Veszprémi Szemle, 2020/56-59. (22. évfolyam, 1-4. szám)

2020-12-01 / 4. szám - VESZPRÉMI ÉRTÉKEK - Gy. Lovassy Klára – Somfai Balázs – Nagy Balázs Vince: A veszprémi Vár

Gy. Lovassy K.–Nagy B. V.–Somfai B. A veszprémi Vár­ ral épült – előbb 1821-ben, majd 1893-ban bővítették, jelenlegi formáját 1905-ben nyerte el. Utcai homlokzatát emléktáblák: Csikász Imre reliefje az egykor itt tanult Batsányi János költőnk, az intézmény 1956-os mártír tanára, dr. Brusznyai Árpád és a piaristák tiszteletére kerültek elhelyezésre. Az iskolatömbhöz szervesen kapcsolódik a Tiethart József veszprémi kőműves­mester által épített egykori piarista rendház, amely évtizedekig a Veszprém Megyei Levéltárnak, majd a Megyei Múzeumi Igazgatóságnak adott otthont. Homlokzatán két falfülkében gyönyörű barokk festmények láthatók: a felső a gyermek Szűz Máriát olvasni tanító Szent Annát, az alsó a rendalapító Kalazanci Szent Józsefet ábrázolják. A Szűz Mária és Szent Imre tiszteletére felszentelt piarista templom ma a város helyőrségi temploma is, színvonalas egyházi kiállításai sok látogatót vonzanak. Vár u. 23–25. Szolidabb, klasszicista püspökségi épületek, részben lakásokkal, részben közös­ségi funkcióval. Vár u. 27. A Szent Mihály Főplébánia historizáló stílusú épülete. Homlokzatának figurális díszei utalnak arra, hogy az Angolkisasszonyok Intézetével és templomával egyidejű­leg, 1860 körül épült ki jelenlegi formájában. Egykori belső vár Vár u. 12. Püspöki alkalmazottak háza. A Püspöki palotával egyidejűleg épült a barokk, egy­szintes épület – Fellner Jakab műve –, emeletráépítése az 1980-as években készült. Vár u. 29. A hajdani várfalak és három lakóház épületelemeinek felhasználásával 1751-ben elkészült Dubniczay-ház a vár egyik legszebb barokk ékessége. Homlokzatán a fel­irat: „Non est mortale, quod opto” (Nem halandó az, amire vágyom.) Az 1950-es évekig kanonoki lakások, majd irodák, házasságkötő terem és időszakos kiállítások befogadó helye volt. 2006-tól a László Károly Gyűjtemény, Várgaléria és Tegularium otthona. Vár u. 31. 1733-ban Padányi Biró Márton földszintes kanonoki házat építtetett, majd 1772-ben Ghiczey István emelettel kiegészíttette. Jelenlegi barokk homlokzata ekkor ké­szült. Az épület államosítását követően a Természetvédelmi Hivatal és a Földtani Intézet székhelye volt, ma a Szaléziánum érsekségi látogatóközpont kiállításai, ren­dezvényei, kávézójának helye. Vár u. 14. 1767–1778 között, Fellner Jakab tervei alapján épült barokk Püspöki Palota a vár legnagyobb, legimpozánsabb épülete, a mindenkori veszprémi érsek lakhelye, emel-

Next