Viharsarok, 1954. szeptember-december (10. évfolyam, 206-309. szám)
1954-09-01 / 206. szám
f SZERDA, 1954 SZEPTEMBER 1. A csanádpalotai Lenin Vörös Októbere tss tagjai 30 mázsás kukoricatermést várnak holdanként A csanádpalotai Lenin Vörös Októbere termelőszövetkezet tagjai ebben az évben derekasan kivették részüket a munkákból. Hatvan hold búzavetésüket már kora tavasszal műtrágyázták. Ennek az lett az eredménye, hogy több és jobb miőségű búzájuk termett, mint a környékben lakó egyénileg gazdálkodó parasztoknak, akik nem fejtrágyázták gabonájukat. A Lenin Vörös Októbere termelőszövetkezet a cséplés után egy vagon minőségi vetőmagot tudott átadni népünk államának. A tsz tagjai elhatározták: a jövő évben is műtrágyázzák földjeiket és még nagyobb mértékben alkalmazzák a legfejlettebb agrotechnikai módszereiket, hogy termésük még nagyobb legyen. Bebizonyosodott az idén ugyanis, hogy a műtrágyázott búza 2—3 mázsával többet termett holdanként, mint a műtrágyázatlan. Azokon a földeken, ahol nem alkalmazták a műtrágyát, csak 6, 6 és fél mázsát adott a búza, a termelőszövetkezet pétisózott földjén pedig 9 mázsa 50 kilójával fizetett. A csanádpalotai Lenin Vörös Októbere tsz a jó termésnek köszönheti, hogy már eddig munkaegységenként 250 kg búzát tudott kiosztani a tagság között. Halász Gyula például 20 mázsa 27 kiló búzát kapott előlegként, Csókás István pedig 16 mázsa 25 kiló búzát. A Lenin Vörös Októbere tsz tagsága hamarosan megkezdi a kapásnövények betakarítását is, ami pedig újabb részosztást jelent. Remélik, hogy a jó növényápolásnak meg lesz az eredménye. A kukoricát az idén háromszor kapálták meg, ezért a termelőszövetkezet kukoricája a szárazság ellenére is haragoszöld és holdanként legalább 30 mázsás termést ígér. A termelőszövetkezet az őszi kalászosok alá már megkezdte a szántást, hogy idejében földbe kerüljön az őszi árpa és a búza magja. A tagság felkészülve várja a kukorica és a cukorrépa betakarításának kezdetét is. Lugosi János Brigádszállás a kastélyban r Az új társadalom embere „keresi a népséget és létre is hozza azt“. C (Hewlett Johnson) Erős alapon és magas falakon áll az egykori kastély, melyet vaskezével alaposan megtépázott az idő. Építésmódja rávall korábbi gazdájára, Berecz századosra: az épület inkább emlékeztet egy régimódi, kisebbfajta kaszárnyára, mint csendes magánlakásra. Most mégis teljes a csend, emberek sehol. Az épületet valamikor szigorú, vasikeretes drótkerítés ölelte körül. (Ma már csak a bejárat felől van meg a kerítés.) Az udvarban tojók, buxusok és magastörzsű fák metszetlen koronái ziláltan, elhagyottan bámulnak a földre. Szép, kerek formáját csak a japánakác tartotta meg. A buxuskörök közepén virágágyak, de bennük nyoma sincs a kerti virágnak. Bogáncs, lapu, mályva, margarét, árvacsalán, vasfű, meg mindenféle giz-gaz „díszíti“ az udvart. Dehát nem lakik itt senki? Dehogy nem. Lakik a! Hisz az ablak, mely alatt a vadon nőtt juharcserjét földig beszőtte hálójával az amerikai szövőlepke — Rácz István, a kiskirálysági Lenin tsz agronómusa lakószobájának az ablaka Rajta kívül laknak mások is a kastélyban: tsz-tagok, akik sajátjuknak mondják a kastélyt, no meg itt van az árpádhalmi gépállomásnak egyik traktoros brigádszállása is. A följáró lépcsőn kisebb-nagyobb flekkek és „tyúkmaszatok“ csillognak a fényben. A küszöbön haptákba vágja magát a nagytaréjú kakas és behunyt szemekkel éleset kukorít. Az érkezőt köszönti. A tágas előszobában nagykazal szárazbabon csirkék