Viharsarok, 1951. április-június (8. évfolyam, 76-150. szám)

1951-04-13 / 85. szám

Negyedév alatt háromezer asszony lépett be az MNDSz-be misavonlí­tori­látón Csongrád megye MNDSz-szerve­­zetének tagjai felvilágosító munká­ba kezdtek a dolgozó asszonyok körében, hogy minél jobban meg­erősítsék szervezeteiket. Három hó­nappal ezelőtt az MNDSz-szerve­­tek felajánlották, hogy negyedév alatt S ezer új tagot szerveznek be az MNDSz-be. Vállalásukat telje­sítették is. A legjobb eredményt a hódmezővásárhelyi csoportok érték el, akik 573 új tagot szerveztek be három hónap alatt. Eredményes munkát végzett a tagszerzés terü­letén a szegedi és a szentesi járás is. _ Az MNDSz-asszonyok felismer­ték azt, hogy feladatuk minél több asszonyt bevonni szervezetükbe és ezért újabb felajánlást tettek. Vál­lal­ták, hogy június végéig újabb háromezer taggal növelik szerve­zeteik taglétszámát, Mi ÚJSÁG A MEGYÉBEN? A makói és a sze­gedi járásban május 1-ig 5 új népkönyv­tárat létesítenek. A könyvtárakat a leg­jobban működő ter­­melőcsoportoknál, valamint a köz­ségektől távol eső tanyaközpontok­­ban helyezik el. Eddig a járásban ,76 népkönyvtár működik. ★ Apátfalván 438 hold legelőből ed­­dig már 340 holdon a legeltetési bizottság elvégezte a tavaszi boro­­nálást. Elültettek 6000 darab akác­csemetét, 3000 tölgyfacsemetét va­lamint 100 négyszögölet bevetettek­­ akácfamaggal. A Makó környékén működő 5 I. tí­­pusú termelőcsoport tagjai látoga­tást tesznek az Úttörő-termelőszö­­vetkezetnél. A látogatás során a fejlettebb csoport tagjai­, átadják tapasztalataikat az I. típusú ter­­»­­előcsoportban gazdálkodó dolgozó parasztoknak. A szegedi megyei bíróság ítéletet hozott a vásárhelyi Állatfor­galmi Vállalat 14 al­kalmazottja felett, akik a sertés- és mar­hafelvásárlások alkal­mával hamis vételi je­ •­gyek kiáll­ításával ftaggú összeget sikasztottak. Aranyvölgyi Andort 4, Barna Má­­tyást 3, Szőke Jánost 2 és fél Fejth Tamást másfél, Litk­ai Gyu­lát 1 évi, Fehér Lászlót 1 év és 2 hónapi, Bene Lajost 1 év és hat­hónapi, Virágh Bálintot 2 évi, Okányi Lajost 10, Katona Istvánt 6 havi, Oroszi Gábort 1 év, 6 hó­napi, Hegedűs Imrét 6­­ hónapi, Tö­rök Ferencet 6, Papp Sándort ugyancsak 6 hónapi börtönre ítélték. Fodor Mátyás és Galambos­ Mi­hály 4—4 hónapi börtönbüntetését 3 évi próbaidőre felfüggesztették. ★ Az apátfalvi Úttörő­ termelőcso­­port tagjai ebben az évben nagy­ kiterjedésű területen kert­gazdálko­dást folytatnak. Több hónap óta dolgoznak a csatorna készítésén. Ebben a munkában Szilágyi Ist­ván, Gyenge István, Simon Jánost és Somogyi Ádám 200, Bagi Mi­hály 190, Imre András 180 száza­lékos teljesítményt ért el. A vásárhelyi vá­rosi tanács nagy gondot fordít a vá­ros 12 óvodájára. Ebben az évben át­­alakításra és javí­­tásra 38.000 forintot A munkákat rövidesen A szegedi járási tanács­ pénzügyi osztályának illetékügyi csoportja a­­ország összes illetékügyi cso­portját versenyre hívta az illeték­­bevételek fokozása érdekéiben. A verseny­ eredményeinek kiértékelé­sére a pénzügyminisztérium illeték­ügyi osztályát kérték fel. ★ A vásárhelyi városi tanács is­­a nételtenten figyelmezteti a jószág­­tartókat, hogy sem lábasjószágot, sem tyúkokat az utcára kiengedni nem szabad.