Viharsarok, 1955. január-április (11. évfolyam, 1-101. szám)

1955-02-10 / 34. szám

K­LÄG PROLETÁR 141 EGYESÜL­JETEK I Tanácsokról — felekről (K. L.) A társadalom egyé­nekből tevődik össze. S az egyes ember erkölcsi, politikai világ­nézetétől, műveltségétől függ, hogy milyen a társadalmon be­lüli emberek összessége? A mi rendszerünk népi demokratikus alapokra felépített rendszer. Eb­ből következik, hogy a nép részt vesz a kormányzásban, a tanácsokon keresztül bele­szól­hat az ország ügyének intézésé­be. A tanácsoknak az a felada­tuk, hogy a társadalom különbö­ző rétegeibe tartozó embereket összefogja és az irányításnak aktív részeseivé tegye. De ez csak úgy lehetséges, ha a taná­csok és a dolgozók közötti kap­csolat egészséges és szoros, szét­­szakíthatatlan. Most tehát arról kell beszél­nünk, milyen is legyen a kap­csolat, a viszony a felek, a dol­gozó ember és a helyi tanácsok szervei között? Elég sűrűn hangzanak el pa­naszok a tanácsokban dolgozók­ra: nem bánnak megfelelő ala­possággal a felekkel, nem udva­riasak, nem előzékenyek és nem elég készségesek a dolgozókkal. Ez legtöbb esetben igaz is. De meg kell jegyeznünk: a fel-fel­tűnő jelenségeket nem lehet ön­magukban, a valóságból kisza­kítva vizsgálnunk, hanem össze­függésükben kell látni, mert csak úgy tudunk helyes ítéletre jutni. Vagyis: az éremnek ne­­csak az egyik oldalát nézzük, hanem mindkettőt. Ha valame­lyik tanács hivatalos helyiségé­be belép egy dolgozó, hogy ügyét elintézze, igazát keresse, nagyon sok esetben azon múlik az ügy­intézés kimenetele, hogy a fél milyen fogadtatásban részesül. Előfordult olyan eset, hogy az «igazságában» megsértett dolgo­zó, bosszúálló sértődöttséggel in­dult el hazulról a tanácshoz, hogy ott kiveszekedje magát. De a tanács dolgozója udvariasan fogadta, s ebből a haragos fél megérezte, hogy segíteni akar­nak baján, egyszerűen elpárol­gott mérge és elégedetten távo­zott. Az a meggyőződés érlelő­dött meg benne, hogy a tanács dolgozója nem azon igyekezett, hogy minél előbb lerázza a nya­káról, hanem türelmesen meg­hallgatta panaszát, és elintézte. De az ügyüket intézni akaró dolgozóknak is gondolniok kell ru­l a, UU5J tv »KUMvu ------­emberek, akiknek idegrendsze­rük, önérzetük és türelmük nem feszíthető a végtelenségig. Gon­­dolniok kell arra, hogy egy-egy kívülálló dolgozónak évente, leg­feljebb 8—10 esetben van elin­tézni valója a tanácsban s utá­na nem kell senki szeszélyét, türelmetlenségét, gorombaságát eltűrnie. De a tanács dolgozója minden napon 30—40 emberrel foglalkozik, s ahány ember, annyiféle természet, jellem, tu­lajdonság, amit a tanácsi dolgo­zónak figyelembe kell vennie. És még emellett sok esetben jog­talanul elhangzó sértéseket, szi­dalmakat is el kell szenvednie. Az ilyen dolog csak­ hátráltatja a munkát, csökkenti a­ hivatal­nok munkakedvét, ami aztán természetes következménykép­pen visszahat a dolgozókra. Er­re bizony minden olyan ember­nek kellene gondolnia, aki sér­tegeti a tanács dolgozóit. Mindenkinek joga van, hogy a tanácsok munkáját bírálja, sőt nemcsak joga, hanem kötelessé­ge is egészséges, segítő kritiká­val a hibákra felhívni a figyel­met. De nem mindegy, hogy mi­lyen formában, hangnemben közli kritikájét a bíráló az ille­tékes tanácsi dolgozóval! Van egy régi közmondás: «Amilyen a mosdó, olyan a tö­rülköző». Arany igazság ez! Mennyire visszatetsző jelenség az például, ha bemegy valaki a tanács helyiségébe, fején ka­lappal, kucsmával, vagy sapká­val, szájában füstölög a ciga­retta, vagy a pipa és még rá­adásul köszönni is elfelejt, s a tanács dolgozójának orra alá fújja a füstöt. Hasonló esetet nagyon sok helyen lehet látni, tapasztalni A makói városi tanács egyik helyiségében 20 ember várako­zott, hogy ügyét elintézzék. A 20 ember közül 16 férfi volt, és a 16 férfiből legalább 13 ciga­rettázott a nem túlságosan nagy helyiségben. A szobában vágni lehetett a füstöt, mint valami lebujban. A tanács két dolgozó­ja ebben a helyiségben tölt el naponta 8 órát megfeszített szel­lemi munkával. Szellőztetni nem érdemes, hiszen az ügyfe­lek