Viharsarok, 1955. január-április (11. évfolyam, 1-101. szám)

1955-01-01 / 1. szám

TTLAG PROLETÁRJÁT EGYESÜL­JETEK 1 A 20(S?vn.ífI,,­­ . 36 munkát, jó egészséget az új esztendőben Xi. *,%> OL,*x >t, 1. JÜ.&M_______________________________________________ARA: 50 ITELÉR SZOMBAT, 1955 JANUAR 1. Új esztendőt köszöntünk (R. L.) 1955. Kezünk még néha el­­­­téveszti és tavalyi dátumot ír, mert erősebbek még azok a szálak, ame­lyek az elmúlt esztendőhöz kapcsol­nak bennünket. A járatlan úton mindig bizonytalanabbul halad az ember, óvatosan tapogatja lábával az utat, de miután biztos talajt érez, bátran nekivág. Nem tudja pontosan, mit rejt a jövő, de él benne az örök emberi tulajdonság, a bizakodás. De mi, amint átléptük a megöregedett 1954 küszöbét, bizton­ságos utat, határozott célt látunk magunk előtt: azt az utat, amelyet a párt határozatai, a III. pártkon­gresszus népünk előtt kijelölt. A Vándor is visszatekint egy-egy út­szakasz után s mintegy erőt merít ebből az előtte lévő útra. A mi visszatekintésünk is erőt ad, hi­szen 1954-ben a békeharc, az or­szágépítés útján maradandó emlé­kek örökítik meg munkánkat. Az elmúlt év a béke éve volt. Tavaly Malenkov elvtárs, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke újévi nyilatkozatában ezeket mon­dotta: »­Minden nép tartós békére vágyik és meg vannak a kedvező lehetőségek a nemzetközi feszült­ség további enyhülésére 1954-ben... Ami a szovjet kormányt illeti, a szovjet kormány megtett, megtesz és a jövőben is meg fog tenni min­dent annak érdekében, hogy a né­pek békében éljenek". Ez a szán­dék vezette a szovjet diplomáciát minden cselekedetében. Ezért nem volt hiábavaló 1954-ben a békehar­­cos százmilliók tiltakozó szava az •íj hé­ bv-t eloszt; az epibc­’. kultúra fennmaradását, az emberi­ség jövőjét fenyegeti; nem volt hiábavaló, hiszen ennek a milliárd­nyi embert számláló óriási tábor­nak olyan biztos bástyája van, mint a kommunizmust építő Szov­jetunió. Olyan biztos erőt sorolhat táborába, mint a 600 milliós kínai nép és a népi demokratikus orszá­gok lakosságának tízmilliói. Ez az erő és a világ békeharcos százmil­lióinak küzdelme olyan sikereket vívott ki 1954-ben, mint a négy nagyhatalom berlini értekezlete, amely elhatározta a koreai és in­dokínai kérdés rendezését. Ismét a világ békeharcosainak, a szovjet diplomácia fáradhatatlanságának köszönhető, hogy a májusi genfi értekezleten — az amerikai impe­rialisták minden mesterkedése elle­nére — ott volt az ötödik nagyha­talom, a szabad Kína is. Ennek kö­szönhető, hogy ezen az értekezle­ten létrejött az indokínai béke és ezzel — hosszú évtizedek óta elő­ször — mindenütt megszűnt a Föl­dön a háborúskodás. A Szovjetunió az indokínai béke másnapján újabb kezdeményezésről tett tanúságot a béke fenntartása érdekében, mert a szovjet kormány kijelentette, hogy kész tárgyalni az Északatlanti Szövetségben való rész­vételről. Csak miután ezt a javas­latot a nyugati hatalmak elutasítot­ták és ezzel a világközvélemény előtt ismét leleplezték az Észak­atlanti Szövetség békeellenes, szov­jetellenes céljait, javasolta a szov­jet kormány egy összeurópai kol­lektív biztonsági szerződés megkö­tését és ezzel kapcsolatban európai értekezlet összehívását. A nyugati hatalmak — népeik tiltakozása el­lenére — különféle ürügyekkel ki­tértek az értekezlet meghívása elől és a Moszkvába összehívott érte­kezleten csak a béketábor