★ A makói járásbíróság Juhász András királyhegyei!­ lakost 350 kiló hagyma elfeketézéséért 5 hó­­napi börtönre és 3000 forint pénz­­büntetésre ítélte. ★ A szegedi­­ és a makói járásban könyvismertetéseket tartanak. Áp­rilis­ 12-én Kübekházán Solohov: Új barázdát szánt az eke”, 13-án Föl­deákon Veres Péter: ,,Próbatétel”, 26-án Makón a kultúrotthonban valamint 27-én Pitvaroson Mikszáth Kálmán: ,,Különös házasság” cí­­mű művéről .• tartanak könyvismer­­tetést.★ A vásárhelyi általános iskolák é­­lősegélynyujtó felszereléseket kap­nak.★ A Damjanich-, Ma­lom-utcai és a nép­kerti gyermekjátszó­tereket a vásárhelyi városi tanács átépít­­teti, új fákat és bokrokat ültetnek el. A Népkertben 25 padot is felál.­lit a tanács fordítanak, megkezdik. ★ Kultúrcsoportok bemutatója Vásárhelyen A városi tanács népművelési osztálya április 16-én­ és 22-én a vásárhelyi Béke-szálló nagytermé­ben tartja meg a tavaszi kultúr­verseny bemutatóját. Az április 15-i bemutatón az I. kerületi MNDSz, az V. kerületi DISz, az MSzT, a VI. kerületi DISz, a kórház, a városi tanács, a vasut­as szakszervezet és a Kötöttárugyár kultúrcsoportja lép fel. Április 22-én az V. kerületi­­ MNDSz, a VI. kerületi DISz, a VII. kerület összevont kultúrcsoportja, a bati­­dai állami gazdaság, a KIOSz, a Mérleggyár, a pedagógus szakszervezet és a Magasépí­tési Vállalat kultúrcsoportjai tar­tanak bemutatót, délután 4 órai kezdettel. Vasárnap Szabad Föld Tavaszi Vasárnapokat tartanak a megyében A Szabad Föld Téli Esték után megkezdődnek a Szabad Föld Ta­vaszi Vasárnapok. A csongrádi já­rásban április 15-én a tömörkényi kultúrotthonban, a Tömörkény­majorban, a csanytelski kultúrott­­honban, Felgyőn, Baks kultúrott­­honában, a Paksi Levelényi iskolá­nál, Sövényházán, Sövényháza— Dóczon, valamint Csongrád öt kül­területén tartanak tavaszi vasár­napokat. A makói járásban és a megye több területén hasonlóan vasárnap kezdődnek, amelyeken a helyi kultúrcsoportok is részt vesz­­ne­k. Figyelem ! Szombaton, április 14-én délután 3 órakor a Pártok­tatás Házában, Hódmezővásárhelyen a középfokú politikai iskola egyéni tanulói részére konferencia lesz a „Mezőgazdaság szocialista átszer­vezésének elvi és gyakorlati kér­dései” című anyagból. Pontos meg­jelenést kérünk. Vásárhelyi pártbizottság oktatási osztálya, HÍREK 1961. április 13, péntek MOZI SZENTES: József Attila-mozi: nincs előadás. Szabadság-mozi: Zsukovszkij, 8 és 8 órakor. