Viharsarok, 1954. május-augusztus (10. évfolyam, 103-205. szám)

1954-05-01 / 103. szám

k SZLÁG PROLETÁRJA EGYESÜLJETEK ! X. ÉVE. 103. SZÁM WVWVVWVVVVVVVWvvvv\w*vvvvv\awvvvw'avvvwv\vv\vvvvw^^ AVAWWW^ MÁJUS EGY HAJNALÁN A Jövő munkás-nemzedéknek forró köszöntéssel küldöm Makóra. Tarka illatban fürdik a hajnal, szél fütyörész a fák sudarán, zörren a fűzfák friss, üde zöldje, — siklik a csónak lenn a Tiszán. Nézem a dallal ébredő tájat, s gondolatimnak fény­fonala, röppen a rónánk mély ölelésén, s hegyeken száguld messze, tova, Hajnali pír, ód öntsed a fényed, — üdv neked újra szép kikelet. — Friss, üde szárnyon szálljon az ének, forrjon a vér, és gyújtson a tett, Szálljon a vers hát szerte a földön, zsenge varázsát hintse ma szét, s májusoknak új tüze lobban, szivek ezernyi csillaga ég. Kürtök a hajnal langy pihegését csókba dobálják. — Hangos a jég! — Szerte a földön ébred az ember, feldübörög az emberiség! Dongnék a léptek dal ütemére, szívben a vérünk forrva kering. S májusi zsongás telt kosarában béke gyümölcse boldogan int. Varsányi Péter Májusi reggel Víg zeneszóra ébred a róna, hajnali pírban fürdik a táj, virradat óta árad a nóta, ünneplőt ölt a méla lapály, Talpon a téesz apraja, nagyja, mintha csak méh­had rajzana ott, zászlók selymét szellő lobogtatja, — színük megcsalhatná a napot. — Tarka ruhába bújtak a bokrok, tűzpiros őv a fák derekán, úttörő lányok orgona­csokrot kötnek a május ágra, vidám dallal közéig a kis falu népe, futnak elől pajkos gyerekek, ünnepre gyűlnek, épp ma egy éve avatták a szövetkezetet. Táncoló párok mind tüzesebben járják a csárdást, bővül a kör, tiszta öröm lángol a szívekben, nincs akit bánat réme gyötör, Szél a mezők tavasz-szagát hozza, hullámzón ring a messzi határ, nézik apák boldog-bizakodva: „— Szép a vetés, lesz bő aratás!“ s:: Éve csupán, hogy bátran a fényre léptek, nehéz volt néha, de szép .:: S győzelmekkel teli boldog sok évre zálog a MÁJUS ELSEJE név, PETROVÁCZ ISTVÁN AWVWVWW * „A genfi értekezleten sikerül kompromisszumos megoldást találni" Eisenhower amerikai elnök nyilatkozata Eisenhower amerikai elnök csü­törtökön — szokásos sajtóértekez­letén — válaszolt az Egyesült Ál­lamok indokínai politikájával kap­csolatos kérdésekre. Eisenhower nyilatkozatán bizonyos mértékben lemérhető volt az a hatás, amelyet az tett az amerikai politikára, hogy Nyugat-Európában — még kor­mánykörökben is — elutasításra talált az indokínai beavatkozás amerikai terve. Eisenhower kijelentette:­­reméli, hogy a genfi értekez­leten sikerül kompromisszu­mos megoldást találni, amely ha nem­ is lesz teljesen kielé­gítő az Egyesült Államok szá­mára, legalább is elfogadható , lesz». Az újságírók feltették a kérdést, mire célzott az elnök, amikor egy nemrég tartott beszédében azt mondotta, hogy «az Egyesült Államok modus vivendit akar Indokínában». Eisenhower azt válaszolta, hogy «a középutat keresi két szélsőség kö­zött ...» «A világ mai helyzetében —’ mondotta — nem remélhe­tünk teljesen kielégítő meg­egyezést a kommunistákkal. A legtöbb, amit elérhetünk, hogy valamilyen gyakorlati lehetősé­get találjunk arra, hogy meg­férjünk egymással­. Azt, hogy lehetséges-e ez vagy sem — úgymond — nem tudja... Eisenhowertól megkérdezték a sajtóértekezleten, milyen valószí­nűsége van annak, hogy az Egye­sült Államok belebonyolódik az in­dokínai háborúba, különös tekin­tettel annak lehetőségére, hogy harcoló amerikai katonaságot kül­denek Indokínába. Az elnök kijelentette: «a kongresszus nem adott fel­hatalmazást az Egyesült Álla­mok kormányának arra, hogy az indokínai háborúban a pénz és felszerelés rendelkezésre­­bocsátásán túl menjen» — és hangoztatta, hogy a beavat­kozás — «csak alkotmányos sza­bályok tiszteletben tartásával, tehát a kongresszus jóváhagyásával