Viharsarok, 1955. január-április (11. évfolyam, 1-101. szám)
1955-04-26 / 97. szám
4 HÍREK Traktorosok figyelmébe! Egyik magyartési levelezőnk írja: az országúton közlekedő vontatók kezelői nem veszik figyelembe, hogy a lovak félnek a csattogó géptől. — A múlt héten történt — írja levelezőnk —, hogy Szentesről jövet találkoztam egy vontatóval. A dübörgéstől a lovam megbokrosodott és minden erőm kellett, hogy le ne boruljak a kocsiról. Nem csoda, ha szerencsétlenségek történnek, mert egyes traktorosok a kocsik közelében még erősítik is a pufogást Kérnénk a gépjárművezetőket, hogy a kocsik közelében csendesítsék a motor pufogását, térjenek ki szabályszerűen és ne veszélyeztessék az embereket. A MA ESTE Vásárhelyre hirdetett „Bolondos vasárnap" című vígjáték előadását nem a Béke-szálló nagytermében, hanem a Petőfi Kultúrházban tartják fél 8 órai kezdettel VÁSÁRHELYEN szombaton fejezték be az iskolások röntgen-ernyőkép tüdőszűrő vizsgálatát. Az új eljárás szerint naponta több mint ezer személyt tudnak az orvosok megvizsgálni. Az iskolások átszűrése után, hétfőn megkezdődött a felnőttek vizsgálata. PÉNTEKEN Szegeden tejhigiéniai tudományos értekezletet tartanak. Az értekezletnek az a célja, hogy az üzletekben árusított tej tisztántartását, tárolását, fertőzésmentes módját megbeszéljék. CZULICSKA PÁL csongrádi (T. 1101.) lakos a bokrosi kultúrház folyosójáról lopott el egy kerékpárt, amit otthon szétszedett. A kerékpár alkatrészeit részben felhasználta, részben eldugdosta. A rendőrség letartóztatta• SZÉKKUTASON vendégszerepel szerdán este fél 8 órakor „Liliomfi“ című zenés vígjátékkal a Kölcsey Társulat. A színházi előadásra jegyelővétel a Földművesszövetkezetben. FÁBIÁN SEBESTYÉNI OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Ma este 7 órai kezdettel lapunk munkatársa megbeszélést tart a tanácsnál az olvasókkal. Lapunk olvasói ezen a megbeszélésen minél nagyobb számban vegyenek részt. A MAKÓI Viharsarok TSZ kertészetében mintegy 600, különböző színű, magastörzsű rózsát hajttattak, amelyek olyan jól sikerültek, hogy ilyen árut egyetlenegy egyéni kertész sem tud piacra vinni. VASÁRNAP nyitották meg Szegeden az Egészségügyi felvilágosító kiállítást, amely a gümőkór és a nemibetegségek elleni küzdelem módjait mutatja be. A kiállítást Barabás József alezredes és dr. Szabó Imre orvos-főhadnagy nyitotta meg. A kiállítás nyitva mindennap 9—13 és 15—18 óra között Szeged, Sztálin sétány 7. szám alatt. BALOGH LAJOS, Vásárhely, Török u. 7. szám alatti lakos a járdán kerékpározott. Ezért a kihágási bíróság 100 forint pénzbüntetésre ítélte. x GYÁSZHIR. Tóth Antal Hódmezővásárhely, Csiga u. 4. sz. alatti lakos meghalt. Temetése kedden délelőtt 9 órakor lesz a katolikus temető kápolnájából Hódmezősvásárhelyen. Csongrádi anyakönyvi hírek Születtek: Oláh József— Almási Máriának József, Szabó Ferenc—Halál Juditnak Judit, Farsang József— Prohászka Ágnesnek Irma, Meggyesi István—Bakó Magdolnának István, Gyovai János—Mezei Erzsébetnek Matild, Dragon Antal—Maródi Etelkának Tibor, Horváth János—Ötvös Veronikának Veronika, Eke József—Botlik Annának