Napló, 2021. augusztus (Veszprém, 77. évfolyam, 177-201. szám)
2021-08-02 / 177. szám
2021. AUGUSZTUS 2., HÉTFŐ Változatos műfajok, színvonalas koncertek (Folytatás az 1. oldalról.) Természetesen többször is visszaköszöntek a kőadó Django Reinhardt giáros 1930-as, 1940-es évekbel dallamfutamai. A műsorban Gershwin-feldolgozás ugyanúgy szerepelt, mint az A csittri hegyek alatt magyar népről szólókkal tarkított előadást. A koncert második felében Herrer Sára énekesnő közreműködésével már könnyedebb műfajú dalok kerülek előtérbe. A pénteki szírfellépő Rúzsa Magdi volt, aki rendkívül energikus, porockba hajló koncertet adott megtáncoltatva a közönségt, akiket gyakran bevont az éneklésbe is. A legtöbb látogató a szombati zárónapon vonotta a rendezvény, az esti koncertekre teljesen megtelt a nagyszínpad előtti tér. A nu jazz a jazzt elektronikus zennel ötvöző stílusjátszó német De-Phazz fellépésén jó érdemben vett stíluskavalkád iralkodott: teljesen instrumntális daltól a a bossa nova alpú vagy éppen funkyba haló nótákig, a reggae-ben vegődőkről nem is beszélve... A dalok közötti átvezetésről és a hangulatról Karl Frierson gondoskodott, aki nemcsak nagyszerű énekhangjával, hanem szórakoztató előadásmódjával is kitűnt. A viszontagságos elmúlt másfél évre több utalás is történt: a fesztiválon fellépő zenészek szinte mindegyike kiemelte, mennyire örülnek, hogy újra színpadon lehetnek, és többezres közönség előtt léphetnek fel. A fesztivál három napja alatt több mint harminc koncertet hallhatott a közönség a pályájuk elején járó duóktól és trióktól kezdve a hazai - Rúzsa Magdi - vagy éppen nemzetközi - Mario Biondi, Gipsy Kings, Candy Dulfer - sztárokig. A koncertek mellett gasztronómiai különlegességek, helyi borok és számos kísérőprogram várta a látogatókat. Pénteken és szombaton a zeneudvarban például a gyermekek szakértő segítségével próbálhatták ki a kiállított fúvós hangszereket - szaxofonok, klarinét, fuvola, trombita -, valamint a dobokat, digitális zongorákat, gitárokat, ukuleléket. A szervezők pedig már elkezdték az előkészületeket a jövő évi, jubileumi rendezvényre, amelyet a tervek szerint 2022. augusztus 4. és 6. között tartanak. likebalaton/MAR Nagy sírert aratott a Swing a Io Django, műsorukban visszaköszöntek Diago Reinhardt dallamfutamai Fotó: Nagy Lajos KRÓNIKA Új lehetőségek előtt áll a város (Folytatás az 1. oldalról.) - A szőlőhegyeket a Jóisten szobrászi precizitással alkotta meg, mindegyik tökéletes élőlény - mondta a miniszter, és méltatta a sümegi borok minőségét, azok egyediségét, amely a borászok szaktudásának is köszönhető. Kovács Zoltán államtitkár, a Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosa szerint a világkiállítás előtti célegyenesben elmondható, hogy azzal hazánk a vadászat és a fenntartható természetgazdálkodás előtt tiszteleg, és tudásunkról, kultúránkról árulkodik, valamint elviszi a legkisebb települések hírét is. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) kormánybiztosa fővédnökként hangsúlyozta annak fontosságát, hogy gazdag történelmi múltú várossal jelenhet meg az EKF Európa közvéleménye előtt. Sümeg a magyar kultúrtörténetben is külön helyet foglal el, számos itteni személy gazdagította a kultúrtájat. A Jakab-napok is részesei lehetnek annak a folyamatnak, amely az EKF cím viseléséhez vezethet. A kultúra az emberek közti kapcsolatrendszer, amelynek erejéből merítve a közösségeink is erősebbek - mondta Navracsics Tibor. Végh László polgármester arról beszélt, hogy évről évre a várossal fejlődik a hagyó-Sümegen Ramassetter Vince volt az első bormarketinges mányos rendezvény. A város mostanra visszanyerte régi rangját, amely százötven évvel ezelőtt jellemezte. Sümegen Ramassetter Vince volt az első bormarketinges, akinek borait Európa is megismerte. Az ünnepségen az Országos Magyar Vadászati Védegylet Gróf Nádasdy Ferenc-emlékplakettjét a Csobánc Földtulajdonosi Vadásztársaság nevében Baracskay Lajos vehette át a vadgazdálkodás és vadászat fejlesztése, a természeti értékek védelme, a szakma hírneve megőrzése érdekében kifejtett tevékenységért. A megnyitón Reviczky Gábor színművész és a Broadway Táncegyüttes működött közre. A háromnapos eseményt kiállítások, avatások, főzőverseny, koncertek, táncbemutatók, gyermekprogramok, kézműves-foglalkozások és vásárok sora színesítette. TBZS Nagy István agrárminiszter Sümeg múltjáról beszélt, és adottságait, valamint a helyi borászok törekvéseit méltatta Fotó: Tóth B. Zsuzsa Közös ügyünk az állatok védelme CSOIAK Ötszázmillió forinto biztosít a Magyar falu propam (Mfp) kutyák vagy mackák ivartalanítására, kötelező oltásra és azonosítóchipre, erről is beszélt Ordi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, országgyűlési képviselő a kutyás családi napon a sopaki élményparkban szombaton. -Ahol kutyák és családok vannak, és fel tudjuk hívni a figyelmet az állatvédelemre, az mindmind egy tartóoszlop az állatok érdekében, mert közös ügyünk ez állatvédelem - fogalmazott Ovádi Péter. A miniszteri biztos, országgyűlési képviselő emlékeztetett egy februári online felmérésre, melyet 262 ezer ember kitöltött. Szavai szerint négy fontos pillére van az állatvédelemnek: a civil szervezetek támogatása, a felelős állattartásra való felhívás, az illegális szaporítók elleni fellépés és a jogszabályi környezet változása. Cél az, hogy öt éven belül Európa élmezőnyébe tartozzunk az állatvédelem terén is. A civil szervezetek erejükön felül teljesítenek, akiknek a kormányzat támogatásával megpróbálják biztosítani működési feltételeket - fogalamazott, majd utalt az ősszel induló gazdijogsi nevű portálra. Itthon ugyanis probléma a felelős állattartás, amelyhez a társadalom szemléletváltására van szükség. Ezért indítják el a NemzeÉlelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) a honlapot, ahol lehet tájékozódni például a kutya viselkedéséről, a kiválasztásáról, a gondoskodásról, a felelős állattartásról, az eb egészségéről. Ovádi Péter kiemelte, a felelős állattartásra már óvodás és iskolás korban felhívják a figyelmet. Ha Európában az első ötben szeretnénk lenni állatvédelemben, akkor nem mindegy, hogy milyen fiatalokat nevelünk, és ők miként állnak majd az állatokhoz. Elhangzott, eddig 67 civil szervezetet segítettek több mint 100 millió forinttal, cél az összes támogatása. Az ivartalanítás a legfontosabb, mert sajnos sok a kóbor állat, és ezt csak ivartalanítással lehet orvosolni, mely az állat egészségét is kedvezően érinti idős korban. A kormány az MfB-ben 500 millió forintot biztosít ivartalanításra, kötelező oltásra, chipre. Lassan indulhat az ivartalanítás, mely körülbelül 14 ezer kutyát, macskát érint. Elkezdődött a jogszabályi