Napló, 2019. március (Veszprém, 75. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-26 / 71. szám
2 napló RÖVIDEN Esterházy János boldoggá avatása KRAKKÓ A krakkói érsekség kápolnájában ünnepi szentmisével megkezdődött tegnap Esterházy János boldoggá avatási pere. A szentmisét Cserháti Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyar lelkipásztori szolgálatért felelős püspöke mutatta be. A Vatikán 2018 végén engedélyezte Esterházy János boldoggá avatását. MW Ellenőrzés a vasutakon MAGYARORSZÁG A mai naptól indul hazánkban a Railpol (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált akció, melynek keretében 7 órától 24 órán keresztül fokozott ellenőrzést végeznek a vasútvonalakon. Az akció célja a személyszállító vonatokon, vasútállomásokon és környékükön elkövetett jogsértések megelőzése. A kiterjedt akció során ellenőrzik a csomagokat a szerelvényeken és a pályaudvarokon is. Ma Patkányba rejtették a drogot DORSET Öt telefont, töltőt, három SIM-kártyát, dohánypapírt és különféle drogokat találtak három patkányba varrva egy brit börtönben. A hatóságok szerint az állatokat kívülről egyszerűen bedobták a börtön területére. A dorseti rendőrök nagy erőkkel nyomoznak a csempészek után. MW Özönlenek a dzsihadisták Haszan F. terrorcselekmények előkészítésében is részt vehetett MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.nu EURÓPA Az Iszlám Állam meggyengülésével egyre több dzsihadista próbál Európába jönni. A múlt héten az Iszlám Állam katonáját, Haszan F.-et fogták el Budapesten, aki részt vett emberek lefejezésében. Az Iszlám Állam hóhérja három éve Görögországban menekültstátust és pénzzel feltöltött anonim VISA-kártyát is kapott. A rendelkezésre álló statisztikák szerint az utóbbi években több ezer uniós állampolgárból lett terrorista - az Európai Parlament (EP) 2016-os kutatása szerint létszámuk 3900-4300 közöttire tehető -, akiknek a jelentős része, harmada már visszatért Európába. Az Iszlám Állam öszszeomlása ezt a folyamatot fel fogja gyorsítani, számuk tehát drasztikusan növekedni fog. A vándorló terroristák minden eddiginél komolyabb veszélyt jelentenek Európa, benne Magyarország polgárai számára is. Emlékezetes, Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt az első, aki kimondta, hogy a bevándorlásnak velejárója lehet a terroristák beszivárgása kontinensünkre. Mint ahogy kiderült, a migránsok közé vegyülve érkezett Európába az Iszlám Államnak az a 27 éves ISIS katonája is, akit emberöléssel elkövetett terrorcselekmény és terrorcselekmény előkészülete miatt gyanúsítottként hallgattak ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai pénteken a Nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadóközpontban. A Magyar Nemzet írta meg, hogy Haszan F. 2015-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz, embercsempészetből élt és mészárlások sorát hajthatta végre. A Fővárosi Főügyészség adatai szerint 2016 elején a Szíriai Homsz városában egy, a terrorszervezethez való csatlakozást megtagadó férfi húsz családtagját ölte meg. A családirtásról készült videót a belga titkosszolgálat küldte el korábban a TEK-nek. Haszan F. 2016-ban menekültstátust kapott Görögországban, útlevelet, valamint költségei fedezésére egy anonim VISA-bankkártyát. A több európai országban is felbukkanó terroristát tavaly december 30-án a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogták el, társaságában egy nővel. A férfi menekültként úti okmánnyal utazott egy barátja feleségével, aki viszont hamis dokumentumot mutatott fel, ezért nem engedték becsekkolni őket a párizsi járatra. A TEK vizsgálata azt is megállapította, Haszan F. nem Franciaországba hanem vélhetően Belgiumba akarta eljuttatni a nőt. Nem zárható ki, hogy a Belgiumban és Franciaországban 2015-ben és 2016-ban elkövetett, csaknem kétszáz halálos áldozatot követelő terrortámadások elkövetőihez köze lehetett a letartóztatott férfinak. A TEK-nek azt kell most tisztáznia, hogy Haszan F. valóban kapcsolatban állt-e a francia állampolgárságú Salah Abdeslam szállította terroristákkal vagy a belga gyökerű terrorista sejttel, amelynek tagjai előkészített Haszan F.-et 2015-ben szervezték be ték a mészárlásokat Párizsban és Brüsszelben. A nyomozás állása szerint Haszan F.