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Béke. mozi: Utolsó puskalövés, 6 és 8 óra­kor. Ötéves terv-mozi: nincs előadás. Makó: Vörös Csillag-mozi: Ör­­dögszakadék, 6 és 8 órakor. Szabadság-mozi: nincs előadás. CSONGRÁD: • Szabadság-mozi: nincs előadás. A nappali hőmérséklet alig változik Várható időjárás: változóan fel­­hős idő, főként délen és­­ keleten még lehet eső, mérsékelt, időnként élénk északi szél. A Dunántúlon éjszakai fagyok. A nappali hő­mérséklet alig változik. * A BÉKEBIZOTTSÁG kerületi, üzemi és területi titkárait kérjük, hogy 13-án este 7 órakor a város­háza földszint 47-es szobájában­­ na­gyon fontos értekezleten jelenjenek meg. Vásárhelyi békebizottság tit­kára. ’A VÁROSI MNDSZ titkársága ké­ri az V. kerületi MNDSZ-tagságot, hogy 13-án este 7 órakor a Kisfa­­ludy­ utca 6 szám alatt taggyűlésre jelenjenek meg. Azok a dolgozó parasztok, akik zöldségtermelési szerződést kötöt­tek, a szerződéskötési igazolással jelenjenek meg a helyi tanácsnál, ahol a lekötött terület nagyságát­­ kell igazolni. Amennyiben nem je­lennek meg, úgy a beadási kötele­zettségből mérséklést nem kap­nak. ÁPRILIS 13, PÉNTEK Kossuth­ rádió 7.05 Hanglemez. 7.15 Hangszer­­szólók. 8 Tarka muzsika. 11.30 Pe­tőfi politikai és katonai pályája. 12.30 Az Államvédelmi Hatóság Határőrség Zenekara játszik. 13.15 Az Oszipov-együttes játszik. 14.25 Operettegyüttesek. 15.30 Littassy György énekel. 15.55 Hanglemez. 16.20 Iskolások rádiója. 17.10 Dol­gozóknak zenéről. 18 Alapfokú po­litikai iskola. 20.30 Tánczene. 20.40 A Fővárosi Zenekar játszik. 22.25 Tánczene. 23.20 Zenekari muzsika. Petőfi-rádió 7 Román zene. 7.35 Tíz perc tu­domány. 7.45 Dalok. 8.15 Könnyű­zenekari muzsik­a. 9.20 Iskolások rádiója. 10.10 Baráti népek kóru­sai. 10.40 Zongora. 11 Óvodások műsora. 11.20 Vidám dalok. 15 Ma­gyar népzene. 15.40 Könnyű szovjet dalok. 17 Szív küldi szívnek. 17.40 Operarészletek. 18 Gárdisták elő­re! 18.40 a VII. kerületi MNDSz­­énekkar­ énekel. 19 II. Rákóczi Fe­renc. Előadás. 19.15 Magyar mu­zsika. 19.35 Egy falu — egy nó­ta. 20 Elbeszélés. 20.20 Esti dal­lamok. 20.45 A Falurádió negyed­órája. 21.30 Népzene. 22.15 A ma­gyar rádió szórakoztató műsora a lengyel rádió hallgatóinak. iAPROHIRDETÉSEKi MAKÓ MAKÓN a Viharsarok részére hir­­detéseket, apróhirdetéseket felvesz az Állami Hirdető Vállalat, Makó, Lenin­ tér 10. Béke­ Szálló. A MAKÓI szőlő-gyümölcstermelő csoport vasárnap, 115-én délelőtt 9 órakor a földművesszövetkezet kul­túrhelyiségében rendes havi csoportér­tekezltetet tart. Kérjük a tagság pontos megjelenését. Veze­tőség: 542 VÁSÁRHE­LY 6­6 ÉVES, közelellős tehén, törzs­könyvezett, eladó. Zrinyi-u. 103. 850-es MOTORKERÉKPÁR, nagy Singer varrógép eladó. Bátori-u. 6. 100-as MÁTRA motorkerékpár el­adó, Enj^s-u. egy SARKALY-Szent­kirá­l­yi Gazdaság' 15-én délután 2 órakor évi rendes közgyűlést tart az újvárosi DÉ­­FOSZ-helyiségben. Minden földtu­lajdonos megjelenését kéri a Ve­zetőség. 