bakugráznak és ugrálnak szerteszét. Ez még a tsz portája. De nézzük meg a brigádszállást... Parkettás szoba, liláskék falak, csempekályha, nagy ablakok, rajtuk redőny. A falak mellett vas-, meg faágyak katonás rendben, egyik-másikról hiányzik a pokróc, a takaró. Jobb felől a fal mellett hosszú asztal görnyed a reánehezedő sok szeméttől: piszkos papír, fonnyadt paprika, kenyérhéj, lódarab szalonna, mosdószappan, gyufásdoboz, magasra sült félkenyér (kőkemény), összeborított nagykaréj száraz zsíroskenyér, meg egyéb encsem-kencsem lapít az asztalon. Mellette pad, rajta mosdótál, abban lábmosóvíz, a lavór mellett kapca. A parkettán — közvetlen a lavór árnyékában — egy vödör hűsei, ebben már valamivel tisztább víz van. (Ivóvíz lehet.) Asempekályha tetején nagy halom gyűrött ruha, madzagok, mellette seprő és többnapos szemét... Szóval így állunk! De most nézzük meg, mit lehet itt tenni? A kiskirálysági Lenin tsz tagjai a 2400 holdas birtokukon szépen — mondhatnánk — példásan gazdálkodnak. Ők, akik egy évtizeddel ezelőtt még áhítozták a szépet, de nem ismerték azt, ma már ismerik és meg is teremtették gazdaságukban. Kérdés: a kastéllyal mit szándékoznak tenni? Vajjon tűrik továbbra is, hogy gyönyörű épületük körül ma, a felszabadulás után tíz esztendővel továbbra is ilyen frontuláns állapot uralkodjék? Gondolják meg , mindehhez nem kell sok két ember, akik lekaszálják és elhordják a sok gazt, meg felássák a virágágyásokat; néhány ügyes asszony, lágy leány, akik bevirágozzák a kastély udvarát, s máris teljes a Vend. Akkor igazán elmondhatjuk: a kiskirálysági Lenin tsz tagjai keresték a szépet és meg is találták, megismerték a szépet és létre is hozták azt. A traktorosok pedig emlékezzenek vissza: akkor, amikor Pusztai József és Szenczi István kombájnvezetők, meg Balogh Antal, a gépállomás párttitkára is a brigádszálláson laktak, milyen volt a rend. Egy hónappal ezelőtt tiszta padló, rendbe rakott ruhák jellemezték a brigádszállást, pedig akkor sem volt szekrény és nem volt cselédleány sem. Akkor mindenki meg tudott esténként mosakodni rendesen, *— most piszkosak a lepedők. Akkor az ágyakról nem hiányoztak a pokrócok, i—■ most több ágyról hiányzik az is. Mindennek vajjon mi az oka? És vajjon nem lenne barátságosabb, családiasabb, egészségesebb és otthonosabb a brigádszállás, ha ma is rend volna ott? Igaz, a brigádszálláson hiányoznak szekrények, ruhafogasok, mosdóállvány, kancsó és poharak, az asztalról viaszosvászon; az is igaz, hogy a gépállomás június közepe óta szerezhetett volna már egy rádiót is a traktorosoknak, az ágyakhoz pedig vehetett volna már egyegy pár gyékénpapucsot is, de ha a gépállomás vezetősége valamiben hanyag, ez nem követeli meg a traktoristáktól, hogy mindebben utánozzák vezetőiket Egyébként a traktorosok, ha azt hiszik, hogy rendetlenségük visszaütés a gépállomás vezetőségének , tévednek. A rendetlenség és a piszok saját, egészségük rovására megy. 'mi tu ií Zelei Béla Röszkén „látogató brigádok“ segítik a begyűjtést Röszke néhány héttel ezelőtt még a negyedik helyen volt a szegedi járás községeinek begyűjtési versenyében. A kenyérgabona beadásnak ugyan, a cséplőgéptől eleget tettek, a takarmánygabonabeadást pedig túl is teljesítették, de a tojás- és baromfibeadással elmaradtak. A hátralékos dolgozó parasztok felkeresésére a DISZ és az MNDSZ segítségével tizenegy „látogató brigádot“ alakítottak. A brigádok a távoli feketeszéli és nagyszéksósi határrészeken is felkeresték a hátralékosokat