Viharsarok, 1952. január-április (8. évfolyam, 1-100. szám)
1952-02-15 / 38. szám
4 A makói József Attila tsz legutóbbi taggyűlésen 17 egyéni termelő jelentkezett felvételre A makói „József Attila" termelőszövetkezet legutóbbi taggyűlése nagy érdeklődés mellett folyt le. A gyűlésen első tárgysorozati pontként az újonnan jelentkező tagok felvétele szerepelt. Ez alkalommal tizenheten kérték felvételüket a szövetkezetbe. Elmondották mindannyian, hogy azért akarnak belépni szövetkezetünkbe, mert látják, hogy a termelőszövetkezet tagjainak nincsen kenyérgondjuk, és több a ruhájuk is, mint a kívülállóknak. Azonkívül látják, hogy a tsz tagjai békés egyetértésben élnek és segítik egymást. A tagfelvétel után a vezetőség ismertette a közgyűléssel az 1952. évi termelési tervet amelyet a tagság nagyobb vita után elfogadott. Utána megkezdődött a brigádok szervezése. Szekeres Mihály a makói „József Attila" termelőszövetkezet tagja. Fővárosi művészek vendég szerepénével műsoros estet tartanak Hódmezővásárhelyen és Makón a gépállomások és termelőszövetkezetek A csongrád megyei gépállomások és termelőszövetkezeti csoportok február 23-án Hódmezővásárhelyen a Béke Szálló nagytermében és február 24-én Makón a József Attila kultúrházban tartják meg első műsoros estjüket két órai kezdetrel. A megye gépállomásainak kultúrgárdái közül a székkutasi, a nagykirályhegyesi és a makói gépállomás kultúrgárdái szerepelnek. Fellépnek a műsoros esten Bulla Lima, Reményi Sándor, a Magyar Néphadsereg Színházának tagjai, Török Erzsi, a rádió előadóművésznője, Kálmán Etelka, Sallai Zoltán az Állami Operaház szólótáncosa, zongorán játszik Vulka János az Operaház tagja, Konferá Fejér elméke, a Fővárosi Vígszínház igazgatója. A gépállomások és termelőszövetkezetek dolgozói kedvezményt kapnak az előadásra. Jegyek a gépállomások és termelőszövetkezetek kultúrfelelőseinél kaphatók. Gyengébbeket segítő brigád alakult üzemünkben Először is arról kell írnom, hogy a munkaverseny a Hódmezővásárhelyi Harisnyagyárban szép eredményeket hozott. A harisnyavonaton egy patronáló brigád alakult, Dóra Mihály MEO-vezetővel az élen, melynek tagjai a legjobb harisnyakötők. Szép eredményt értek el az árképzősöknél, akik azóta 3—4 deci harisnyával többet kötöttek azóta (decinek nevezik a harisnya tizes csomagolását). Pólyák István harisnyakötő átlagszázaléka felül van már a 200 százalékon és 2000 forintnál többet keres. A sapkaosztályon Zsoldos Sándorné 180, Szokol Julia 170 és Nagyistók Balázsit 130 százalékra teljesíti napi tervét. A ketizőknél Vida 107.Séfné, Hegyi Endréné, Borsodi Mihály szintén 125 százalékot termel, így készülünk március 9-re, Rákosi elvtársunk születésnapjára. özv. Maczelka Ferencné. mezőgazdasági TANÁCSADÓ Télen is jártassuk a teheneket Nálunk eddig az volt a szokás igen sok helyen, hogy a teheneket ősszel bekötötték az istállóba és nem is engedték ki tavaszig Ennek a tartási módnak igen sok hátránya van. Káros hatással van a mozgatás hiánya a teheneik ivar életére is, de csökkenti a tehemnek termelőképességét is. Ha tehát a teheneiket rendszeresen mozgatjuk, jártatjuk, akkor sokkal edzettebbek, jobb étvágyúak és nagyobb termelőképességűek lesznek. Ha ősszel nem