Napló, 2019. szeptember (Veszprém, 75. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-12 / 212. szám

2019. SZEPTEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Saját kutyáját is bántalmazta (Folytatás az 1. oldalról.) Este találkozott a buszpá­lyaudvaron volt élettársával, akivel vitázott, majd többször megütötte, megrúgta. A nő a várótermi büfé dolgozójától kért segítséget, és telefon­ján értesítette a rendőrséget. A férfi ekkor is bántalmazta a nőt, majd a váróteremből kiment, és a büfé ablakát be­ütötte. A nő nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülése­ket szenvedett, de nem kérte a volt élettársának megbün­tetését. A férfi a buszpálya­udvaron eldobta a korábban ellopott mobiltelefont, amit a rendőrség lefoglalt. Másnap délelőtt négy hónapos kutyá­ját magával vitte az egyik ká­vézóba, ahol az állat be akart bújni a sütő mellé, mire a férfi az ölébe vette, majd ököllel kétszer tarkón ütötte úgy, hogy az állat nyüszített és remegett, az orra pedig vérezni kezdett. A gyanúsított ezután távozott az üzletből. A férfi délután is­mét bántalmazta az állatot, a nyakánál fogva felemelte, és a földhöz vágta, majd amikor el akart futni, többször nagy erő­vel belerúgott. A kutya rövid időn belül elpusztult. A nyomozási bíró az ügyé­szi indítványnak helyt adott és a férfi letartóztatását egy hó­napra elrendelte. Hittanosok szentmiséje PÁPA A Szent Anna-plébá­­nia szeptember 15-én, vasár­nap 15 órakor tartja a hitta­nosok idei tanévnyitó szent­miséjét a Szent Anna-temp­­lomban. LM Új egyetemi polgárok A tanévnyitón letették az esküt az elsőéves hallgatók VESZPRÉM Tegnap meg­nyitották a tanévet a Pan­non Egyetemen, az ünnep­ségen díjakat is átadtak. A központi tanévnyitón az el­nökség bevonulását követően Navracsics Judit, a modern filológiai és társadalomtudo­mányi kar dékánja köszöntötte a résztvevőket.­­ Egy egyetem életében két kiemelkedő időpont van, az egyik az évnyitó, a másik a diplomaosztó. Az évnyitó, amelyik minden évben egy új lehetőséget jelent az éppen belépő, évet kezdő hallgatók­nak, de új lehetőséget jelent az oktatóknak is, hiszen min­dig megújult szellemi kör­nyezetben kell azt a munkát elvégezni, amire fölesküdtek, amire az életüket, hivatásukat alapozzák, ami egy különle­ges szolgálat, hiszen a magyar értelmiség biztosan a jövő zá­loga - mondta el ünnepi kö­szöntőjében Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. Porga Gyula polgármester a központi tanévnyitón elmond­ta, mivel a térség elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet, így Veszprém lakóinak életében is különleges ez az időszak. Hozzátette, a pályázat sikeressége hatalmas összefo­gás és együttműködés ered­ménye, és ehhez a programhoz a Pannon Egyetem sokat tett hozzá. Az egyetem központi tan­évnyitó ünnepségen a meg­nyitó beszédek után díjakat adtak át. A Volkra Ottó-díjat A Pannon Egyetem is hozzájárult az EKF-pályázat sikeréhez M. Tóth Géza vehette át Por­ga Gyula polgármestertől. M. Tóth Géza korábban a Szín­ház- és Filmművészeti Egye­tem rektora volt. A laudációban elhangzott, több száz alkotás fűződik a nevéhez, amelyek közül rö­vidfilmjét, a Maestrot 2007-ben Oscar-díjra jelölték. A Balázs Béla-díjas művész a 2023-as veszprémi Európa kulturális fővárosa projekt egyik nagykövete. 