Viharsarok, 1954. szeptember-december (10. évfolyam, 206-309. szám)

1954-09-01 / 206. szám

f SZERDA, 1954 SZEPTEMBER 1. A csanádpalotai Lenin Vörös Októbere tss tagjai 30 mázsás kukoricatermést várnak holdanként A csanádpalotai Lenin Vörös Ok­tóbere termelőszövetkezet tagjai eb­ben az évben derekasan kivették részüket a­ munkákból. Hatvan hold búzavetésüket már kora ta­vasszal műtrágyázták. Ennek az lett az eredménye, hogy több és jobb miőségű búzá­juk termett, mint a környék­ben lakó egyénileg gazdálkodó parasztoknak, akik nem fejtrágyázták gabonáju­kat. A Lenin Vörös Októbere ter­melőszövetkezet a cséplés után egy vagon minőségi vetőmagot tudott átadni népünk államának. A tsz tagjai elhatározták: a jövő évben is műtrágyázzák földjeiket és még nagyobb mértékben alkalmazzák a legfejlettebb agrotechnikai mód­szereiket, hogy termésük még na­gyobb legyen. Bebizonyosodott az idén ugyanis, hogy a műtrágyázott búza 2—3 má­zsával többet termett holdan­ként, mint a műtrágyázatlan. Azokon a földeken, ahol nem al­kalmazták a műtrágyát, csak 6, 6 és fél mázsát adott a búza, a ter­melőszövetkezet pétisózott földjén pedig 9 mázsa 50 kilójával fizetett. A csanádpalotai Lenin Vörös Októbere tsz a jó termésnek kö­szönheti, hogy már eddig munkaegységenként 2­50 kg búzát tudott kiosztani a tagság között. Halász Gyula például 20 mázsa­­ 27 kiló búzát kapott előlegként, Csó­­kás István pedig 16 mázsa 25 kiló búzát. A Lenin Vörös Októbere tsz tag­sága hamarosan megkezdi a kapás­növények betakarítását is, ami pe­dig újabb részosztást jelent. Remé­lik, hogy a jó növényápolásnak meg lesz az eredménye. A kukori­cát az idén háromszor kapálták meg, ezért a termelőszövetkezet kukori­cája a szárazság ellenére is ha­ragoszöld és holdanként leg­alább 30 mázsás termést ígér. A termelőszövetkezet az őszi ka­lászosok alá már megkezdte a szántást, hogy idejében földbe ke­rüljön az őszi árpa és a búza mag­ja. A tagság felkészülve várja a kukorica és a cukorrépa betakarí­tásának kezdetét is. Lugosi János Brigádszállás a kastélyban r Az új társadalom embere „keresi a­­ népséget és létre is hozza azt“. C (Hewlett Johnson) Erős alapon és magas falakon áll az egykori kastély, melyet vaske­zével alaposan megtépázott az idő. Építésmódja rávall korábbi gazdá­jára, Berecz századosra: az épület inkább emlékeztet egy régimódi, kisebbfajta kaszárnyára, mint csen­des magánlakásra. Most mégis tel­jes a csend, emberek sehol. Az épületet valamikor szigorú, vasikeretes drótkerítés ölelte körül. (Ma már csak a bejárat felől van meg a kerítés.) Az udvarban tojók, buxusok és magastörzsű fák metszetlen koronái ziláltan, elha­gyottan bámulnak a földre. Szép, kerek formáját csak a japánakác tar­totta meg. A buxuskörök közepén virágágyak, de bennük nyoma sincs a kerti virágnak. Bogáncs, lapu, mályva, margarét, árvacsalán, vas­fű, meg mindenféle giz-gaz „díszí­ti“ az udvart. Dehát nem lakik itt senki? De­hogy nem. Lakik a! Hisz az ablak, mely alatt a vadon nőtt ju­harcser­­jét földig beszőtte hálójával az amerikai szövőlepke — Rácz Ist­ván, a kiskirálysági Lenin tsz ag­­ronómusa lakószobájának az abla­ka Rajta kívül laknak mások is a kastélyban: tsz-tagok, akik saját­juknak mondják a kastélyt, no meg itt van az árpádhalmi gépál­lomásnak egyik traktoros brigád­­szállása is. A följáró lépcsőn kisebb-nagyobb flekkek és „tyúkmaszatok“ csillog­nak a fényben. A küszöbön hapták­­ba vágja magát a nagytaréjú ka­kas és behunyt szemekkel éleset kukorít. Az érkezőt köszönti. A tá­gas előszobában nagykazal száraz­babon