Viharsarok, 1954. május-augusztus (10. évfolyam, 103-205. szám)

1954-07-09 / 161. szám

4 ZÁPTOJÁSOK Piaci jelentés Kübekházáról A címről ítélve, azt hinné az ember, a kübekházi piacon árul­ják a záptojásokat. De nem árul­ják, hanem történeteket szőnek hozzá, mások bosszantására. A piac ebben a faluban korán kez­dődik, de korán is véget ér. Ha öt órakor érkezik az ember, még korán jött, de fél 6-kor már elkésett a piacról. Rövid félórás találkozó színhelye a főtér. Van­nak, akik azért jönnek ide, hogy eladjanak, mások, hogy vegye­nek, ismét mások pedig azért, hogy pletykát kavarjanak, előre kitervezett, alaposan megfontolt pletykát, helyesebben mondva, rágalmakat szórjanak. A tyúktojásról sok szó esett az utóbbi hetekben Küsbekházán. Irt róla az újság, beszélt róla a rádió. A történet úgy kezdődött, hogy egyesek elhanyagolták a beadás teljesítését. S amikor az elmaradók között említették ne­vüket, gyorsan teljesítették be­adási kötelezettségüket. Akadtak azonban olyanok, akik rossz szemmel nézték ezt a pálfordu­­lást, különösen, akik szándéko­san hátráltatták a begyűjtés tel­jesítését. Így történt, hogy aztán meg­sem nyugodtak. A piac sok mindenre jó. Arra, hogy lebe­széljék az asszonyokat a tojás teljesítéséről, de — mint utóbb kiderült —, arra is jó, hogy meg­rágalmazzák élenjáró, példamu­tató, az állam iránti kötelezett­ségüket becsületesen teljesítő dolgozó parasztokat. Egyszer csak hogy, hogy nem, szárnyra kelt a hír: Balogh Pál­­né záptojással teljesítette be­adási kötelezettségét. Mire Ba­­loghnéhoz is eljutott a hír, már mindenki beszélte. Hiába igye­kezett végére járni, megkeresni a rágalmazót, nem tudta meg­fogni. Az szépen a háttérben ma­radt. Nem jutottak el messzebb, csak addig, hogy a piacon hallot­­ták, a piacon mondták. Így lett a becsületesen teljesítőből rágal­mazott. A múlt heti piacon a ráérők, a pletykakeverők, köztük az állam, a dolgozó nép ellenségei is, új szöveggel kezdték a régi nótát. Most a falu egy másik részére, az újtelepre dobták át hálójukat. Itt is akadtak a­ kiagyalt rága­lomnak szószólói, olyanok, mint Berta Jánosné, Kovács Józsefné, akik fújják a nem maguk által gyártott rágalmakat, s mindig hozzáteszik bölcsen:­­«a piacon mondták, a piacon hallottuk». De hogy kitől, vagy kiktől, arra már «nem emlékeznek». Most itt kezdték ki rágalmaikkal az élen­járókat. Egyesek már addig men­tek, hogy az utcán is kiabáltak különböző megállapításokat, amelyekre aztán később «nem emlékeztek». Könnyű nekik — mondják az élenjárókra, a tojás­beadásban példamutatókra —, hisz záptojást adnak be, így akarják lejáratni rágalmaikkal a példamutató dolgozó paraszto­kat. A helyi pártszervezet már fel­figyelt az aknamunkára, s nép­nevelőivel igyekszik felvilágosí­tani az ellenség által megtévesz­tett dolgozó parasztokat, de mind­emellett igen helyes lenne, ha a tanács és az illetékes állami szervek is határozottan utána néznének és ha szükséges, ér­vényt szerezve a tövényességnek, eltávolítanák ezt a begyűjtési terv teljesítésére tapadó féket is. A makói Úttörő termelőszövetkezet tehenészetében már 17,2 kiló a fejési átlag (Tudósítónktól) A makói járás termelőszövetke­zetei túlnyomórészt