Viharsarok, 1951. április-június (8. évfolyam, 76-150. szám)

1951-04-01 / 76. szám

2 Megyeszerte ünnepségek keretében emlékezünk meg felszabadulásunk évfordulójáról . Április 4-én, felszabadulásunk 6. évfordulóján, a megye városaiban ünnepségek keretében emlékeznek meg felszabadítónkról, a dicsőséges Szovjet Hadseregről. Hódmezővásárhelyen délelőtt 10 órakor megkoszorúzzák a Kossuth­ téren a szovjet hősi emlékművet, ugyanakkor küldöttség megy ki a temetőbe a hősi halált halt szov­jet harcosok sírjához és megkoszo­rúzzák azokat. Este az üzemi és kerületi szervezetekben műsoros ünnepségeket tartanak, ahol a párt­­szervezetek titkárai emlékeznek­­ meg a felszabadító Szovjet Had­seregről, Csongrádon 10 órakor a hon­védség és a rendőrség díszszázadá­nak felvonulásával koszorúzzák meg a szovjet emlékművet. Este 7 órai kezdettel a rendőrség kultúrtermé­ben kultúrműsorral egybekötve ün­nepséget tartanak, ahol Győrfi László elvtárs a honvédség kép­viseletében tart ünnepi beszédet. Ugyancsak 7 órakor a DÉFOSz kultúrtermében a DISz-szervezetek kultúrcsoportjai szerepelnek, ahol Forgó Mátyás elvtárs mond ünnepi beszédet. Makón a városi pártbizottságtól indulnak el a szovjet hősi emlék­műhöz, ahol 10 órakor­ kezdődik a koszorúzási ünnepség. Este a DÉ­FOSz és a kultúrház nagytermében tartanak műsoros előadást, amelyen a kultúrversenyben kitűnt legjobb kultúrcsoportok szerepelnek. A DÉ­­FOSz kultúrtermében Hetényi Jó­­zsefné, a városi pártbizottság titká­ra, a kultúrházban pedig Földházi Imre, a városi tanács elnöke mond ünnepi beszédet. Szentesen 11 órakor vonulnak fel a szovjet hősi emlékműhöz, ahol Gál Jusztina elvtársnő, a városi pártbizottság ágit. prop. titkára mond ünnepi beszédet, majd a honvédség díszszázada vonul fel az emlékmű előtt. Este 8 órakor a Tóth József-színházteremben a hon­védség tánccal egybekötve műsoros előadást tart. A megye valamennyi városában és községében a hősi halált halt szovjet sírokat küldöttségek koszo­­rúzzák meg. fi bárányos­ az első, az Igás­ úti állami gazdaság az utolsó a tavaszi munkák versenyében Megyénk területén lévő állami gazdaságok dolgozói eddig 76 szá­zalékra teljesítették vetési ütem­­i érvüket. A vetésterv teljesítésében első helyen a barattyási állami gazda­ság áll. Elvetették a lucernát, a fajtiaboTisót, az olajlent és a takar­mányrépát. A cukorrépa és a kü­lönböző zsöldségféleségek vetésével elmaradtak. Ez a gazdaság hívta ki a m­egye valamennyi gazdaságát mezőgazdasági munkaversenyre. Jó eredményüket úgy érték el, hogy kellő időben megbeszélték a dolgo­zókkal a vetésterv megvalósításá­nak a feladatait s így minden dol­gozó tudta már előre, milyen mun­kabeosztásban kell majd végrehaj­tani a tervet. Ez a tudat lelkesíti őket és az, hogy munkájukkal a békéért harcolnak. Barattyás közvetlen nyomában halad a Kutasi­ úti állami gazda­ság, ahol 505 holdat vetettek el. A cukorrépa vetésével lemaradtak. Ez a jelenség több gazdaságban is ész­lelhető. A cukorrépavetéssel elma­radt az újvárosi gazdaság is, ame­lyik a harmadik helyen áll a ver­senyben. A tavaszi árpa, lucerna, fajtaborsó és egyes növényfélesé­gek vetését 100 százalékig elvégez­ték. A mezőgazdasági munkaverseny utolsó helyén az Igás­ úti gazdaság áll, aminek oka a rossz munkabe­osztás és hogy a vetéstervet nem beszélték meg a dolgozókkal. A pártszervezet sem fordított kellő figyelmet a vetésterv teljesítésének ellenőrzésére. Tervüket csak 30 százalékra teljesítették, 200 hold olajlen vetési előirányzatukból 8 holdat, míg a 110 hold lucernaveté­­si előirányzatiból csak 12 holdat vetették be. A gorzsai gazdaság sem dicse­kedhet ered­m­ényeivel. ISO hold cu­korrépa vetési előirányzatból még semmit sem­ teljesítettek. Az elma­radt állami gazdaságok vetésterv­­teljesítését gátolja a hanyag veze­tés. Példa erre az Igás­ úti gazda­ság, ahol a gazdaság két vezetője már húsvét szombatjának reggelén otthagyta a m­­unkát, kijelentve, hogy ilyen „nagy ünnep” szombat­ján nem dolgoznak. A gazdaság minden dolgozója még aznap érte­sült erről és nem csoda, ha a rossz példa nyomán munkakedvük csök­kent. Az ilyen vezetőket nem be­csülik a dolgozók és nem is hall­gatnak szavára. A hibák elenére már elvetélték az állami gazdaságokban az árpát, a petrezselymet, a somkőrót, a vö­röshagymát és a takarmányborsót. Baj van a zab vetésével, mert a tervnek csak 28 százalékát teljesí­tették. A lucernából 10, a tavaszi takarmánykeverékekből 8, és a cu­korrépából csak 22 százalékra tel­jesítették a vetési előirányzatot. Csongrádon még ebben az esz­tendőben nádfeldolgozó üzemet lé­tesítenek. A Holt-Tisza környéke ugyanis nagyon alkalmas nádterme­lés céljaira. A termelt nádat ipari célokra dolgozza fel az üzem.­­A nádfeldolgozó egyik épülete már el is készült. VASÁRNAP, 1951. ÁPRILIS 1 ELMÉLETI TANÁCSADÓ A szocializmus építésének előfeltétele — a béke harcos megvédése Nyolcszáz millió ember harci jel­szava süvít keresztül a világon — békét! Ez a szó nem sóhajtás, nem jámbor­­ óhaj, hanem harci kiáltás. Fenyegető és felmérhetetlen erő, amelytől reszket a kapitalista vi­lág. Nem a gyöngeség és nem a fé­lelem adja ajkunkra a szót, hanem erőnk legyőzhetetlenségébe vetett hitünk. A világ dolgozóinak harcos összefogása ki tudja kényszeríteni a bék­ét, mert a béke ügye ,a harc kérdése és a világ dolgozó tömegei­nek acélszilárd egységes frontja képes megakadályozni a fegyver­­gyáros bankárok, az amerikai tőké­sek gyilkos tervét.. Az az amerikai tőke, amely a világ dolgozóinak gyűlöletét vívta ki magának azzal, hogy dollárt párolt a dolgozók ve­rejtékéből, most embervérből akar újabb dollárhegyeket halmozni. Azonban ma már olyan hatalmas erőt jelent a béketábor, hogy az amerikai tőkések kénytelenek voltak taktikát változtatni. Ma arról be­széln­ek, hogy ők akarják a békét és a Szovjetunió-vezette béke­tábor a háborút. A tények ellen azonban nehéz küzdeni. A világ dolgozói tudják, hogy nem a koreaiak száll­tak partra Amerikában, hanem az amerikaiak Koreában. Számolnunk kell azzal, hogy a hazugság id­eig­­óráig megfertőzhet embereket. Ez­ért ma a legfontosabb feladat min­den országban, minden népnél le­leplezni az amerikai hazugságokat. Sztálin elvtárs legutóbbi történel­mi nyilatkozatában azt mondta: „Ezek az agresszív erők kezükben tartják a reakciós kormányokat és irányítják azokat, de ugyanakkor félnek is népeiktől, amelyek nem akarják az új háborút és a béke megőrzése mellett foglalnak állást. Az