és elbeszélgettek az állam iránti kötelesség teljesítésének fontosságáról. A látogató brigádok munkája eredményes volt. Két nap múlva csak baromfiból két mázsa gyűlt be naponta, amíg azelőtt 70 kiló volt a legnagyobb mennyiség. Röszke rövidesen élre tört a járás — második kategóriába tartozó — 19 községének versenyében, legutóbb pedig az egész megyében első helyre került. Vágómarhából 108, tejből és tojásból 91, baromfiból 74 százalékra teljesítették az évi begyűjtési tervet. Megyei béketalálkozó Hódmezővásárhelyen A világ népei jelentős győzelmeket arattak az eddigi békeharc során. E nagyszerű küzdelem eredményeiről és feladatairól számol be Hódmezővásárhelyen, szeptember 5-én, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a Petőfi kultúrház nagytermében megrendezendő megyei béketalálkozón Borbás Lajos elvtárs, a MEDOSZ elnöke, országgyűlési képviselő. A békegyűlésen a gépállomások és termelőszövetkezetek nyári mezőgazdasági munkában élenjáró dolgozói vesznek részt. A béketalálkozó programmja: a nemzetközi helyzet legidőszerűbb kérdéseiről tart beszámolót Borbás Lajos elvtárs, majd a béketalálkozó résztvevői 12 óra 30 perckor ünnepi ebéden vesznek részt. Itt pohárköszöntőt mond Hollósi Gyula, a gépállomások megyei igazgatója. Délután fél 3-kor a hódmezővásárhelyi Petőfi kultúrház művészegyüttese bemutatja a találkozó résztvevőinek Kacsóh—Heltai ,János vitéz“ című háromfelvonásos daljátékát. A béketalálkozón külföldi vendégek is részt vesznek. « 3 A tanácstörvény tervezetéről Csoportosítsák a választókerületeket és abból hívjon be a tanács egy végrehajtó bizottsági tagot Dolgozó népünk az alkotmány elvei alapján 1950. október 22-én megválasztotta a tanácsokat a munkásosztály és a dolgozó parasztság egységes államhatalmának szerveit. Ezzel lehetővé vált az, hogy dolgozó népünk résztvegyen az államhatalom gyakorlásában, az államigazgatás munkájában. A tanács munkájának eddigi tapasztalatai, népi demokárciánk fejlődése, valamint az előttünk álló feladatok szükségessé teszik, hogy továbbfejlesszük a tanácsok szervezetét. Az eddigi tapasztalatok alapján sokkal szélesebb körben kell megismertetnünk a tanács munkáját és dolgozó népünkkel való kapcsolatát. Nem elegendő az, hogy mi, tanácstagok, csak meghallgatjuk a kerület dolgozóinak sérelmét, panaszát és ígéreteket teszünk a sérelem elintézésére, hanem fogjuk meg a panaszos kezét és nyújtsunk segítséget, ha sérelme vagy panasza jogos. Vigye a tanácstag a tanácsülés elé a kerületben tett javaslatokat, hogy érezze dolgozó népünk: az, akit megválasztott, képviseletében olyan magatartást tanúsít, amely méltó a dolgozó nép bizalmára. Személyes példamutatásban, az állampolgári kötelesség teljesítésében és a társadalmi tulajdon megvédésében a tanácstagnak tudnia kell kötelességét, mert csak ilyen módon tud segítséget adni a végrehajtó bizottságnak. Még a választás előtt ismerjük meg a törvénytervezetet. Ez a törvénytervezet előírja, hogy „az állampolgárok a tanácsok tagjait a tanács működési területén alakított választókerületenként választják. Minden választókerület egy tanácstagot választ“. A megválasztott kerületi tanácstagnak kell képviselnie tehát választókerületét, aki azonban csak a tanácsülésen tud beszámolni munkájáról. Ezért javaslom, hogy a választókerületeken csoportosítsák és abból hívjon be a tanács egy végrehajtóbizottsági tagot, aki minden végrehajtó bizottsági ülésen be tud számolni a kerület mindenkori munkájáról. Ilyen módon állandóan tájékozódik a tanács a kerületek problémáiról. A törvénytervezettel teljesen egyetértek, mert látom, hogy a tervezet a Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusa által elfogadott irányelvekre és határozatokra épült fel, s ennek alapján a munkásosztály, a dolgozó parasztság államhatalmának gyakorlásában döntő szóval részt vesz. Kasza Ernő hódmezővásárhelyi VIII. kerületi tanácstag és vb .