Viharsarok, 1955. január-április (11. évfolyam, 1-101. szám)

1955-04-20 / 92. szám

4 H­ÍREK ^ 1 I­I . • Kende István ma este előadást tart Vásárhelyen az állami Képi Együttes nyugati útjáról Ma, szerdán este fél 7 órai kezdettel a TTIT hódmező­vásárhelyi klubhelyiségében Kende István, a népművelési minisztérium színházi főosz­tályának vezetője, az Állami Népi Együttes külföldi útjá­nak, vezetője tart előadást az együttes párizsi és brüsszeli vendégszerepléséről. Belépés TTIT tagkönyvvel vagy meg­hívóval. A tagok három ven­déget hozhatnak magukkal. A SZABADEGYETEMI iiőelőadások keretében, Szeg­váron április 23-án, szomba­ton este fél 7 órakor a kul­­túrotthonban Petri Gábor szegedi egyetemi tanár „A sebészet helye a szívbetegsé­gek gyógyításában“ címmel előadást tart. Az előadást filmvetítés követi. DIÓS ISTVÁN Makó Já­randó 96/1. szám alatti lakos ellen eljárást indított az ügyészség, mert 934 liter tej­jel tartozik a begyűjtési hi­vatalnak. Ezt a mennyiséget többszöri felszólításra sem volt hajlandó még részletek­ben sem törleszteni. CSONGRÁDON a Kossuth kultúrház előcsarnokában­­ megrendezett múzeumi kiállí­tást eddig több mint 3000 ér­­deklődő tekintette meg. AZ­ ELMÚLT NEGYED­ÉVBEN a vásárhelyi Egye­temi és Kutatóműszereket Előállító Szövetkezet 3000 gázosító fejet készített gáz­­lámpákhoz. A kerámia-rész­leg különböző gyáraknak ipari gázégőfejeket is ké­szített. HÉTFŐN TARTOTTÁK a középiskolások számára min­den évben megrendezett, ha­gyományos Rákosi Mátyás tanulmányi verseny megyei irodalmi döntőjét. A részt­vevők két csoportban, írás­ban, dolgozták ki a tételeket. A 22 versenyző közül 13 sze­gedi, 2 hódmezővásárhelyi, 5 szentesi, egy makói és egy csongrádi tanuló. BEFEJEZÉS ELŐTT van Szentesen a strandfürdő ár­­tézi kútjának felújítása. A fürdőt a szezon megkezdésé­nek időpontjára teljesen rendbehozzák. MAGYAR KARIKATÚRA kiállítást rendeztek Peking­­ben nagy sikerrel. A kiállí­tást eddig csaknem tizenöt­ezren látogatták meg. A MAKÓI VÁROSI TA­NÁCS begyűjtési osztálya az idei első félévi begyűjtési tervét áprilisban sertésből 100, tojásból 70, vágómarhá­ból 51, baromfiból 93 és tej­ből 84 százalékra teljesítette. Ezt a jó terveredményt kö­rültekintő felvilágosító mun­kával érték el a begyűjtési osztály dolgozói. Tanácstagok fogadóórái Április 21-én, csütörtökön az alábbi helyeken és idő­pontokban tartanak fogadó­órákat a tanácstagok: Hódmezővásárhelyen 5-től 8-ig Hecskó János (Bocskai u. 13.), Varga Sándorné (Sas­halmi iskola), Lévai Sándor (VII. ker. pártház), Palotás Jánosné (VIII. kerület, Ná­dor u. 12.), Szűcs János (Sztá­lin u. 13.) fogad. Szentesen 8-tól 12-ig Tö­rök B. László (Gergely utca 11.), 6-tól 8-ig Szarvas Má­ria (Hékéd-Oncsa pártszerve­zet) tart fogadóórát. Szentes járás: 10 órától Bottyán Sándorné Szegváron (tanyai népkör), 2-től Rozgo­­nyi László Kerekegyházán (Tanácsháza), 4 órától Ber­­kecz Pál Szegváron (Közpon­ti általános iskola) fogad. Makó járás: 10 órától Csjernyik György Maroslelén (Tanácsháza) várja válasz­tóit. Szeged járás: 9 órától a tanácsházán Bálint Pál Sző­­regen, Bodó István Tápén, 5 órától Harmat Sándor Kiste­leken (Petőfi utcai iskola) fogad. Szabályozták