tízpercenként váltják egy­mást — és érdekes dolog — mindenkinek akkor jut eszébe rágyújtani, amikor a hivatalos helyiségbe belép. A tisztviselők nem mernek szólni, félnek, hogy megsértik a felet. Pedig az ügyét intéző fél legfeljebb negyed, fél vagy egy órát tölt a hivatalos helyiségben — addig igazán mellőzhetné a dohányzást, hogy dolgozó társának egészségét kí­mélje. Gondoljunk csak arra, hogy éveken keresztül nap-nap után a tanács dolgozóinak nagy­része ilyen füstben, bűzben tölti el életének egyharmad ré­szét, s mindez csak azért, mert figyelmetlenek vagyunk s nem gondolunk arra, hogy a folyo­són, az utcán is elszívhatjuk ci­garettánkat. Pártunk nagyon sokat fára­dozik azon, hogy minden dolgo­zóból szocialista embert nevel­jen. A szocialista emberre pe­dig jellemző az, hogy előzékeny, türelmes, figyelmes és körülte­kintő. Nem mond felületes íté­letet semmiről, senkiről és fő­leg nem cselekszik olyan dol­got, ami embertársának ártal­mára van. Le kell szögeznünk tehát, hogy a tanácsok munká­jának megjavítása nem csak a tanácsoktól függ, nem csak a tanácsok dolgozóin múlik, hanem rajtunk is, akik a taná­csokban járunk különböző ügyek­ben. Persze nem szabad olyan esetnek sem előfordulnia, hogy az ügyfél hosszú ideig áll a hi­vatalos helyiségben és senki sem kérdezi meg tőle: mit akar, mi­ért jött? De a tanácsokhoz for­duló dolgozóknak is türelmeseb­­ben, megértőbben kell viselked­niük tanácsi dolgozókkal szem­ben. Í­gy lesz­ jó, közvetlen és szeres kapcsolat a tanácsok és a dolgozók között, ha segítenek egymásnak és már eleve nem ellenszenvvel közelednek egy­máshoz. Mindenekfölött egy nagyon fontos tényt világosan kell lát­nia Csongrád megye minden dolgozójának, lakosának: a ta­nácsok a nép államának hatal­mi szervei, a népből, saját vé­rünkből való emberek vezetik, irányítják. Ez azt jelenti, hogy mindenkor és mindenütt a dol­gozó ember érdekében cselek­szenek mindent s azon vannak, hogy ebben az országban min­denki boldog legyen, mindenki megelégedett legyen! Ehhez pe­dig úgy jutunk el, ha segítjük a mi tanácsainkat — néha türel­mes megértéssel, máskor meg hasznos, építő bírálatunkkal —, de sohasem türelmetlen, durva sértegetéssel. Szemünk előtt mindenkor le­begjen az a nagyszerű cél, amit új, még fiatal rendszerünk, pár­tunk a­ tanácsrendszer megte­remtésével elénk tűzött: a szo­cializmus győzelme! vXS Al. tivwrLxAAä, 34. S/iAM ARA: 50 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 1955 FEBRUAR 10. 4 Az egymás mellett élés feltételei között megvan a teljes lehetőség, hogy­­‘gy egész történelmi időszakra biztosítva legyen a béke Molotov beszéde a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán Moszkva (TASZSZ) V. M. Molo­tov beszámolója elején ismertette azokat a változásokat, amelyek a második világháború befejezése óta történtek a nemzetközi helyzetben. A második világháború döntő fontosságú eredménye volt —mon­dotta —, hogy a kapitalista világ­tábor mellett megalakult a szocia­lizmus és a demokrácia világtábo­ra, élén a Szovjetunióval, illetve helyesebben élén a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal. Napjainkban a Szovjetunió nem­zetközi helyzete már nem olyan, amilyen a háború előtt volt. Ma már a Szovjetunió nem a világ egyedüli szocialista állama. A Szov­jetunió nemzetközi elszigetelődése már a múlté. A tőkés tábor mellett kialakult a szocializmus és a demokrácia tá­bora, amely 12 államot tömörít. Molotov képet adott ezután az új népi demokratikus típusú országok sikereiről és hangsúlyozta, hogy je­lenleg a Szovjetunió minden jelen­tősége és különleges szerepe mel­lett, annak a Szovjetuniónak amelynek ereje a nehézipar ma­gas fejlettségén és ugyanakkor egész iparának és mezőgazdaságá­nak szakadatlan fellendülésén ala­pul, a szocialista tábor országai mind jobban támaszkodnak egy­más kölcsönös támogatására is. _ Molotov megjegyezte, hogy a vi­­lághelyzetben­ ,Ísbéi­trectív változá­sokkal kapcsolatban a társadalmi rendszerek közötti erőviszonyok, különösen az utóbbi évtizedben ha­tározottan a szocializmus javára változtak