befejezték a növényápolást. Ebből a munkából az asszonyok is kivették részüket, különösen a makói Úttörő termelő­­szövetkezetben, ahol a tsz három brigádjának 134 asszony tagja dol­gozik. Most a betakarításkor is egy emberként dolgoznak. A termelőszövetkezetben nincs lemaradás az állattenyésztésben sem. A fejési átlagot a kongres­­­szusi versenyben 7 kilogrammról 9­4 kilóra növelték, jelenleg pedig 17,2 kilogramm a fejési átlag a te­henészetben. Ezt az igen jó ered­ményt Baranyi István tehenész jó munkája révén érték el, aki beve­zette a nagyfejű teheneknél a négyszeri fejést, a kevesebbet adó teheneknél pedig a háromszori fe­jést. A többszöri fejésnek meg is lett az eredménye, mert igen nagy emelkedés tapasztalható a tej­ho­zamnál.­­ De szép sertésállománnyal is rendelkezik a termelőszövetkezet: anyakocákkal, süldőkkel és kisma­lacokkal. Az anyakoca állomány­nál 60 anyakoca után az első levá­lasztás alkalmával 7,6 darab a ma­­lacozási átlag. A Mágnás Miska Csongrád­on A vásárhelyi Petőfi Kultúrház színművészeti együttese július 11-ém, vasárnap este fél 9 órai kez­dettel Csongrádon, a szabadtéri színpadon mutatja be Szirmai Al­bert: Mágnás Miska című nagysi­kerű operettjét. A darab vezető szerepeit Radnóti Éva, Haller Sán­dor, Lakatos Kató és Farkas László alakítják, zenekarvezető Kenéz László. Az előadást rossz idő ese­tén a kultúrteremben tartják meg. Közlekedési balesetelhárítási kiállítás nyílik Szegeden A Belügyminisztérium Csongrád­­megyei Főosztálya és a Közleke­dés- és Postaügyi Minisztérium Autóközlekedési Főigazgatósága közlekedési balesetelhárítási kiál­lítást rendez Szegeden. A volt Ti­­sza-szálló földszinti termeiben már elhelyezték a képeket és július 10-én, szombaton délben 12 óra­kor ünnepélyesen nyitják meg. A kiállítás nagyon tanulságos és ez­ért július 10-től 25-ig reggel 9-től este 9 óráig tartják nyitva, hogy mindenki megtekinthesse. Belépés díjtalan. MAKÓ MAKÓI Szeszfőzde Vállalat felhívja a helybeli, úgymint a szomszéd községben főzetők figyelmét, hogy az eperpálinka fő­zést kellőszámú jelentkező esetén megkez­di. Bejelentéseket kérjük a Szikvízüzem és Szeszfőzde Vállalatnál Makó: Felszaba­dulásul. 1 sz. megtenni. 59 Női kerékpár háromnegyedes és gyermek­sportkocsi eladó. Makó, Bajza­ u. 74 szám. VÁSÁRHELY S KTH szántó tanyával a tompaháti ma­jor mellett eladó vagy nagytelkes házért elcserélhető. Ért. özv. Maróti Istvánnénál a Herczzg-féle szélmalom mellett a Rá­­rosi-úton. 476 6-oS, 7-ES, 8-AS, 10-ES sikkötő gépet, ve­szek, esetleg bérbe, 60 cm-tel. Hmvhely. VI. Almási­ u. 29. 477 8—10-ES 80-AS vagy 100-as sikkötőgépet vennék rossz állapotban is. Vasárnap 9— 3-ig. Hmvásárhely, III. Borz­ u. 40 sz. A FABIÁN SEBESTYÉNI Földmí­vesszövet­­kezet gyakorlattal rendelkező textilszakos segédet keres. Jelentkezés írásban vagy személyesen a Szövetkezetnél. »*479 SÜRGŐSEN eladók tól földek és 5 hold Gorzsán. Hmvhely, Oldalkosár­ u. 16. 480 2 AGYAS bútorozott szoba kiadó. Hmv­hely, Csillag­ u. 69 szám. 481 SZÉP díványt vennék. Címeket a vásár­helyi kiadóhivatalba kérek. 482 ARATÁST VÁLLALOK. Hmvhey, Dam­ja­­nich­ u. 6. 