Napló, 2019. augusztus (Veszprém, 75. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-02 / 178. szám

2 napló RÖVIDEN Konszenzussal Maróth az elnök BUDAPEST Öt évre Maróth Miklóst, a Magyar Tudo­mányos Akadémia (MTA) korábbi alelnökét nevezte ki az Eötvös Loránd Ku­tatási Hálózat (ELKH) Titkárság Irányító Testü­lete elnökének Orbán Vik­tor miniszterelnök Lovász László MTA-elnök és Pal­­kovics László innovációs és technológiai miniszter kon­szenzusos javaslata alap­ján. Közös döntés született a testület tagjairól is - ol­vasható a tárca közleményé­ben. Az ELKH működteti szeptembertől a kutatóinté­zet-hálózatot. MW Meghalt Oszama bin Laden fia KÖZEL-KELET Halott Ham­za bin Laden, Oszama bin Ladennek, az al-Kaida egy­kori vezetőjének fia - je­lentette amerikai hírszer­zési forrásokra hivatkozva az NBC televízió. Donald Trump amerikai elnök nem kommentálta az informá­ciókat. A három idézett, névtelenül nyilatkozó tiszt­ségviselő sem szolgált rész­letekkel arról, hogy Hamza bin Laden hol és mikor halt meg, sem pedig arról, hogy halálához köze van-e az Egyesült Államoknak. Ham­za bin Laden volt a terror­szervezet új vezetője. M­­W Burkatilalom Hollandiában AMSZTERDAM Mától élet­be lép Hollandiában a bur­katilalom, az arcot eltakaró ruhadarabok részleges ti­lalma, amely vonatkozik a muszlim nők által viselt ni­­kábra is. Nem tiltja azonban a hajat eltakaró, ám az ar­cot szabadon hagyó hidzsáb viselését. Az új törvényt a középületekben, a tömeg­­közlekedésen, iskolákban és kórházakban is érvényesí­tik, a büntetés mértéke pe­dig 150 euró (csaknem öt­venezer forint). MW Együtt az unióért Migráció: az illegálisan érkezőknek kívül tágasabb MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.hu BRÜSSZEL Jó döntés volt Ursula von der Leyen tá­mogatása - jelentette ki a magyar miniszterelnök, mi­után négyszemközt tárgyalt az Európai Bizottság meg­választott új elnökével. Jó döntés volt „az ideológiai gerillákat távol tartani” és pragmatikus életösztönű ve­zetőket választani - nyilatkoz­ta Orbán Viktor miniszterel­nök Ursula von der Leyennel Brüsszelben folytatott csütör­töki megbeszélését követően az M1 aktuális csatornának. Az Európai Bizottság új el­nökével kapcsolatban is úgy fogalmazott a kormányfő: „jó döntést hoztunk, eddig”. Orbán Viktor Ursula von der Leyent olyan politikusként jellemezte, „akinek a jövőről való gondolatai között ugyan­azok a kérdések lebegnek, mint a mi fejünkben”. Ezek közé sorolta a gyermekek, a családok jövőjét és a bizton­ságot, de közös szándéknak nevezte egy közös európai haderő, hadiipar kifejlesztését is. Ursula von der Leyen érzé­kenyen közelít az olyan kényes kérdésekhez is, mint a mig­ráció, e tekintetben is képes a közép-európaiak fejével gon­dolkodni - tette hozzá Orbán Viktor. „Hogy ezután mi tör­ténik, majd meglátjuk”, de az észszerű megoldások elérésére ma nagyobb az esély, mint ko­rábban vagy bármely más je­lölt esetén lett volna - mondta. Orbán Viktor eredményes­nek értékelte a csütörtöki be­szélgetést. Az új bizottsági elnökről kijelentette azt is: szenvedélyes meggyőződése, hogy az Európai Uniónak fenn kell maradnia, ezért „ösz­­tönszerűen” utasít el minden olyan ügyet, amely távolítja egymástól a tagállamokat. - Ez a magyar érdek is - jelen­tette ki a kormányfő. Ezért a nehéz kérdésekben, például a klíma-, az energia-, a gazda­ságpolitika vagy a migráció kérdésében is pragmatikus