540 ZONGORA pianino hangolás, ja­vítás, szállításra csomagolás, ISteindl zongorakészítőnél. Mali­­novszki-u. 8. Telefon 408. 541 BONTÁSBÓL került építési anya­g­ok kaphatóak. Dózsa György-u. 3. és Lázár­ utca 31. 543 1 SZENTES­­ SZENTESEN a VIHARSAROK részére hirdetéseket, apróhirdeté­seket felvesz az Állami Hirdető Vállalat. Szentes, Kossuth­ utca 13. LUCERNA kaszálás eladó Cson­­grádon Bökényben, Könyök-utca- Délmagyarország Nyomda Szeged, ,“ól. Érdeklődni .vezető: Priskin Sándor. Vasárnap Csongrádon játszik a Bu­dapesti Kinizsi. Csongrád sportjának ünnepe lesz vasárnap, mert a városba érkezik a Kinizsi csapata, hogy barátságos mérkőzést játszon a csongrádi együttessel. A Petőfi vezetősége és Csongrád közönsége meleg szeretet­tel fogadja a híres fővárosi együt­test és bízni lehet abban, hogy ha a sérült csongrádi játékosok rendbe jönnek, tisztes eredményt érnek el és szép játék alakulhat ki. A mér­kőzés a béke védelmének jegyében zajlik majd le és ott lesz a környék minden sportszerető embere. VIHARSAROK ft Magyar Dolgoz­ók Pártja csongrádmegyei napilapja. Felelős szerkesztő és kiadó: JEGYINEK JÁNOS Szerkesztőség: Telefon: 305 és 315 Kiadóhivatal: Telefon: 271. Hódmezővásárhely: Sztálin­ u. 22. PÉNTEK, 1961. ÁPRILIS 13. Zámua-Hpitt­a az étel kapuja a mai fiatalság mlatt Közeledik az isko­laév vége. Megyénk ezer és ezer­nyolca­dik általános iskolá­sa és a középiskola utolsó osztályába já­ró diákja előtt köz­vetlen közelről vető­dik fel a jövő kérdé­se: milyen életpályát válasszak? Igen sok levél érkezik szer­kesztőségünkbe a to­vábbtanulás­­ mellett döntő diákoktól. Klá­­ra,falváról Gilicze Ju­lianna ezt írja: „Édesapán azért nem tanulhatott, mert sokan voltak testvé­rek és nem jutott pénz arra, hogy ta­nulhasson. Régen nem törődtek azzal, hogy a­ dolgozók gyermekei között mennyi sok tehetség van, akiknek tanítta­tásával fejlettebb len­ne országunk Deszkról örömmel írja Behány Ilonka: „A továbbtanulás lehetősége Népköz­­társaságunk Alkot­mányában biztosított jog. A nők előtt is nyitva van minden pálya. Magam peda­gógus leszek, tudom, hogy ehhez még évek kellenek, de addig is jó tanulással, minél alaposabb tudással akarok felkészülni hazánk szolgálatára.” Szinte­ minden le­vélben idézik ezt a mondást: „a tudás fegyver”. Juhász Já­nos is ezt írja leve­lében: „A tanulás béke­­harc, nekünk nem­csak magunkért kell tanulnunk, hanem az imperialista orszá­gokban élő ifjúság helyett is, akiktől ugyanúgy megtagad­ják ma a tanulás le­hetőségét, mint aho­gyan a múltban szü­leinktől megtagad­ták. Kérdezzük csak meg szüleinket, hogy­­ milyen támogatást kaptak ők a múlt­ban? Az én szüleim azt felelik: Én min­dig az osztályban az első tanulók között voltam. Mikor elvé­geztem a hat elemit, itthon