-et Magyarországon állíthatják bíróság elé. Kelen László kirendelt védő szerint a férfi tagadja, hogy terrorista, és azt is, hogy részt vett a lefejezésekben vagy más bűncselekmények elkövetésében. Az Iszlám Állam katonái álcázva, a menekültáradatot kihasználva igyekeznek bejutni Európába Fotó: AFP Trump ügyvédje most visszatámad WASHINGTON Donald Trump amerikai elnök ügyvédje, Rudy Giuliani szerint a hatóságoknak fényt kell deríteniük arra, hogy indokolt volt-e az elnök elleni Muellervizsgálat megindítása. A Robert Mueller vezette bizottság 2017 májusa óta vizsgálta azt, hogy Donald Trump amerikai elnök választási kampánytörzse vagy munkatársai egyeztettek-e, összejátszottak-e az oroszokkal az elnökválasztási kampány idején. Végül a bizottság nem talált erre bizonyítékot. Rudy Giuliani elnöki ügyvéd Adam Schiff kaliforniai demokrata párti képviselőhöz intézve szavait leszögezte, hogy Trump ellen olyan bűncselekmény ügyében folytattak vizsgálatot, amelyet nem követett el. Schiff ugyanis még vasárnap délelőtt, egy televíziós vitaműsorban is azt állította, hogy bizonyítékok állnak rendelkezésre a Trumpkampány és az oroszok öszszejátszásáról. „Hol vannak Schiff bizonyítékai? Hol? A fejében?” - kérdezte Giuliani. A Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság mindent elkövetett, hogy felhajtson bármilyen bizonyítékot, ami arra utal, hogy Donald Trump választási stábja etikátlan módon összejátszott az oroszokkal. Az elnököt azzal is megvádolták, hogy utóbb a bőrét mentve akadályozta az igazságszolgáltatást, nehogy fény derüljön magas orosz politikai és gazdasági kapcsolataira. A demokrata sajtó egyenesen orosz hekkerek segítségével végrehajtott választási csalást sejtetett. A három évig tartó nyomozás során több fantasztikus elmélet született, amelyek szerint Putyin orosz elnök is beleszólt az amerikai elnökválasztásba. Végül a hétvégén a Trump akkori tevékenységét vizsgáló bizottság vezetője, Robert Mueller azt a tájékoztatást adta William Barr igazságügyi miniszternek: egyetlen vádra sem találtak bizonyítékot. A republikánus tábor megelégedéssel fogadta a hírt, demokrata politikusok fenntartásaikat hangoztatták az ügy lezárásával kapcsolatban. MW Nem talált fogást Trump elnökön a Mueller-bizottság Fotó: AFP KRÓNIKA Szombaton startol a brit engedélyezés a LONDON Országos kampányt indított tegnap a brit kormány, arra biztatva a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat, hogy folyamodjanak letelepedetti státusért a hétvégén elinduló engedélyezési rendszer használatával. Caroline Nokes államtitkár tájékoztatása szerint a rendszer március 30-án, szombaton indul, a kérelmeket a legegyszerűbb módon, az erre a célra kifejlesztett mobilalkalmazás használatával is be lehet nyújtani. Akik nem tudják ezt az alkalmazást használni, postán is elküldhetik a tárcának útlevelüket vagy egyéb személyazonosító okmányaikat. A letelepedési engedély kérése ingyenes. A cél az, hogy a külföldi EU-állampolgárok úgy érezzék: Nagy-Britanniában szívesen látják őket, és a brit kormány szeretné, ha maradnának. A kampány első szakasza, amelyre a kormány 3,75 millió fontot (csaknem 1,4 milliárd forintot) fordított, egy hónapig tart. A belügyi államtitkár szerint a maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak csak annyi a feladatuk, hogy igazolják személyazonosságukat és azt, hogy életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek. Be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt. A külföldi uniós állampolgároknak 2020. december 31-éig lesz idejük engedélyeztetésre. MW 2019. MÁRCIUS 26., KEDD Rendkívül sikeres a korai óvodakezdés BUDAPEST Nem élnek sokan a felmentés lehetőségével az óvodakötelezettség kapcsán, a pedagógusok és szülők között egyetértés van a mielőbbi kezdésről. Az Oktatási Hivatal hamarosan ellenőrzi az óvodába járási kötelezettség teljesítését, az érintett pedagógusok pedig szorgalmazzák, hogy készüljön felmérés arról is: iskolakezdésre tényleg csökkennek-e a gyerekek magukkal hozott különbségei, mérséklődik-e az iskolaelhagyás. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a gyermekek későbbi iskolai előmenetelének kudarcai mérsékelhetőek a minél korábbi óvodáztatással. Az Emmi szerint tíz százalékkal több hároméves jár óvodába, mint a korhatár leszállítása előtt. A 2015-ös tanévtől kezdve hároméves kortól kötelező óvodába járni (korábban elég volt ötévesen beíratni a gyereket). A szaktárca szerint ennek a lépésnek a sikere 2024-ben mutatkozhat meg először. Bíró Gyula, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) szóvivője elmondta, az óvodakötelezettség korhatárának leszállításával általánosságban egyetért az intézményvezetők, óvodapedagógusok és a szülők nagy többsége is. A KSH szerint az idei évben 327 ezer óvodást írattak be, ez négyezerrel több a tavalyinál. A fejlesztési forrásokról az Emmi közölte: 2014 és 2020 között összesen százmilliárd forint jut bölcsődei és óvodai bővítésekre. Emlékeztettek arra is, hogy 2014-ben 850,3 milliót, 2015-ben és 2016-ban 2,5-2,5 milliárd forintot, 2017-ben pedig már 3,5 milliárdot költöttek a kapacitások növelésére. MW Fotó: MTI Felkészítik a gyerekeket az iskolai előmenetelre