megközelítésre számít. Azaz: azokról az ügyekről kell tár­gyalni, amelyekben pozitív végkifejlet várható, például a határvédelem fontosságáról. Ilyen ügy az is, hogy a migránsokkal kapcsolatos el­járásokat még akkor le kell folytatni, amikor a kérelmező az unió területén kívül van - sorolta. Abban is egyetér­tés volt, hogy a migránsokat nem lehet szabadjára engedni a kontinensen a vizsgálati idő alatt, hanem olyan emberré-Az új elnöknő képes a közép­európaiak fejével is gondolkodni ,és megoldást kell találni szá­mukra, amely a polgároknak is biztonságot nyújt - mondta. Ugyancsak nem volt vita ar­ról, hogy aki nem szabályosan érkezett az unióba, azt haza kell küldeni. A kormányfő a klíma­célokról szóló vitákról azt mondta: Magyarország a vállalásának megfelelően el fogja érni, hogy 2030-ra az energia 90 százalékát szén­dioxid-mentes forrásból nyer­je, hiszen ennek terve, forrása rendelkezésre áll. Ennél na­gyobb eredményhez új, drága technológiára van szükség, amit legalább részben az uni­ónak kellene finanszíroznia. Orbán Viktor elmondta azt is: Magyarországon a Fidesz- KDNP listáját azért vezette Trócsányi László, mert azt mondták az embereknek, ha a listára szavaznak, ő lesz Ma­gyarország biztosa. Ma Orbán Viktor és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnökeFotó: MTI A program olyan, az újságírás iránt­­ érdeklődő Kárpát-medencei ^ W fiatalok számára biztosít szakmai ^ W fejlődési lehetőséget, akik az írott,­­ s elektronikus vagy a vizuális média valamelyik területén képzelik el jövőjüket.­­ Az alapképzéssel és specializációkkal i­s induló tehetséggondozási programra i­s sikeresen pályázók anyagi támogatásban­­ részesülnek, melynek feltétele a foglalkozásokon való részvétel. KRÓNIKA URSULA VON DER LEYEN: ÚJ KEZDETRE VAN SZÜKSÉG Egy új kezdetre, és pragmati­kus megoldásokra van szükség a migráció területén - írta Twit­­ter-oldalán Ursula von der Leyen, miután megbeszélést folytatott Orbán Viktorral. Az Európai Bi­zottság ősszel hivatalba lépő el­nöke jó megbeszélésnek nevezte a találkozót. Egyetértettek abban, hogy az uniós döntéshozatali rendszert közelíteni kell a tagál­lamokhoz. Megjegyezte: a jogál­lamiság mindenkire vonatkozik (ahogy korábban fogalmazott: a kritériumok teljesülését minden­kinél vizsgálni kell, nem csak a közép-európaiaknál). Hangsú­lyozta: fontos az EU védelme. Újra migráns gyilkolt a németeknél STUTTGART Újabb hátbor­zongató migránsbűnözés történt a németeknél. Ezút­tal egy szíriai az utcán kard­dal gyilkolt meg egy kazahot. Gyilkossággal gyanúsítanak egy szíriai állampolgárként regisztrált férfit Stuttgartban - közölte tegnap a német nagy­város rendőrsége. A 28 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy szerdán a nyílt utcán „kardhoz hasonlító tárggyal” megölte korábbi lakótársát, egy 36 éves férfit. A Bild című lap hírpor­tálján azt írta, az áldozat egy kazah származású német. A támadó a fél karját is levágta. Több tucat járókelő látta a vé­res jelenetet. A Bild szerint az elkövető 2015-ben, a migráns­­hullámmal érkezett az ország­ba. Bolti lopás és rongálás miatt büntetett előéletű. Hétfőn egy afrikai migráns lökött a vonat alá Frankfurtban egy édesanyát és gyermekét, a nyolcéves fiú meghalt. A Svájc­ból szökött tettesre korábban az integráció mintapéldájaként tekintettek. Az eset óriási köz­felháborodást váltott ki. MW 2019. AUGUSZTUS 2. PÉNTEK Elektronikus előjegyzés az országos