2019-ben Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyű­lése Veszprém város kitűzött kulturális céljainak elérésében végzett kimagasló munkája, valamint a város jó hírének öregbítésében kifejtett példa­értékű elismeréseként adta át a díjat. A Pro Universitate Panno­­nica nagyezüst emlékérmét Szélesné Ferenicz Edit, az indi­­viduálpszichológia jeles hazai képviselője nyerte el. A Pro Universitate Pannonica kis­ezüst emlékérmét Zsiborács Judit, az egyetem intézményi Magyar Tudományos Művek Tára adminisztrátora vehette át. Több évtizedes közalkal­mazotti jogviszonyának elis­meréséül Bús Éva Zsuzsanna, Zsigmond Anikó, valamint Szentessy Balázs jubileumi emléklapokat vehetett át. Az ünnepségen megkö­szönték Kovács Gyula volt kancellárnak az elmúlt évek­ben nyújtott támogatást és a közös munkát. A központi tanévnyitó zá­rásaként az elsőéves hallgatók az eskütételt követően hiva­talosan is a Pannon Egyetem polgáraivá váltak. HV A Volkra Ottó-díjat M. Tóth Géza (jobbra) vehette át Porga Gyula polgármestertől Fotó: Pesthy Márton Gondozott porták, virágos előkertek Átadták az idei Városszépítő-díjakat VÁRPALOTA Idén is a Vár­palotai Napok keretében adták át a legjobbaknak a Tiszta, virágos Várpalotáért mozgalom 2019-es díjait. A Városszépítő és -védő Egye­sület 2020-ban, azaz jövőre ünnepli fennállásának 30. év­fordulóját. A civil szervezet a rend­szerváltás utáni években csat­lakozott a nemzetközi kör­nyezetszépítő mozgalomhoz, s azóta minden évben meg­hirdeti a Tiszta, virágos Vár­palotáért mozgalmat. Ezzel kívánják ösztönözni a lakos­ságot, az intézményeket, va­lamint a vállalkozásokat arra, hogy utcafrontjukat szépítsék, s ezáltal Várpalota arculatának aktív formálói legyenek. Az egyesület 2016-ban lét­rehozta a Városszépítő-díjat, amely a mozgalom legnagyobb elismerése. A kitüntető címet minden évben a Várpalotai Napok programsorozat kereté­ben adják át. Idén a díj egy vi­rágcsokrot tartó kerámiafigura volt, amelyet kimondottan erre az alkalomra tervezett Csóti Gabriella Rózsa keramikus. A megtisztelő elismerést ez alkalommal Herterné Marton Kinga, Müller Lajosné és Váry Lajosné vehette át a színpadon Horváth Józsefné elnökségi tagtól és Leszpuch Jánostól, a civil szervezet alelnökétől. SZPD Müller Lajosné veszi át a díjat a színpadon Horváth Józsefnétől és Leszpuch Jánostól Fotó: Szabó Péter Dániel Látogasson el weboldalunkra! % #■■■ '^| | a Veszprém megyei VC­OL- hírportál KRÓNIKA A Fidesz jelöltjei már bizonyítottak (Folytatás az 1. oldalról.) Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a la­kossági fórumon elmondta, re­kordalacsony a munkanélküli­ség, és a negyedik legnagyobb mértékben csökken hazánk­ban az államadósság az uniós országok között. Az államtitkár kiemelte, Porga Gyula jelenlegi polgár­­mester bebizonyította, hogy jól tudja vezetni a várost, és van jövőképe Veszprémről. Porga Gyula arról beszélt, 2010-es megválasztása óta egyik legfőbb feladatának azt tartja, hogy ne csupán inf­rastrukturálisan fejlődjön a város, hanem a település kö­zössége is épüljön. Úgy vél­te, a városi közszolgáltatások minősége jó, Veszprém évek óta a legbiztonságosabb me­gyeszékhely, és a település gazdasági mutatói is javultak, a munkanélküliség az elmúlt években jelentősen csökkent. A polgármester emlékeztetett, a város rendre dobogós helyen végez a magyarországi váro­sokat az élhetőség szempont­jából rangsoroló felméréseken. Hangsúlyozta, a város jelene európai mércével mérve is büszkeségre ad okot. Veszprém klímastratégiája Klímasztár díjat nyert, és arany minősítést ért el a város az európai virá­­gosítási versenyben. A leg­nagyobb sikernek az Európa kulturális fővárosa 2023 cím elnyerését tartja, ugyanakkor megjegyezte, a program akkor lehet sikeres, ha azt mindenki a sajátjának érzi. RÖVIDEN Megérezhetjük a vízválságot