a szőlőszaporítóanyag és a gyümölcsfaiskolai termelvények forgalmát A földművelésügyi minisz­ter rendeletben szabályozta a szőlőszaporítóanyag és a gyümölcsfaiskolai termelvé­nyek forgalmát. Eszerint szőlőiskolai engedély alapján szőlőszaporítóanyagot­ ter­melő tsz-ek, tszcs-k és föld­művesszövetkezeti szakcso­portok a minőségi előírások­nak és a növényegészségügyi szabályoknak megfelelő, sa­ját termelésű szőlőszaporító­anyagot külön engedéllyel,­elephelyükön kívül is for­galomba hozhatnak. Az en­gedélyt a forgalombahozatal tervezett helye szerint illeté­kes járási (városi) tanács végrehajtó bizottságának me­zőgazdasági osztályától kell kérni. Gyümölcsfaiskolai enge­déllyel rendelkezők a minő­ségi előírásoknak és a nö­vényegészségügyi szabályok­nak megfelelő, kizárólag sa­ját gyümölcsfaiskolájukból származó termelvényeik for­­galomba hozatalára gyümölcs­faiskolai lerakat létesítésére kérhetnek engedélyt. Az en­gedély a kiállít­ást követő év április 30-ig, egy faiskolai idényre érvényes és azt a létesítendő lerakat helye szerint illetékes mezőgazda­­sági igazgatóságtól kell kér­ni. A rendelet a továbbiakban intézkedik a kérelmezés mód­járól és a rendelkezés ellen­őrzéséről. NAPI 1955. ÁPRILIS 20. SZERDA IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás szerdán estig: •erhőátvonulások, többfelé kisebb utó­havazás, időnkint még élénk •szaki-északkeleti szél. Hideg idő. •északai fagyokkal. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 4—7 fok kö­­ött. FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORA Hódmezővásárhely: Béke-mozi:­­Ha lett a fiam. Francia filmvíg­­áték. (16 éven felülieknek). Fél 1, háromnegyed 8. ötéves Terv-mozi: Az őserdő oglyai. Magyarul beszélő szovjet im. Háromnegyed 6 és 8. Makó: Vörös Csillag-mozi: Taxi ír. Vidám francia film. 6 és ne­gyed 9. Szabadság-mozi: Köpenicki ka­pitány. Magyarul beszélő nyugat­német film. Fél 6, háromnegyed 1 óra. . . _ Szentes: József Attila-mozi: Tar­alék játékos. Színes szovjet film­­vígjáték. Fél 6, fél 8. „ Szabadság-mozi: Nincs előadás. Csongrádi Szabadság-mozi: Hin­­ónjáró szerelem. Színes magyar flmvígjáték. Fél 6. fél 8. Elkésők csak a híradó utáni szü­netben mehetek be a városi mo­zikban a nézőtérre. SZEGEDI SZÍNHÁZ MŰSORA Este 7. Vízkereszt. — Szigligeti REND A VÁSÁRHELYI KÖLCSEY TÁR­SULAT MŰSORA Csizmarek: Bújócska. Vígjáték (Petőfi Kultúrház). Kezdés este fél 8 óra. PIACI ÁRAK Hódmezővásárhelyen a keddi piacon az alábbi árak alakultak ki: Mázsánként: Búza 390—100, ár­pa 450—460, csöves tengeri 330, morzsolt tengeri 390—400, árpada­ra 500, kukoricadara 460, takar­mányrépa 50, lucerna széna 180— 200, rétiszéna 110—120, hasábos fa 60—70 forint. Kilogrammonként: Burgonya 2.20 —2.80, karaláb 2.50—3, gyökér 6— 7, sárgarépa 2.50—3, vöröshagyma 1.20—1.60, szárazbab 6, szárazbor­só 4.50, alma 8—14, tehéntúró 12 —14, vaj 60, füstölthús 36—40, kolbász 45—48, szalonna 44—45,­­ zsír 45, mák 40—42, méz 22—24, i héjasdió 30 forint. I Literenként: Tej 3.50—4, tejföl I 22, étolaj 20—22 forint. í Páronként: Csibe 50—55, tyúk­­ 90—95, pulyka 270—280, soványka­csa 110—120, soványliba 230—250 forint. Darabonként: Tojás 