483 5 ÉVES ló eladó. Hmvhely, Csomorkányi­­utca 97 szám. 486 6x12-ES új vályog eladó. Hmvhely, Vő BÖTEJÜ kisfias tehén eladó. Hmvhely, Gomba­ u. 4 szám. 490 VÁLLALAT átszervezés miatt elhelyezked­ne főkönyvelő, pénzügyes, munkaügyes, anyagos, terv-statisztikus, bér-norma el­számoló, gépíró-számlázó. Cím a vásár­­helyi kiadóban: 404­2 KiSHOLD föld Erzsébeten 114 kilométerre eladó. Hmvhely, Bajza­ u. 30. 495 BELVÁROSI 2 szobás lakásom elcserél­ném egyszobás, istállósért. Hmvhely, Bajza utca 30 szám. 496 ZSÁK, ponyva, piaci táska, hátizsák ké­szítését, javítását, lapokróc, esőköpeny javítását vállalja Kálmán Jenőné. Hmv­hely, Bajcsy-Zs.­u. 66. ELADÓ Vásárhelyen Ságvári (Mária Va­léria)-u. 8 sz. ház és Moszkva (Püspök) - utca 9 számú ház felerésze. Ért. Szakács ügyvédnél, ügyvédi munkaközösség. 443 BONTÁSBÓL származó selejttégla, tégla­törmelék és föld ingyen elhordható. Jó állapotban lévő 60—80 literes réz vagy zománcüstöt megvételre keresünk. Hód­mezővásárhelyi kórház gazdasági hivatala. 6 HOLD föld tanyával eladó. Pálmamos­­toron az 5-ös út mentén, a 131-es kilo­mét­erka­róná­l. Ért. Tömörkény, Bogárzó­­dülő 84 szám. 461 CIMENTVALYUK, nyúletető-itató, sertés­­etető-itató, méhes vályúk, kúthoz való cementlap beszerezhető Antalik Andrásnál, Hmvhely, Klauzál­ u. 107. 465 125-ÖS CSEPEL motorkerékpár és 200x 220-as perzsaszőnyeg eladó. Hmvhely. Tóalj­ u. 5. 467 ELCSERÉLNÉM Hmvhely. Anna­ u.­­ sz. alatti egyszoba-konyhás lakásomat hason­lóért, ahol jószágot is lehet tartani. Dé­­kányné. 463 ÁRUKIHORDÓ kocsisokat azonnali lel­é­­pésre felveszünk. Szikvizkészítő Vállalat, rőshadsereg (Makói)-u. 1. 487 Hmvhely......................... 474 MARTÉLYFEKETEHALMI dűlőben két és ARATÁST VÁLLALUNK. Hmvhely, Ba­sel hold jó föld eladó. Ért. dr. Mucsi ügy- lassa-utca 37 szám. 484­­ ................... J SZAKKÉPZETT hajtókát és lóápolókat fel­vesz a Belsped Vállalat. Jelentkezés Bajcsy Zs.-u. 22 szám. .. . vednél, Hmvhely, Sztálin-u. 5 sz. 488 FÜRDŐKÁLYHA és kád „Csepel“ eladó. Hnvhély, Almos-u. 25 szám. - - , 489 Szűnjön meg a felesleges zaklatás A MEGYEI TANÁCS panasz­irodájánál Dabics Lajos vásárhe­lyi Tanya 2018/b szám alatti dol­gozó paraszt segítséget kért ah­hoz, hogy az átvételre behozott borjút a vállalat át is vegye Ugyanis Dabics Lajost a vállalat állatfelelőse, Duránszkai elvtárs már két alkalommal is félreve­zette. Legutóbb a keddi napot je­lölte meg arra, hogy a borjú­ját átveszi. De amikor felhajtotta az állatot, újból elküldték. Nemcsak ő került ebbe a helyzetbe, hanem mintegy 40 termelőnek munka­idejét rabolták el ezzel az intéz­kedéssel. Az Állat- és Zsírbegyűjtő Vál­lalat hogyan akarja elősegíteni a mezőgazdasági munkát és az ál­­latbeadási terv teljesítését, ha így dolgozik? NAGY OTTÓ JÚLIUS ELSEJÉN a szegedi járásbíróság egyik dolgozója te­lefonon értesítette a balástyai ta­nácsot, hogy július 3-án reggelre idézzünk be a tanácsházához hat balástyai lakost. Mi így is csele­kedtünk, azonban a járásbíróság­tól senki ezen a napon nem je­lent meg. A hat dolgozó paraszt reggel 8-tól déli 12 óráig hiába várakozott a legnagyobb dolog­időben. Közülük például Csányi Ferenc mintegy 8 kilométerről, az aratást darabba hagyva jött be a tanácsházához, hasztalanul. Ha a szegedi járásbíróság