agresszív erők éppen azért ar­ra igyekeznek felhasználni a reak­ciós kormányokat, hogy hazugsága­ikkal megtévesszék népeiket, meg­csalják őket és az új háborút vé­delmi háborúnak, a békeszerető or­szágok békés politikáját pedig agresszív politikának tüntessék fel. Meg akarják csalni a népeket, hogy rájuk erőszakolják agresszív tervei­ket és új háborúba rántsák őket.” Rajtunk áll, hogy sikerül-e meg­csaltatok a népeket. Rajtunk, a Szovjetunió által felszabadított or­szágok népein elsősorban. Szüksé­ges ezt leszögezni azért, mert so­kan azt hiszik, hogy a béke meg­védéséért aktív harcot csak az im­perialista országok dolgozói foly­tathatnak. Ez nem igaz. Különösen nem igaz nálunk, Csongrád megyé­ben, ahol ha­tárosak­ vagyunk a jú­­dás Titóval, ezzel a fasiszta fene­vaddal, akinek bérencei, csatlósai, kémei át-átszöknek a határon. És nemcsak gyújtogatnak, rombolnak, hanem a kulákokon, a volt ma­gyar uralkodó osztály és csatlósai­nak megvert bandáján keresztül a mi országunkban, a mi megyénk­ben is igyekszenek megbontani a béketábor egységét. Mivel és hogyan? Azzal, hogy igyekszenek csüggedést, lemondást, hitetlenséget elhinteni a béke hívei között. Azt beszélik ezek a károgó varjak, hogy háború mindig volt és mindig lesz. Azt beszélik, hogy a tömegek nem tudják megakadá­lyozni a háborút, mert még soha­sem tudták elejét venni annak. Ennyi erővel és ennyi ésszel azt is állíthatnák, hogy soha sem fogunk meghalni, mert eddig még soha­sem haltunk meg. Nem látják ezek az őrültek, vagy vakok, hogy csu­pa olyan dolog történik a világon, ami eddig sose történt. Nézzünk csak szét a megyében. Nem voltak gépállomásaink, most a traktorok százai dübörögnek. Még soha nem volt Magyarország ezeréves törté­nelmében úgy, hogy a munkások és para­sztok uralkodjanak. Most így van. Az 1917-es Nagy Októbe­ri Forradalom óta megváltozott a világ, mert a Sztálin-vezette Szov­jetunió nemcsak a prol­etárforrada­­lom nyílt és hatalmas bázisa, de egyben a béke nagyhatalma is. A világ becsülete. A második világháború gyökeré­ben megváltoztatta a tőkések erő­viszonyait. A Szovjetunió ebből a háborúból megerősödve került ki. E történelmi jelentőségű győzelem nyomában­­ kiszakadt az imperia­lista világ karjaiból a 475 millió­nyi Kína és a népi demokratikus országok. Ez egymagában véve is hatalmas erő, de a béketábor ereje nemcsak ennyi. Katonája, harcosa a béke­tábornak a világ minden anyája, a világ minden becsületes dolgozója, függetlenül attól, hogy milyen vallású, milyen a világné­zete, vagy politikai pártállása. A második világháború után a Szov­jetunió vezetésével létrejött a tör­ténelemben először a világ dolgo­zóinak egységes, szervezett béke­frontja, szemben a háború arcvo­nalával. Ez a mozgalom legyőzhe­tetlen, mert népi mozgalom. Lenin és Sztálin arra tanít bennünket, hogy mindazok a mozgalmak, me­lyeket a nép magáénak vall, le­­győzhetetlenek. Hiába szegez szu­ronyt az imperializmus a béke hí­veire, mert ahhoz, hogy ezt a moz­galmat megszüntesse, magát a né­pet kell kiirtani. Erre pedig még oly őrültek sem vállalkozhatnak, mint az amerikai imperialisták. A feladat tehát végső soron leleplez­ni őket. Csongrád megyében a fel­adatunk, hogy az itteni