országai vettek részt. Mégis ez az értekez­let a II. világháború óta egyik leg­jelentősebb nemzetközi esemény volt és az ott hozott határozatok to­vább szilárdították a fenyegető né­met militarizmus és az új háború ellen határozottan szembeszálló bé­keszerető népek összefogását, gaz­dasági és katonai erejét. Abban a világtörténelmi gigászi csatában, amelyet a szó erejével vívnak egymással a különféle rendszerek, és azokban a nagysze­rű eredményekben, amelyeket a béketábor országai elértek, részes a mi kicsiny hazánk is. Nemzetünk történelme soránj­alán soha olyan egységesen nem­e&mutatkozott meg a magyar nép akarata, mint az elmúlt évben. Ennek az egyetér­tésnek alapja: a júniusi politika, melyet pártunk III. kongresszusa megerősített élj, továbbfejlesztett. Ennek alapján bontakozott ki a párt, a kormány és a nép között a megbonthatatlan egység és össze­fogás, ami nagy nemzeti mozgal­munkban, a Hazafias Népfrontban öltött testet. Ez az egység mutat­kozott meg az MDP III. kongres­­­szusa tiszteletére indult munka­versenyben, amikor jórészt bepó­toltuk a tavalyi szigorú tél okozta elmaradást iparunkban; ez az egy­ség mutatkozott meg impozánsan a hazánkat sújtó dunai árvíz el­leni védekezésben és a károsultak megsegítésében. Igazi nemzeti nagyságról tett tanúbizonyságot né­pünk a Hazafias Népfront Orszá­gos Kongresszusán, amelyen az or­szág legkülönbözőbb társadalmi ré­tegei voltak jelen választott képvi­selőik által. Ilyen, a nemzet min­den rétegét képviselő testület, ta­lán még soha nem tanácskozott ha­zánkban. Méltó egységben mutat­kozott meg a nemzeti összefogás a helyi tanácsok megválasztásakor és az azt megelőző jelölőgyűléseken is. Mindez olyan csattanós válasz a rendszerünk ellen izgató nyugati imperialisták és a hazánkból ki­­seprűzött hazátlan, áruló bitangok számára, amit jó, ha figyelembe vesznek. Népünk bizakodva lépett az új­ I* tsz+a +?vry'i>;£>+T;qn ■nHqrq fajQvon világos előtte a cél: tovább a jú­niusi úton, tovább a népjólét eme­lésének, a haza felvirágoztatásá­nak, honvédelmünk erősítésének, békés építőmunkánknak útján. Akik ezt akadályozzák, félresöpri őket a párt mögé egységben felso­rakozott népmilliók legyőzhetetlen ereje. Ez az erő megalapozott, mert népgazdaságunk biztonságos, grá­nittalapzaton áll; ezt az erős ala­pot az elmúlt évvel befejezett első ötéves tervvel építettük. A magyar történelemnek lehetnek még di­csőbb lapjai is, de az első ötéves terv nagyszerű eredményét arany­betűkkel jegyzi fel a történelem. Ragyogó eredmények jelzik első ö­téves tervünk útját: Sztálinváros, az Inotai Erő­­mű, a Dunavölgyi Timföldgyár, az új Komló, a Tiszalöki Duzzasztómű és az épülő tiszántúli főcsatorna, a Diósgyőri Nagykohó, a Szolnoki Szalmacelulózé-gyár, a Debreceni Gyógyszergyár, a Népstadion és ki tudná felsorolni és számbavenni a többit. Ki tudná számbavenni, mennyi kisebb üzem létesült, erő­södtek az állami gazdaságok, a ter­melőszövetkezetek gazdagodtak, a gépállomásokon szaporodtak a gé­pek. Ki tudná számbavenni a vil­lamosított községeket, a bölcsődék, az iskolák, kultúrházak, klubok, üzletek, játszóterek, kórházak, épülő új városnegyedek százait, az emberek bizakodó tekintetét, az egyre kevesebb foltos ruhájú em­bert, a rádióelőfizetők nagyarányú gyarapodását, a könyvek milliói­nak megsokszorozódását — egyszó­val a mi szép, igaz, új életünket. És a mi szőkébb hazánkban, Csongrád