kö­vetkezhet be», t Az Országgyűlési Könyvtár adományából törölve ■ ' AZ M DP c: S­O­N­G FI Á­D M­E­GY E 1 ÁRA 50 FILLÉR Éljen május elseje, a proletárnemzetköziség harcos ünnepe, a békéért küzdő népek hatalmas seregszemléje! P­Á­R­T­B­I­Z­O­TT­S­ÁG A PJAK LÁP J A SZOMBAT 1954. MÁJUS 1. A MUNKA ÜNNEPÉN Ismét elérkeztünk az élet, a szerelem, a vi­dámság, a szabadság hó­napja kapujához és büszkén, emelt fővel lép­jük át küszöbét. A szá­zadforduló óta egész se­reg poéta mondott már sok szépet a virágos má­jusokról, az ünneplőbe öltözött természetről, az úri kastélyok pompás or­gonaligeteiről és a csör­gő-csobogó patakocskák­ról. De hallgattak a mú­zsák a leg­fontosabbról, a természet uráról és ala­kítójáról: a dolgozó em­berről. Csak a költők legnagyobbjai látták és értették meg, hogy a nép öntudata, szabadságvágya is a piros májusok soro­zatán érlelődött bátor tetterővé; csak a legbát­­rabb fáklyavivők hívták, buzdították a munkást és a parasztot, hogy minden május 1-én az egész vi­lágon vonuljon fel egy hatalmas seregszemlére és mutassa meg elnyomó­inak rettenetes erejét. És 1989 óta mindig má­jus 1-e a legragyogóbb tavaszi ünnepnap. A ne­vezetes párizsi kongres­­­szus óta nem múlt el május elseje, hogy a nemzetközi proletáriátus lábdobbanása ne reszket­­tette volna meg a kapi­talizmus roskatag épü­letét. Sztálin mondotta: a munkások „úgy döntöt­tek, hogy éppen ezen a napon fogják az egész világnak harsányan és nyíltan tudtára adni: a munkások hozzák az em­beriségnek a tavaszt és szabadítják meg a kapi­talizmus bilincseitől, a munkások hivatottak megújítani a világot, a szabadság és a szocializ­mus alapján.“ Valóban. A munkások, a kubikosok, a szegény­parasztok megyénkben is letették május 1-én a szerszámot és hiába szer­vezett ellenük hajtóva­dászatot a megvadult ön­kény, ők mégis kiszök­­döstek az ózontól illatos, madárfüttyös természetbe. A tudásra ébredést, a tiszta levegőt és a nap­fényes szabad jövőt kö­szöntötték azokban a sö­tét években, amikor „csak a gazdag, csak a zsarnok élt föl minden földi jókat...“ Talán ezeken a tiltott május el­sejéken, kint a puha pá­­zsiton rögtönzött majá­lisokon álmodták a köl­tő szavait: „... ha össze­szakad ég és föld, mégis más lesz Magyarország.“ Álmaik nem hazudtak. A dicső szovjet nép legyőzhetetlen katonái el­űzték a népnyomorítókat és azt mondották ne­künk 1915 tavaszán: le­gyen a tiétek ez a gyö­nyörű ország és vigyáz­zatok rá úgy, mint a szemetek fényére. Mun­­kásosztályunk, dolgozó népünk pedig megfo­gadta a felszabadítók jó tanácsát és azt válaszol­ta: tu­dunk élni a sza­badsággal. És azóta már tizedszer ünnepeljük a május 1-ét szabadon, szí­­vünk-lelkünk teljes örö­mével. A párt vezet ben­nünket az egyenes és világos úton, és minden esztendőben teli torokból harsogjuk: ü­dvözlégy al­kotó munka! Ünnepel­jük zakatoló üzemeinket, gazdag szántóföldjein­ket; ünnepeljük iskolá­inkat, ahol gyermekeink oltják tudásszomjukat; ünnepeljük óvodáin­k­a­t, ahol legifjabb nemzedé­künk vidám kacagása cseng, zengedez. Dolgos népünk most ismét kint táncol, szóra­kozik a májusi ég alatt — a leányok hajában vérpiros szegfű, ifjaink ajkán vig nózaszó. Pi­henjük saját munkánk, önön gondunk fáradal­mait. De nagy ünnepünk után megfrissült erővel és újult akarattal mar­koljuk meg a kalapácsot és védelmezzük családun­­kat, szerelmünket, jólé­tünket, tudva, hogy „nincs hatalom, mely megingat.