtörténniük. Olyan dolgok mutatkoznak szerte, hogy nagy szar kis papírban. A látottakon istenesen felhúzzák magukat. Gutaütés kerülgeti őket, szemük is kigúvad. Mégsem mon Molnár Vilmos danak csúnya szavakat fennhangon. Visszanyerik, ne így távozzon belőlük a gőz. Fövő fejüket jeges vízbe mártják többször. Hideg fejjel kiadósabban lehet dolgokhoz matatni. Aztán kicsit kézre veszik a dolgokat. Akkor lesz majd dolgoknak meglepő folyása. Egy csavargó emlékei (rézkarc, 13,9 * 16,8 cm) In memóriám (olaj, farost, 142 , 81 cm) LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) irodalomszervező, kulturális újságíró Bene Zoltán (1973) író Erdős István (1977) író, költő, animátor Kántor Mihály (1974) szakíró Kubiszyn Viktor (1979) író, újságíró Lőrincz P. Gabriella (1982) költő Molnár Vilmos (1962) József Attila-díjas író Szentmártoni János (1975) József Attila-díjas költő, író, a Magyar Írószövetség elnöke Szőcs Géza (1953) Kossuth-díjas költő, író Utassy József (1941-2010) Kossuth-díjas költő, műfordító 2019. március sprit helyőrség EHHBi