BUDAPEST Magyarország ivóvízkészletei bőségesek, de jelentős területeit fenye­geti szárazság, mezőgazda­sága és környezetgazdálko­dása helyenként már most vízhiánnyal küzd - mondta a Köztársasági Elnöki Hi­vatal környezeti fenntart­hatósági igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatornáján. Körösi Csa­ba szerint Magyarország helyzete kedvező, hiszen itt egy emberre az évi 5 ezer köbméteres világátlag­nál több, 6 ezer köbméter víz jut, 50 éve ugyanakkor a mostani magyarorszá­gi érték háromszorosa állt rendelkezésre globálisan. Magyarországon 10 szá­zaléknál is alacsonyabb a kezeletlen szennyvíz ará­nya, de a szennyezést lehe­tőség szerint teljesen meg kell szüntetni - mondta. Az igazgató szerint az októ­berben összeülő Budapes­ti Víz Világtalálkozó nem kerülheti meg a vízválság globális kérdéseit. MTI A rendezett környezetért BEI Társadalmi munkát szerveznek a községben szeptember 14-én, szomba­ton, mely keretében szeme­tet szednek, illetve átfestik a játszótéri kerítést. Gyüle­kező 11 órakor a közössé­gi háznál. Szemeteszsákot, gumikesztyűt és látható­sági mellényt biztosítanak. A munka végeztével meleg étel és ital vár a résztve­vőkre. Eső esetén a prog­ram elmarad. LM NAPLÓ 3 Mobil laborok versenye A Veszprém megyei csapat végzett az első helyen ZALAEGERSZEG Radioaktív sugárzást mértek, mérgező anyagokat kerestek „szka­fanderbe" öltözött emberek tegnap a katasztrófavédel­mi mobil laborok országos szakmai vetélkedőjének egyik, Zalában lezajlott te­rületi döntőjén. Négy háromfős csapat érke­zett a viadalra, a feladatok egy részét a Gébárti-tó partján ol­dották meg, míg a próbatétel másik része a katasztrófavé­delmi igazgatóság Május 1. ut­cai bázisán várt rájuk.­­ Az egerszegi területi dön­tőn Heves, Veszprém, Bé­kés és Szabolcs-Szatmár-Be­­reg megye csapata vesz részt - mondta el Szabó István al­ezredes, iparbiztonsági főfel­ügyelő. - A katasztrófavédel­mi mobil laborok feladata a veszélyes vegyi, radioaktív és biológiai anyagokkal kapcso­latos események felderítése. Környezetbe kerülésükkel járó balesetek esetén első a beavat­kozó tűzoltók, mentők, rend­őrök biztonságos munkafelté­teleinek megteremtése.­­ A mobil laborok bizto­sítják a veszélyhelyzet érté­keléséhez szükséges adatok gyűjtését, rendszerezését, fel­dolgozását, a mérgező, fertőző vagy sugárzó anyagok meg­határozását - folytatta Szabó István. - Az adatok alapján születnek meg a további intéz­kedések, például elzárkóztatás vagy a lakosság kitelepítése. A területi döntőben négy feladat várt a csapatokra. A légszennyezettséget mérték és a mikrometeorológiai ál­lomás adatai alapján a szeny­­nyezés terjedését is kiszámol­ták. Emellett a valósághoz hű A területi döntőben négy feladat várt rájuk körülmények között a vizet szennyező hulladékot, üzem­anyagot, hipót, valamint mű­trágyát kellett azonosítaniuk. A Május 1. utcai bázison az egyik feladatként vegyszerrel kevert üdítő összetételét hatá­rozták meg. A kerettörténet szerint ugyanis az egyik helyi­ségben magatehetetlen fiatalo­kat találtak, és a kiérkező men­tősök kértek segítséget, hogy az elfogyasztott innivaló ma­radékát elemezzék a laborosok. A másik próba: „egy diplomá­ciai esemény” helyszínén biz­tonsági őrök által megzavart és elmenekülő betörők két táskát dobtak el. Az egyikből fehér por szóródott ki, a másikban pedig sugárzó anyagra utaló jelzést találtak. A zalaegerszegi döntőben a Veszprém megyei csapat végzett az élen. AG Sugárszennyeződést mérnek a biztonsági őrön a hevesi csapat vé­­dőöltözetes tagjai Fotó: archív

Next