maradtam és elmentem szolgálni a béreseket nyúzó kulá­­kokhoz.” Egyik diák mér­nöknek készül, mint Tóth ■ József Klára­­falván. Körmöczi Pi­roska apátfalvi álta­lános iskolás viszont az általános gimná­zium humántagozatá­­ba kérte felvételét. Molnár Etelka a ma­kói járásból tanító­nőnek készül. „Szü­leim mindig azt mondják: Csak ta­nulj kislányom, mó­dodban áll — írja le­­velében. Többször mesélte édesapám, hogy mikor ő ekkora volt, mint én, már dolgoztatták, elállí­tották szolgálni, mert szülei is nyomorúsá­gos életet éltek. A mi helyzetünk egészen más. Minket ma már hívogatva várnak­­, kollégiumok, ösztön­díjak, jó tanköny­vek. Csak tanuljunk tovább.” A fiatal sze­­ítsidi költőnő, László Ibolya a dolgozó pa­raszt­gyermekek to­vábbtanulásáról írt egyik szép versében így szól: ,,Míg én tanulva épí­­ttek hazát, ti itthon raktok nö­­­­vekvő falat, és nem vártok már l az égből csodát, nem sírtok — rírtok [nyárfáink alatt.” Érdemes 3—4 évig még tovább tanulnia a mai fiatalnak, mert: ,,ha zsugorin elrak­­­juk erőnket és sajnáljuk az áldo­­slatokat, a múlt, anyám, hús­­ földünkre törhet és visszalophat házat­­ és lovat." A mi hazánk, a magyar népi demo­­­­krácia nemcsak ab­ban különbözik a múlttól, hogy az üze­mekben, a gyárakban ■ nem a lökések, ha­nem­ a munkások az urak; nemcsak ab­ban különbözik, hogy a dolgozó parasztok nem a földesúri föl­deken robotolnak, ha­nem szövetkezve épí­tik szebb jövőjüket,­­ hanem abban is, hogy milliók és mil­liók kezében napról­­napra forgatott fegy­ver a könyv, amely­ből tudást merítenek az előttünk álló nagy feladatok megvalósí­­tásához. Kultúrfor­­radalmunk útjelzői azok az egyre növek­vő számok, amelyek a munkás és dolgozó paraszti gyermekek­ továbbtanulásáról be­szélnek, _______S­P­O­R­T________ Megkezdődtek az MHK benevezések A legtöbb vállalatnál, üzemnél, szervezetnél megindult a szervező munka, megalakultak az MHK-bi­­zottságok és megkezdődtek a pró­bákra való benevezések. A legjobb munkát ezen a téren a hódmezővásárhelyi Posta végezte, mert dolgozóinak száz százaléka már benevezett a próbázásokra. A megyei tanács, a városi tanács, a járásbíróság dolgozói a Petőfi sport­­egyesületben tömörültek és ott ala­kították meg az MHK-bizottságot. Itt is megkezdődtek a benevezések. A foglalkoztatott dolgozóknak 45 százaléka nevezett be.­­A­ Gyárépitőnél is megalakult a bizottság és megkezdték a beneve­zéseket. Eddig a dolgozóknak 30 százaléka nevezett be. A benevezések a legtöbb helyen vontatottan haladnak, ami a moz­galom hátrányára van. A legtöbb dolgozó pedig, ha egyszer megpró­bál sportolni, akkor látja azt, hogy a sport ma már nélkülözhetetlen kelléke a testápolásnak és fejlesz­­­­tésnek. Éppen ezért fokozott felvi­­­­lágosító munkával növelni kell az­­ MHK-ra benevező dolgozók számát A Vásárhelyen tartandó megyék közötti