1, naposcsi­be 4—4.50, naposliba 32—35, na­poskacsa 8, választási malac 180— 280, féléves süldő 500—KO, egy éves 800—1300 forint. Csomónként: Sóska 1, spenót 1, retek 0.80—1 forint. Zöldhagyma 50-80 fillér. A Mérleggyár dolgozóinak értékes felajánlása A Hódmezővásárhelyi Mér­leggyár dolgozói, csatlakozva a Szegedi Ruhagyár verseny­­felhívásához, vállalták, hogy II. negyedévi késztermék ter­melési tervüket 102 száza­lékra, április havi tervüket pedig május 1-e tiszteletére 103 százalékra teljesítik. Az anyagi és pénzügyi eszközök felhasználásakor a legszigo­rúbb takarékosságot érvé­nyesítik, s a II. negyedév alatt félszázalékos önköltség­­csökkentést érnek el. Vállal­ják, hogy a párizsi bányá­szati világkiállításra készülő hidrosztatikai fajsúlymérle­­get május 10-ig elkészítik. A műszaki dolgozók segítségé­vel az előírt technológiai fe­gyelmet szigorúan betartják s ezáltal biztosítják, hogy csak minőségi gyártmányo­kat készítsenek. Az üzemi bizottság vállal­ja: a felszabadulási verseny ideje alatt elért eredmények megtartása és fokozása érde­kében állandóan ellenőrzi a műszaki vezetést, hogy az a dolgozók felajánlásainak tel­jesítéséhez biztosítja-e a szükséges előfeltételeket. Vál­lalja továbbá, hogy a 100 szá­zalékon aluli teljesítők szá­mát az első negyedévi 21-ről 15-re csökkenti. Ugyanakkor az élenjáró dolgozók, szta­­hánovisták, kiváló dolgozók bevonásával kiszélesíti a munkamódszerátadási moz­galmat. Állandó felvilágosító munkát végez a munkafe­gyelem megszilárdítása érde­kében s a szakszervezeti ak­tívák segítő munkáján ke­resztül az üzem dolgozóinak 90 százalékát beszervezi a szocialista munkaversenybe. Szerda, 1955. április M. S­PORT Csütörtökön lesz a Sportakadémia legközelebbi előadása Vásárhelyen Az MTSZ rendezésében csütör­­tökön délután 5 órai kezdettel tart­ják a Sportakadémia legközelebbi előadását Vásárhelyen a Megyei Pártoktatók Házában. Megyénkben legelterjedtebb sportág a labdarú­gás. Mégis éppen a labdarúgó­­edzők közül látogatják legkevésbé a Sportakadémia előadásait, holott nekik elengedhetetlenül szükségük van a több tudásra, az új módsze­rekre s mindazokra a szakismere­tekre, melyeket ezeken az előadá­sokon lehet tanulni vagy hallgat­ni. A továbbképzés elengedhetetle­nül szükséges mindazok részére, akik a sport vezetésében vesznek részt: kívánatos az előadások hallgatása azok számára is, akik szeretik a sportot, mert ezeken az előadásokon bepillantást nyernek a sport egyes szakterületeire. Az MTSB szívesen lát ezeken az elő­adásokon olyan sportolókat, sport­vezetőket is, akik nem járnak rendszeresen az akadémia előadá- Eredményes volt a Viharsarok levelezési ankétja Makón A Viharsarok makói járási levelezési ankétja jelentős esemény volt nemcsak a ma­kói járás dolgozóinak életé­ben, hanem egyes elvi szem­pontok tisztázása miatt is. Végre elértük azt, hogy a le­velezési ankét nem vált pa­nasznappá, nem sülyedt a személyi ellentétek, szurkáló­­dások kicsinyességébe. Ko­moly, meggondolt javaslatok és bírálatok hangzottak el, amelyek határozottan segítik a párt sajtójának színvonal­beli emelését. Mágori József, az apátfalvi tanács elnöke joggal bírálta a sajtót, mert