Napló, 2021. október (Veszprém, 77. évfolyam, 228-252. szám)

2021-10-18 / 242. szám

2021. OKTÓBER 18., HÉTFŐ Imával, énekszóval a hagyományokért PÁPA A megyén túlra érő zarándoklatot és kórus­­találkozót szervezett a megyei és a pápai német nemzetiségi önkormányzat az anyanyelvi imádság és népéneklés újjáélesztésére. A Veszprém Megyei Német Önkormányzat és a Pápai Német Nemzetiségi Önkor­mányzat (PM­Ö) 2018 után második alkalommal tartotta meg zarándoklatát és kórus­­találkozóját. A rendezvény a csoportok közös felvonulá­sával kezdődött a Böröczky dombtól a nagytemplomig, ahol Mail József címzetes apát-főesperes-plébános né­met nyelvű szentmisét muta­tott be őszi betakarítási ter­ményáldással. A megyéből, illetve annak határain túlról is érkező né­met nemzetiségi kórusokat Pillérné­ródi Ilona, a PN­Ö elnöke, majd Áldozó Tamás, Pápa polgármestere köszön­tötte, a határokon kívül rekedt, jogfosztott magyarok sorsát összehasonlítva az elődeik hagyományát, kultúráját ha­zánkban is őrizni igyekvő né­metekkel. - Kívánom, hogy legyen erejük megőrizni ha­gyományápolásuk méltóságát. Adják át a következő generá­cióknak azt, amit magukkal hoztak őseiktől, mert így az itt élő népcsoportok együtt lesz­nek gazdagabbak - tette hozzá a városvezető. Heilig Ferenc, a megyei német önkormányzat elnöke beszédében úgy fogalmazott, amikor kétszáz torokból fel­csendül az ének a templom­ban, az nemcsak a teret, de az emberek szívét-lelkét is betöl­ti. A fúvószenei kíséret pedig az őseik szokását eleveníti fel. A Sarlós Boldogasszony-napi terményszentelés szép tradí­cióját szintén újjáélesztenék, ezért hoztak el gabona- és ter­ménykosarakat. Mail József német nyelvű szentmisét mutatott be terményáldással - A zarándoklat célja, hogy erősítse hitünket, identitásun­kat, segítse a német nyelvű imádkozást, a nyelvhasznála­tot, valamint a régi német egy­házi népénekek megőrzését - jegyezte meg a megyei elnök. A fellépő kórusok három csoportra osztva népi és egy­házi énekeket adtak elő. A koncertet követően a résztve­vőket a Munkácsy Mihály Né­met Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola kulturális műsora és közös vacsora varrta a Pápai Petőfi Sándor Gimná­zium aulájában. LM A fellépő kórusok népi és egyházi énekeket adtak elő Fotó: Laskovics Márió KRÓNIKA Szabadtéri kiállítás Fiatal művészek alkotásait láthatja a közönség ZIRC Modern művészet Zircen címmel nyílt kiállítás a Kardosrétre vezető ke­rékpárút lovaspálya mellet­ti szakaszán a Bakony fő­városában. Márkus Gábor építész, a Ba­golyvár tulajdonosa a Vizuális és Környezetkultúra Fejlesz­téséért Alapítvány képvise­letében elmondta, megnyitóbeszédében kezdeményezésük akkor bontakozott ki, amikor a pandémia elvette a találkozá­sok lehetőségét. Fél év inten­zív munka és összefogás van a tárlat mögött. Melléjük állt az iskola, az önkormányzat, az erdészet és a helyi civilek is. A kiállítás azt mutatja be, hogy a gyerekek az elmúlt hat hónap alatt a tanáraik segítségével milyen ötleteket tudtak meg­fogalmazni. Kovács Zoltán ország­gyűlési képviselő köszöntőjé­ben megjegyezte, zajlik az or­szágfásítási program, melyhez kapcsolódóan közel ezer ön­­kormányzat mintegy 24 ezer fát ültetett, illetve