Napló, 2020. augusztus (Veszprém, 76. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-07 / 184. szám
Kevesebben vesznek drágább, új autót. 5. Országos hőség várható tűző napsütéssel. Ma IBOLYA nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó regeit, Veszprém megye! Kedvenc gondolatkísérletem, hogy mi lett volna, ha nem a beszéd és az írás lesz az emberiség fő kommunikációs formája, hanem a mozdulatnyelv, így szerintem árnyaltabban tudnánk kifejezni érzéseinket. Ha a tánc révén üzennénk, meggyőződésem, hogy jobb emberek lennénk, boldogabb, békésebb hely lenne a világ és nem kevésbé fejlett. Szavakat használva jól elbeszélünk egymás mellett, gyakran félreértjük még másik felünket is. Gondoljanak erre is, ha elmennek a veszprémi táncfesztivál előadásaira! Én sokáig koreográfusnak készültem, jól ismerem a magyar néptáncok rögtönzésben rejlő ősi erejét. Szerintem a jó táncos a fantáziájától az, egybeolvad a zenével, egy lépése is katartikus hatású lehet egyedül is betölti a teret. Ma is lényegem a tánc, közben az lehetek, aki csak akarok. Próbálják ki! Igaz, én már inkább csak betűkoreográfiákat álmodok. RIMÁNYI ZITA___________ zita.rimanyi@veszpreminaplo.hu Ötmillió vakcina BUDAPEST Spanyolország a zöld zónából a sárgába került, és több európai országban is romlik a járványhelyzet, megugrott a fertőzöttek száma. Közben egyelőre ötmillió vakcinát kötött le Magyarország számára a kormány. MW Részletek, 2. oldal Nagyvonalú támogatás Kilencvenmilliárdos hozzájárulás az EKF-programhoz VESZPRÉM 2023 végéig ötvenmilliárd forint kormányzati támogatást kap az Európa kulturális fővárosa program, míg az érsekség negyvenmilliárd forintból újíthatja meg a veszprémi vár épületeit a következő években, jelentette be Navracsics Tibor kormánybiztos csütörtökön. Az erről szóló kormányhatározat szerdán jelent meg. Képünkön: Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Navracsics Tibor, Porga Gyula polgármester és Udvardy György veszprémi érsek. MAB Részletek, 3. oldal Fotó: Penovác Károly Immel Botond átúszta a Balatont A Veszprémi Úszó Klub tagja, a 11 éves mozgássérült Birnbauer Botond sikerrel vette az akadályt, szombaton átúszta a Balatont. Botond öt éve edz és vágyott már a megmérettetésre. Idén pedig annál is inkább, hiszen eddig ez volt az idei első lehetőség, hogy próbára tegye magát. Elégedett a teljesítményével, 2:23 óra alatt gyűrte le az 5,2 kilométeres távot, leginkább gyorsúszásban. Botond hetente ötször edzett, a csopaki strandon két-három alkalommal készült az átúszásra, alkalmanként másfél órát is a vízben töltve. Az átúszáson Kálmán Péter, az úszóklub egykori versenyzője kísérte, de vele már leúszta ezt a távot egy alkalommal a veszprémi Március 15-e úti uszodában. TBZS Részletek, 14. oldal Fotó: Penovác Károly KRÓNIKA Túlélők után kutatnak. Élelmiszer- és gyógyszerhiány is fenyeget Libanonban. 2. KULTÚRA Fodor Bernadett operaénekes csodás hangjával varázsolta el a közönséget. 11. OKTATÁS Erősítette a diákok önállóságát a karantén idejére bevezetett digitális oktatás. 13. ÉletMentő applikáció BALATONFÜRED Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója kiemelte, használják az üzleti és a mesterséges intelligencia elemeit az életmentésben, az idén januárban útjára indított ÉletMentő applikációhoz kapcsolódóan is. Ezt az alkalmazást a fél évvel ezelőtti indulása óta félmillióan töltötték le, és már mintegy 2500 segélyhívás az appon érkezett a mentésirányítókhoz, közölte a Vitorlás étterem teraszán csütörtökön. KE Részletek, 4. oldal Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke szerint hatékonyabbá vált a vízimentők munkája Fotó: Penovác Károly Helyben szeretnének dönteni a strandokról KÖRKÉP A Balatoni Szövetség azt szorgalmazza, hogy a tó strandjairól a Balaton-parti önkormányzatok dönthessenek, szerintük az ügyben nincs szükség országos népszavazásra. A Balatoni Szövetség elnöksége és tóparti települések polgármesterei a Balatonfüreden tartott egyeztetésükön erről állásfoglalást fogadtak el. A tanácskozáson, amelyre az összes Balaton-parti város polgármesterét meghívták, Alsóörs, Badacsonytomaj, Balatonakali, Balatonfenyves, Balatonfüred, Fonyód, Balatonkenese, Siófok és a Somogy Megyei Önkormányzat képviseltette magát, Keszthely és Gyenesdiás írásban küldte el álláspontját. A Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke által jegyzett állásfoglalásban azt írták: a Balaton-parti önkormányzatok „jó gazdái a strandjaiknak”, amelyet bizonyít, hogy évről évre fejlesztések sora valósul meg önerőből és központi forrásból, növelve a szolgáltatások minőségét. Kiemelték, hogy „a magas színvonalat csak úgy tudják a települések fenntartani”, ha megfelelő bevételekhez jutnak a strandok, illetve a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások révén. Hangsúlyozták, elvárják, hogy hagyják meg a döntés lehetőségét az egész évben ott élőknek, illetve az őket képviselő önkormányzati testületeknek a strandok fizetőssé vagy ingyenessé tételéről. MTI Folytatás: 3. oldal