környezet változása is, folyamatosan konzultálnak az igazságügyi és a belügyi tárcával. Reményeik szerint őszre előremutató és európai szintű állatvédelmet eredményező törvényjavaslatot tudnak a parlament elé vinni. A felelős állattartás mellett tette le a voksát Fejes Enikő, a park tulajdonosa, aki örömmel állt a szombati kezdeményezés mellé. Pofi, a törpeuszkár gazdája lévén is szívügyének tekinti a négylábúak helyzetét, akik önzetlen szeretetet adnak az embernek. A parkban nagy sikert aratott Gelencsér Gábor, illetve kutyája, Dízel, a hatalmas rottweiler mindenkit lenyűgözött, és barátságosan fogadta a simogatásokat. Gazdája azt mondta, a kutya viselkedése mindig az emberen múlik. A kutyás családi napon részt vettek a balatonfüredi rendőrök is, akik nagy sikerű bemutatót tartottak Borssal és Démonnal, a szuperokos szolgálati kutyákkal. KE Ovádi Péter (középen) négy fontos pillérét emelte ki az állatvédelemnek Fotó: Pesthy Márton NAPLÓ 3 RÖVIDEN Földi kémiai szúnyoggyérítés ALSÓÖRS Magyarország kormánya elrendelte a csípőszúnyogok gyérítését az egész ország területén. Alsóörsön augusztus 2-án, a napnyugta utáni időszakban kerül sor a gyérítésre, melynek során a felhasznált szer kizárólag a csípőszúnyoglárvákat pusztítja el, a környezetre nincs káros hatással. ILI Egészségnap BAKONYBÉLA Három generációval az egészségért program keretében egészségnapot szervez Kozma Zoltán háziorvos augusztus 7-én 10.30-14 óra között. A programok az iskola udvarán és a faluházban lesznek. A zirci kötélugrók bemutatót tartanak kicsiknek és nagyoknak. Kulin Emese A cukorbeteg láb egy pedikűrös szemével címmel, Halmos Ábel OSB plébános, lelkigondozó pedig a lelki egészségről tart előadást. Te vagy a hős - újraélesztés öt lépésben a Covid19-járvány alatt mottóval újraélesztési gyakorlaton vehetnek részt az érdeklődők. Végezetül Katus Attila tart aerobikórát és életmód-tanácsadást. MAH Rablási kísérlet VESZPRÉM Csoportos rablás gyanúsítottjait tartóztatta le a Veszprémi Járási Ügyészség indítványára a bíróság, közölte a főügyészség. Csoportosan elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon: a gyanú szerint három férfi az egyik balatonfüredi üzletház mögött ütni-rúgni kezdett egy alvó hajléktalant július 25-én, mert pénzt akartak elvenni tőle. Amikor kiderült, hogy nincs nála pénz, a verést abbahagyták, a súlyosan megsérült férfit magára hagyták. A hatóság a bűncselekménnyel egy 37, egy 20 és egy 25 éves hajléktalan férfit gyanúsít, akiket hamarosan őrizetbe vettek, és csoportosan elkövetett rablás kísérlete, valamint súlyos testi sértés büntette miatt gyanúsítottként kihallgattak. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, az eljárás megnehezítése, a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt egy hónapra. A végzés két gyanúsítottnál végleges, a harmadik fellebbezett. KE Búcsúmise áldással PÁPA A Szent Anna-plébánia a közelmúltban ünnepelte a búcsúját, amelynek keretében rózsafüzért és szentmisét mutattak be a nagyszülőkért, majd a búcsúmisén Salgó Ferenc címzetes esperes, kanonok, plébániai kormányzó a családi élet fontosságát hangsúlyozó szentbeszédét követően megáldotta a jubiláló házaspárokat. Az alkalmon átadták a Rácz Anna-oklevelet Holczinger Sándornénak, több évtizedes szolgálataiért. A búcsúi program este litániával, szentmisével ért véget. LM