Viharsarok Népe, 1954. január-június (10. évfolyam, 1-153. szám)

1954-03-24 / 70. szám

! !!.'>» március 24., szerda [/iUaisawl­ 1/lipt agronómusok a magasabb terméseredményekért Az idei jó termés alapját azzal kell megvetni, hogy időben elvégezzük a tavaszi munká­kat. A termelőszövetkezetekbe kihelyezett agronómusok feladata: segíteni a szövetkezetet abban, hogy a nagyüzemi gazdálkodás lehetőségeit minél jobban kihasználják. Minden intézkedésük köz­pontjában a termésátlagok növelése álljon, ez a tagok életszínvonalának emelését eredményezi. i szeghalmi Új Barázda tsz-ben Sok függ az agronómusoktól — tudja ezt a szeghalmi Uj Barázda tsz agronómusa, Cseh Lászlóné is, aki valóban lelkiismeretesen végzi munkáját. Állandóan kint van területén, szer­vezi, irányítja, ellenőrzi a tavaszi munkákat.­ Az elnök elvtárssal és a brigádvezetővel együtt legelőször is az őszi vetések tavaszi ápolását szervezték meg. Megnézték a vetéseket és szük­ség szerint fejtrágyázták. A fejtrágyázás je­lentőségét, termésfokozó hatását ismertette a tagok között. Részt vett a talajelőkészítésnél, a vetés megkezdésénél. Ellenőrizte, hogy meg­felelő-e a vetőágy —­ a vetőgépek jól vannak-e beállítva, nehogy többet, vagy kevesebbet ves­senek holdanként. Harcolt a járási tanács mező­­gazdasági osztályán azért, hogy minőségi ta­­vaszi árpavetőmagot kapjanak. Ezzel is több ter­mést biztosít a tsz-nek. Az­­ elkövetkezendő időkben azon lesz, hogy minél nagyobb mér­tékben nemesített vetőmagot vessenek. Hetvenöt holdon vetették már el a tavaszi­árpát, 20 holdon a tavaszi búzát. Megkezdték­­a borsó és a zabosbükköny vetését is. Az asszonyok vöröshagymát dugványoznak. Min­denütt ott van az agronómus, ahol dolgoznak. Ellenőrzés közben azonnal észreveszi a hibákat és segíti a tagokat azok megszüntetésében. Minden héten beszámol a gépállomáson a tsz-ben végzett munkájáról és megbeszélik a további feladatot. — Iparkodó, serény — így véle­kedik róla a tsz-elnök. — Nemrégen van ugyan nálunk, de azt látjuk, hogy megállja helyét, úgy akar dolgozni, hogy a Kossuth tsz-t, mel­­­lyel párosversenyben vagyunk, a magasabb ter­mésátlagok elérésében lehagyjuk. És ha együtt dolgozik a tagsággal, akik között jó tapasz­talatokkal ■ rendelkező köz­épparasztok­ is van­­­nak, meg a tsz vezetőivel — bizonyára el is éri ezt. A Szontai Dózsa tsz-ben Megfeszített munkával dolgozik vagy 30 tsz-tag a 40 hold új rizstelep építésén. Nem könnyű munka ez. Többezer köbméter földet kell megmozgatni, hogy idejében befűzzék, mert április közepe felé már vetik bele a rizst. Mozgalmas az éles a tsz területén. Két traktor szánt. Az agronómus ellenőrzi a szán­tás minőségét. — Jó munkát végeznek a trak­torosok — mondja megelégedetten és megy tovább, fáradhatatlanul a többi munkákat meg­nézni, a vetést, a talajelőkészítést, a meleg­ágyak palántáit, egyszóval mindent. Nemrégen került Joó Mihály, a gyomai Dózsa tsz-be. Alig pár hete, de máris nagy tervei vannak. Szorgal­mas munkájával segíti, hogy minél hamarabb földbe kerüljön a koratavasziak vetőmagja, mert hiszen sok van még hátra. A jó munkaszervezéssel el tudja érni, hogy az elkövetkezendő munkákat zökkenőmentesen tudják végezni. Munkája közben nevel is. Meg­győzi a tagokat egy-egy jó agrotechnikai mód­szer bevezetésének jelentőségéről. Például a fejtrágyázás, minőségi vetőmag használata, a szakaszos trágyakezelés mind a nagyobb ter­més elérését segíti. Az elkövetkezendő mun­kákra — a növényápolásra idejében felkészíti a brigádokat. A gépállomás és a termelőszövetkezet kö­zött különböző talajmunkákra megkötötték a sz­erződést, megjelölve az elvégzendő munkák pontos határidejét. A gépi munka előnyeiről is sokat beszél a tagoknak. Megérteti velük, hogy ez is biztosítja a terméshozam emelkedé­sét. — Azon leszek — mondja Joó Mihályr —, hogy minden tudásommal a betervezett termésátlagok túlteljesítését segítsem elő, ez nagyobb jövedel­met jelent a tagoknak, de egyik­e i a mezőgazda­ság fejlesztését is előrelendíti. .jd. Medve Mária. II kormányprogramm megvalósítása útján A felszabadulás előtt a textilüzemek közül