kezdtük meg a jártatást, akkor óvatosan térjünk rá a tél folyamán. Az első időben olyan napot válasszunk, amikor az idő száraz, a talaj nem csúszós. Ügyelni kell az istálló hőmérsékletére is. Legjobb, ha 12—14 C fok az istálló hőmérséklete. Csökkenteni kell az istálló páratartalmát is, megfelelő szellőztetéssel, mert a pára lecsapódik az állatok szőrére, átnedvesíti azt és könnyen meghűlést okozhat. A jártatásnál a teheneket állandó mozgásra kell ösztökélni, hogy a kinntartózkodás ideje alatt ne álljanak meg- Ha sáros az idő, jártatás után fordított fogassal, vagy simítóval a jártatóhelyet egyengessük el, az állatok körmét és körömközét tompa fakéssel alaposan tisztítsuk meg. A jártatás megkezdése után mindig tartsuk be a jártatás időpontját, mert a tehenek ezt megszokják és a megszokott időben már várják. Természetesen hideg, esős, szeles hóförgeteges időben ne engedjük ki az állatokat. Az első kieresztéskor 5—10 percet legyenek kint az állatok, majd ezt az időt 5—6 perccel fokozatosan emelve szoktassuk őket hozzá legalább napi 1—másfél órai kinntartózkodásihoz. Védjük meg a s Különösen a tégla, beton silókat V • T megvédenünk a fagyás ellenii ielö Szövetkezeteinknek igen fontos feladata, hogy idejében felkészüljenek a fagyás elleni védekezésre, a silók épségben tartására. A földibe épített tégla és betonfilókat minden különösebb költség nélkül kevés anyaggal és munkával meg tudjuk védeni a fagy veszélyeiben. Ha a silóból kiürítettük a takarmányt, a falra felragadt takarmányt gondosan takarítsuk le, azután vastagabb rudakat, vagy vékony gerendákat tegyünk a silón keresztül és ezt tetőszerüen, jó vastagon ,szalmával rakjuk be. Az sót a fogyástól ilyen módon befedett és bezárt siló fala nem fagy meg. Ezt a tetőt nyáron is fennhagyhatjuk, mert akkor a nyár vakolatbontó melegétől véd. A toronysiló megvédése úgy történik, hogy egy nyaláb nedves szalmát gyújtunk meg benne, majd az ajtaját bezárjuk. Ha 2—3 hetenként ezt megismételjük, a keletkezett meleg és füst megóvja a fagyástés. A felépített silóinkban igen sok anyagot és munkát fektettünk be és ezek komoly értéket jelentenek népgazdaságunk számára, minden dolgozónak érdeke tehát, hogy épségben megőrizze. a Párthírek Felhívjuk a pártbizottságaink figyelmét, hogy a felsőfokú politikai gazdaságtant tanuló elvtársak konferenciáját Vásárhelyen, Szegeden és Makón a szokott helyen nem vasárnap, hanem Szombaton, február 16-án délután 2 órakor tartjuk meg. Pártbizottságaink értesítsék a felsőfokú politikai gazdaságtan szakos elvtársakat erről és biztosítsák, hogy a konferenciákon teljes létszámban részt vegyenek. Mii agit.prop. osztály Megalakult Szentesen a városi tanács takarékossági bizottsága A takarékossági mozgalom fokozására Szentesen a városi pártbizottság, tanács, helyi üzemek és intézmények, tömegszervezetek és a takarékpénztár küldötteinek részvételével takarékossági bizottság alakult. A bizottság tagjai fontos feladatukul tűzték ki a forinttakarékosság fokozását, de a takarékossági bizottság kiterjeszti működését a takarékosság minden vonalára. Van sertése , vagy nincs sertése? Még mindig vannak olyanok, akik a hatóság félrevezetésével igyekeznek kibújni törvényerejű rendelet