ügynökei­ket leplezzük le. Pártunk II. kon­gresszusa köteles­ségévé teszi min­den párttagnak, hogy a béke har­cos és hű katonája legyen. „Mi, a Magyar Dolgozók Pártja és velünk az egész magyar dolgozó nép Ígér­hetjük, hogy lankadatlanul, hűen, erőnket nem kímélve küzdünk to­vább a béke frontján és mindenütt ott leszünk, ahol a béke nagy ügyé­ért küzdeni és áldozni kell” — mon­dotta Rákosi elvtárs. Néhány nap múlva megkezdjük a Béke Világtanács felhívása nyo­mán az aláírásgyűjtést, melyben követeljük, hogy az öt nagyhata­lom kössön béke­egyezményt. Ennek során meg kell vizsgálnunk, hogy a béke megvédése milyen kötelezett­séget ró ránk. Az aláírás egymagá­ban még nem elegendő. Nem ele­gendő azért, mert az új háborúra törekvők ereje elsősorban nem szel­lemi, hanem anyagi erő. Az anya­gi erővel tehát anyagi erőt, orszá­gunk, népünk anyagi erejét kell szembeszegezni. Ehhez az szükség­­es, hogy minden békeharcos te­kintse szent kötelességének nép­gazdaságunk növelését. Hogyan tehetjük ezt most? El­sősorban úgy, hogy felemelt ötéves tervünket a lehető legpontosabban, leggyorsabban hajtjuk végre. A vi­­lág-békemozgalo­m új erősödése azt kell, hogy eredményezze megyénk­ben, hogy új lendületet kapjon­­, munkaverseny az iparban, új fel­ajánlások szülessenek április 4-re és május 1-re, ipari dolgozóink fe­jezzék ki gyűlöletüket az amerikai imperialisták iránt a termelés nö­vekedésében. A brigádok és mun­­kacsoportok a munka új hőstettei­vel pecsételjék meg békevágyukat. Elsősorban a tavaszi vetés, a nö­vényápolás terén kell minden tő­lünk telhetőt megtennünk a si­ker érdekében. Nem békeharcos az, aki csak szavakkal szereti a békét. A szavak ideje elmúlt. Tettek kel­tenek. Építő tettek a mezőgazda­ságban s az iparban egyaránt. Rosszul működik az a békebizott­­ság, amelyik ülésezéssel akarja vé­deni a békét. Mozgósítsanak a bé­kebizottságok munkára, tudatosít­­sák megyénk minden dolgozójával, hogy az ő munkájától is függ a bé­ketábor ereje. Megyénk dolgozói megértették ezt. Termelőszövetkeze­­tek, munkabrigádok a „béke” nevét viselik. A szentes-alsóréti tanyai békebizottság vállalta, hogy 5 nap­pal hamarabb fejezi be területén a tavaszi vetést. Miért vált országunkban is ez a mozgalom ilyen hatalmas erejűvé? Azért, mert a dolgozók tudják, hogy a szocializmus csak a béké­ben építhető. A jólét alapja a te­remtő béke. De a békéért harcolni kell. A szocialista hazafiasság és a béke szeretete elválaszthatatlan egymástól. Ezért veszi körül oly rajongó szeretettel népünk a béke hadseregét, néphadseregünket. A dolgozók mindjobban felismerik, hogy erőnk növekedése egyben biz­tonságunk növekedését is jelenti. Tehát fáradhatatlanul tovább dol­gozunk, építünk, erősödünk és fel­világosítjuk azokat, akik még nem látnak tisztán, mert „a béke fenn­marad és tartós lesz — mondotta Sztálin elvtárs —, ha a népek ke­zükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig kitartanak mellette. A háború elkerülhetetlenné válhat, ha a háborús uszítóknak sikerül ha­zugságaikkal behálózni a néptöme­geket, megtéveszteni és új világhá­borúba sodorni őket.” Ezért a széleskörű békekam­pánynak — amely eszköz a hábo­rús uszítók bűnös mesterkedéseinek leleplezésére — ma elsőrendű