Napló, 2021. március (Veszprém, 77. évfolyam, 50-75. szám)
2021-03-08 / 56. szám
2021. MÁRCIUS 8., HÉTFŐ A bakonyi erdőkből szállították a tűzifát (Folytatás az 1. oldalról.) Az igényelt tűzifamennyiség 84 százalékát még tavaly, a fennmaradó 16 százalékát pedig február végéig szállították le. Már nyáron elkezdték a készletezést, így szárazabb tűzifát tudtak eljuttatni az önkormányzatok részére. Az állami erdőgazdaságok számára a program sikeres lebonyolítása egyrészt feladatot és együttműködési lehetőséget is jelent az önkormányzatokkal. Másrészt értékesítési lehetőséget ad nekik, hiszen a pályázat kedvezményezettjei számára szigorú előírás, hogy a megvásárolt, tüzelésre szánt faanyag csak a jogszerűen bejegyzett erdőgazdálkodóktól származhat. A 2011-ben indított szociálistűzifa-program azt a célt szolgálja, hogy a legrászorultabb családok átmeneti, kiegészítő támogatáshoz jussanak, így csökkenjen a háztartások tüzelőanyagköltsége. Az ötezer főnél kisebb lakosságszámú települések önkormányzatai pályázhattak a programon belül szociális célú tűzifa vagy barnakőszén vásárlására. A 2020/2021-es szezonra összesen ötmilliárd forintot szántak erre a célra, a Belügyminisztérium minden érvényes pályázatot elfogadott, így országszerte 2329 településen jutottak ingyenes tüzelőhöz a rászorulók. SAM A Bakonyerdő Zrt. több mint 140 település számára biztosított szociális tűzifátFotó: Bakonyerdő Zrt. Folyamatos az érdeklődés a babakötvény nyitása iránt KÖRKÉP Népszerű megtakarítási forma a babakötvény: február közepéig már mintegy 241 ezer gyermek számára igényelték. A sikerhez jelentősen hozzájárult az is, hogy nem kell rendszeresen megtakarítani, ugyanakkor rendkívül egyszerűen igényelhető. A járvány előtti időszakig babakötvényt kizárólag az államkincstár valamely ügyfélszolgálatán lehetett igényelni, azonban tavaly április végétől már online is indítható, ügyfélkapun keresztül, ami nagy könnyebbséget jelent a szülők számára - emelte ki a vg.hu. A portál a babakötvény jellemzői kapcsán hangsúlyozta, egy állampapírról van szó, állami garanciával. A befizetések után tízszázalékos állami támogatás jár, legfeljebb évi hatezer forint értékben. Nincsenek külön költségei a számlavezetésnek, továbbá a be- és kifizetésnek sem. Nem kell adót, járulékot és illetéket fizetni, emellett nem szükséges havonta megtakarítani - magyarázták. Fontos azonban tudni, hogy a megtakarított összeg csak és kizárólag 18 éves kor után vehető fel, emellett ezen életkor betöltése után már nem gyűjthetünk rá. NA OLVASÓINK/V ÍRTÁK » GAZDASÁG NAPLÓ 5 Új munkaügyi szabályozás lépett életbe márciustól KÖRKÉP Új munkaügyi szabály lépett érvénybe e hónapban - hívta fel a figyelmet Márkl Mónika, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Veszprém megyei képviselet-vezetője. Ha például kiderül, hogy egy cég nem jelentette be dolgozóit, akkor a bírságon felül még visszamenőleg pótolnia kell ezt a hiányt is, fizetnie kell utánuk. Szakértőnk szerint a változtatás előnyös a munkavállalóknak és a tisztességes foglalkoztatóknak is, csökkenti a kiszolgáltatottságot, illetve a versenyhátrányt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a jogsértésen ért munkaadók kötelesek lesznek jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat viszszamenőleg legalább egy hónapra bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. A kormány célja a gazdaság további fehérítése. S a jogszabályváltozások alapján a foglalkoztatásfelügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosíthatja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket. Márkl