dol­gozója valami miatt nem tudott megjelenni a jelzett időben, leg­alább telefonált volna. BOLDIZSÁR FERENC A NEWYORKI ,,Daily Worker“ egyik cikkében rámutat arra, hogy az Egyesült Államokban a négerek hátrányos helyzete, faji üldözése a börtönökben is megnyil­vánul. A Terre Haute börtönben például, ahol Ben Davis, a Kommunista Párt or­szágos bizottságának egyik tagja immár három éve tölti büntetését, akárcsak min­den amerikai börtönben, dúl a faji meg­különböztetés. H­ÍREK N­APIREND IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás péntek estig: kevés felhő, többfelé, főleg keleten még újabb eső, zivatar. Mérsé­kelt, a Dunántúlon élénk északnyugati­­északira forduló szél. Az és­ikai lehűlés erősödik. A nappali hőmérséklet nyugaton emelkedik, a Ti­szántúlon csökken. 1 Várható hőmérsékleti értékek péntek reg­­gel: nyugaton 9—15, keleten 12—15, délben nyugaton 17, keleten 20—23 fok között. FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORA: Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Átalakítás miatt nem tart előadásokat. ötéves Terv-mozi: Apa lett a fiam. Fran­cia filmvígjáték. Fél 7, fél 9. Műsoron: július 14-ig. Makó: Vörös Csillag-mozi: A kegyetlen tenger. Angol film. 7 és 9. Műsoron: jú­lius 14­-ig. Szabadság-mozi: Vasöklű Bogdin. Szov­jet történelmi film. Fél 7, fél 9. Műsoron: július 14-ig. Szentes: József Attila-mozi: A kegyetlen tenger. Angol film. 6 és 8. Műsoron: jú­lius 14-ig. Szabadság-mozi: Királylány a feleségem. Szellemes francia filmvígjáték. Fél 7, fél 9. Műsoron: július 13-ig. Csongrád: Szabadság-mozi: Kávéház a főúton. Izgalmas csehszlovák film. 6 és 8. Műsoron július 14-ig. JÚLIUS 1-ÉN MEGKEZDTE működé­sét a belsőmongóliai autonóm te­rület (Kína) első traktorállomása. A trak­torokkal, vetőgépekkel és más korszerű mezőgazdasági eszközökkel felszerelt trak­torállomás mintegy 5000 hektár terület me­zőgazdasági munkáját könnyíti meg. A traktorállomás négy mezőgazdasági ter­melőszövetkezet szántóföldjét is megmű­veli. VIDÁM OPERETTMŰSOR Vásárhelyen. Szombaton és vasárnap este vidám ope­­rettműsor lesz a népkerti strandvendég­lőben. A műsorban Bárdos Anni, Katona András és Paulusz Elemér, a szegedi Nmzeti Színház művészei szerepelnek. A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI Tanács Vég­rehajtó Bizottsága ,.Szabályrendelet­­et al­kotott a város belterületének fásításáról és a város területén a köztisztaság fenntar­tásáról. Mindkét szabályrendelet megte­kinthető a városi tanács emeleti hirdető tábláján július 31-ig. CSONGRÁDON ünnepélyes keretek kö­zött adták át a termelőcsoportoknak a vá­rosi vöröskereszt által juttatott elsősegély­nyújtó állomás felszerelését. SZENTESI ANYAKÖNYVI HÍREK ^ 1 Születtek: Laki Sándor—Szilágyi Julián· nának Julia, Bárdos Darkó József—Szabó Máriának Attila, Forgács János—Bokor Veronikának Zsuzsánna, Szepesi János— Szatmári N. Lidiának Sándor, Hajdú Kiss Bálint—Fekete Erzsébetnek Bálint, Pet­­rács Sándor—Tóth Máriának Zsuzsanna, Bartók Márton—Buzder Lantos Máriának Márlón, Fábi János—Bánfi Juliannának László, Keresztes Imre—Szőke Erzsébetnek Katalin, Kovács László—Szabó Annának István, Jankai János—Érsek Eszternek