onkológián BUDAPEST Az új elektro­nikus előjegyzési rendszer már működik az Országos Onkológiai Intézetben. Remélhetőleg ettől kiszá­míthatóbb lesz a betegek fogadása az intézetben, és csökkenhet a sorban állás is. Tegnap óta új rendszer mű­ködik az Országos Onkoló­giai Intézetben - mondta el a Népszavának adott interjú­ban Polgár Csaba főigazgató. Az intézetet korábban azért támadták, mert túl hosszú és sokszor átláthatatlan rend­szerben várakoztatta a betege­ket. A főigazgató szerint nem volt krízis az intézetben, csak egyes sajtóorgánumok mes­­­­terséges hangulatkeltése tör­tént. Mindenesetre augusztus 1-től új rendszert vezettek be. A terápiás terv felállításakor az onkológus meghatározza az elektronikus előjegyzési rendszerben a terápia kezdé­sének napját, és azon belül a kezelésre érkezés időpontját - mondta el a főigazgató. Soron kívül csak a mentővel érkező betegeket lehet fogadni. Horváth Ildikó egészség­ügyért felelős államtitkár a Világgazdaságnak arról be­szélt, hogy folyamatosan nő a szakképzésből kikerülő orvo­sok száma; ma hatezerrel több orvos dolgozik, mint 2010-­­ ben. Jövőre 184 milliárd fo­rinttal többet szán a kormány az egészségügyre. Első lépés­ben az alapellátásra, a járóbe­teg-ellátás megerősítésére, a sürgősségi ellátás stabilizálá­sára jutnak a többletforrások. Folytatják a béremelési programot, így 2022-re átla­gosan két és félszeresét fog­ja keresni egy ápoló annak, amennyit 2016 előtt keresett.­­ - A várólisták több tízezres csökkenése minket igazol - jegyezte meg az államtitkár. Mint mondta, sokan hisznek és bíznak a rendszerben. Ezt a nemrégiben készült felmé­rések is bizonyítják - tette hozzá Horváth Ildikó. MW A csonkítás kultusza Európában terjed a nők rituális, barbár bántalmazása EU/AFRIKA A világon mint­egy kétszázmillió nő él nemi csonkítás áldozataként. Eu­rópa országaiban bűncse­lekmény a csonkítás, mégis évről évre emelkedik a bűne­setek száma. Több mint kétszázmillió olyan nő él a világon jelen­leg az Egészségügyi Világ­­szervezet (WHO) adatai sze­rint, akiknek a nemi szervét kulturális, társadalmi vagy vallási szokásokra hivatkoz­va csonkították meg, ehhez a számhoz pedig Európa is hoz­zájárul a maga 500 ezer áldo­zatával. Az elsősorban Afrika szubszaharai régiójában és a Közel-Keleten jellemző gya­korlat ugyanis a bevándorlás következtében a kontinensün­kön is „meghonosodott” - írja a Magyar Nemzet. Az EU összes tagállamá­ban bűncselekménynek szá­mít a csonkítás: a francia­­országi közegészségügyi hivatal jelentése szerint míg a 2000-es évek közepén körül­belül 60 ezer felnőttkorú meg­csonkított nőt regisztráltak, tíz évvel később ez a szám már megközelítette a 125 ez­ret. Az adatok emelkedését a bevándorló népességen belü­li nők számának növekedé­sével és a második generáció elöregedésével magyarázzák. De Franciaország még min­dig csak a második az Egye­sült Királyság mögött, ahol 2018 áprilisa és 2019 márciu­sa között 6415 bejegyzett ese­tet regisztráltak. A legtöbb női nemi csonkítást Birming­ham városában regisztrálták, 305-öt. Nagy-Britanniában évtizedek óta tiltott gyakor­latról van szó, éppen ezért váltott ki nagy felháborodást idén februárban egy ugandai származású nő esete, aki há­roméves kislányán végzett ri­tuális csonkítást. Az anyát csonkítás vádjával elítélték, a ghánai származású apát fel­mentették. Ma Európában bűncselekménynek számít a csonkítás Fotó: MTI

Next