megyében? Messzinek tűnik, pedig alig néhány éve volt, hogy leraktuk a Hódmezővásárhe­lyi Mérleggyár alapkövét, megás­tuk a Megyei Gépjavító épületei­nek alapjait, megkezdte működését a Makói Mezőgazdasági Gépgyár. Kicsiny és nagy dolgokban tükrö­ződik az első ötéves terv; az új gyárakban, a vásárhelyi kórház korszerű laboratóriumában, a bel­­sőszerháti olvasókör életében és abban, hogy az útkaparó jó meleg védőruhában dolgozik. Hogy nem vagyunk mégsem elégedettek? Ez sem baj! Ez természetes és arra ösztönöz bennünket, hogy tovább küzdj­ünk és dolgozzunk. Van egy jó magyar közmondás : addig nyújtózkodjál, ameddig a ta­karód ér. Dehát ezt a takarót mi, dolgozók, megyénk minden becsü­letes embere, ha összefog, ha töb­bet valósít meg, mint amit a terv számai követelnek, meg is tudja nyújtani. És olyan nagyra lehet bő­víteni, ahogyan mi 1955-ben mun­kálkodunk a júniusi politika meg­valósításáért, a mezőgazdasági ter­melés fokozásáért, a népjólétért, a párt határozatainak megvalósításá­ért. Nagy utat jártunk be az elmúlt évvel, de még nagyobb út áll előt­tünk. Csongrád megyének ez a jó, termékeny földje sokkal többet te­remhetne, ha nagyobb szeretettel gondoznánk e földet. Az elmúlt év­ben igen alacsony volt a megye gabona termésátlaga. Nemcsak a kedvezőtlen időjárás miatt, hanem a föld tápereje pótlásának elhanya­golása, a korszerűtlen agrotechnika miatt is. Az elmúlt évben elég jó kukoricatermésünk volt, de dup­lája is lehetett volna, ha minde­nütt háromszor-négyszer megka­páljuk. Ezen a többlet­kukoricán viszont ezer és ezer sertéssel töb­bet hizlalhattunk volna meg. A mezőgazdasági termelés fejleszté­sének lehetősége tehát a kezünk­ben van, a dolgozó parasztok ke­zében. 1955-ben jobban élnünk kell azokkal a lehetőségekkel, amelyeket népgazdaságunk ad a mezőgazdasági termelés fejlesztésé­hez. Nem lett volna olyan gyenge szőlőtermésünk se, ha — s most nem a jégverte szőlőkre gondolunk — gondosan permeteztünk volna. Mert például az ásotthalmi Sza­bón, vagy a borforgalmi vállalat pusztaszeri célgazdaságában sem volt kisebb a peronoszpóra veszély, mint a megye más részében, mégis a megyei átlagnál jóval nagyobb szőlőtermést szüretelhettek. Íme: csupán a mezőgazdasági termelő­kön áll, hogy az 1955-ös év bőség­gel teremjen. S vajon az állattenyésztés fej­lesztésében elértük-e a kitűzött célokat? Nem! Különösen nem fej­lődött megfelelően fejőstehén állo­mányunk. Az ország hússal és tej­termékkel való fokozott ellátása minden mezőgazdasági termelőtől odaadóbb munkát követel az új esztendőben. Éppen úgy, mint me­gyénk ipari munkásaitól, az üze­mek műszaki vezetőitől is. Hogy a megye textilüzemeinek jórésze veszteséggel dolgozik, ezért minden munkásnak, mérnöknek, igazgató­nak, pártszervezetnek és szakszer­vezetnek felelősséget kell éreznie. Hiszen ki fedezi ezeket a vesztesé­geket? A dolgozó magyar nép! De ki élvezné ezeknek az üzemeknek jövedelmezőségét? Ugyancsak min­den dolgozó. Ennek tudatában dol­gozzunk tehát az új esztendőben! Az új esztendőben se kíván­hatunk mást: még teljesebben tölt­sék be minden ember szívét ezek a nemes érzések s a legnemesebb: a hazaszeretet. A nyugati szenny­áramlat, az imperialista ideológia, a kozmopolitizmus, igyekszik ki­kezdeni az emberi szívekben, agyak­ban ezt a szent érzést, amelyért nemzetünk legjobbjai szívüket, éte­lüket áldozták fel. Most, amikor a nyugati égre