mindössze négy­nek volt bölcsődéje, összesen 120—130 férőhellyel. A felsza­badulás után fokozatosan többezer textilipari nődolgozó helyezhet­te el gyermekét üzemi bölcsődében és óvodában. A kormánypro­gramm­ala negyvenmillió forintot kapott az iparág a hasonló szociális létesítmény­ekre. Ebből a beruházási keretből az idén húsz új bölcsődét és óvodát létesítenek, tizennégyet pedig kibő­vítenek. A közeli hónapokban több parkosított bölcsőde és óvo­­da építését fejezik be. ♦ Hazánkban is megkezdik a műtrágyaszórást, rizsvetést, nö­vényvédelmet a szovjet tapasztalatok alapján a repülőgépről. Ez gyakorlatilag úgy történik, hog­y a külön e célra átalakított re­pülőgép a megjelölt szántóföld felett öt-tíz méter magasságból szórja ki a műtrágyát, vetőmagot, vagy növényvédő-rovarirtó szert. A tervek szerint további kísérleteket folytatnak arra, hogy­ ta­nulmányozzák a gyümölcsök kártevői elleni védekezés, valamint a gyomirtás levegőből való elvégzését. A kísérletek eredményeitől függően a közlekedés- és postaügyi minisztérium a földművelés­­ügyi minisztériummal szorosan együttműködve fokozatosan beve­zeti majd a repülőgép használatát a fej- és levéltrágyázásra, a rizsvetésre, valamint a növényi kártevők elleni védekezésre, el­sősorban a cukorrépa- és lucernaföldeken. ■ A felszabadulás a vízkárok elleni védekezésben is komoly változást hozott. Kormányzatunk elkészítette a belvízrendezés húszéves távlati tervét. A terv méreteire jellemző, hogy nyolcvan­millió köbméter föld megmozgatásáról és a szivattyú­telepek je­lenlegi teljesítmény­ének megháro­m­ szóró­zásáról van szó. Idén a tavalyi összeg ötszörösét ruházzák be belvízvédelem­r­e, idegépül a villogói szivattyútelep, amely Karcag, Kisújszállás és a szomszédos kunsági községek határában vezeti le majd a bel­vizeket. A Körösök völgyében épülő békési és varga­hosszai szi­vattyútelepek, Tiszavalk környékén a tavaly megkezdett Csire­­cse-csatorna nyújt majd védelmet a belvizek ellen, de ezeken kí­vül egész sor belvízvédelmi munkával készülnek el még ebben az évben. Megváltozott az élet a dombegyházi Békeharcos tsz-ben A dombegyházi Békeh­arcos tsz-ből az elmúlt év őszén so­kan kiléptek, de a bentma­­radók elhatározták, hogy job­ban dolgoznak ezután. Fel­frissítették a vezetőséget, s újult erővel láttak a munká­hoz. Most alig lehet ráismer­ni a szövetkezetre. Hogy még eredményeseb­ben dolgozzanak, versenyre hívták egymást. Ezért tud­tak felkészülni jól a tavaszi munkákra is. Valamennyi ve­tőmag megvan, a gépállomás agronómusa még csíráztatási próbát is végzett. Jelentős vál­lalásokat tettek a beadásnál is. Ezek jórészét már telje­sítették. Kukla Mihály sertésgondo­­zó vállalta, hogy kétszeri fiaz­­tatással s a ketyuk, valamint a malacok gondos ápolásával, etetésével túlteljesül a fialási állagtervet. Lendületes munka folyik most a tsz-ben. A tagok egy­­emberként küzdenek, azért, hogy a vállalásokat valóra­­váltsák és elsők legyenek a helybeli Béke tsz-szel folyta­tott párosversenyben. Bánszki Pálné, a mezőkovácsházi járási tanács agro propagandistá­ja. 3 ! Tudósítás egy brigádértekezletről (Nádai Árpád tudósító írja:) Dél van. A nagyszénás­ Dó­­­­zsa tsz-ben magukra maradtak a szépem zöldelő pelántaágyak. A Rákosi brigád tagjai most fejezték be az ebédelést, a Lenin­­brigád tagjai értekezletre gyűlnek össze. A brigádértekezleten megjelenntek a négy munkacsapat tagjai, fiatalok, idősebbek, asszonyok, lányok. Szabados Mihályné meg éppen a faluból jött ki erre a megbeszélésre. A bevezetőt Sáf­rány János elvtárs, brigádvezető mondotta el. Röviden összeha­sonlította az elm­ú­lt esztendő munkáját és eredményeit a mos­tanival, majd ismertette, milyen­ kérdéseket kell megvitatni. A DISZ-fiatalok kérik, hogy elő­n munkacsoportot alakíthassanak. A fogatosok többször későn ke­zdik a munkát, és a veszteséget úgy akarják megszüntetni, hog­y hajszolják lovaikat. Nem he­lyes a munkaegy­ségnyilvántartás egyes­­­unkacsoportokban, vezetőknek erre nagyobb gondo­t kell fordítani, hogy mindenki a ismerje, mennyit teljesített, mennyit ér a munkája. A továbbiak­ban minden este százalékosam kell értékelni az egyének munkáját, és a havi teljesítmény­eket egyénenként faliújságon kell ismer­tetni. Terület felosztás után az eredményiek rendszeres értéklé­­sével válik el, hogy,ki milyen munkát végez. A rövid beszámolóhoz többen hozzászóltak. Glembóczki And­rás versenyre hívta ifj. Zuberacz Pált az alábbiak szerint: 1. A munkában mindennap pontosan megjelenik és naponta legalább 120 százalékot teljesít. 