ültet el. Ki­emelte: fontos az is, hogy az új kerékpárutak mentén árnyat adnak majd a fák, melyeknek örökbefogadói is vannak, akik odafigyelnek a növényekre. Emellett Kovács Zoltán nagy­szerűnek tartja, hogy a zirci III. Béla Gimnázium, Művé­szeti Szakgimnázium és Alap­fokú Művészeti Iskola tanuló­inak munkáját nemcsak egy szűk réteg láthatja, hanem a nagyközönség is. A zirci iskola mintegy 130 diákja vett részt a projektben Balázsné Györek Zsuzsan­na, a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és AMI intézményvezetője elmondta, a projekt megvaló­sításában közel 130 diákjuk és az összes művésztanáruk részt vett. Úgy fogalmazott, a művészetoktatás fontos, és a művészet az okoseszközökkel is felveszi a versenyt. Balázs­né Györek Zsuzsanna egy­úttal megjegyezte, az alko­tók környezetbarát anyagokat használtak. A kiállítás olyan tárgyak terveit, illetve látványterve­it mutatja be, amelyeket a III. Béla Gimnázium, Művésze­ti Szakgimnázium és Alap­fokú Művészeti Iskola kép­zőművész tanárai és diákjai alkottak meg. Láthatók zirci szellemiség­gel megálmodott szabadtéri szobrok, iskola- és utcabúto­rok, ajándéktárgyak, valamint arculattervek. JLI Emléksétát tartottak a költőóriás tiszteletére (Folytatás az 1. oldalról.) Az első Radnóti-mene­­tet 1964. október 31-én bo­nyolították le, a veszprémi Vegyipari Technikum taná­ra, Egyed László kezdemé­nyezésére. Azóta mindössze egyszer, tavaly a koronavírus­­járvány miatt maradt el a ren­dezvény. Az idei sétán a szentki­rályszabadjai iskola tanulói és a Táncsics Mihály Szakgim­názium diákjai vettek részt. Gyarmati Katalin, Szentki­rályszabadja polgármestere megjegyezte: reméli, jövőre még többen eljönnek az ese­ményre. Beszédében felidézte, hogy a költő belépett a magyar hadseregbe, de zsidó szárma­zása miatt fegyvertelen mun­kaszolgálatra osztották be. A zászlóaljat az ukrán frontra küldték, és amikor 1944 má­jusában a magyar hadsereg visszavonult, az egységét át­vezényelték a szerbiai Borban található rézbányákhoz. A ju­goszláv partizánok Radnótit és mintegy 3200 társát kény­szermenetelésre utasították. Borból Szentkirályszabadjá­ig jutott a csoport. Radnóti a menetelés során is folytatta a versírást, kis füzetébe jegyez­te le azokat, így születtek meg a Bori notesz legdrámaibb, ugyanakkor legszebb, legér­zelmesebb költeményei.­­ Radnóti Miklós 1944. no­vember 3-án innen indult vég­ső útjára, a Bakonyon át Győr és Abda felé. Szemtanúk sze­rint Radnótit november elején súlyosan megverte az egyik részeg nemzetőr, akit zavart a költő „firkálgatása”. Sajnos túl gyenge volt már a menetelés folytatásához, ezért tarkón lőt­ték, és bedobták egy tömegsír­ba Abda közelében. Ma az út mellett egy szobor jelzi halá­lának emlékét - mondta a pol­gármester. Ezt követően Csordás Éva előadóművész szavalt, majd megkoszorúzták Radnóti em­lékművét. Az 1-2. osztályos gyerekek mécseseket gyújtot­tak. A menet résztvevőit ez­után a szervezők vendégül lát­ták egy pohár meleg teával és zsíros kenyérrel. BVA A megemlékezésen részt vevő kisdiákok egy csoportja­Fotó: Bényi-Virág Rita ft Őszi Hacacáré sok zenével (Folytatás az 1. oldalról.) Nemesvámoson a sport­­csarnok előtti tér adott otthont az Őszi