je­lentősége van. (Megyei elméleti tanácsadó közleménye.) ... AMIT A DICSŐSÉG-TÁBLA ELMOND ... engem bizony különös törté­net hozott a világra. Kiváncsiak rá? Hát elmondom, hogy’ történt! Okuljanak belőle, akiknek okulniok kell. Itt a Tisza-Maros szögletében is kinyílt az idő. Hozzákezdtek a ta­vaszi vetéshez. Sokan úgy véle­kedtek, hogy fog itt menni minden, mint a karikacsapás. Amikor egye­sek megpendítették a versenyt, Ken­de Péter, a tanácselnök féltéglával verte a mellét: — Ne okosítson engem senki, tu­dom én, mit csinálok... A versenytáblát is szóvá tették néhányan. Erre Kéri Illés a ta­nácstitkár kontrázott az elnök mo­dorában: — Nem kell itt senkinek sem a különleges dicsőség... Annyi becsület azért mégis volt bennük, hogy megszervezték a ver­senyt a tanácstagok, meg a többi dolgozó parasztok között. Verseny az már volt a község­ben. Jöttek aztán be a dűlő felelő­sök. Elmondták, hogy ez is, meg az is elvetett már a dűlőben. Kende Pé­ter meg csak bólogatott, hogy mi­lyen jól is végezte dolgát, így tör­tént másodszorra is. Kende Péter hízott a gyönyörűségtől. A harmadik héten azonban meg­­bosszuzta volna magát az a bizonyos „minden jól megy”. Az elnök egész nap lógó orral járt-kelt ki-be a ta­nácsházban. A tanácstitkár sem volt olyan jó bizonygató az elnök mellett, mint máskor. Valami baj van. Ezt mutatta a hangulat. Talán mégsem megy minden magától? Történt ugyanis, hogy a szomszé­dos község, a páros versenytárs megküldte versenyjelentését. Ebből látták meg az itteniek, hogy lema­radtak — mégpedig csúnyán, Ncmis a szégyent elviselni. Sokat lapozgatta a tanácselnök a verseny­jelentést, míg szöget ütött a fejé­be'­­A versenyjelentés utolsó mon­data: „Mi versenytáblán népszerűsítjük a legjobbakat. Úgy gondoljuk, ez növeli eredményünket. — Ezt nekünk is meg kellene csinálnunk — mondta Kende, a tanácselnök. — Még­pedig hamarosan — kontrázott rá a tanácstitkár —, ha nem akarunk szégyenben marajdni. Nohát — minek mondjam to­vább: így jöttem a világra két szál deszkából. A nevem (amit rám ír­tak) „Dicsőség-tábla” lett. Mindjárt az első nap hirdettem az egész falunak, kik a legbecsü­letesebb dolgozó parasztok a köz­ségben. Török Bálint, Varga Ist­ván, Sütő Imre nevét népszerűsí­tettem, akik elsőnek vetették el az árpát, meg a cukorrépát. A har­madik napon 10 centis betűkkel írták ki rám, hogy milyen rendes ember Ménesi Gergely, aki még a zabot is elvetette. Szűcs Lajos 5 holdas dolgozó paraszt is, amikor látta, hogy a komája, Varga István kikerült a dicsőség-táblára, meg­fogadta: addig nem nyugszik, míg ő is melléje nem kerül. Még egy nevezetessége volt en­nek a napnak. Egy rút, az éjszaká­nál is sötétebb fekete tábla került alám. Szégyen­tábla volt ez, Kenéz Vicce 86 holdas és Atádi Béla H holdas smlákok nevével. Az is rajta volt a táblán —­ magyarázatkép­pen —, hogy ez a két disznó (így mondták azok, akik olvasták) nem­csak a búzát rejti el, hanem még a vetéshez, de még a tavaszi szán­táshoz sem fogott hozzá. Küldték is a következő héten a versenyjelentést a páros verseny­társnak, amiből kitűnt, hogy nem is olyan hamvába hóttak élnek a mi községünkben. Behoztuk az el­maradást. Kende Péter tanácselnök is rá­jött: mégis csak jó