-tag Keserű múltjukra emlékeznek, jövőjükről tanácskoznak Kiskundorozsma választásra készülő lakói A csongrád megyei Kiskundorozsmán — csakúgy, mint sokezer más magyarországi faluban — egyre több szó esik a közelgő tanácsválasztásokról. Az utcákon a választással kapcsolatos első plakátok előtt beszélgető kis csoportok alakulnak. Az öregek közül többen a régi választásokról mesélnek, arról az időről, amikor még a falubeli több mint kétezer — legtöbbször munka nélkül tengődő — kubikos, zsellér, kőműves legtöbbjét megfosztották szavazati jogától. Eszes Mátyás földbirtokos és a hozzá hasonszőrűek nem bíztak a népben. A harmincas években sokszáz társával együtt ezért nem engedték az urnák elé Kerekes János tanácselnököt, akkori kubikost. Okul azt találták: »Aki községi támogatást kap, az nem szavazhat«. Márpedig Kiskundorozsma munkanélkülijei kénytelenek voltak a népkonyha híg levesein élni és így »élvezni a községi támogatást«. Azoknak a nincsteleneknek szavazatait, akiket nem tudtak távoltartani a szavazástól, a képviselőjelöltek és korteseik ígéretekkel akarták megnyerni. Azonban ígéretük csak ígéret maradt. Az 1930 körül beharangozott villamos — amely ma összeköti a községet a hét kilométerre levő Szegeddel — csak a tanácsválasztások után, 1950-ben épült meg. Azóta a tanács vezetésével sorra valósulnak meg a régi kívánságok. Az elmúlt négy év alatt többet fejlődött a község, mint a Horthy-rendszer 25 éve alatt. A villamos mellett, amelyen ma már mintegy ötezren utaznak naponta , 120 ezer forintos beruházással zárt csatornahálózatot kapott az egyik kerület. 1952-ben négy külterületi utca kapott közvilágítást. Többszáz házba vezették be a villanyt. A gyermekek részére napközi otthon és bölcsőde létesült. Négyezer köteti könyvtárukat a nyári hónapokban is havonta mintegy hatszázan látogatták. Egészségházuk és új tantermekkel bővült iskolájuk is a község fejlődését bizonyítja. Tennivaló azonban akad még bőven. Ezekről beszélgettek a közelmúltban aktivaülésükön a község kommunistái, miközben megbeszélték az új tanácstörvénytervezetet. Azóta naponta kisgyűléseken tanácskoznak az utcák lakói az új törvénytervezetről. Mindenki helyesli, hogy nagyobb önállóságot kapnak a helyi vezetők, mert az elmúlt években nem egy életrevaló javaslat bukott meg egyes felettes szervek bürokratáin. A község vezetői máris új terveket kovácsolnak. Új mozi, nagyobb kultúrotthon, s első éttermük létesítését tervezik. A megyén túl is híres, különösen izületi bántalmakat gyógyító sziksósfürdőjüket helyi kezelésbe veszik. Ezeket a terveket a most megválasztandó tanács valósítja majd meg. (10) ■— Két helyen tört el a jobb karja ...S biztosan baj lesz a bordákkal is — fordult édesapámhoz suttogva. Apám nem felelt, hanem megfogta a vállam keményen. — Ugorj fel a gépre, kisfiam, fuss Nyékiéihez, hozzanak rongyot, kötésnek. Aztán szólj be az ispánhoz, hívjon azonnal orvost! — Fenét kell ide orvos! — hebegett Liptai úr! — bár elsápadt az arca neki is. — Ne cirkuszoljanak, az öreg egy kicsit megszédült, félóra múlva semmi baja! Apám nem felelt