Hacacárénak. Ovádi Péter országgyűlési képvise­lő köszöntőjében elmondta, a járvány mintegy másfél évig meggátolta a személyes talál­kozásokat, elmaradtak a ren­dezvények, ezért a kormány hiánypótlásként elindította az Őszi Hacacárét. Sövényházi Balázs polgármester megkö­szönte, hogy Nemesvámos is bekerült abba a szűk körbe, ahová a program eljutott. Hoz­zátette: termelői piaccal is ké­szültek az alkalomra, továbbá a gyerekeket fajátékokkal, kör­hintával és állatsimogatóval is várták. A műsorban a közönség lát­hatta az Aero Dance Sporttánc Egyesületet és a Russa Club zumbabemutatóját, fellépett a Lencseszemek Asszony­kor, majd az Ablak a Múltra Egyesület néptáncbemutatója következett. Zenélt a Szentgá­­li Banda, utána pedig Sipos F. Tamás és Takács Nikolas éne­kelt. Zárásként Korda György és Balázs Klári varázsolt forró hangulatot a színpadra egye­bek mellett a Reptér, a Fehér galamb és a Mamma Maria című slágerekkel. SAM ft NAPLÓ 3 RÖVIDEN A járvány miatt ideiglenesen bezárt az óvoda ZALAHALÁP A Kacagó Napközi Otthonos Óvodát bezárták a Covid-fertő­­zöttek növekvő száma mi­att. Az intézményben két óvónő tesztje lett pozitív, a fertőzés megállítása cél­jából Bedő Lajos polgár­­mester az Óvoda Társulás elnökeként és a székhely település polgármestere­ként az óvoda bezárását kezdeményezte, tudatta a közösségi oldalon. A bezá­rás minimum október 27- ig tart. TBZS Véradások megyeszerte KÖRKÉP A következő helyszíneken várják a vér­adókat október 18. és 20. között. Hétfő: Tapolca, Ta­mási Áron Művelődési Központ, 14-től 17 óráig; Veszprém, vérellátó állo­más, 8-tól 15 óráig. Kedd: Ajka, Bakonyi Erőmű Zrt., 10-től 13.30-ig; Tüskevár, művelődési ház, 15-től 18 óráig; Veszprém, vérellá­tó állomás, 8-tól 15 óráig. Szerda: Veszprém, Valeo Kft., 9-től 15 óráig; Veszp­rém, vérellátó állomás, 8-tól 18 óráig. MAR Hulladékgyűjtés MIHÁLYHÁZA A mihály­­házi óvoda javára szer­veznek hulladékgyűjtést a településen. Az akció ke­retében alumínium sörös- és üdítősdobozokat, illetve konzervdobozokat várnak, valamint egyéb fémhul­ladékot. Az összegyűjtött hulladékot az óvoda udva­rán lévő rácsos tárolóban lehet elhelyezni, továbbá a zsákban gyűjtött hulladé­kot az óvoda pincéjébe is le lehet vinni. A hulladék­gyűjtésből befolyó össze­get az óvoda programjaira és a gyerekek javára for­dítják. BET ---------------------------------------------------------------------------—J-----------------HIRDETÉS TÁJÉKOZTATÓ AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ÁTSZERVEZÉSÉRŐL! KEDVES ÜGYFELÜNK! 2021. október 1-től a NAPLÓ pápai és tapolcai ügyfélszolgálata telefonos ügyfélszolgálatként működik tovább. Kérjük, forduljon bizalommal személyesen a veszprémi ügyfélszolgálatunkhoz vagy hívja az ingyenesen hívható telefonos ügyfélszolgálatunkat! Telefonos ügyfélszolgálatunk elérhetőségei: INGYENESEN HÍVHATÓ ZÖLD SZÁM: 06 80 44 22 33 E-MAIL: megrendeles@hirdessemeg.hu NYI­TVATARTÁS: H-P: 8:00-17:00 Veszprémi ügyfélszolgálatunk elérhetőségei: TELEFONSZÁM: 06 88 406-420 CÍM 8200 Veszprém, Kossuth Lajos utca 10. email hirdetes.veszprem@veszpreminaplo.hu NYITVATARTÁS: H-P: 8:00-16:00 Az ügyfélszolgálat GLS Csomagpontként sem üzemel tovább. KÖSZÖNJÜK MEGÉRTÉSÉT!

Next