által előírt beadási kötelezettségük alól. Ezzel próbálkozott Török Antal magyartési lakos is, aki a tanács többszöri felszólítására nem tett eleget 308 kiló sertésbeadási kötelezettségének azzal az indokkal, hogy ,,nincs sertése". A helyszíni elszámoltató bizottság azonban hét bízott sertést talált nála, amelyek összesen 1200 kilót nyomtak. Az esetet súlyosbítja, hogy Török Antalnál két tehenet is találtak, amelyet eltitkolt a bejelentés elől. A helyi tanács Török ellen megtette a megfelelő intézkedést. FEBRUÁR 18—24 KÖZÖTT MAGYAR FILMHÉT LESZ A SZOVJETUNIÓBAN A Szovjetunió nlmügyi minisztériuma február 18—24 között magyar filmhetet rendez Moszkvában, Leningrádban és a szövetségi köztársaságok fővárosaiban. A filmhetet a „Gyarmat a föld alatt” című magyar játékfilm nyitja meg. A filmszínházakban, kultúrpalotákban és klubokban kiállítások nyílnak meg, amelyek a Magyar Népköztársaság művészeti és kulturális eredményeit mutatják be. SZENTES SZENTESI Alsóréti MNDSZ szerveit« f. hó t1-ín, pénteken este 7 -n kezdettel vezetőségválasztó tagyűlést tart, melyre, a tagságot szerettei hívja és várja a Vezetőség. I MAKÓ IZONNAL elfoglalható ház és szőlőid eladó. Értekezni a tulajdonossal bruár 20 ig Makó, Nyul u. 15. vasárhelyi ALÓSZOBA bútor 500 kilós mázsa adó Hmvásárhely. Visszhang u. 8. ÉG lehet szerződni a vásárhelyi ngazdaságnál vagy Rárósi-utca 36. ,ám alatt kertészeti vagy gazdasámunkára 16 évtől kezdve nőknek,fiaknak. Fejadag biztosítva tesz. Ingatlanforg. Váll. közlése: BAK Ferenc u. 19. számú háznak te eladó Keresek megvételre 2—3 Vd földet Ért. Kistórés u. 26. 480 EGHIVÖ. A Székkutas Födművesövetkezet február 17-én délelőtt 9 ■ai kezdetel tartja évi közgyűlését, elrre a Székkutasi Födművesszeszkezet tagságát meghívja az Igaz Vöság. 450 50—160 KILÓS hízót keresünk megyeire. Hmvásárhely, I. Gyulai u. 37. 2-es BILGERI csizma eladó. Cím aásárhelyi kiadóban, _ ELVESZETT Marvin karóra. Megtaláló látásból ismeretes Kérjük, adja be a rendőrségre vagy tí vásárhelyt kis adóba. Tulajdonostól magas jutalmat, kap. 485 EBÉDLŐKREDENC. fekete zománcos, olcs 'ó eladó. Hmnvásárhely. Vorosilov: u 46. 486 Ingatlanforg. Vállalat közlése; NAGY Sándor u. 17 . számú ház Vásárhelyen megosztva is eladó. 488. LAKÁSFELOSZLATÁS! ötmázsás mérleg, bicikli, varrógép. Doxal-óra, mór, zsoló, kályha, takaréktűzhely, Yorkshire-süldők eladók. Hmnvásárhely, I Sárkány-u. 8. 489 KÉT havasüsző eladó Hmnvásárhelyen, Királyszék-u. 60. 491 GYERMEKSZERETŐ nő nagy gyakorlattal csecsemőket, kis gyermekeket vállal gondozásra. Cím ..Gyermekszere ö" jeligén a vásárhelyi kiadóhivatalban. 492 A MAKÓI Földművesszövetkezet értesíti a tagságot, hogy folyó hó 17-én, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel a DÉFOSZ helyiségében közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozat pontjai: Az évi beszámoló. A mérleg ismertetése. Hozzászólások 1 Válaszadások- Új vezetőség választása és kb. 2000 forint értékű áru kisorsolása. Minden szövetkezeti tagnak, aki a közgyűlésen megjelenik, eshetőségre van a nyerésre. Ettől túlmenően minden tagot hív és vár a vezetőség, 493 ■ Újabb kedvezményt nyújt a Sportfogadási Osztály a fogadóknaik. Igen sok olyan értesítés érkezett