meg. A mai, új Európában — mondot­ta — a szocialista tábor országai már nem kevésbé erős állásokkal rendelkeznek, mint a kapitalista tábor országai. Még fontosabb, hogy szocialista táborunk országai, bár nem kis nehézségekkel és nem ko­moly fogyatékosságok nélkül, de mégis biztosan haladnak előre épí­te­t­i munkájukban, szakadatlanul erősítve­ új, demokratikus rendsze­rüket, új, magasabb fokra emelve népeik kultúráját és jólétét. Új helyzet alakult ki Ázsiában is — folytatta Molotov —. Ázsia la­kossága mintegy ezernégyszáz mil­lió, ami az egész földkerekség la­kosságának több mint a fele. Most Ázsiában is a lakosságnak nem sokkal kevesebb, mint a fele nem­ demokratikus országokban él. Ezek az országok kiváltak a kapitaliz­mus táborából és célokul tűzték ki a szocializmus építését. Elegendő elmondani, hogy maca K’na, amely egészen a közelmúltig félgyarmati ország volt, amely az imperialista hatalmak súlyos füg­gőségében sínylődött és nem volt mód­jában, hogy biztosítsa állami területének egységét, most egysé­ges nagy államban egyesült. Ez az állam nemzeti kultúrájának és gazdaságának mindenre kiterjedő fellendítése útjára lépett. Mélyreható változások kezdődtek Koreában és Vietnámban is. Mind­ez azt bizonyítj­a, hogy Ázsiában a háború utáni időszakban a leghatal­masabb történelmi jelentőségű for­radalmi átalakulások történtek. Nagy történelmi jelentősége van annak a ténynek, hogy ma már nincs gyarmati India, hanem In­diai Köztársaság van. Ez fontos fordulat az Ázsia háború utáni fej­lődését jellemző eseményekben Mindjobban növekszik Indiának mint a béke és a népek közötti barátság megszilárdulása ügyében új fontos tényezőnek nemzetközi tekintélye. India mellett lerázta magáról a gyarmati uralmat Indonézia és Bur­ma is. Molotov annak a reményé­nek adott kifejezést, hogy Pakisz­tán, Ceylon és Ázsia más népei is megtalálják útjukat az igazi nem­zeti szabadsághoz és a gazdasági újjászületéshez. Utalt arra hogy áprilisban vagyis két hónap múlva az indonéziai Bandung városában összeül az ázsiai és afrikai országok értekez­lete, amelyen 30 ázsiai és afrikai ország részvételére számítanak. Már A Közel- és Közép-Keleten, Af­­­rikában és Amerikában végbement­­ változásokat jellemezve Molotov azt mondotta, hogy a háború előtti időkhöz képest komolyan meg­gyöngültek a kapitalizmus, a tőkés országok állásai, és hogy ezek a változások a szocializmus javára, a demokratikus és szocialista erők javára mentek végbe. A második világháború következtében tovább mélyült a kapitalista világrendszer általános válsága. Ez kifejezésre jutott abban, hogy a kapitalista vi­lágtábor mellett másik, új világtá­bor alakult. Létrejött a demokra­tikus tábor, amely élén a Szovjet­unióval, a szocializmus építésének útján jár. Ezek tények, akár tet­szik egyeseknek, akár nem. Az említett események gazdasági eredménye az egységes min­dent átfogó világpiac szétesé­se. Mint ismeretes, ez az egysé­ges világpiac többé már nem létezik. Most két párhuzamos, egy­mással szembenálló világpiac van Ily módon a második világháború után kialakult két politikai tábor­nak megvan a megfelelő gazdasági alapja is. Mindez képet nyújt a ka­pitalizmus általános válságának új szakaszáról, amely a második világháború óta és következtében kezdődött meg. Ez az új szakasz azt bizonyítja, hogy a kapitalizmus ál­talános válsága komolyan elmé­lyült. Molotov kijelentette, hogy a vi­lághelyzetben végbement történel­mi változások tényeit nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni. A valóság­ban azonban nem mindig van így. Az imperializmus országainak uralkodó osztályai nem akarnak belenyugodni a kialakult helyzetbe. Ez elsősorban az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozik. Ott az ál­lam a garázdálkodó milliomosok és milliárdosok kezében van. Magától értetődik, hogy Angliában és más imperialista országokban is ugyanaz fűti a tőke mágnásait, mint Ameri­kában. Ők minden országot, amely leráz-egy ilyen értekezlet összehívásának a ténye is azt bizonyítja, milyen nagyok azok a pozitív változások, amelyek