csirkék bakugráznak és ug­rálnak szerte­szét. Ez még a tsz portája. De nézzük meg a brigádszállást... Parkettás szoba, liláskék falak, csempekályha, nagy ablakok, raj­tuk redőny. A falak mellett vas-, meg faágyak katonás rendben, egyik-másikról hiányzik a pokróc, a takaró. Jobb felől a fal mellett hosszú asztal görnyed a reánehezedő sok szeméttől: pisz­kos papír, fonnyadt paprika, ke­nyérhéj, lódarab szalonna, mosdó­szappan, gyufásdoboz, magasra sült félkenyér (kőkemény), összeborított nagykaréj száraz zsíroskenyér, meg egyéb encsem-kencsem lapít az asztalon. Mellette pad, rajta mos­dótál, abban lábmosóvíz, a lavór mellett kapca. A parkettán — köz­vetlen a lavór árnyékában — egy vödör hűsei, ebben már valamivel tisztább víz van. (Ivóvíz lehet.) A­­­sempekályha tetején nagy halom gyűrött ruha, madzagok, mellette seprő és többnapos szemét... Szóval így állunk! De most nézzük meg, mit lehet itt tenni? A kiskirálysági Lenin tsz tagjai a 2400 holdas birtokukon szépen — mondhatnánk — példásan gazdál­kodnak. Ők, akik egy évtizeddel ez­előtt még áhítozták a szépet, de nem ismer­ték azt, ma már ismerik és meg is teremtették gazdaságuk­ban. Kérdés: a kastéllyal mit szán­dékoznak tenni? Vajjon tűrik to­vábbra is, hogy gyönyörű épületük körül ma, a felszabadulás után tíz esztendővel továbbra is ilyen frontuláns állapot uralkodjék? Gondolják meg , mindehhez nem kell sok­ két em­ber, akik lekaszálják és elhordják a sok gazt, meg felássák a virág­ágyásokat; néhány ügyes asszony, lágy leány, akik bevirágozzák a kastély udvarát, s máris teljes a Vend. Akkor igazán elmondhatjuk: a kiskirálysági Lenin tsz tagjai ke­resték a szépet és meg is találták, megismerték a szépet és létre is hozták azt. A traktorosok pedig emlékezze­nek vissza: akkor, amikor Pusztai József és Szenczi István kombájn­vezetők, meg Balogh Antal, a gép­állomás párttitkára is a brigádszál­láson laktak, milyen volt a rend. Egy hónappal ezelőtt tiszta padló, rendbe rakott ruhák jellemezték a brigádszállást, pedig akkor sem volt szekrény és nem volt cseléd­­leány sem. Akkor mindenki meg tudott esténként mosakodni rende­sen, *— most piszkosak a lepedők. Akkor az ágyakról nem hiányoztak a pokrócok, i—■ most több ágyról hiányzik az is. Mindennek vajjon mi az oka? És vajjon nem lenne barátságosabb, családiasabb, egészségesebb és otthonosabb a brigádszállás, ha ma is rend vol­na ott? Igaz, a brigádszálláson hiányoz­nak szekrények, ruhafogasok, mos­dóállvány, kancsó és poharak, az asztalról viaszosvászon; az is igaz, hogy a gépállomás június közepe óta szerezhetett volna már egy rá­diót is a traktorosoknak, az ágyak­hoz pedig vehetett volna már egy­­egy pár gyékénpapucsot is, de ha a gépállomás vezetősége valamiben hanyag, ez nem követeli meg a traktoristáktól, hogy mindebben utánozzák vezetőiket Egyébként a traktorosok, ha azt hiszik, hogy rendetlenségük visszaütés a gépál­lomás vezetőségének , tévednek. A rendetlenség és a piszok saját, egészségük rovására megy. 'm­i tu ií Zelei Béla Röszkén „látogató brigádok“ segítik a begyűjtést Röszke néhány héttel ezelőtt még a negyedik helyen volt a szegedi járás községeinek begyűj­tési versenyében. A kenyérgabona beadásnak ugyan, a cséplőgéptől eleget tettek, a takarmánygabona­­beadást pedig túl is teljesítették, de a tojás- és baromfibeadással el­maradtak. A hátralékos dolgozó parasz­tok felkeresésére a DISZ és az MNDSZ segítségével tizenegy „lá­togató brigádot“ alakítottak. A brigádok a távoli feketeszéli és nagyszéksósi határrészeken is fel­keresték a