Viharsarok, 1952. január-április (8. évfolyam, 1-100. szám)

1952-01-03 / 1. szám

4 Meghalt Makszim Makszimovics Litvinov, a Szovjetunió volt külügyi népbiztosa Moszkva (TASZSZ). 1­951. de­cember 31-én hosszú és súlyos be­tegség után meghalt Makszim Makszim­ovi­cs Litvinov, a Bolse­vik Párt régi tagja, a Szovjetunió volt külügyi népbiztosa. M.M. Litvinovot kiváló munká­jáért Lenin-renddel, a Munka Vörös Zászlórendjével és a >,Ki­váló Munkáért a Nagy Honvédő Háborúban 1941—45“ éremmel tün­tették ki. Az utóbbi években Lit­vinov súlyos betegsége miatt vis­­­szavonult az aktív munkától. A megye négy községében tartanak január 6-án délelőtt földművesszövetkezeti járási közgyűlést December 22-én és 23-án ország­­szerte megtartott megyei föld­mű­­vesszöve­t­kezeti közgyűlések után megyénk területén január 6-án dél­­előtt FábiánBebestyén, Bak­s, Föl­deák és Forráskút községekben tar­­tan­ak járási közgyűléseiket. A köz­­gyűlésárom újjászervezik a vezető­ségeket, az új igazgatóságba most már bevonják az üzemágfelelősö­­ket, a felügyel­őbizot­tságba pedig az olya­nokait, akik a könyveléshez is értenek, hogy az ellenőrzés mun­­kája megkönnyebbüljön. A közgyűléseken a földművesszö­vetkezetek előtt álló feladatokat is megbeszélik, többek között a piaci felvásárlás és áruellátás kérdését is. A járási közgyűléseken ismerte­­tik az évi munka mérlegét. A négy járási közgyűlést községi és területi földművesszövetkezeti kisgyűlések előzik meg, melyek már megkezdődtek a megyében. A járási közgyűlésektől a földművesszövetke­­zet tagjai igen sok újat várnak, amelyek alapján további munkáju­kat meg tudják javítani. Utca fásítás Hódmezővásárhelyen, Batida és Szi­háncs tanyaközpontokon E héten megkezdődik Hódmező­vásárhely belterületén, valamint Ba­­tida’és Szilháncs tanyaközpontokban a fásítás. A fásításhoz szükséges sorfákat kormányzatunk bocsátja a lakosság rendelkezésére. A kerté­­szeki vállalat szakemberei kijelölik a lyukak helyét, a háztulajdonosok megkapják a fát­, amit SOxSO-as gö­­dör­be kell ültetniük. Nemzetgazda­­ságii érdek, hogy a háztulajdonosok lelkiismeretes­en, a jó gazda pontos­ságával ültessenek. A kertészeti vállalat szaktanáccsal segíti a la­kosságot. Hódmezővásárhelyen a Borz, László, Szél, Lévai, Pál, Jókai­ ut­­c­án az Agyag-utcái él végig, Rá­kóczi, Szenti László, Kisfaludy, Nyárfa, Szent István, Nád, Tol­bud­hin, Mátyás, Vörösmarty, Cso­­morkányi, Kölcsey, Vörös Hadsereg útja, Visszhang, Délibáb, Gellért, Tuhutum, Fáy-utcákon végzenek fá­­sítást, a Vörösmarty, Csomorkányi és Kölccsey-utcákban még két sor epersövényt is létesítenek. Mintegy 50(H) fát ültetnek el a­ város belte­rületein. Fásítjá­k az állami gazdaságait!, az Alkotmány, termelőszövetkezet, a Roeikiskészítő Vállalat, a Hússertés­­termelő Vállalat területét is. De­­rekegyházán 24 hold legelő fásítá­sára a t­alajelők­észítő munkál­latoka­­t már részben befejezték. Az egész megyében megindul most a munka a minisztertanács fá­sítási rendeletének végrehajtására. A kisipari szövetkezetek tagjai ezentúl egyenlő szociális juttatásokat élveznek az állami vállalatok dolgozóival A mini­sztert­anácsn­ak a j­ e­gy­­rendszer megszüntetéséről, az ár- és bérrendezésről szóló határozata nem intézkedett a kisipari szövet­kezetek dolgozói