az utóbbi időszakra Ázsiában végbementek. Ha magáról a kapitalizmus bilin­cseit, visszaterelnék a kapitalizmus uralma alá. Ezt igazolja az a kül­politika is, amelyet ma az imperia­lista államok folytatnak, köztük olyan országok, mint az Amerikai Egyesült Államok, Anglia stb. Az agresszív imperialista körök étvágyának és sötét, reakciós áb­rándozásainak jellemzésére Molo­tov idézte Churchill néhány kije­lentését.. Churchill — mondotta Molotov — már 38 esztendeje uszít a szo­cialista rendszer megdöntésére, bár­hol is jelentkezzék ez, azt rikoltozza, hogy bölcsőjében „kell megfojtani“ ezt az új rendszert. Churchill az összes imperialisták titkos gondola­tainak ad hangot, azokénak, akik igazában csak egyet akarnak: a vi­láguralmat. Hogyan lehet azonban ezt elérni, ha maguk a népek már új utat vá­lasztottak maguknak, határozottan szakítottak a kapitalizmussal, s a szocializmus és a népi demokrácia útjára léptek. Erre a kérdésre a válasz az ame­rikai, valamint az angol imperia­lizmus külpolitikai irányzata: az «erőpolitika». Az agresszív imperialista körök — folytatta Molotov — világszerte vissza akarják állítani a kapitaliz­mus uralmát. Ez diktálta például az Amerikai Egyesült Államok kül­politikai irányzatát: világszerte helyreállítani az imperializmus uralmát, megdönteni a szocializ­must, a dolgozók hatalmát a népi demokratikus országokban. Ezek a célok sugallják az Egyesült Álla­mok agresszív külpolitikáját Ez a politika nem jelenthet semmi mást, mint új világháború előkészítését az imperializmus világuralmának helyreállítása érdekében. Mindez azt jelenti, hogy az új a régi ellen vívott elkeseredett harc­ban születik, hogy a szocializmus valamely országban nem győzhet másképp, csak úgy, ha visszaveri és leküzdi az imperializmusnak, va­lamint ügynökségének ellenállását. A második világháború következtében tovább mélyült a kapitalista világrendszer általános válsága 4 .Szovjetunió külpolitikájának cél­ja a béke fenntartása és megszilárdítása Molotov beszámolójának »Két irányzat a nemzetközi politikában« című második részében kijelen­tette: A Szovjetunió, valamint a Kínai Népköztársaság és az összes népi demokratikus országok erejének gyarapodásával együtt és a béke­mozgalom lendületének növekedé­sével együtt minden más ország­ban, a népekben fokozódik az a felismerés, hogy a béke ügye sa­ját kezükben van és hogy a népek képesek arra, hogy megakadályoz­zák az új háborút és megvédjék a békét, ha nem sajnálják az erőfe­szítéseket és, amikor szükségesnek mutatkozik, teljes határozottsággal mindvégig kitartanak a béke ügye mellett. A Szovjetunió fő feladatát abban látja, hogy szilárdítsa a bé­ke erőit és elősegítse a nemzetközi feszültség enyhítését. A szovjet külpolitikának ez az irányzata a legnagyobb mértékben megfelel a béke fenntartása és megszilárdítása érdekeinek. Ez az irányzat egyben a háborús gyújto­gatók — az »erőre« spekuláló im­perialista erők — agresszív tervei­nek és fondorlatainak leleplezését is szolgálja. Ez az »erőre« való spekulálás a valóságban egyre in­kább a harmadik világháború elő­készítésének politikájává válik. Napjainkban kibontakozik két szembenálló külpolitikai irányzat harca. A Szovjetunió külpolitikájának békeszerető irányzata mind hatal­masabb támogatásra talál a demok­ratikus tábor és valamennyi ország lakosságának demokratikus rétegei között. Viszont az Egyesült Álla­mok külpolitikájának agresszív irányzata arra támaszkodik, hogy egyre újabb agresszív katonai töm­böket és csoportosulásokat létesít és végül is az atomháború nyílt propagálásában és előkészítésében fejeződik ki. Emellett vannak olyan országok, amelyek gazdaságilag főként a ka­pitalista rendszerrel vannak kap­csolatban, viszont a nemzetközi kapcsolatok kérdéseiben gondjuk a béke fenntartása és a nemzetközi feszültség enyhítése. Az ilyen tö­rekvések erősítésének fontosságát egyáltalán nem szabad lebecsülni. Molotov ezután több olyan ese­ményt méltatott, amelyek megmu­tatták, mit jelent a nemzetközi fe­szültség enyhítésének politikája. c Folytatás a második oldalon.}

Next