2. Területéről kukoricából a tervezett 22 mázsa helyett 27 má­zsát takarít be holdanként — gondos növényápolással. 3. Cukorrépából a tervezett 170 mázsa helyett 200 mázsát ér el. Különösen nagy gondot fordít az időben történő alajtaf­egye­lésre­­­ Glembóczki András kérte a brigádvezetőt, hogy a ro­var­kár megelőzésére gondoskodjon véd­ekezőszerről. A jelenlevők helye­selték a versenyfelhívást, s máris többen csatlakoztak. Frak P. Pál elvtárs Paksi János elvtársat hívta versenyre a fenti feltéte­lekkel, de még elmondotta hozzá, hogy cukorrépából a 200 mázsás átlagtermés elérése 2500 forint prémiumot is jelent. A fogatosok­­nevében Górn­a István elvtárs szólalt fel. Elmondotta, hogy­ megja­­vítják munkájukat, ha sürgős munka adódik, már napfelkelteikor befognak, hogy­ a feladatot időben végrehajtsák. A felszólalók megdicsérték a gépállomás­ traktorosokat, mert javult a munká­juk, különösen Frankó Mihályt, aki gondos, lelkiismeretes mun­kát végzett a tsz földjén. A hozzászólók szóvátették, hogy egyes tagok, mint Csermák József, rendszertelenül járnak ki a munkás­ba és az ilyen laza munkafegyelem nemcsak neki, hanem a tsz többi tagjának is veszteséget jelent. Helyeselték, a fiatalok bri­gádalakítási kívánságát és az idősebbek ígéretet tettek, hogy se­gítik majd munkájukat. A brigádértekezlet a közelebbi feladatok között megjelölte egyes felszántandó területek gaztalanítását, a trágya szétterítését közvetlenül szántal*­ előtt, munkaerő átcsoportosítását, hogy se­gítséget adhassanak a 15 holdas bolgárkertészetnek. A tartalmat vita közben gyorsan repült az idő, közeledett a 2 óra s az érte­kezlet befejezése után megerősödve, bizakodva távoztak a bri­gád tagjai a földekre, az újabb küzdelmekre. Gerendás község pénzügyi állandó bizottságának tagjai a jó adófizetésért A pénzügyi állandó bizottság tagjai igyekeznek megismerni a helyi tanács költségvetési ter­vét, hogy a község dolgozóival tudatosítani tudjuk, milyen je­lentőséggel bír a költségvetési terv maradéktalan megvalósítá­sa a község életében. Megis­­mertetjük a szülőkkel azt, hogy minden tekintetben mennyi.'A megnyugtató, amikor munka­idejére gyermeke jó elhelyezést kap óvodákban, napköziottho­­nokban, bölcsődékben, ott anyai szeretettel nevelik, tanítják őket. Emellett pénzre van szük­sége a községnek szülőotthon építésére, jó ivóvízzel való el­látásra, járdák építésére, kar­bantartásra és egyéb építések­re. Ehhez szükséges, hogy a község dolgozói becsületesen és időben fizessék be adójukat. Bevételi terveink 100 száza­lékos teljesítése érdekében a pénzügyi­­ állandó bizottság ütemtervet készített. Politikai nevelő, meggyőző, felvilágosító munkával vezetjük rá dolgozó­inkat az állammal szembeni kö­telezettség teljesítésére. A pénz­­ügyi állandó bizottság tagjai és aktívái felosztották a község területét, külterületét. Minden állandó bizottsági tag a saját te­rületén kisgyűléseket, illetve tá­jékoztató estéket tart. Emellett párosversenyt szervezünk az utcák között is. Fodor Lajos­né áll. biz. tag. Tavaszi munkák hírei A gyomai járásban 24 termelő­­szövetkezet fejezte be eddig a ta­vaszi árpa vetését. Kilencvenhét­­százalékos ez a teljesítés. Az endrődi Új Barázda tsz-ben 381 holdon végezték el az őszi veté­sek tavaszi fejtrágyázását. Ezzel segítik a növények fejlődését, így több termést várhatnak. A körösladányi Új Barázda tsz­­ben lófogatot állítottak be talajelőkészítésre, rövid néhány nap alatt 80 hold szántást foga­­soltak meg. Két nap alatt 50 hold borsót vetettek el a tagok. Emellett 200 darab eperfát ül­tettek el kongresszusi vállalásuk határideje előtt két nappal. Olvasd a Viharsarok Népét!

Next