Napló, 2019. szeptember (Veszprém, 75. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-21 / 220. szám

2 napló RÖVIDEN Támogatott fűtéskorszerűsítés BUDAPEST Szeptember 24-én új pályázattal foly­tatódik az Otthon melege program, az új kiírás a tár­sasházi távfűtéses lakások fűtési rendszereinek sza­­bályozhatóságát szolgálja. Magyarországon nagyjá­ból kétszázezer olyan lakás van, ahol a fűtés nem szabá­lyozható egyedileg. A visz­­sza nem térítendő támoga­tás mértéke az elszámolható költségek 10 és 50 százalé­ka közötti lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályá­zatonként maximum het­venötmillió forint értékben. A pályázat keretösszege kétmilliárd forint. Schanda­ Tamás egyébként emlékez­tetett arra is, hogy 2014-es indulása óta már három­száztízezer család kapott tá­mogatást az Otthon melege programban. MW Már ötvenezren igényelték BUDAPEST Már több mint ötvenezer család igényel­te a családvédelmi akció­terv valamelyik elemét - is­mertette Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúság­ügyi államtitkára. A politi­kus kiemelte a falusi csokot, amelynek célja, hogy növel­je a vidék vonzerejét, meg­tartóerejét. A családügyi ál­lamtitkár a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásá­ról azt mondta, előzetesen egy év alatt tízezer igénylő­re számítottak, ehhez képest két és fél hónap alatt már több mint 13 ezer kérelem érkezett be. MW Ösztönöznék a migrációt Az ellenzéki települések megkerülhetik a magyar kormányt MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLITAS szerkesztoseg@ mediaworks.hu MAGYARORSZÁG A balli­berális európai parlamenti erők - mint a DK és az MSZP képviselői valamint a Soros György által támo­gatott NGO-k és partnereik egy új, települési szintű migránselosztási rendszer bevezetésén dolgoznak. Az idegenek befogadását pedig közvetlenül elérhető uniós forrásokkal tenné vonzóvá a baloldal az ellen­zéki vezetésű városokban. Minden Németországban tar­tózkodó nem német és nem uniós állampolgárra is ki­terjesztené a választójogot a Soros György által is támo­gatott Szövetségi Migrációs és Integrációs Tanács. Ez az Európába áramló emberek tömegei számára biztosítana néhány év tartózkodás után beleszólási lehetőséget a he­lyi ügyekbe, függetlenül a jogi státuszuktól. A Heinrich Böll Alapítvány ezzel párhu­zamosan új migránselosztási javaslatot dolgozott ki, ami a menekültkérdést egy „te­lepülési szintű áthelyezési mechanizmussal” intézné el. A polgármestereket azzal ösztönözné a csatlakozáshoz, hogy közvetlen hozzáférést biztosítana , a migránsbarát városok számára az uniós forrásokhoz - írja a Magyar Nemzet. Egybecseng ezzel az el­képzeléssel Újhelyi István MSZP-s EP-képviselőnek és Gyurcsány Ferenc pártjának a törekvése, hogy a nemzeti kormányokat megkerülve ön­­kormányzati szintre szállítsa­nak le számos döntést és uniós forrást. Újhelyi EP-képviselő­­ként azt szeretné kiharcolni, hogy az október 13-i önkor­mányzati választásokat köve­tően az ellenzéki vezetésű te­lepülések a magyar kormány megkerülésével, közvetlenül az EU-nál pályázhassanak a jelenleginél jóval több pénzre. Az uniós bevándorláspár­ti erők nem véletlenül látnak partnert a hazai ellenzéki vezetésű önkormányzatok­ban. Ezeknek a városoknak, A bevándorlást pártoló erők szövetségest keresnek a hazai ellenzékben kerületeknek a vezetői az elmúlt években sok esetben a migrációs válság meglétét is tagadták, illetve nem uta­sították el a brüsszeli kvóta­tervezetet. Szeged szocialista polgármestere, Botka László a migrációs válság csúcspont­ján, 2015-ben azt találta mon­dani, hogy a város lakosságát egyáltalán nem zavarják a menekültek. Nemény András, Szombathely aktuális ellen­zéki polgármesterjelöltje a 2015-ös migránsválság idején úgy vélekedett: „A bevándor­lók közel sem jelentenek ak­kora problémát, és van rá egy jó, valós válasz, az EU kvóta­­rendszere.” A kormánypárti többségű önkormányzatok korábban országosan elfogadtak egy migráns- és betelepítésellenes javaslatot. Ezt Szarvas Péter független békéscsabai pol­gármester is támogatta. Talán nem véletlen, hogy Szarvas Pétert az idei választáson már egyetlen ellenzéki párt sem jelölte. Szarvas idén civil szí­­■­vekben, de a Fidesz-KDNP támogatásával indul. Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a baloldal fő­polgármester-jelöltje azt kö­vetően, hogy nem támogatta a kötelező betelepítés elutasí­tását, 2016 szeptemberében az azóta a politikai süllyesztőben eltűnt Együttel és a szintén megszűnt, Bokros Lajos ve­zette Modern Magyarország Mozgalommal közösen az október 2-i kvótanépszavazás bojkottálására szólított fel. Az idegenek befogadását közvetlenül elérhető uniós forrásokkal tenné vonzóbbá a baloldal az ellenzéki vezetésű városokban Fotó: AFP i » Hirdetés­ CSÜTÖRTÖKTŐL AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL| j mandiner | |j 1 karácsonyok '^jHb TÉNYLEG LÓVÁ AKARNAK TENNI MINDENKIT? Klk.* Esélyekről. J . tervekről kihívókról Hfc és a kormánnyal való Wmit konfliktusokról MB.­: jjnggjjBMB a polgári karakter mandiner.hu KRÓNIKA Ismét megnyíltak az olasz kikötők RÓMA Újabb, illegális bevándorlókkal teli hajók közelítették meg az olasz partokat, miután a két hete regnáló új baloldali olasz kormány tágra nyitotta a kikötőket előttük. Lampedusa szigetétől nem messze, de még a máltai felség­vizeken csütörtökön az Ocean Viking hajó újabb 36 migránst vett a fedélzetére, amelyen így már 218, a Földközi-tenger­ből kimentett ember utazik. A legújabb utasok líbiainak és algériainak mondják magukat. A hajó Lampedusán köthet ki. Az elmúlt két hétben 570-en ér­keztek a szigetre, amelynek 95 férőhelyes fogadóközpontjában több mint 200-an tartózkod­nak. Az új olasz kormány en­gedélyével a múlt hét végén 82 embert tettek ki ugyanitt. A migránsok még demonstrá­ciókkal is nehezítik a helybeliek életét, csütörtökön tunéziaiak tüntettek a visszatoloncolásuk ellen. Tunézia azonban demok­ratikus országnak számít, így az onnan érkezőknek csekély esélyük van arra, hogy Euró­pában politikai menedékjogot kapjanak. A gazdasági hely­zet miatt azonban sokan útra kelnek. Az ANSA szerint idén jóval több migráns érkezett önállóan Olaszországba, mint a nem kormányzati (NGO) szervezetek hajóinak fedélze­tén. Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter szégyenteljes­nek nevezte, hogy a baloldali olasz kormány megnyitotta a kikötőket a migránsok előtt. Olaszországba idén eddig 6342 illegális bevándorló érkezett, míg 2017-ben még 102 954. Az adatok arra utalnak, hogy újra egyre többen vágnak neki a Földközi-tengernek, hiszen csak szeptemberben 1207-en szálltak partra Itáliában, jóval többen, mint egy évvel koráb­ban. MW Matteo Salvini csalódott Fotó: AFP 2019. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT A vágás most a menő, vágod?­­ Mi támogatunk, te pedig profi vágó leszel! Tanuld nálunk a vágást, a költségeket pedig bízd ránk! Jelentkezz vágó képzésünkre és légy te az egyik legjobban fizetett szakember a médiában! [[ I] | Ellenségeink sem tagadják sikereinket GÖDÖLLŐ A magyar gaz­daság növekedési üteme meghaladja az EU-átlagot. Még az ellenségeink sem­ tud­ják tagadni a magyar gazda­ságpolitika sikerességét. Ilyen alacsonyan még sosem volt a munkanélküliség, ekkora megtakarítása még soha nem volt a társadalomnak, és ekko­ra fogyasztása sem. Szárnyal az ország - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyet­tes a Fidesz-KDNP ország­járásának gödöllői állomásán. Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben egy államcsőd szé­lén álló országot vett át az Or­­bán-kormány a szocialistáktól. Azóta a kabinet legalább 20 százalékkal csökkentette az államadósságot, és valutából forintalapúra váltotta, így az nem külföldi spekulánsok, ha­nem a magyar emberek kezé­be került. A GDP-növekedés 5 százalék fölötti, ezért Magyar­­ország, mindig 3 százalékkal fölötte lesz a német és 2 száza­lékkal az uniós növekedésnek. Hangsúlyozta, Gödöllőnek is olyan polgármesterre van szüksége, aki a helybeliekkel együtt életképes programo­kat tud kitalálni, jóban van a térség országgyűlési kép­viselőjével, a megyével és a kormánnyal is, hogy ki tudja lobbizni a támogatást. „Az, akinek közös az érték­rendje a térség országgyűlési képviselőjével, a megyével, a kormánnyal, könnyebben tud lobbizni a városáért, mint aki szemben áll velük” - tette hozzá Semjén Zsolt. MW

Next