Ferenc, Pásztor Károly—Mészáros Berkecz Erzsébetnek Károly, Papp Mihály—Herceg Etelkának Éva, Vigh András—Répa Margit­nak András, Labancz Lajos— Rácz Lídiá­nak András, Szalai József—Szabó Julian­nának Julianna, Szabó István—Puchreiner Mártának István, Garai Tibor—Mátyás Irénnek Judit, Kotymán Mihály—Sarusi Rozáliának György, Lantos Sándor—Kan­­dász Franciskának Mária, Mátraházi Pál —Heinrich Leonának Leóna, Kiss Pál— Bodnár Etelkának Éva, Tóth Imre—Mester Juliannának Imre, Legény János—Erdei Juliannának Margit, Novák Lajos—Gilifter Erzsébetnek László, Molnár János—Pólya Ilonának Anikó, Tapodi Sándor—Vincze Juliannának Julianna, Jártas Sándor— Székely Erzsébetnek Erzsébet, Ács István —Nagy Juliannának István, Barta Imre— Gránicz Máriának Erzsébet. Kanfi H. La­jos—Hézer Máriának Mária, Arnóczki György—Szécsi Máriának Mária, Polgár József—Szabó Erzsébetnek Irén. Óllai István—Takács Franciskának István, Nagy Imre—Bu^vi Juliannának Ilona. Biró György—Székács Rozáliának Valéria, Ke­­lencés­­ Miklós—Répa Máriának Judit, Kol­este Mihály—Bujdosó Franciskának László, Táborosi Ferenc—Kovács Juliannának Jó­­­zsef, Lájer István—Janka Ilonának Márta, Némpf Balázs—Földvári Nagy Erzsébetnek Erzsébet, Hanza Márton—Oberna Máriának Katalin, Georgiev Ivanov György—Hubert Irénnek Miklós nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Székely János—Shé­dely Mária, Csonka Imre—László Erzsé­bet, Pulai Ann—Nagy Terézia, Ménes István—Bányai Piroska, Kiss Sándor—Tö­­rök Jusztina, Fekete­­ Károly—Horváth Eszter, Vajda István—Pataki Magdolna, Szakala József—Zelei Anna, Berezvai Ist­ván—Molnár Terézia, Kunszabó Imre— Szabó Eszter, Farkas József—Vona Etelka, Dr. Mátyás Sándor—özv. Lain Istvánná (Pintér Aranka). Elhaltak: özv. Muzsik Ferencné Szőkó Veronika 76. Fekete Péter 81. Kanfi H. Dániel 74. Kátai Pál Istvánná Nagy Jusz­tina 62. özv. Vasvári Sándorné Bimbó Eszter 78. Tigyi András 66. özv. Vida Szűcs Lajosné Törőcsik Erzsébet 74 éves, Jankai Ferenc 1, Karai Imre 2 napos ko­rukban. A LENINGRÁDI tudományos ismerettel*«»­jesztő filmstúdió Anton Csehov, a nagy orosz író halálának 50. évfordulójára (jú­­lius 15) „Csehov jegyzetfüzetei“ címmel filmet készített. A film megragadóan mond­ja el, hogy az író miként gyűjtötte mű­­­veihez az anyagot. ä t „ , , , Az Alföldi Kupa kosárlabda mérkőzései Hódmezővásárhelyen Az Alföldi Kupa kosárlabda mérkőzéseken részt vesz Baja, Szeged, Szolnok és Hódmezővásárhely város legjobb kosárlabda csapata. A Városi TSE Rendezésében lezajló mérkőzések július 11-én, délelőtt 9 órakor kezdődnek a hódmezővásárhelyi gimnázium udvarán levő kosárlabda pályán, ünne­pélyes keretek között. A szép küzdelmeket hozó kosárlabda mérkőzések iránt élénk az érdeklődés. ÚSZÓVERSENY VO­LT VÁSÁRHELYEN A vásárhelyi úszóélet fellendülésére vall az, hogy ismét úszóversenyt, rendezett a VTSB. Az idény első műugró versenyét is megrendezték, bár azon még csak ketten vettek részt és csak Katona versenyzett szabályosan. Bottka nem!!! Kár, hogy a Fáklya versenyzői nem készültek­­ fel, így aránylag kevesen vettek részt a küzdelem­ben. Eredmények: 100 m. ifjúsági férfi mell: 1. Füles 1:28.2, 2. Bihar 1:31.3, 3. Kmetykó I. 1:35. 