ökölvívó ifjúsági válogatott mérkőzés csongrád megyei résztvevői Április 15-én lesz Békés és Cson­grád megye ifjúsági öklözős között a verseny Vásárhelyen, a Béke­szálló nagytermében. Megyénk ifjú­sági öklözői közül a következők képviselik az ifjúsági válogatottat: Papír­súly: Vörös Mihály (H. Dó­zsa), légsúly Gácsi István (­­songrá­­di Petőfi), harmatsúly : Zsellér Pál (H. Dózsa), pehelysúly: Bakai Ist­ván (Makói Lokomotív), könnyűsúly Vincze János (Makói Lokomotiv), kisváltó: Supsa Sándor (Szegedi Ki­nizsi), váltósúly Balogh Károly (M. Lokomotiv), nagy­váltó Gyömrei La­jos (Csongrádi Petőfi), középsúly Benei Tibor (M­­­ Lokomotiv), nagy­középsúly Kis Gyula (Szegedi MTV SK), félnehézsúly Bakos Sándor (Szegedi Lokomotiv), nehézsúly Aczél Tibor (H. Dózsa). Mi az oka a híres szentesi úszósport megszűnésének? Három évvel ezelőtt Szentesnek NB I. osztályú vizipólócsapata volt. Ugyanebben az időben a szentesi úszók országos viszonylatban is ki­váló eredményeket értek el. A szen­tesi sportéletet irányítók akkor nem állottak hivatásuk magaslatán, mert a szentesi játékosok eltávoztak, a legtöbben a fővárosi nagy egyesüle­tekben találtak sportolási lehetősé­get. Magukra maradtak a fiatalok, s természetes, ki is estek az NB I. osztályból. ,­ Szentesről való távozásért nem lehet okolni az eltávozott játékoso­kat, de úgy a szentesi MÁV, mint az SZTE nagy hibát követett el, de ezen már kár töprengeni. Van a városnak alkalmas, rátermett fia­talsága, van úszási lehetőség a két uszodában, csak szervezni kell az úszókat és a szentesi úszósport újra nagy és erős lesz. Ennek előfeltétele az, hogy a sportszereket, vizipólókfipus hálót, szedessék rendbe, szerezzenek al­kalmas oktatót, aki a rábízott fia­talokat neveli és rendszeresen ta­nítja az úszás tudományára. A szentesi Kinizsi vezetőségére vár az a feladat, hogy szervezze meg a régi játékosok irányításával a szentesi úszósportot és arról is igyekezzék gondoskodni, hogy az élsportolók valahogyan a városhoz legyenek kötve és ne kelljen más­felé munkaalkalmat keresniök. Bi­zonyos, hogy erre meg is lesz a mód, mert demokráciánk a sporto­lók érdekében minden áldozatot meghoz! (Az—Jó) Járási és Táros! bajnoki ered­­mények: Hódmezővásárhelyi Gépállomás— Nagymágocs II. 7:2, Székkutasi Gyapot II.—H. Vörös Meteor 2:0, II. Kinizsi SK—Gorzsai Állami GSE 5:0, Vörös Lobogó. Köt­ött áru gyén­t.—Kisipari Szabószövetkezet 3:1. Magyarcsanádi Bástya—Kiszom­­bori Petőfi 3:3,­­A­pátfalvi DISZ—■ Makói Szabadság SE 14:1, Magyar­csanádi DISZ—Földeák I­ l. 4:0, Kő­ vegy—Csikóspusztai Rt. Gépállo­más 5:1, Pitvaros—Ambrózfalva 3:2. Székkutas—II. Öntöző SE 1:1, Szegedi Vörös Lobogó—Nagylak 4:2, Kiszombor—Szegedi Főiskola 4:2, Szegedi Kender—Sz. Dózsa II. 4:1, megyei II. osztályú bajnoki mérkőzés. A „VIHARSAROK" a csongrádmegyei dolgozók harcos napilapja

Next