jelentőségéhez mérten túl keveset foglalko­zott a falusi osztélyharccal, a kulákság kártevő munkájá­val. Sok esetben egészen ma­gukra maradtak a tanácsok ebben a nehéz és nagyon fon­tos munkában. Mágori elvtárs a kákási parasztok köszöne­tét tolmácsolta azért, mert a Viharsarok elintézte, hogy Rakoson is megálljon a vo­nat. Ez jelentős dolog! A dol­gozóknak nem kell kilomé­tereket gyalogolniuk a vasút­állomásig. De mennyivel vi­dámabban mennek a kis is­kolás gyermekek is az isko­lába, nem robog el előttük a vonat, hanem megáll és föl­veszi őket. De sok más ügy is szóba került az üzemek, a termelő­­szövetkezetek, a gépállomá­sok, az állami gazdaságok életét, eseményeit illetően. Például Joó István, a makói ÁMG traktoristája már most aggódik azért, hogy még mindig nem kezdték meg a cséplésre való felkészülést és félő, hogy úgy lesz, mint ta­valy: majd az utolsó pilla­natban kapkodnak össze mindent. Azt kéri: idejében foglalkozzék vele a sajtó, hogy a gépállomás vezetői el ne feledkezzenek róla. Nincs messze már az aratás, hiszen az idő szalad, s egyszercsak arra ébredünk — holnap csé­pelni kell. Lehetne sokáig sorolni a hozzászólásokat: Bódi Pál a Faárugyárról, D. Papp Ilona Pitvaros életéről, Hancsák Mátyás Magyarcsanádról, Si­ket Sándor a makói Kossuth I. típusú szövetkezetről, Ban­gó Mátyás egyéni gazdálko­dó Apátfalváról, Görbe Mi­hály a makói József Attila Termelőszövetkezetről, Ká­dár Ferenc Makó VII. kerü­letének dolgairól beszélt. Egy bizonyos: ez az ankét tisztázta, hogy miről kell és miről lehet írnia annak, aki párt lapjának levelezője. Ez­után még Dudás elvtárs, a Makói Városi Párt-végrehaj­tó bizottság ágit. prop. osztá­lyának vezetője szólalt fel és hangsúlyozta a sajtó levele­zőhálózata erősítésének jelen­tőségét. Az ankét befejezése után a Viharsarok alább felsorolt le­velezői kaptak jó és hasznos tudósításaikért értékes könyvjutalmat: Mágori József Apátfalva, Dorogin Szlavkó Magyarcsa­­nád, Németh Andrásné G­­földeák, Lugosi János Csa­­nádpalota, Molnár Pál Apát­falva, Joó István Makó, Bodi Pál Makó, Bajnóczi Ferenc Ferencszállás, Mérai József és László János Óföldeák, Gencsháti Állami Gazdaság, Marczis Vilmos Makó, Lajtos István Apátfalva. Meddig tart a hideg? Az utóbbi években már­­már megszoktuk a hidegebb tavaszokat, de az idei ápri­lis minden eddigin túltett. Az Országos Meteorológiai Intézet megállapítása szerint ez a helyzet nem tart sokáig. Északon, Skandinávia felett megindult az enyhülés s ez lezárta a hideg levegő továb­bi útját. A következő napok­ban már lassú, fokozott ja­­vulás várható. Micsurin-kerteket létesítenek a csongrádi iskolák Az Alsótiszai Nádgazdaság csongrádi telepe az általános iskolák kérésére kertgazdasá­gából megfelelő területet adott át Micsurin-kert létesí­tésére, amelyen az iskolák mezőgazdasági szakképzését gyakorlatilag tudják biztosí­tani a pedagógusok. APRÓHIRDETÉSEK­­. VÁSÁRHELY Szakképzett tehenészeti brigádve­zetőt keres azonnali felvételre a Kutasi úti Állami Gazdaság. Báthori u­. 8. számú beköltözhető ház Vásárhelyen eladó. Ért. Haty­­tvas u. 24. 