alapóradíjának emeléséről. A kisipari szövetkeze­tekre­­ vonatkozó számviteli és sta­­tisztikai adatszolgáltatások hiá­nyossága­ ezt nem is tette lehetővé egyidejűleg. A rendelkezésre álló kimutatások azt bizonyítják, hogy a szövetkezeti tagok jövedelme — az évvégi részesedést nem számítva — lényegesen maga­sabb a hasonló munkakörben dolgozó nagyüzemi munkások jövedelménél. Ez az aránytalanság annyival is inkább szembetűnő, mert a szövet­kezeti tagokra is kiterjesztették a munkavállalót megillető jóformán valamennyi szociális juttatást: táp,­pénzjogosultságot is magában fog­­laló társadalombiztosítást, gyer­meknevelési pótlékot, vasúti ked­vezményt, kedvezményes üdülést, fizetett szabadságot. Tehát a szö­vetkezeti dolgozók eddigi alapóra­­díja húsz százalékkal magasabb, mint az állami vállalatok munka­­vállalóinak órabére volt. Az OKISZ megkapta a hozzá­­járulást az illetékes szervektől, hogy a 20 százalékkal magasabb alap­­óradíjak érintetlenül hagyása mellett az eddig természeten nem élvezett szociális juttatá­­sokban is — mint a fizetett ünnepnapok, fizetett ebédidő — részesítse a szövetkezeti ta­gokat. Mindezeknek alapján a szövetke­zeti tagok részére az eddig alkal­mazott és a nagyipari dolgozók órabérénél 20 százalékkal maga­sabb összegben megállapított óra­díjat kell továbbra is fizetni- 1952 január 1-től kezdődően ki kell fi­zetni mindazon ünnepnapokra járó térítést, amely ünnepnapokra a fennálló törvényes rendelkezések szerint a munkavállalónak bért fi­zetnek. A Munka Törvénykönyvé­ben megállapított módon és feltéte­lek mellett a szövetkezeti tagok részére ezentúl az ebédidőre is kell térítést fizetni. A szövetkezetek nyereségéből az alapszabályban meghatározott részt a tagok­ szo­ciális céljaira kell fordítani. 1952 januárjától kezdődően a szövetkezeti tagok térítéséből jövedelmi adó nem kell levonni. Az OKISZ-nak ezzel a határoza­tával a szövetkezeti tagok teljes egészében egyenlő szociális jutta­tásokat élveznek az állami vállala­tok dolgozóival, mert az eddig a szociális juttatások és jövedelem­­adó pótlására megállapított 20 szá­zalékos alapóradíj kiegészítést vál­tozatlanul megkapják és emellett január 1-től a szociális juttatások­ban természetben is részesülnek. Különös kedvezményt jelent kormányzatunk részéről — a múltban jelentékeny összeget képviselő — jövedelemadó el­törlése. Mindez arra ösztönözzön minden szövetkezeti dolgozót, hogy felszá­molják az egyes területen tapasz­­talható laza normákat és helyükbe olyanokat alkalmazzanak, amelyek egyenlő juttatások mellett egyenlő feltételeket teremtenek a nagyipari dolgozókkal. * Párthírek Felhívjuk a politikai gadaság­­,amt felső fokon tanulmányozó kö­zépkáder hallgatók figyelmét, hogy az „Útmutató“ megérkezett és azt haladéktalanul vegyék át a városi és járási pártbizottságokon. MB agit.­prop. osztálya Rovarirtó madarakat telepítenek a mezővédő erdősávokba Énekes madaraink — csaknem kivétel nélkül — a mezőgazdasági és erdészeti dolgozók fontos segí­tői. Millió & millió kártevő lárvát és petét pusztítanak el. Egynapi táplálékuk testük súlyával egyenlő. A Madártani Intézet feladata első­­sorban ezeknek a hasznos madarak­nak védelme, megtelepítése, minél eredményesebb elszaporítása a szán­tóföldeken, a mezővédő erdősávok­­ban és a gyümölcsösökben. A meg­telepítés leghatásosabb módja a mesterséges fészkelőhelyek kihhelye­­zése. Hasznos madaraink mind nagyobb mértékű elszaporít­ását rövidesen rendelet írja elő, amely minden gyümölcsgazdaság, erdészeti üzem­egység és magánkézben lévő gyü­­möcsös számára kötelezővé teszi meghatározott mennyiségű fészek­­odú kihelyezését és üzemben tartá­sát. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A népművelési minisztérium és az Országos Testnevelési és Sportbi­­zottság pályázatot hirdet a sporttal foglalkozó képzőművészeti alkotások­­­­ra: festményekre, grafikákra, szob­­­­rászati alkotásokra (dombormű, kör­plasztika, érem) és plakátra.­­ A beküldött pályaművek a sport következő ágaival foglalkozhatnak: atlétika, birkózás, evezés, kerékpár, korcsolyázás, labdarúgás lövészet, kosárlabda, ökölvívás, síelés, tenisz,­­ torna, úszás, vívás, vízilabda, top­­­­labda. Beküldési határidő: 1952 április 1. Beküldés helye: Budapest, Nagy­­mező­ utca 8. Ernst­múzeum. A pályázaton résztvevő művek anya­­ga szabadon választható. A pályművek díjazása festmény, grafika, plakát, szobor, dombormű, éremcsopor .ekként történik. Minden csoportban egy I., egy II. és egy ML díj kerül odaítélésre. I. díj 5 ezer forint, II. díj 3 ezer forint, III. díj 2 ezer forint. __ APROHIRDETESEK; VÁSÁRHELY 150 KILÓS hízó ela­dó. Hrnvás-őrhely Jókai.u. 155. 285 J ___SZENTES | BIRKÁT, 15—20 darabot vállalok telelésre. Érd.: Szentes, Marx_év 1. szám, Talmácsinál, ’ ...___________ NLAPISTÓ 26. szám alatt mindenféle­­ takarmány van eladó. Ért. Szentes, N­ölcsey.u. 4. A Csongrádm­egyei Ingatlanközvetítő Vállalat közleményei: j ELADÓ Szentes. Kristó N. István.u. 13. számú ház. Ért. lehet ugyanott. ■ ELADÓ Szentes, Klauzál.u. 1. számú háznak egykettedrésze. ELADÓ Szentes. Rózsa Ferenc­ u­. 24/a számú ház sürgősen. JANUÁR Az „Alkotmány“­tsz tehenésze versenyre hívja a megye valamennyi tehenészét 3­9 Nyári Miklós, a hódmezővásárhelyi Alkotmány tsz tehenésze, tisztasági versenyre hívta ki úgy hód­mezővásárhelyi, mint az egész megye területén lévő tszcsk tehenészeit.­­ Az Alkotmány termelőszövetkezet a legjobb dolgozóit meg­jutalmazta. ifj. Tóth Lajos 150 kg árpát, ifj. Simon Sándor 1 sertést, Mészáros Mihály 2 mázsa kukoricát, Balogh Mihály 1 malacot, ifj. Rácz János 1 sertést, Szűcs Lajos 2 mázsa kukoricát, Becsei Imre szintén 2 mázsa kukoricát, Baranyai Ferenc 2 mázsa burgonyát, An­gyal József egy malacot, Avranov Erzsébet 4 méter ruhaanyagot ka­pott jutalomképpen és megjutalmazta a termelőszövetkezet még Kiss Péter elvtársat, a Kossuth-tszcs kiváló dolgozóját, egy malaccal. A megjutalmazott dolgozók ígéretet tettek arra, hogy a jövő gazdasági évben munkájukat még sokkal jobban fogják végezni. H­ÍREK A MEGYEI PÁRTOKTATÁS HAZA ELŐADÁSAI Hódmezővásárhelyen ma délután 5 órakor .Nyugat.Német­ország felfegyverzése és a német imperializmus újjáélesztése” címmel a Megyei Pártoktatás Házában a Közpon­t Előadó iroda tagja . elő­adást megyei és városi pártbizottsá­­g­i tagok, politikai munkatársak. ISZ, tanács és tömegszervezetek megyei és városi funkcionáriusai, propagandisták és pártnapi előadók részére. MOZI Hódmezővásárhely: Béke.mozi: Hű barátok. 6 és 8. ötéves terv mozi: Az én hazám. Fél 6, fél 8. Szentes: József Attila.mozi: Ellenség keze. Fél 6, fél 8. Sz­abadság.mozi: Kínai cirkusz. 