tanulni a má­siktól, átvenni a tapasztalatát. Kis­sé szégyelte is, hogy olyan ok­osnak vélte magát. Még így sem ment minden úgy, mint a karikacsapás. Hiába hirdet­tem az élenjárók neveit, mégis az látszott, mintha döcögnénk. Szél Mihály 6 holdas úgy beszélt a köz­ségben: „185 százalékra teljesítettem a be­­kegyűjtést. Most is eleget tettem kötelességemnek. Korán elvetettem az árpát, meg a napraforgót. Még­sem kerülök ki a dicsőség-táblára." Amikor ezt meghallották a falu vezetői, összedugták a fejüket és rájöttek, hogy hiba van a dicsőség­tábla kezelése körül, mert csak azo­­kat dicsérem meg, akik az elsők kö­zött is a legelsők s megfeledkezem azokról­, akik a határidőre, sőt még előbb is becsületesen elvégezték a vetést. így írták ki rám másnap Szél Mihály nevét is, meg mind­­azokét, akik határidőre teljesítet­tek. De nem feledkeztek meg arról se, hogy naponként írják ki a leg­jobb eredményeket. Még azt is fel­írták okulásul: „Látod, Török Bálint, a neved he­lyébe azért került fel Péli Andrásé, mert megelőzött!” Nosza, indult erre olyan verseny a faluban, hogy csak. A legköze­lebbi versenykiértékeléskor kitűnt, hogy mi járunk elöl a párosver­senyben , a tanácselnök, Kende Péter, amikor átküldte a jelentést a versenytársunknak, nem felejtett el mellékelni egy kis cédulácskát, amire azt írta: — Azért jó a mi eredményünk, mert megtanultuk, hogyan kell használnunk a verseny lendítőjét, a Dicsőség-táblát,­­ez, m) Munkaerőtoborzás indul Hódmezővásárhelyen Április S-tól Hódmezővásárhelyen is megindul a munkaerőtoborzás. A MÁV Pályaépítő Felújító Válla­­lat és a Betonépítő Vállalat részé­re toboroz új munkaerőket. Rész­letes körülményeket és munkafel­­tételeket a toborzási gyűléseken is­mertetik. A vásárhelyi Magasépítési Vál­lalat kőműves, ács, vasbetonszere­lő, betonozó és festő szakmába ipa­ri tanulókat vesz fel. Jelentkezni lehet a Magasépítési Vállalat köz­ponti telepén április 7-ig. A szentesi járásból a szervezett munkaerőtoborzás során 141 mun­­kást állítottak munkába. A Beton­építő Vállalathoz 93-an, míg a MÁV Építő Vállalathoz 49-en men­tek el. A munkaerőtoborzás to­vább folyik és április 2-től 7-ig 100 kubikost toboroznak a Maka­­dám Útépítő Vállalathoz. Szen­­tesről 40, Mindszentről 40 és Szegvárról 20 kubikost állítanak munkába. A szentesi járás termelőcsoportjaiba néhány nap alatt újabb 22 dolgozó paraszt lépett be A Szentesi járás termelő cso­portjaiba a napokban újabb dol­gozó parasztok kérték felvételüket. A cserebökényi Budai Nagy Antal, tszcshez nyolcan léptek be. Ide kérték felvételüket Deák József 15 holdas, Marton Lídia­ 5, Aradi László 9 holdas dolgozó parasztok. A székkutasi Schönherz-tszcshez Hegedűs Ferenc 8, Hegedűs Már­ton 5 holddal lépett be. Néhány nap alatt 12 család 22 taggal lé­pett a III. típusú termelőcsopor­­tokba, 1. Az I. típusú újonnan alakult tszcskbe 8 család kérte felvételét. A kiskirálysági Kossuth-csoporthoz Farkas József lépett be családjá­val, 9 hold földdel. A fábiánsebes­­tyéni Sz­abad Föld_tszcs.be 7 család kérte felvételét, köztük Sárosi K. Józsefné 10, Nikiele Imre 9, Téli János 8, Kovács Ferenc és Grá­­nitz István 4—4. Kovács Sándor 3 és özv. Csepcsényi Józsefné 2 hold földdel.

Next