a Sportfogadási Osztályhoz, hogy vidékem egyes helyiségekben nem lehet totonszelvényt kapni. Ezt a hiányosságot küszöböli ki most a bevezetésre kerülő Totó-bérlet Március havi totálbérlet máris váltható. Aki február hó 23-ig a Sportfogadási Osztály 990.120 számú csekkszámlájára (bianco) postai befizetésilap igénybevételével 16 forint 50 filért befizet, annak a befizetési lapom feltüntetett címre márciusban mind az öt fogadási hétre egy-egy tipp szidvóniát küld a Sportfogadási Osztály. A befizetési lap hátlapjára ez írandó: „Totóbérlet". Emlékem az első vásárhelyi filmelőadásról A napokban önkéntelenül eszembe jutott egy gyermekkori emlékem. Ekkor még újság nem igen járt a szegény dolgozókhoz és csak a dobszóból tudtuk meg, hogy Vásárhelyre mozi érkezik. Tíz éves lehettem, azt sem tudtam, hogy mi a mozi, de még a dobos se tudta, alá Icihirdette, hogy jön. El is mentünk megnézni este 6 órakor a Korona-vendéglőben, ahol akkor látott a közönség először villanyt, meg mozit. A villany kigyúlt, aztán míg a film pergett eloltották, majd újra kigyúlt. Nagy sugdosásra lettünk figyelmesek. Azt mondta valaki: „Menjünk szépen haza, míg meg nem vakulunk. Láthatják ezt a nagy fényességet, ez nem más mint szemfényvesztés...“ Bizony mi felkerekedtünk és ki is ürült a terem és a félrevezetett babonás népet hiába hívta a vendéglős vissza. Nem mentünk, mert elmaradottak, babonásak voltunk. Ma már az elmaradottság a múlté. Szerte az országban egyre több községben gyullad ki a fény, mozik nyílnak ott, ahol azelőtt az elnyomás és a tudatlanság uralkodott. Nagy gyárvárosok épülnek, hatalmas alkotások és a jövőbe nézve látjuk országunk fejlődését, a szocializmus győzelmét, népünk boldogságát. Most a Szovjet Film Ünnepe alkalmából a leggyönyörűbb szovjet filmalkotásokat tekinthetjük meg, amelyek tanítanak, nevelnek, szórakoztatnak mindannyiónkat. Csomós Zoltámné HÍREK A MEGYEI PÁRTOKTATÁS HÁZA ELŐADÁSAI Hódmezővásárhelyen ma délután 6 órakor a Megyei Pártoktatás Házában időszerű nemzetközi kérdésekről tart konzultációt Nemes László elvtárs, a Központi Előadó Iroda tagja pártállami- és tömegszervezeti funkcionáriusoknak, a kádertanfolyamok propagandistáinak és hallgatóinak és pártnapi előadóknak. FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORA a Szovjet Film ünnepe alkalmából Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Aranycsillag lovagja. Díszelőadás 7 óraikor, ötéves terv-mozi: Szempillád zizzenése és Aladdin és a csodalámpa. I Mesefilmek. Fél 6, fél 8. Szentes: József Attila-mozi: Aranycsillag lovagja. Díszelőadás 7-kor. I Szabadság mozi: Szempillád zizzenése és Aladdin és a csodalámpa. I Mesefilmek. 6 és 8. Makó: Vörös Csillag-mozi: Aranycsillag lovagja. Díszelőadás: 7-kor. I Szabadság-mozi: Lenin 1918-ban. Fél 6, fél 8. Csongrád: Szabadság-mozi: Békés napok. Díszelőadás: Fél 7-kor. SZÍNHÁZ Ma este fél 8 órai kezdettel játsza a Szegedi Állami Nemzeti Színház Makón a Havasi kürt című nagysikerű operettet. VÁSÁRHELYI LEVELEZŐINK FIGYELMÉBE! Értesítjük azokat a levelező elvtársakat, akik részt vesznek a szerkesztőségünkben indított levelező tanfolyamon, hogy a következő előadást — tekintettel az MSZBH-t megnyitó ünnepi előadásra — február 16, szombat helyett február 20-án, szerda este 7 órakor tartjuk meg. Levelezőink szombaton vegyenek részt a Magyar- Szovjet Barátság Hónapja megyei megnyitó ünnepségén. S PÉNTEK, 1952. FEBRUÁR Ä. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás péntek estig: Többfelé újabb havazás, havaseső. Mérsékelt, majd élénkebb szél, a hőmérséklet kissé emelkedik. Napi középhőmérséklet az ország egész területén négy Celsius fok alatt lesz. 1951-BEN JELENTŐS fejlődésen ment keresztül a kisipari szövetkezeti mozgalom Budapesten. Egy év alatt 118 új szövetkezet létesült. 1952 első negyedében a fővárosban több mint kétszáz szövetkezeti fiók nyílik meg. EZER békeharcos tüntetett Düsseldorf főútvonalain, követelve az Adenauer-kormány lemondását és a remilitarizálás megszüntetését. A város lakossága nyilán a tüntetők mellé állt. A rendőrség terrorista csoportjai kénytelenek voltak eloldalogni a tüntetés színhelyéről. A SZOVJET tudósok a mezőgazdasági újítókkal együttműködve 82 új gyapotfajtát kísérleteztek ki a múlt évben. Ezek közül 17 koraérő, bőtermésű fajtát már át is adták a szovjet kolhozoknak és szovhozoknak. A VÖRÖSKERESZT jelentései szerint a Pó-vögyi árvíz következtében 273 ember meghalt és több mint 223 ezer fedél nélkül maradt Az árvíz okozta károkat 175 milliárd lírára becsülik. A GYAKORLATTAL BÍRÓ HARISNYA GÉPI VARRÓKAT azonnali belépéssel felvesz a vásárhelyi Kötöttárugyár. x ÉRTESÍTJÜK Makó, Rákosi Földművesszövetkezet tagságát, hogy február 17-én délután 2 órakor a Rákosi-iskolában tartjuk évi közgyűlésünket, melyre a tagságot meghívjuk* x MEGHÍVÓ. Folyó hó 16-án, szombaton este 7 órai kezdettel a DÉFOSZ helyiségében a makói Köztársaság« tszcs DISZ szervezete műsoros estet, rendez bállal egybekötve, reggel 4 óráig, melyre mindenkit meghívunk és várunk A napokban alakult meg Hódmezővásárhelyen a Pénzügyőri Sportegyesület, melyhez hozzátartoznak a megye összes pénzügyőrségei. Az alakuló ülésen Balázs Károly elvtárs ismertette a sport jelentőségét, majd beszélt tíz MHK ról, mint minden sporttevékenység alapjáról. Az új sportegyesület elnöke Lakatos Imre felügyelő elvtárs, politikai felelős lett; titkár Sóskúti Márton; gazdasági felelős Szegedi Sándor; megyei sportfelelős Balázs Károly. A PSE megalakította a szakosztályait is. Eszerint labdarugó, röplab-Véget ért a hódmezővásárhelyi középiskolások asztalitenisz bajnoksága . A hódmezővásárhelyi középiskolai tanulók részére rendezett asztalitenisz bajnokság küzdelmei véget értek. A mérkőzéseken sok szép öszda, asztalitenisz lövész, atlétika, sakk- és tekeszakosztály működik majd. Az egyesület felé az összekötők a következők: Kovács Béla Szeged, Pálinkás Zoltán Szegedi Vámhivatali, Takács István Mórahalom, Zsótér István Dorozsma, Szedlacsek Lajos Kistelek, Bozsidár János Csongrád, László Gyula Makó, Sédley László megyei parancsnok ígéretet tett arra hogy az új sportegyesületet mindenben támogatja, hogy a pénzügyőri sportolók is még jobban bekapcsolódhassanak a testedzésbe. szecsapásnak lehettünk szemtanúi. A versenyen 32 induló vett részt és a legjobbak között a következő sorrend alakult ki: Fiúk 1. Varga (Közg. gimn.); 2. Jónás (Közg. gimn.); 3. Vörös (Ált. gimn.); 