6 és 8. Makó: Vörös Csillag.mozi: Békés napok. 6 és 8. Szabadság mozi: Nincs előadás. Csongrád: Szabadság.mozi: Nincs előadás. SZÍNHÁZ Műsorváltozás révén ma este fél 8 órai kezdettel a Szegedi Állami Nem­­zeti Színház együttese nem Makón, hanem Vásárhelyen a Béke_szálló termében mutatja be Mikszáth Kál­mán nagysikerű No­szty­ fiú esete Tóth Marival1 című színművét. AZ ÁLLAMVASUTAK Rt. értesíti a közszolgálati dolgozókat és a nyugellátott közszolgálati al­­kalmazotakat, hogy az 1951. évre rá jogosító arcképes igazolványaik ér­­vényességét január 14.ig meghos­­szabbították. Ezideig az arcképes igazolványokat 1952. évre különdíj fe,számítása nélkül érvényesítik a MÁV igazgatóságok. Január 15-től kezdődően már csak 1952. évre érvényesített arcképes igazolványok használhatók fel utazásra. VÁSÁRHELYI TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRÁI: A hódmezővásárhelyi városi tanács­tagok ma kül- és belterületen foga­­dónapokat tartanak. Belterületen az I- kerületben Borok Mihály és Rusz Erzsébet, a II. kerü­letben Maksa Jusztina és Ábrahám Lajos, a III. kerületben Földes­ La­­josné és Márk Józsefné, a IV kerü­­­letben (pártszervezet) Kiss Gergely és Szalma László, az V. kerületben Rácz Lajos és Mernyei Lajosné, a VI. kerületben Katona Margit és Tu­­nyogi Katalin, a­ VII. kerületben (pártszervezet) Tóth Józsefné és Marton Ferenc, a VIII. kerületben B. Kovács Sándor és Ardal Pál. A fogadónapokat a kér. MNDSZ helyi­ségekben tartják. Külterületen: Felsőkopáncsi. DE­­FOSZ nál: Szatmári Imre. Racz.u. DÉFOSZ.nál: Szőke Erzsébet, Mátyás, halmi DÉFOSZ.nál: Banga Imre. Bőd­zés.parti DÉFOSZ.nál: Mihály Illés. JANUÁR 2.án megkezdődtek a fél­évi vizsgák az egyetemeken és a fő­iskolákon. NAGYMAJLAT a község fásítására 52 ezer facsemetét hozatott és a csemeték meg is érkeztek. A község fásításához szükséges előkészületeket megtették. CSANÁD tanácsa elhatározta, hogy keskenyfilm üzemi vállalatot alapít, melynek neve Csanádi Keskenyfilm­­színház Vállalat lesz. HÓDME20VASARHELYEN míg a termelők a földterület bejelentésének eleget nem tesznek,­ sertésvágásra engedélyt nem kapnak. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás csütörtök estig: Mérsékelt nyugati szél, növekvő fel­­hőzet, többfelé, főleg nyugaton és északon eső, a hegyekben esetleg havazás. Gyenge éjszakai fagy, a nappali hőmérséklet alig változik. A METEOROLÓGIAI INTÉZET jelentése a fűtés alapjául szolgáló nőmi középhőőmérsékletről. Január 3-án, csütörtökön a vár­­ható napi középhőmérséklet Tolna, Baranya, Bács,Kiskun, Csongrád és Békés megyékben 4 Celsius fok fö­lött, máshol 4 Celsius fok alatt lesz. CSANÁDALBERTI termelőcsornyi­ja az év folyamán egy birkaistállót épített, a község az 5 éves terv harmadik évében többek között egy Norton­ kútat. Levelezőink írják: A felszabadulást követő évek nagy­­ változást hoztak sportéletünkben is. ■ A munkásosztály megértette a harc fontosságát, felsorakozott a Párt mö­gé és egymásután döntötte le a rot­hadt, ósdi kapitalista világ felleg­­­­várait, így született meg a sportban is az első siker. Felszámoltuk a le­tűnt rendszer sportjának jellegzetes­ségeit, megszüntettük a profi­ rend­szert és helyébe az egészséges tö­megsportot