neki, hanem intett kezével: — Csak eredj, fiam! Röpültem is a géppel, ahogy csak telt tőlem a göringyes dülőúton, percek alatt riasztottam Nyékieket. Verőn lobogó szoknyával, tépést szorongatva futott a fácánház felé, én pedig továbbloholtam, az ispánhoz. Háromnegyed tíz lehetett, de már evett az ispán. Hideg csirkesültet, ozsonnázott. Szőlővel futtatott tornácon habzsolt a nyesettbajuszú, szikár fekete ember, egymagában. Düledt békaszemét mozdulatlanul meresztette rám, s miután eldadogtam a hírt, nyugodtan folytatta a csirkecsont leszopogatását. Mintha ott se lettem volna. Szó nélkül csámcsogott, szuszogott pár percig, majd váratlanul ordítozni kezdett: — Marha vagyok én?! Mi lenne itt, ha minden kis ganéságért az orvost abajgatnám? Fejembe tódult a vér. Nagy bátorság szállt meg hirtelen, s halkan, de folyékonyan és leplezetlen gyűlölettel feleltem: — Élet-halálról van szó, ispán úr! af&st élitek issdd, .f.jBafSrt, míg a farodba nem rógok! Ebadt a kölyke! Mefordultam s a kerékpárhoz futottam. Felugrottam rá s kétségbeesve hajtottam visszafelé. Mikor a fácánházhoz értem, visszafordultam. Az ispán akkor már porfelleget verve közeledett felénk. A szerencsétlenséget mégse vehette kutyába ... — Emberséges ember, lám, az ispán úr, — jegyezte meg Farkas Lajos. — Nem az embersége hozta — mondta szárazon Pali bácsi — hanem fél, hogy baja lesz... meg hogy megállt a munka ... Igaza volt: az ispán le se szállt jóformán a kordéról, máris ránk ripakodott: — Miféle ácsorgás ez?! Így nem leszünk soha készen! — Ispán úr! Telefonált-e az orvosért? — kérdezte felelet helyett Kazár Laczkó. — Maga ne azzal törődjön, maga végezze a dolgát! Pali bácsi előrelépett. — Itt nem lesz addig munka, ispán úr, amíg az orvost nem hívatják! Emberélet forog kockán! — Ne heveskedjenek emberek, — szakította félbe fölényes hangon az ispán. — Inkább a munkával törődnének. Ezért az ácsorgásért is fizet Liptai úr? Az öreget majd elkísértetem a húgáékhoz, s holnapra talpra áll! Pali bácsinak elsötétült az arca a vértódulástól. .... — Awegal fBBraskfid szekérről, * rögtön hívassa az orvost! Értsen a szóból: addig nem dolgozunk, amíg nem intézkedik! — Hogy beszél maga velem? Micsoda disznó hang ez?! Maga menjen az anyja kínjába, dögöljön éhen, ha nem akar dolgozni, a többi meg fogja a szerszámját, de ebben a percben! — Várj csak, várj csak, Sándorkám! — fogta vállon ijedten az ispánt Liptai. Félt, hogy Pali bácsi, a legtapasztaltabb kőmíves csakugyan otthagyja s ő nem képes a fácánházat a szerződésben megjelölt határidőre átadni az uradalomnak... Félreintette hát az ispánt s hevesen hadonászva magyarázott neki valamit. Az ispán hümmögve hallgatta, olykor hevesen sújtott a levegőbe s vadul kapdosott alsó fogaival kefebajsza felé. Liptai az ispán kabátgombját babrálgatta s alázatos fejtartással hadarta a szót, mint a kelepelő. Jó tíz perc múlva fogtak kezet. Liptai hajlongva kísérte a kordéig barátját: az csattogó szandállal csusszant a hágcsóra, bólintott egyet Liptai felé s elporzott a táncoló lovával. Ránk se hederített! Mintha a szorongva várakozó kis csoport — levegő volna! Liptai visszafordult s azonnal megváltozott a testtartása. Hátravágta a fejét s peckes léptekkel rengette felénk tokáját. — Dologra, emberek! Mi moccanás nélkül meredtünk rá, parázsló szemmel, feszülő állkapcsokkal, mint valami marásra kész, bátor farkasfalka! Kedvem lett volna elfojtani a „Farkasok dalát“, örömömben... (Fot^Utrim Msetksg) AZ ELSŐ PRÓZA Irta: DÉR ENDRE