100 m. ifjúsági férfi hát­ 1. Hor­váth J. 1:36.5, 2. Katona II. 1:39. 100 m. ifjúsági férfi gyors: 1.­2. Dékány—Mocsári A magyar labdarúgó válogatott tagjai szerdán este díszvacsorán vettek részt, amelyen megjelentek Farkas Mihály, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizott­ságának tagja, Mekis József, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának póttagja, a SZOT elnöke, Piros László belügyminiszter, Vas Zoltán és Kovács István, a Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének tagjai: Gosztonyi Já­nos, Kádas István és Vásárhelyi György, a DISZ Központi Vezetőségének titkárai, valamint az Országos Társadalmi Labda­­rugó Szövetség elnökségének számos tagja 100 m. serdülő fiú mell: 1. Kmetykó Z. J és a sportegyesületek elnökei. 1:34.2, 2. Budai I. 1:35.2, 3. Sütő 1:45 8.­ 50 m. úttörő fiú gyors: 1. Kmetykó L. 1 NEMZETKÖZI SPORTKÖRÖKBEN ÉLÉNK 32.3. 2. Nagy J. 36. 3. Csillag I. 36.8.1 VITA INDULT MEG A LABDARUGÓ 50 m. úttörő leány mell: 1. Kmetykó ZsVILÁGBAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSÁNAK 51.6. 2. Mérai TI. 54. 3. Papp II 54.9. [ RENDSZERÉVEL KAPCSOLATBAN Meg kell emlékeznünk ifj. Bihal Sándor holtversenyben 1:18.5. 100 m. felnőtt férfi hát: 1. Bánki, Horváth 1:26. 100 m. ifjú­sági női mell: 1. Engelthaller II 1:38.2. 2. No­vák I 1:42.2. 3. Olasz I. 1:56.5. 100 m­. felnőtt női mell: 1. Engelthaller I. 1:43.­­lelkiismeretes munkájáról, mellyel az úszóversenyek körül tevékenykedik. LABDARUGÓ EREDMÉNYEK A SZEGEDI JÁRÁSBÓL Uj­szenti­ván—Kübekháza 2:2, Kiskundo­­rozsma VL— Ószentiván 11:1, Balástya- Szatymaz 6:4, Öthalom—Deszk 1­1:0.­ Al­ KVŐ—Tápéi Előre 1:6. A végig jobban játszó tápéi csapat megérdemelten nyerte a mérkőzést a lélek nélkül játszó algyőiek ellen. Deszk II-höz Sándorfaivá, Rö­szkére pedig a Szőregi Lokomotív II csapata nem ment el. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: EGY KIS HUMOR A labdarugó világbajnoki mérkőzések iz­galmas napjaiban hallottuk: Egyik szurkoló a másikhoz: Tudod-e, hogy kinek van legjobb futballcsapata a világon? Másik szurkoló: Egyik szurkoló: Hát a BELSPED-nek! Másik szurkoló: ?.?.?. Egyik szurkoló: ,,kocsis“-uk van! t. Deszk T. 13 [UNK]KI: 1224 5. Tápéi Előre 1455:1223 3. Móra­ha­lom 1237:1220 4. öthalom 1431:1920 5. Algyő 1460:25 18 6. Kübekháza 1425:24 ie 7. Röszke 1426:36 15 8. Ujszentiván 1433:38 14 . Szőreg II. 1320:28 1? 10. Kiskund­orozsma VL. 1337:36 10 U. Sándorfalva 1123:349 52. Deszk II. 1324:429 13. Balástya 1424:426 14. Ószentiván 1320:435 13. Szatymaz 14­11:721 1.H. Dózsa 16­45:12­ 25 2.Makói Vasas 1747:17­25 3.H. Petőfi 1758:2724 4.Újszeged 1743:28 22 5.H. Vasas 1638:32 19 5.Szőregi Lók. 162!: 18 19 7.Sz. Postás 1633:25 17 8.Sz. Textil 1725:29 17 9.Dorozsma 1621:26 17 10.Sz. Juta 1727:24 16 11.Sz. Dózsa 1729:30 15 12.Szentesi K. 1734:44 11 13.Cs. Petőfi 1526:33 10 14.Mindszent 15­11-397 15.Szentesi L. 1521 iß*77 16.H. Építők 1717:677 NÉGY DARAB 12 TALÁLATOS SZELVÉNY VOLT A TOTÓBAN 12 találat: 33.075 Ft 11 találat: 1.150 Ft 10 találat: 13­ Ft. Nyári kupa: ifjúsági válogatott és megyei labdarugó mérkőzések szerepel­nek a Totó e heti szelvényén Totózzon­­ ön is! Nyerhet ön is! Felhívja