hátralékosokat és elbe­szélgettek az állam iránti köteles­ség teljesítésének fontosságáról. A látogató­ brigádok munkája eredményes volt. Két nap múlva csak baromfiból két mázsa gyűlt be naponta, amíg azelőtt­ 70 kiló volt a legnagyobb mennyiség. Röszke rövidesen élre tört a já­rás — második kategóriába tartozó — 19 községének versenyében, leg­utóbb pedig az egész megyében el­ső helyre került. Vágómarhából 108, tejből és tojásból 91, baromfi­ból 74 százalékra teljesítették az évi begyűjtési tervet. Megyei béketalálkozó Hódmezővásárhelyen A világ népei jelentős győzelme­ket arattak az eddigi békeharc so­rán. E nagyszerű küzdelem ered­ményeiről és feladatairól számol be Hódmezővásárhelyen, szeptember 5-én, vasárnap délelőtt 11 órai kez­dettel a Petőfi kultúrház nagyter­mében megrendezendő megyei bé­ketalálkozón Borbás Lajos elvtárs, a MEDOSZ elnöke, országgyűlési képviselő. A békegyűlésen a gép­állomások és termelőszövetkezetek nyári mezőgazdasági munkában élenjáró dolgozói vesznek részt. A béketalálkozó programm­ja: a nemzetközi helyzet legidőszerűbb kérdéseiről tart beszámolót Borbás Lajos elvtárs, majd a béketalálko­zó résztvevői 12 óra 30 perckor ün­nepi ebéden vesznek részt. Itt po­hárköszöntőt mond Hollósi Gyula, a gépállomások megyei igazgatója. Délután fél 3-kor a hódmezővásár­helyi Petőfi kultúrház művész­­együttese bemutatja a találkozó résztvevőinek Kacsóh—Heltai ,Já­nos vitéz“ című háromfelvonásos daljátékát. A béketalálkozón külföldi vendé­gek is részt vesznek. « 3 A tanácstörvény tervezetéről Csoportosítsák a választókerületeket és abból hívjon be a tanács egy végrehajtó bizottsági tagot Dolgozó népünk az alkotmány elvei alapján 1950. október 22-én megválasztotta a tanácsokat a munkásosztály és a dolgozó pa­rasztság egységes államhatalmá­nak szerveit. Ezzel lehetővé vált az, hogy dolgozó népünk részt­­vegyen az államhatalom gyakor­lásában, az államigazgatás mun­kájában. A tanács munkájának eddigi tapasztalatai, népi demo­­kárciánk fejlődése, valamint az előttünk álló feladatok szükséges­sé teszik, hogy továbbfejlesszük a tanácsok szervezetét. Az eddigi tapasztalatok alapján sokkal szé­lesebb körben kell megismertetnünk a tanács munkáját és dolgozó né­pünkkel való kapcsolatát. Nem elegendő az, hogy mi, tanácstagok, csak meghallgatjuk a kerület dol­gozóinak sérelmét, panaszát és ígéreteket teszünk a sérelem elinté­zésére, hanem fogjuk meg a pana­szos kezét és nyújtsunk segítsé­get, ha sérelme vagy panasza jo­gos. Vigye a tanácstag a tanácsülés elé a kerületben tett javaslatokat, hogy érezze dolgozó népünk: az, akit megválasztott, képviseletében olyan magatartást tanúsít, amely méltó a dolgozó nép bizalmára. Személyes példamutatásban, az állampolgári kötelesség teljesítésé­ben és a társadalmi tulajdon meg­védésében a tanácstagnak tudnia kell kötelességét, mert csak ilyen módon tud segítséget adni a vég­­rehajtó bizottságnak. Még a választás előtt ismerjük meg a törvénytervezetet. Ez a törvénytervezet előírja, hogy „az állampolgárok a tanácsok tagjait a tanács működési területén alakí­tott választókerületenként választ­ják. Minden választókerület egy tanácstagot választ“. A megvá­lasztott kerületi tanácstagnak kell képviselnie tehát választókerüle­tét, aki azonban csak a tanácsülé­sen tud beszámolni munkájáról. Ezért javaslom, hogy a választó­­kerületeken csoportosítsák és abból hívjon be a tanács egy végrehajtó­­bizottsági tagot, aki minden vég­rehajtó bizottsági ülésen be tud számolni a kerület mindenkori munkájáról. Ilyen módon állandó­an tájékozódik a tanács a kerüle­tek problémáiról. A törvénytervezettel teljesen egyetértek, mert látom, hogy a tervezet a Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusa által elfogadott irányelvekre és határozatokra épült fel, s ennek alapján a munkás­­osztály, a dolgozó parasztság ál­lamhatalmának gyakorlásában dön­tő szóval részt vesz. Kasza Ernő hódmezővásárhelyi VIII. kerületi tanácstag és vb .