4. Szöllösi (Ált. gimn.). Lányok: 1. Szikszai (Közg. gimn.); 2. Kovács (Ált. gimn.); 3. Bene (Tanítóképző); 4. Borsitzky (Ált. gimn.) A versenyen jól szerepelteknek az értékes díjakat Szeberényi Lajos, az Asztalitenisz Szövetség elnöke osztotta ki. Vasárnap bonyolítják le Magyarország 1952. évi téli motoros terepbajnoksága döntőit:a Piskunov, kiváló szovjet gyorskorcsolyázó tízezer méteres távon 17: 39.4 perces kitűnő időt ért el. A Budapesti Vörös Meteor kosarasai Hódmezővásárhelyen A Hódmezővásárhelyi Dózsa meghívására a Budapesti Vörös Meteor férfi és női kosarasai barátságos mérkőzésre jönnek le és mérik össze erejüket a Dózsa kosarasaival. A Magyar-Szovjet Barátsági Hónap keretében megrendezésre kerülő mérkőzések iránt nagy az érdeklődés. A verseny az Alt. gimnázium tornatermében lesz és fél 3 órakor kezdődik. Edző és oktató tanfolyam indul Csongrádon A Csongrádi Járás Testnevelési és Sport Bizottság március 1-én röplabda, kézilabda, kosárlabda, torna és társadalmi edző és oktató tanfolyamot indít. Felhívtuk az összes sportköröket, hogy a tanfolyamokra minél nagyobb számú jelentkezőt toborozzanak. Jelentkezési határidő február 28, déli 12 óra a Csongrádi Testnevelési és Sport Bizottság helyiségében. Iskola utca 2. szám. Csongrádi JTSB elnök MSzBH KUPAMÉRKŐZÉSEK Vasárnap lesz Makó válogatott— Hódmezővásárhely válogatott labdarugó mérkőzés A Magyar-Szovjet Barátsági Hónap keretében tartják meg a két város válogatottjai közötti Kupa-mérkőzést. Az előjelek azt bizonyítják, hogy a makói csapat egységesebben és jobban felkészülve veszi fel a küzdelmet. A mérkőzés délután fél 3 órakor kezdődik a Szabadság téri pályán. Szentes—Csongrád válogatott mérkőzős Csongrádon Vasárnap délután 2 órát kezdettel lesz a két város válogatott labdarúgóinak mérkőzése a Magyar-Szovjet Barátsági Hónap keretében. A Csongrád város csapata 10-én edzőmérkőzést tartott a csongrádi Honvédokkal és 1:0-ra győzött- A mérkőzést ünnepélyes keretek között tartják meg. Befejeződött a Vörös Lobogó Sz. Kender házi tekebajnoksága A bajnokságon 33 résztvevő indult és meglepetésnek számít Kása és Fehér jó szereplése. A VL területi versenyén a következő 6—6 játékos képviseli majd a Szegedi Kendert: 1. Molnár, 2. Herczegh, 3. Szabó, 4. Kása, 5. Fehér, 6. Putin illetve Kalmárné, 2. Herczeghné, 3. Horváthné, 4. Molnárné, 5. Baloghné, 6. Boros Mária. A Szegedi Honvéd II. a megyei bajnokságban szerepel A felsőbb sporthatóságok úgy döntöttek, hogy a Szegedi Honvéd tartalékcsapata a megyei osztályban szerepel majd az 1952. évi bajnokság küzdelmei során. A Honvéd tartalékcsapat a bajnokság megnyerése esetén sem jut az NB 11.-be. Minden komolyan gondolkozó sportember- igaz örömmel veszi a kitűnő Honvéd II. szereplését a megyei bajnokságban. Jelentős erőt, értékes túdast adhat át a Honvéd II. csapata a megyei osztályban szereplő csapatok számára. PORT Megalakult a Pénzügyőri Sport Egyesület Hódmezővásárhelyen SPORTHÍREK VIHARSAROK a Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Felelős szerkesztő és kiadó: JEGVINAK JÁNOS Szerkesztőség: Telefon: 303 és SIS, Kiadóhivatal: Telefon: 271. Hódmezővásárhely, Sztálin u. 32. Délmagyarország Nyomda Szeged Felelős vezető: PrisUn Sándor