az imperialisták által tákolt nyugat-német fasizmus vet fenyegető árnyékot, százszor inkább szükség van arra, hogy ápoljuk és ébrentartsuk az építő, teremtő ha­­zaszeretetet. Ezt a szent érzést ápolja pártunk, amely nemzeti ha­gyományunk méltó továbbfolytató­­ja; ezt ápolja a Hazafias Népfront, amely örököse és továbbfejlesztője legszebb nemzeti hagyományaink­nak, magasra emelve a nemzeti összefogás lobogóját, mert amint a Hazafias Népfront felhívása mond­ja: „A nemzet egysége: ez boldog jövendőnk záloga“. Egy szívvel, egy akarattal mun­kálkodjunk tehát 1955-ben a haza felvirágoztatásán. Egy szívvel, egy akarattal dolgozzunk a boldogabb­­ új esztendőért! 1 Dobi Istvánnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének újévi üdvözlő rádióbeszéde Kedves Barátaim! Kedves Elv­társak! Éppen, hogy elütötte az óra az éjfelet és elhangzottak nemzeti Himnuszunk jó kedvet és bőséget kívánó szavai. Az egész országban vidám hangulatban, a jövőbe vetett bizalommal köszöntik a magyar dolgozók az új, 1955-ös esztendőt. Ismét gazdagabbak lettünk egy év­vel, népünk egy újabb lapot írt a történelem könyvébe. Szabad ha­zánkban, szabad népként immár ti­zedszer kívánunk egymásnak bol­dog új esztendőt, abban a szilárd hitben és meggyőződésben, hogy két kezünk munkája immár való­ban népünk, mindannyiunk boldog­ságát és felemelkedését építi. Szabadságunk tizedik évébe lép­tünk. A nemzeti büszkeség jogos érzésével gondolhatunk vissza arra a hatalmas útra, amelyet nagy pár­tunk bölcs vezetésével ezalatt az egy évtized alatt megtettünk. A pusztulás és a romok országából virágzó, szabad hazát teremtettünk. A szabadság tíz éve alatt hatalma­san megnőtt és szélesen kibonta­kozott népünk alkotó ereje és len­dülete s ezt a hatalmas erőt pár­tunk szervezte és vezette egész dol­gozó népünk felemelkedése érdeké­ben. Az új év küszöbén a hála és a szeretet szavával köszöntsük a nagy szovjet népet, amely leverte ke­zünkről a rabbilincseket és szabad­dá tette előttünk az utat a nem­zeti felemelkedés, a szabad és bol­dog élet felé! Szere'ncs,''1'íV;'n­.l' :»kr.r '-■y-r.7.iik ki a népi demokratikus országok, a nagy Kína dolgozó népeinek. Kí­vánjuk, hogy az új esztendő, újabb sikereket hozzon számukra a szocia­lizmus építésében, a népjólét eme­lésében. Sok szerencsét és sikert kívánunk a többi népeknek a békéért, a tár­sadalmi haladásért folytatott har­cunkban. Kedves Barátaim! Büszke szívvel gondolhatunk vissza a megtett út nagyszerű eredményeire. Az elmúlt évben öregbítettük eddigi sikereinket. Munkásosztályunk áldozatos mun­kája, dolgozó parasztságunk lel­kes munkakedve, népi értelmisé­günk alkotóereje: megteremtette az alapjait annak, hogy sikeresebben és gyorsabban mehessünk előre a népjólét emelkedése útján. Ha­zánk történetének legdemokratiku­sabb választásai, a Hazafias Nép­­front kibontakozó lendülete bizo­­nyítják hogy népünk egy fejjel megnőtt az elmúlt években és hoz­záértő, felelős irányítója saját sorsának. Az új év köszöntésének ünnepi hangulatában gondoljunk arra, hogy az új esztendőben még na­gyobb feladatok, még felelősségtel­jesebb munka áll előttünk. Tart­suk szem előtt az új esztendőben is hogy jólétünk olyan mértékben fog emelkedni, amilyen mértékben nő a javak termelése, amilyen mértékben gazdaságosabban, jobban, szebben dolgozunk. Tőlünk és csak tőlünk függ az, hogy men­­nyivel fogunk jobban boldogab­ban élni az új esztendőben. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy hős munkásosztályunk, dolgozó pa­rasztságunk és népi értelmiségünk minden erejét megfeszíti, hogy az új évben is sikereket érjen el új életünk építésében. Ezért bizako­dó a mai újévi köszöntőnk, ezért vagyunk mindannyian szilárdan meggyőződve abban, hogy előre és csakis előre fogunk menni sor, új esztendőben is. Kedves Barátaim! Míg mi az eredményes munka jóleső boldogságával szívünkben és a további felemelkedés bizako­dó hangulatában köszöntjük az új esztendőt ne feledjük egy pil­lanatra sem, hogy tőlünk nyugatra, éppen ezekk­e­­­l„zar tevékenység folyik a népek átká­nak, a német militarizmusnak a feltámasztása érdekében. A veszély komoly, de még komolyabb a né­pek békeakarata és elszántsága, hogy megfékezzék az új háború sötét erőit. Erősítsük népünk egy­ségét összeforrottságát a párttal és a kormánnyal, fejlesszük ha­zánk gazdasági erejét, szilárdít­suk honvédelmünket, mélyítsük barátságunkat a Szovjetunióval, a béketábor összes országaival és a világ minden dolgozójával — ezt követeli tőlünk a béke érdeke, né­pünk biztonsága és boldogsága. Ehhez kívánok mindannyiunk­nak minden magyar dolgozónak teljes sikert és boldog új eszten­dőt! „Egy olyan szerződés, amelyet nem támogat minden országban széleskörű demokratikus többség, nem szolgálhat az érdekeltek javára“ Ollenhauer és Adenauer a párizsi szavazás eredményéről Berlin (MTI). Ollenhauer, a Né­met Szociáldemokrata Párt elnöke, a francia nemzet­gyűlés szavazásá­nak eredményéről alkotott vélemé­nyét; az alábbiakban foglalta ös­­sze­: „Az a tény, hogy a francia nem­zetgyűlésben a döntést csak igen kis többséggel hozták meg, újból világosan bizonyítja, mennyire vi­tatott ez a szerződés. Egy olyan szerződés, amelyet nem támogat minden ország­ban széleskörű demokratikus többség, nem szolgálhat az ér­dekeltek javára, hanem magá­ban rejti a népek közti újabb vitát és félreértések csíráját, különösen ami Franciaorszá­got és a szövetségi köztársa­ságot illeti.. . . "—mondotta Ollenbauer, majd az egyezmények mellett szavazó kép­viselők állásfoglalásaira célozva kijelentette: „Már most meg lehet mondani, hogy nemcsak a Saar-vidék státusá­­ra, hanem a szövetségi köztár­saság biztonságára és cselek­vési szabadságára és az újra­egyesítés problémáira vonat­kozólag is részben egymásnak teljesen ellentmondó felfogások alakultak ki az egyezmény tar­talmát illetően“. Ollenhauer hangsúlyozta: „A Párizsban hozott döntés nem vál­­toztat azon, hogy a német szociál­demokrácia az egyezményeket el­utasítja. .A Német Szociáldemokrata Pártnak továbbra is az a vé­leménye, hogy ezek az egyezmé­nyek komoly akadályt jelente­nek­­ Németország békés és sza­bad újraegyesítésében és a nemzetközi feszültség enyhíté­sében". ★ „A francia nemzetgyűlésnek a párizsi egyezményeket jóváhagyó döntése elégedettséget kelt mind a szövetségi kormányban, mind ben­nem“ jelentette ki csütörtök este Adenauer kancellár a francia nem­zetgyűlés bizalmi szavazásának eredményét kommentálva. „Ezzel — fűzte hozzá a kancellár — egy rendkívül nehéz vita után újabb lépéssel jutottunk to­vább a párizsi egyezmények megvalósítása útján“. Adenauer a továbbiakban kije­lentette „A francia nemre gyűlés vitái azt bizonyítják hogy „még rendkívüli pszichológiai és politi­kai természe­ű neVW«r«k“ van­nak a uve~­ t­urópai ős­z’ ghoz vezető útom

Next