Mónika tájékoztatása szerint a decemberben elfogadott jogszabály lépett érvényben most márciusban, amely a foglalkoztatást elősegítő támogatásokkal és a foglalkoztatás felügyeletével is foglalkozik. Elmondta, ha az álláskereső vagy a járvány miatt támogatott munkavállaló szegi meg a rá vonatkozó szabályokat, akkor vissza kell fizetnie az anyagi segítséget, kötbérrel, kamattal együtt. Ugyanakkor a nem jogszabálykövető módon eljáró munkáltatók esetében is szigorít a változás. Ellenőrizheti a hatóság azt is a cég telephelyén, előzetes bejelentés nélkül, hogy megfelelő-e a munkaidő-beosztás. Tiltott például a dolgozók szerződéstől eltérő alkalmazás A bírságon kívül visszamenőleg is fizetniük kell a dolgozók utána, az, ha papíron négy órára jelentik be, de napi tizenkét órában dolgoztatják őket. A térfigyelő kamerák felvételeit, a be- és kilépési adatokat is elkérhetik a hatóság emberei - jegyezte meg az érdekvédő. Meg is tilthatják a szabályszegőknek, hogy a továbbiakban munkavállalókat foglalkoztassanak. Ha feketén, bejelentés nélkül vettek fel embereket, a bírságon kívül visszamenőlegesen is fizetniük kell utánuk. - Ez mindenkinek jó. A becsületes vállalkozások nem kerülnek versenyhátrányba, a dolgozók kiszolgáltatottsága csökken, ha a szabályok megszegésétől az előírások, az esetleges szankciók visszatartják a munkaadókat - szögezte le szakértőnk. AZ Szándékos irtás történt vágás helyett a strandon? Nádasügy sok feszültséggel - Mindenki másként látja BALATONEDERICS Névtelenséget kérő, felháborodott edericsi lakosok azzal keresték meg szerkesztőségünket, hogy a település strandjának szélein található nádas területekből jelentős részt kiirtottak. Azt állítják, hogy biztosan nem nádvágás, hanem szándékos irtás történt, mert a nádszárakat a víz alatt vágták el. Azt mondják, hogy így a növénynek nincs esélye az életben maradásra, pedig a nádvágási engedélyben megtiltják a víz alatti szárvágást, és vízszint feletti tarlómagasságot írnak elő. Az eseményeket megírták a környezetvédelmi hatóságnak is, és azonnali intézkedést kértek. Véleményük szerint a polgármester a nád megújításáról szóló nádvágási engedélyt arra használta fel, hogy megtisztítson a nádtól egy jelentősebb területet, ahová véleményük szerint az engedély nem szól, és ahol a nád eltűnése esetén később beruházás indulhat. A jegyzőtől kikért és szerkesztőségünknek is megküldött nádvágási engedély február 20-án járt le; kaptunk olyan képernyőfotókat, melyek február 21-én készültek, és amelyeken az elmondások szerint 21-én még érintetlen nádas látszik. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Papp János polgármestert, aki elmondta, hogy február 17-én kapták meg a február 20-ig szóló nádvágási engedélyt, így nagyon rövid idő állt rendelkezésre a munka megkezdésére. Állítása szerint a nádat február 20- ig levágták, utána már csak a levágott nád kihordása történt a területről. Véleménye szerint minden a jogszabályoknak megfelelően történt, és a megújuló nád hamarosan zöldellni fog a kérdéses területen. Megkerestük a zöldhatóságot, amely a konkrét kérdésekre nem válaszolt, de röviden reagált: „A kormányhivatal környezetvédelmi és A megújuló nád hamarosan zöldellni fog természetvédelmi főosztálya bejelentés alapján helyszíni szemlét tartott a hivatkozott területen, és megállapította, hogy az ott végzett tevékenység (strandi vízfelület megtisztítása) a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelel, jogsértés nem történt.” SAG A helyiek szerint itt korábban állítólag nádas állt. A nádvágási engedély február 20-án járt le Fotók, olvasók