“ N. I. „Köszöntjük nótaszóval május elsejét.. " A MAGYAR TÉS—NAGYTŐKEI I bekötőút mellett élénken zöldülő őszi, meg tavaszi vetések között­i díszük az egykori ezer holdas ku­­t lákrezidencia, amely most a Kali­nin tsz központja. Előtte tágas ud­var, körülötte piroscserepes istál­lók, ólak, raktár, kocsiszín, meg egy hosszú, kécoldalas kukoricagóré. Az épületek a régiek még, de a kovács­műhelyben koppanó kalapács a Ka­linin tsz 69 tagjának új, gondtalan életéhez cseng vidám ütemei. A kultúrteremből idehallik a fiatalok éneke: „Köszöntjük nótaszóval május elsejét. Daloljuk boldogan a munka himnuszát­. Szikora Kálmán, a 67 éves ko­vács hosszú fogójával fiatalosan rántja ki a tűzből a vörösen izzó vasat, amelyről a szélrózsa minden irányába szétrepül az ezernyi pat­togó szikra. A kovács — mintha a fiatalok dalához keresné az ütemet — apró gyors kopogtatással csenge­ti az üllőt és hirtelen rácsap az oda helyezett izzó vasra. Az üllő és kalapács ütemére tovább szár­nyal az ifjúság dala: „ ... Miénk a napsugár, a széles láthatár...“ A KALININ TSZ tagjai a 10. szabad május első napjának méltó megünneplésére készülődtek. Oda­kint reggel óta esik az eső, megön­tözve az elvetett tavasziakat. Azok, akik a szabad ég­ alatti munkáról beszorultak a kultúrterembe, csöp­pet sem szomorkodnak az eső miatt. Miért is szomorkodnának? Hiszen földben van már a kukori­ca is, a kapálás meg nem olyan sürgető még mint amekkora szük­ség van most az esőre. A fiatalok énekelnek, hegedülnek, meg sak­koznak, de az idősebbek is megta­lálják a maguk szórakozását. Be­szélgetnek. Emlékeznek a múltra, a régi május elsejékre, a tiltott munkásünneplésekre. Papp Mihály szeméből csaknem kicsordul a könny, miközben némán, elgondol­kodva nézi a fürge fiatalok népi táncpróbáját. Mennyivel más ez a tánc, mint az volt, amelyikhez — az ő idejében — nagy maflú csend­őrtenyerek csattogása, puskák dör­renése, kardlapok csörtetése, meg a nagyhasú urak trágár szitkozó­­dása szolgáltatta a ,,zenét“. 1941. tavaszára úgy emlékszik, mintha ma történt volna. Felesége néhány cserép piros, meg fehér muskátlit helyezett el kis szobájuk utcára nyíló ablakában. A muskátli egész áprilisban szépen virított, de május elsején különös dolog tör­tént. — Éppen asztalhoz ültünk — meséli Papp Mihály —, hogy elfo­gyasszuk sovány ünnepi ebédünket, amikor az utcáról egy csendőr va­dul megzörgette az ablakot: — Ha nem akarják, hogy betör­jem az üveget, akkor azonnal szed­jék be a cserepeket — ordította. Az idomított kopók, akik a zöld­levelű piros, meg fehér muskátlik­ban a nemzet három színét látták egyesülni, aljasságukat azzal ma­gyarázták, hogy „a nemzet zászla­jának színe szentebb annál, mint, hogy (a csendőr szerint) holmi cső­cselék, véresszájú kommunista bi­torolhatná“. Közben a fiatalok tovább próbál­ják az ünnepi műsort. Sietni kell, mert május elsejéig csak két nap van még hátra és nem szeretnének szégyenben maradni. MENNYIVEL MÁSKÉNT ünne­pelhetnek ezek az emberek, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Ma — a régen szokásos titkolózás helyett —­­nyíltan kitűzhetik a háromszínű és vörös zászlót, és az egyéni dolgo­zókkal karöltve együtt vonulhatnak majd a májusi napsütésben. Este pedig, ugyanitt a kultúrteremben, a nagy család együtt fogyasztja majd a két hízott sertésből főtt, jó­ízű disznópörköltet. Miután az egy­­egy üveg sörrel leöblögették tor­kukat, meghallgatják majd a szó­rakoztató, vidám műsort és regge­lig gyönyörködnek majd a fiatalok táncában. Ez az igazi munkásünnep! így ünnepelnek ma a nagytőkés Kalinin termelőszövetkezetben..­­. Zelei Béla Jó munkával készültek a proletárünnepre a Makói Gépgyárban A Makói Gépgyár kollektívája május 24-ig, a kongresszus meg­nyitásáig, terven felül 20 szalma­­gyű­jtőkocsit gyárt. Ennek a válla­lásnak teljesítése serkentette jó munkára a május 1-re készülő makóiakat. Amint a jelek mutat­ják, be is tartják ígéretüket. Ké­pünk azt a pillanatot örökíti meg, amikor Görbe Imre, az igás úti állami gazdaság egyik traktorosa a május 1-re elkészült „­ lezárul" a készáru-raktárba huzatja be. (Kebmann Béla felvétele. Fény. Szövi t

Next