állítottuk. A sport vezető szerveibe tömegével kerültek be a munkáskáderek úgy a fővárosban, mint a vidéki városokban és a falvakban is Új levegő, új szellem honosult meg és a kollektivitás szelleme vo­­nult be sportéletünk minden terüle­­tére. Itt,ott még felbukkant a megvert ellenség, gátolni próbálta népi spor­tunk kibontakozását. A jelesebb sportolókra vetette hálóját, de ezen a területen is kudarc érte, mert egy két megtévedt sportemberen kí­vül senki sem volt­ hajlandó hűtlen lenni demokráciánkhoz. A félreveze­­tett és m­egtévedt sportolókhoz már semmi közünk A mi sportolóink itt élnek közöttünk. Néphadseregünk­ben, műhelyeinkben, gyárainkban, üzemeinkben, rendőrségünknél telje­sítnek szolgálatot és mutatnak jó példát. "­ Totó-eredmények 1. (törölve): 1. L 2, 2, 2, 2, 2 1,1: 1. 2. Totó­ eredmények A nyeremények egyes osztályon­­ként a következők: I. csoport: 1­ ta­lálattal 120 drb nyereményösszegen­­ként 34 ° Ft. II. csoport: 11 találat­tal 1613 drb nyereményösszeg egyen­ként 25­50 forint. III. csoport: 1­ találattal 8034 drb, nyereményösszeg egyenként 7 forint. Falvainkban se szüneteljen a sportmunka A szabadtéri sporttevékenység min­den községben szünetel. A labdaru­gók téli pihenőt tartanak. Ezt a lát­szólagos pihenőt nem szabad tétlen­séggel tölteni, hanem arra kell fel­­l­használni, hogy­­ komoly szervezési­­ munkát végezzenek s ahol gyengén­­ működött a­ vezetőség, ott sürgősen mozgékony sportszerető és falut sze­­­­rető vezetőket válasszanak. A moz­­gékonyságban járjanak elő maguk a sportolók. Ahol nincs klubhelyiség, gondoskodni kell arról, hogy legyen. A labdarúgók végezzenek minden héten az edzési napokon tornagya­korlatokat a legjobb játékos vagy a felkért tanító vezetése mellett Olvas­­sanak sport szakirodalmat. A falu kulturális felemelkedése sport nélkül elképzelhetetlen. Spor­­tolóink rendezzenek asztalitenisz ver­senyeket, birkózó és ökölvívó edző­­­se­ket. Sajtónk segítségével nőtt igazi tö­megsporttá az MHIí testnevelési rendszerünk, a minden sport alap­ját képező testnevelési rendszer. Ná­lunk a­ sport állami feladattá nőtt: hazafias, a béke védelmének, a főbb­ermelés feladatává, amelynek előbbrevitelén minden tisztességes dolgozónak buzgón kell munkálkod­­nia. Meleg Gyula, Földeák Székkutason megalakult a falusi sportkör A közelmúlt napokban alakult meg Székkutason a falusi sportkör, mely­nek vezetősége lényegében az utolsó negyedévben eredményesen műkö­dött vezetőség tagjaiból tevődik ös­­sze. Sportköri elnök: Derera Miklós, a Gyapottermelési Kutató Intézet ve­­zet­ője helyettese: Kapocs­ József, a területi pártbizottság titkára, sport­köri titkár: Szederkényi Henrik, az intézet tudományos kutatója, szerve­ző: Kenéz Viktória, a Gyógynövény szárító telep dolgozója, agit-prop. felelős: Presztóczky Gyula, a Gépál­lomás dolgozója, gazdaságfelelős: Tóth Lajos, a Földművesszövetkezet dolgozója, pénztáros: Bar­ha Zoltán, a Gyapotter­melési K. Intézet könyve­lője, a pénztári felülvizsgáló bizott­ság tasrjai: Kotró "Hitszeg" Kálm­á­n, Tótkomlós­ Jolán, Gulyás Ilona (Pe­­tőfi tszes dolgozó) is Mohos József lettek A sportkör vezetésében te­hát Kutas minden szocialista szek­tora képviseletet kapott. A veze­tségválasztó taggyűlés el­határozta, hogy továbbra is „Szék­­kutasi Gyapot