194 Tehenészeti dolgozókat keres azonnali felvételre a Kutasi úti Állmai Gazdaság. Jól képzett szakácsnőt keresünk azonnali­­ felvételre. Kutasi úti Ál­lami Gazdaság. Felhívjuk a dolgozó parasztság figyelmét, hogy mezőgazdasági szerszámait idejében hozassa rendbe. Az­­ összes mezőgazdasági gépek javítását úgy minőségben, mint árban kifogástalanul végez­zük. Aratógép-ponyva javítását és Felsőbőr szabászokat, valamint egyéb cipőipari SZAKMUNKÁ­SOKAT azonnalra felvesz a Szegedi Cipőgyár Szeged, Ró­mai körút 21. új aratógépponyva készítését, vala­mint kovács, bognár, lakatos, szíjgyártó és festőmunkák javí­tását vállaljuk. Mindenfajta me­zőgazdasági kötéláru központi te­lepünkön állandóan kapható. Ál­lami Gazdaságok és Termelőszö­vetkezetek részére kötélárut közü­leti vásárlásra is kiszolgálunk. Mezőgazdasági Kisipari Szövetke­zet, Hódmezővásárhely, Berzsenyi utca 5. szám. Ságvári u. 8. számú ház Vásár­helyen sürgősen eladó. 201 | MAKÓ ~~| Eladó Maroslelén Főtéren, Sza­badság tér 6. számú sarokház. 63 Két fiatal heréit ló eladó. Makó, Rákos-tanya 86. 75 Eladó nagy gerenda, 4 kis ge­renda, Makó, Székely u. 20. 71 Tanyarész lebontásra eladó. Ért. Makó, Attila u. 29. 73 Eladó ház, gazdálkodónak alkal­mas. Makón, Táncsics Mihály u. 102. szám. 79 Makón, Verebes u. 21/b. sz. ház eladó, azonnal elfoglalható. 81 :i A megyei I. osztály legeredménye­sebb csatárai A megyei labdarúgó bajnokság I. osztályában mindinkább érdeke­sebbekké válnak a küzdelmek, a színvonal örvendetesen javul és már most megállapíthatjuk azt, ha a fejlődés töretlenül halad előre továbbra is, teljesen megszűnik az a hiányérzet, ami a szegedi csapatok kiválása után érezhető volt az első mérkőzéseken. Hétről­­hétre annyi meglepetéssel szolgál ez a bajnokság, hogy minden sportbarátot meglep. Azok a csa­patok, melyek most kerültek be a megyei első osztályba, nagysze­rű küzdelmet vívtak már nem egy esetben „öregebb“ és „ta­pasztaltabb“ együttesek ellen. Fon­tos az, hogy ezek a sportkörök kapjanak meg minden támogatást, mert megérdemlik. Még az utolsó helyezettek is a legtöbb esetben majdnem egyenrangú félként küz­denek,­­ csak edzéshiány vagy erőnléti akadályok azok, melyek megfosztják őket az eredményes­ségtől. A H. Szpartakusz, a Nagylaki Vörös Lobogó egészen belejöttek már a játékba és bizony sok eset­ben szebben, lelkesebben játszot­tak legyőzőiknél. Érdekes az is, hogy a legjobb góllövők nem ép­pen a vezető csapatoktól kerültek ki az eddigieket figyelembe véve. A legjobb góllövők: 1—3. Gera H. Szpartakusz 6, Hevesi M. Trak­tor 6, Winkler Sz. Petőfi 6. 4—7. Czene M. Vasas 5, Marczika M. Vasas­ 5. Bárány H. Petőfi 5, Orosz Nagylak 5. 8—M. Gombai H. Vasas 4, Révész H. Dózsa 4, Szűcs H. Petőfi 4, Veres M. Va­sas 4. 12—15. Rozik H. Dózsa 3, Tari H. Dózsa 3, Dávid Cs. Pe­tőfi 3. Váradi Sz. Törekvés 3. SPORTLÖVÉSZET Vasárnap esős, szeles időben tar­totta meg a Hódmezővásárhelyi VTSB 1955. évi kis- és sportpuska, valamint sportpisztoly bajnoksá­gát, melyet a HVTSB mellett mű­ködő Társadalmi Szövetség ügy­buzgó aktívái rendeztek. Eredmé­nyek: Férfi kispuska csapat: 1. Hmv. Zalka Máté 1275, 2. Hrav. Dózsa 1248. Női kispuska: 1. Hmv. Zalka Má­té. Férfi egyéni: 1. Török Bálint HZM­ 263, 2. Daru Imre HZM 262, 3. Somogyi István