a Szegedi Konzervgyár a ter­melők figyelmét, hogy a zöldborsó át­vételét f. hó 9-én beszüntette. RÉSZES ARATÁS. A Levelényi Állami Gazdaság Rtk.i­. Ökröstói, Vasháti, Cukormajori üzem­egységében részes aratásra szerződést köt. Szerződni lehet az üzemegységek­ben és Hódmezővásárhely, Ady Endre­­utca 10 szám alatt. PÉNTEK, 1954 TŰT-TTS #. ^ DÍSZVACSORA a LABDARUGÓ VÁLOGA­TOTT TISZTELETÉRE ! Nemzetközi sportkörökben élénk­­ ita In«» dalt meg a labdarugó világbajnokság ie* bonyolításának rendszerével kapcsolatban. Egyes labdarugó tekintélyek és a játéko­sok között is *ckan Pangót adnak annak a véleménynek, h­osGF az idei bajnokság végső helyezése­­ nem fedi a valóságos erő­viszonyokat. Felvetik a kérdést, tényleg a németek-e a legjobb labdarúgók? Bra­zíliát csak az 5. hely illeti meg? Bizonyos, hogy a mostani rendszer nem a legkedvezőbb. A pillanatnyi megtorpanás, vagy balszerencse követ­keztében a kieséses rendszer alapján ugyanis az egyébként jó csapat kies­­ne a további küzdelemből. Joggal vetődik fel a kérdés, kialakul­hat-e ilyen körülmények között igazságos végeredmény? Általános vélemény szerint legmegfelelőbb megoldásnak látszik, ha a selejtezőket 8 csoportban , körmérkőzés szerint bonyolítanák le, s a csoportgyőz­tesek jutnának el a világbajnokság szín­helyére. A 8 legjobb csapat pedig ismét körmérkőzés formájában találkoznék, s ezzel olyan rangsor alakulna ki, amely megfelelőbben fedné az erőviszonyokat. TENISZ Hódmezővásárhely—Szentes 7:2. A vá­sárhelyiek végre teljes férficsapatukkal áll­tak ki és simán győztek. A győzelmeiket .. . . Iiosfalvi, Németh, B. Szűcs, Kander és Mert nekik tizenegy Patócs szerezte, míg a szentesiekét Mes­­­­ter és Tari. A RÁDIÓ MŰSORAI JULIUS 10. SZOMBAT .Tánczene. 7.10 Hanglemezek. 7.30 Kisisko-Kossuth-rádió lások műsora. 14 Ének. 14.45 Hangverseny Mozart műveiből. 15.20 Zenei előadás. 16.30 Előadás. 17 Zongora. 17.10 Tíz perc közgazdaság. 17.30 Válasz levelekre. 17.40 Tánczene. 18.05 Felolvasás. 1S.30 Szív küldi. 19 Hangos Újság. 19.30 Ének. 20.10 Sporthíradó. 20.30 Könnyű­zene. 21 Dalok. 22 Operarészletek. 4.30 Hírek. 4.40 Reggeli zene. 5 Falu­rádió. 6 Lapszemle. 7 Hírek. 7.10 Hangle­mezek. 8.30 Indulók. 8.50 Zenekari hang­verseny. 9.20 Úttörő híradó. 9.45 Kórusok. 10 Hírek. 10.10 Hangverseny. 10.40 Ba­e­t­­zene. 11.30 Előadás. 11.40 Népdalok. 12 Hírek, lapszemle. 12.15 Dal. 12.20 Hang­verseny. 13 Tíz perc külpolitika. 13.10 Da­lok. 13.30 Fúvószenekar. 14 Hírek. 14 25 Zenei Újság. 15.25 Szív küldi. 15.55 Köl­teményből részlet. 16.20 Operettrészletek. 16.40 Levelekre válasz. 17 Hírek. 17.10 Népi zenekar. 17.30 Szövetkezeti híradó. IS Egy falu — egy nóta. 18.30 Moszkvai Rádió összeállítása. 19 Könnyű­zene 19.20 Balettzme. 20 Hírek. 20.10 Felolvasás. 20.30 Ajándékhangverseny. 23.20 Hírek a nagyvilágból. 23.25 Tánczene. 24 Hírek. Petőfi-rádió 6.30 Hangszerszólók, 6.40 Torna. 6.50 VIHARSAROK • Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrád­megyei Bizottsága Szerkesztőség- Telefon: 305 és 315 Kiadóhivatal. Telefon: 271 Hódmezővásárhely, Sztálin u. 22. Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat. v Szeged­i felelős Kezelő; Vincze György _;~

Next