-tag Keserű múltjukra emlékeznek, jövőjükről tanácskoznak Kiskundorozsma választásra készülő lakói A csongrád m­egyei Kiskundorozs­­mán — csakúgy, mint sokezer más magyarországi faluban — egyre több szó esik a közelgő tanácsvá­lasztásokról. Az utcákon a válasz­tással kapcsolatos első plakátok előtt beszélgető kis csoportok ala­kulnak. Az öregek közül többen a régi választásokról mesélnek, arról az időről, amikor még a falubeli több mint kétezer — legtöbb­ször munka nélkül tengődő — kubikos, zsellér, kőműves leg­többjét megfosztották szavazati jogától. Eszes Mátyás földbirtokos és a hozzá hasonszőrűek nem bíztak a népben. A harmincas években sok­száz társával együtt ezért nem en­gedték az urnák elé Kerekes János tanácselnököt, akkori kubikost. Okul azt találták: »Aki községi tá­mogatást kap, az nem szavazhat«. Márpedig Kiskundorozsma munka­nélkülijei kénytelenek voltak a népkonyha híg levesein élni és így »élvezni a községi támogatást«. Azoknak a nincsteleneknek sza­vazatait, akiket nem tudtak távol­tartani a szavazástól, a képviselő­­jelöltek és korteseik ígéretekkel akarták megnyerni. Azonban ígére­­tük csak ígéret maradt. Az 1930 körül beharangozott villamos — amely ma összeköti a községet a hét kilométerre levő Szegeddel — csak a tanácsválasztások után, 1950-ben épült meg. Azóta a ta­nács vezetésével sorra valósulnak meg a régi kívánságok. Az elmúlt négy év alatt többet fejlődött a község, mint a Horthy-rendszer 25 éve alatt. A villamos mellett, amelyen ma már mintegy ötezren utaznak na­ponta , 120 ezer forintos beruhá­zással zárt csatornahálózatot ka­pott az egyik kerület. 1952-ben négy külterületi utca kapott közvilágí­tást. Többszáz házba vezették be a villanyt. A gyermekek részére nap­közi otthon és bölcsőde létesült. Négyezer köteti könyvtárukat a nyári hónapokban is havonta mint­egy hatszázan látogatták. Egészség­házuk és új tantermekkel bővült iskolájuk is a község fejlődését bi­zonyítja. Tennivaló azonban akad még bőven. Ezekről beszélgettek a közelmúlt­­­ban aktivaülésükön a község kom­munistái, miközben megbeszélték az új tanácstörvénytervezetet. Az­óta naponta kisgyűléseken tanács­koznak az utcák lakói az új tör­vénytervezetről. Mindenki helyesli, hogy nagyobb önállóságot kapnak a helyi vezetők, mert az elmúlt évek­ben nem egy életrevaló javaslat bukott meg egyes felettes szervek bürokratáin. A község vezetői máris új terve­ket kovácsolnak. Új mozi, nagyobb kultúrotthon, s első éttermük léte­sítését tervezik. A megyén túl is híres, különösen izületi bántalma­­kat gyógyító sziksósfürdőjüket he­lyi kezelésbe veszik. Ezeket a ter­veket a most megválasztandó ta­nács valósítja majd meg. (10) ■— Két helyen tört el a jobb karja ...S bizto­san baj lesz a bordákkal is — fordult édesapám­hoz suttogva. Apám nem felelt, hanem megfogta a vállam keményen. — Ugorj fel a gépre, kisfiam, fuss Nyé­kiéihez, hozzanak rongyot, kötésnek. Aztán szólj be az ispánhoz, hívjon azonnal orvost! — Fenét kell ide orvos! — hebegett Lip­tai úr! — bár elsápadt az arca neki is. — Ne cirkuszoljanak, az öreg egy kicsit megszé­dült, félóra múlva semmi baja! Apám nem felelt