H. Dózsa 258, 4. Bereczki Imre HZM 258, 5. Forgó István HD 255. Női egyéni: 1. Törökné, 2. Daru Teréz, 3. Freiburger Jolán. Kisöblű sporttuska: 1. V­eress László HZM 535, 2. Daru Imre HZM 532, 3. Török Bálint HZM 526.Sportpisztoly: 1. Forgó István HD 248, 2. Horváth Mihály HD 224.A megyei bajnokságon a város színeit április 24-én Török, Daru, Somogyi, Bereczki, Forgó, Lukács, Veres képviseli. Egyéniben: Cseri, Szakács, és Bozó indul. Női indu­lók: Törökné, Daru Teréz, Frei­burger Jolán, Molnár Piros, Sza­bó Pálné, Nemesné. LABDARÚGÁS Végig sportszerű, erős küzdelem alakult ki a Szentesi Szpartakusz —Nagymágocs megyei II. osztá­lyú mérkőzésen, mely 2:1 arányú szentesi­­ győzelemmel végződött. Góllövők: Csányi, Szarka, illetve Szin. A szentesi csapat ez volt: Krucsó — Kotymán, Kálmán F., Fürti — Kálmán J., Bajomi — Gá­bor, Szarka, Takács, Berényi, Csá­­nyi. Sáros pályán első félidőben a szentesi, másodikban a nagymá­­gocsi együttes volt a jobb. Jók: Kotymán, Kürti, Szarka, illetve Szin, Lucz. (b), Mindszenti Traktor H—Szentesi Kinizsi II. 3:0 (0:0) Mindszent. Góllövők: Németh L., Kerékgyártó 2. A nehéz, vizes talajon az első félidőben nem boldogult a Trak­tor csatársora a szentesi védelem­mel. Szünet után azonban kidom­borodott a Traktor nagyobb tudá­sa. Jók: Farkas J., a mezőny leg­jobbja: Bereczki. Kerékgyártó, il­letve Páger kapus (VI.) * Csanádpalota—Makói VM 5:1, Fe­rencszállás—Magyarcsanád 2:2, Maroslese—M. Vasas II. 3:2, Ma­kói Szpartakusz—Kiszombor II. 8:1, Szpartakusz II—Földeák II. 3:1.Földeáki Traktor—H. Petőfi II. 5:1. Megyei II. osztályú mérkőzés. Igen szépen játszott a földeáki csapat. Jók: Gajjas. Vas. Góllövők Gajjas 2. Vas I. 2. Vízhányó a földeákiak csapatában. Vasas II—H. Gyapot 2:1, városi bajnoki. Makói Vasas ifi—H. Szpartakusz ifi 6:1. KÉZILABDA A női megyei bajnoki mérkőzések eredményei Hmv. Törekvés—Szegedi Vörös Lobogó »0:1 (4:1) Szeged, vezet­te: Ribizsár. Góldobó: Klapcsik 5, Sólya 3, Kámvás, Csende, illetve: Váradi. Az esős, rossz időben nem alakult ki szép játék, a Törekvés csak a második félidőben játszott jól és eredményesen. Szegedi Építők—Szentes! Kinizsi 4:2. Szeged. Vezette: Csongor. A szentesi Kinizsi nem várt gyenge szereplése miatt az Építők kön­­­nyen győztek. Hmv. Vörös Lobogó—Szegedi Haladás 3:0 (3:0) Szeged. Vezette Juhász. Góldobó: Juhászné, Kiss­­né, Nagy. A Vörös Lobogó csak az első félidőben játszott jól, a második félidőben az egyéni játé­kot erőltették. Szentesi Kinizsi—Szegedi Hala­dás 3:2, Szentes. (Hétközi mérkő­zés). Vezette Póka. A helyzetei és a mutatott játék alapján a­­ Kini­zsi nagyobb arányban is győzhe­tett volna, csatárai azonban nem használták ki a helyzeteiket. H. Vörös Lobogó—Szegedi Vörös Lobogó 9:3 (2:1) Szeged. Vezette Hetényi. Góldobó: Juhászné 4, Korsós 2, Nagy 2, Kissné, illetve Váradi 3. A második félidőben mutatott játék alapján a Vörös Lo­bogó ilyen arányban is megérde­melten győzött (Juhász S.) KOSÁRLABDA - Hmv. Törekvés—Hmv. Petőfi-Fáklya 97:51 (40:22) megyei I. oszt. férfi bajnoki. Vezette Kardos —Kádas. A mérkőzés kezdetén a Törekvés veszi kezébe az irányí­tást. Az újonc P.