Sportkör" néven sze­­repelteti a szélesebb alapokra he­lyezett falusi sportkört. Szederkényi Henrik S­PORT Sportéletünk új arculata CSÜTÖRTÖK, 1952. JANUÁR 3. Gondoskodjunk sportolóink minősítéséről Sportegyesüt­eteink, sportköreink legfontosabb feladata most a spor­tolók minősíttetése. A minősítés biz­tosítja a gyengeségük, hiányosságok feltárását, elősegíti a helyes kiérté­kelést és a műnn­a fokozottan terv­szerűvé tételét A megyei TSB ismé­telten figyelmezteti a sportköröket, hogy az 1950—51-ik évben elért ered­mények alapján a minősítést sürgő­sen kezdjék meg. Nagy hiányosság, hogy a sportvezetőknek egy része még ma sem ismeri a minősítés szabá­lyait A sportkörök, de maguk a szakosztályok, továbbá az edzők sem végeznek olyan felvilágosító munkát, amilyenre szükség volna. Sportköreink fordítsanak nagyobb figyelmet a minősítésre és gyorsabb ütemben végezzék az ezzel járó mun­­kát. Arra kell törekedni, hogy azok a sportolók, akik már a minősítésre alkalmas eredményt elérték, a mi­­nősítési könyvecskét megkapják. Az a versenyző, aki a minősítési szintet elérte ugyan, de december 31-ig nem tette le az MHK próbát, 1952-ik évben csak minősítő verse­­nyen vehet részt. A Szegedi Postás atlétikai élete A Szegedi Postás egyik legjobban megszervezett sportegyesület. Munka­köre kiterjed az atlétikára is. A fia­­tal atlétikai szakosztály tagjai közül a felnőtt férfi 3000 méteres futás­ban Balogh 9:59.2 - es megyei csú­csot ért el. Gránátba­jnok Csanádi 72,39 m.es — ez is megyei csúcsered­mény. Felnőtt női súlyd­obásban baji­nok Szűcs Ilona 10.09 méterrel. Disz­koszbajnok Szűcs Ilona 33.62­ m.el. Férfi ifi 100 méteres futóbajnok Pignitzky József 11.8 mp.el. A 2000 méteres futásban bajnok Lengyel 6.03 p.vel (megyei csúcs). Az 1500 méteres futóbajnok Lengyel. Női ifi távolugróbajnok Almás Zsuzsa 4.93 m. magasugró bajnok Almás Zs. 135 cm. 100 méteres bajnok Dér Éva 13.5 mp. Svéd váltóiban Lengyel, Szinok, Pignitzky, Kesztelyi 2.04.3 (országos ifi csúcs). A rádió műsora CSÜTÖRTÖK, 1952. JANUÁR 3. KOSSUTH-RÁDIÓ 5 Reggeli muzsika. 5.30 Hírek. 6 Falurádió. 6.45 Hírek. 7 45 Lapszem­le. 3.30 Hanglemezek. 11.30 Előadás. 11.50 Mendalsst­­mn.zene. 12 Hírek 13 óra 30 Román népdalok. 13.15 Szó­­rakozt­ató zene 14.15 Gyermekszín­­ház. 14.50 Előadás, 15.30 Népek da­lai, 16.15 Rádió Politikai Kör. 16.50 Tömegdalok. 17 Rendelet-ismertetés, 17.10 Néphadsereg híradója­, 17.30 Jutalomműsor. 18 Ifjúság hangja, 18 óra 20 Tánczene. 10 Egy falu , egy­i nóta, 21.10 Huszti kaland (operaköz­­i vetítés), 22 Hírek, 23.10 Népzene. PETŐFLRADIO 6 Keringők, 6.35 Filmzene, 7 Hang­­lemezek, 7.35 Szimfonikus zene, 8.30 Előadás, 8.40 Operettzene, 9.20 Orosz nyelvlecke, TO Hírek. 10.50 Népi zen­­­­­nekar. 15 Zenei újság, 15.30 Ének . 15.50 Gyermekműsor, 16.10 Hangle­­­­mez. 16.40 Elbeszélés. 17 Hanglemez . 17.30 Hírek. 17.40 Előadás. 17.55 Rol­mán kamarazene. 18.40 Szív küldi. 19 Riport, 19.15 Sportnegyedóra, 19 óra 30 Tánczena, 21.30 Rádiójáték. 22.10 Művészlemezek. VIHARSAROK a Magyar Dolgozók Pártja cson­grád megyei napilapja Felelős szerkesztő és kiadó: JEGYINAK JÁNOS Szerkesztőség: Telefon: 305. és 315. Kiadóhivatal: Telefon: 271. Hódmezővásárhely, Sztálin­ u. 22. Délmagyarország Nyomda. Szeged Felelős vezető: Priskin Sándorí

Next