neki, hanem intett ke­zével: — Csak eredj, fiam! Röpültem is a géppel, ahogy csak telt tőlem a göringyes dülőúton, percek alatt riasztottam Nyékieket. Verőn lobogó szok­nyával, tépést szorongatva futott a fácánház felé, én pedig továbbloholtam, az ispánhoz. Háromnegyed tíz lehetett, de már evett az ispán. Hideg csirkesültet, ozsonnázott. Sző­lővel futtatott tornácon habzsolt a nyesett­­bajuszú, szikár fekete ember, egymagában. Dül­edt békaszemét mozdulatlanul meresztet­te rám, s miután eldadogtam a hírt, nyugod­tan folytatta a csirkecsont leszopogatását. Mintha ott se lettem volna. Szó nélkül csám­csogott, szuszogott pár percig, majd váratla­nul ordítozni kezdett: — Marha vagyok én?! Mi lenne itt, ha minden kis ganéságért az orvost abajgatnám? Fejembe tódult a vér. Nagy bátorság szállt meg hirtelen, s halkan, de folyéko­nyan és leplezetlen gyűlölettel feleltem: — Élet-halálról van szó, ispán úr! af&st élitek issdd, .f.jBafSrt, míg a farodba nem rógok! Ebadt a kölyke! Mefordultam s a kerékpárhoz futottam. Felugrottam rá s kétségbeesve hajtottam visszafelé. Mikor a fácánházhoz értem, vis­­­szafordultam. Az ispán akkor már porfelle­­get verve közeledett felénk. A szerencsétlen­séget mégse vehette kutyába ... — Emberséges ember, lám, az ispán úr, — jegyezte meg Farkas Lajos. — Nem az embersége hozta — mondta szárazon Pali bácsi — hanem fél, hogy baja lesz... meg hogy megállt a munka ... Igaza volt: az ispán le se szállt jóformán a kordéról, máris ránk ripakodott: — Miféle ácsorgás ez?! Így nem leszünk soha készen! — Ispán úr! Telefonált-e az orvosért? — kérdezte felelet helyett Kazár Laczkó. — Maga ne azzal törődjön, maga végez­ze a dolgát! Pali bácsi előrelépett. — Itt nem lesz addig munka, ispán úr, amíg az orvost nem hívatják! Emberélet fo­rog kockán! — Ne heveskedjenek emberek, — szakí­totta félbe fölényes hangon az ispán. — In­kább a munkával törődnének. Ezért az ácsorgásért is fizet Liptai úr? Az öreget majd elkísértetem a húgáékhoz, s holnapra talpra áll! Pali bácsinak elsötétült­ az arca a vértó­­dulástól. .... — Awegal fBBr­askfid szekérről, * rögtön hívassa az or­vost! Értsen a szóból: addig nem dolgozunk, amíg nem intézkedik! — Hogy beszél ma­ga velem? Micsoda disznó hang ez?! Maga menjen az anyja kín­jába, dögöljön éhen, ha nem akar dolgozni, a többi meg fogja a szerszámját, de ebben a percben! — Várj csak, várj csak,­ Sándorkám! — fogta vállon ijedten az ispánt Liptai. Félt, hogy Pali bácsi, a legtapasztaltabb kőmíves csakugyan otthagyja s ő nem képes a fácán­házat a szerződésben megjelölt határidőre átadni az uradalomnak... Félreintette hát az ispánt s hevesen hadonászva magyarázott ne­ki valamit. Az ispán hümmögve hallgatta, olykor hevesen sújtott a levegőbe s vadul kapdosott alsó fogaival kefebajsza felé. Lip­tai az ispán kabátgombját babrálgatta s alá­zatos fejtartással hadarta a szót, mint a ke­­lepelő. Jó tíz perc múlva fogtak kezet. Lip­tai hajlongva kísérte a kordéig barátját: az csattogó szandállal csusszant a hágcsóra, bó­lintott egyet Liptai felé s elporzott a tán­coló lovával. Ránk se hederített! Mintha a szorongva várakozó kis csoport — levegő volna! Liptai visszafordult s azonnal megválto­zott a testtartása. Hátravágta a fejét s pec­kes léptekkel rengette felénk tokáját. — Dologra, emberek! Mi moccanás nélkül meredtünk rá, pa­rázsló szemmel, feszülő állkapcsokkal, mint valami marásra kész, bátor farkasfalka! Ked­vem lett volna elfojtani a „Farkasok dalát“, örömömben... (Fot^Utrim Msetksg) AZ ELSŐ PRÓZA Irta: DÉR ENDRE

Next