-Fáklya játékán meglátszik, hogy ebben a bajnok­ságban először szerepel. Támadá­saikat nagyrészben egyéni játékra építik. Kemény játék alakult ki, néhol durvasággal tarkítottan. A második félidő 10. percében Osko­­vics, a P.-Fáklya játékosa sérü­lést szenvedett. Ezután a Törek­vés tetszés szerint érte el pont­jait. Ld. Klein (26), Fekete (24), (a mezőny legjobbja), Pánczél (19), illetve Török (18), Patonai (18). (gp) KISTELEKI SPORTHÍREK Kisteleki Földszöv. VM-Tápéi Törekvés 7:3 (4:2) Kistelek, Sze­ged város B. oszt. bajnoki. Ve­zette: Farkas. Góllövők: Dékány 3. Mészáros 2. Bischof és Buknicz a kisteleki csapatból. Csúszós ta­lajon, nagyiramú mérkőzés volt. Kistelek technikásabb, rutinosabb labdarúgást játszott, a tápéi együt­tes lelkessége és igyekezete keltett jó benyomást. Jók: Bakos, Dé­­kány, Virág. Kistelek II—Gyálarét 1:0. Járási bajnoki.* A Kisteleki Földszöv. VM. má­jus 1-én rendezi meg évi szokásos szpartakiádját. A sportkör bevonja a KSZ-ek, a Gépállomás, Földmű­vesszövetkezet dolgozóit, valamint a DISZ-tagságát is. *­­ A Kisteleki Földszöv. VM teke­­csapata indul a szegedi járási csa­patbajnokságban. A tekézők igen jó formában várják a bajnoki raj­tot. (bj.) . ] . Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vincze György a rádió műsora . ÁPRILIS 21, CSÜTÖRTÖK Kossuth­ rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene, 5 Falurádió, 6 Hírek, 7. Szabad Nép vezércikke, hírek, 7.15 Hangleme­zek, 8.30 Szimfonikus zene, 9.20 Kisiskolások műsora, 9.40 Zenélő doboz, 10 Hírek, lapszemle, 10.10 Népi zene, 10.50 Balettzene, 11.30 Versek, 11.55 Hanglemezek, 12 Hí­rek, 12.10 Operarészletek, 13 250 éves az első hazai újság, a Mer­­curius Veridicus. Farkas Lajos előadása, 13.20 Operettzene, 14 Hí­rek, 14.25 Gyermekújság, * 15.15 Népek zenéjéből, 15.30 Moszkvai rádió összeállítása, 16 Fúvószene, 16.20 Emlékezés Táncsics Mihály­­ra. A műsort szerkesztette Simon Mariann, 16.40 Szív küldi, 17 Hí­rek, 17.10 Válasz hallgatóinknak, 17.30 Egy falu­t egy nóta, 18 Az iktatótól iktatóig. Riportműsor, 18 óra 20 Mai operettekből, 19 Ifjú Figyelő, 19.30 Tánczene, 20 Esti Híradó, 20.20 Közvetítés az Opera­házból Lenin születésének 85. év­fordulója alkalmából, 22 Hírek, 22.15 Német, magyar, román nép­dalok, 22.45 „Falu“, Puskin köl­teménye, 23 Éji zene, 24 Hírek, 0.10 Ének, Petőfi-rádió 6.30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna, 6.50 Kórusok, 7 Azonos a Kossuth­ rádió műsorával, 14 Cseh­szlovák rádió műsorából, 14.42 Cszipov együttes, 15.10 A déli tar­tomány kormányzója. L! Kungce elbeszélése, 15.30 Schubert dalok, 15.45 Brahms művek, 16 Szív küldi, 16.30 Gyermekrádió, 17.25 Színmű: Kisunokám, 19.50 Szim­­fonikus zene, 20 Beethoven kama­raműveiből, 21.10 Indián dalok, 21.30 Sporthíradó, 21.50 Vidám kó­rusok, 22.10 Zenekari hangver­seny. VIHARSAROK a Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Felelős kiadó: az MDP Csongrád­­megyei Bizottsága Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Sztálin u. 22. Telefon: 305 és 315 A felelős szerkesztő telefon­száma: 271 Terjesztik: a megyei Postahiva­tal Hírlaposztálya és a hírlapkéz­besítő hivatal Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11 forint.

Next