Mária, Nyisztor Vilmos—Forgó Honának Ferenc, Mátyás József—Gliba Annának Ottó, Bagi János— Pál Juliannának Julianna, Győri István—Radics Piroskának István, Kurucz Sándor—Szabó Erzsébetnek Sándor, Sági András—Gyovai Juliannának András és Katalin, Papp Ferenc—Süli Erzsébetnek Erzsébet, Pálinkó Mihály—Szanszkó Rozáliának Mihály, Tropa Sándor— Borbás Ilonának Judit, Pintér György—Antal Máriának Szilveszter, Apró Vilmos— Túri Jankának József, Lantos János—Czibolya Ilonának János, Dóka János—Kovács Ilonának Irén, Bagi János— Vincze Erzsébetnek Katalin, Jéri Sándor—Borsos Rozáliának Sándor, Pintér Sándor— Kecskés Ilonának József nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Misik Sándor—Szabó Mária, Góg Lajos—Német Rozália, Gulyás János—Veres Julianna, Túri István—Tisza Rozália, Pap István—Csányi Etelka, Paksi János— Hajtó Mária, Györgyei Tóth Ferenc— Erdélyi Franciska, Németh János—Tóth P. Erzsébet, Papsa György—Nagy Etelka. Elhaltak: Hajdú Veronika 44, Cseh József 74, Kormányos Péter Pál 162, Kató József 78 éves korában. NAPIREND 1955. ÁPRILIS 26. KEDD IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás kedd estig: Felhőátvonulások, több helyen futó eső, esetleg futó havazás. Az északnyugati-északi szél fokozatosan mérséklődik. Az éjszakai lehűlés erősödik, talajmenti fagyok lesznek. A nappali felmelegedés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 12—15 fok között. FILMSZÍNHÁZAINK műsora Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Budapesti tavasz. Magyar film. Fél 6, háromnegyed 8. Műsoron április 27-ig. ötéves Terv-mozi: Szitakötő. Szovjet filmvígjáték. Háromnegyed 6 és 8. Műsoron április 27-ig. Makó: Vörös Csillag-mozi: Tartalék játékos. Színes szovjet filmvígjáték. 6 és negyed 9. Műsoron április 27-ig. Szabadság-mozi: Nappalok és éjszakák. Szovjet film. Fél 6. háromnegyed 8. Műsoron április "Szentes: József Attila-mozi: Köpenicki kapitány. Magyarul beszélő nyugatnémet film. Fél 6, fél 8. Műsoron április 27-ig. Szabadság-mozi: Hamlet. Angol film. 6 és 8. . Csongrádi Szabadság-mozi: Kiskrajcár. Színes magyar filmvígjá*. áprílok. Fél 6, fél 8. Műsoronlis 27-ig. Elkésők csak a híradó utáni szünetben mehetnek be a városi mozikban a nézőtérre. szEPEDi színház műsora Este 7. Székely fonó. — Parasztbecsület. — Csokonai bérlet. A VÁSÁRHELYI KÖLCSEY TÁRSULAT MŰSORA Derekegyházán: Liliomfi. Zenés vígjáték. Kezdés este fél 8 órakor. Tanácstagok fogadóórái és beszámolói Szerdán a tanácstagok az alábbi helyeken és időpontokban tartanak fogadóórákat és beszámolókat: Hódmezővásárhelyen 5-től 8 óráig Fekete Gyula (Bocskai u. 23.), Tóth István (Tolbuchin u. 49.), Hős Nagy Pál (Galamb u. 16.), Földes Lajos (Pál u. 25.), Nagy Elemér Kistöltés u. 37.), Gáli Józsefné (Harisnyagyár). Tanácstagi beszámolót tart Olasz György este 7 órakor (Szerencse utcai pártház). Szentesen 3 órától Demeter Pálné (Farkas A. 13.). Csongrádon 6 órától Puskás József (Tanya 171.) és Zubek Klára (Szőlők közötti iskola). Makón 3-tól 5-ig Marosi Mihályné (II. ker. MDP helység), 4-től 6-ig Németh Sándor (Almási utcai iskola), 6- tól 8-ig Simon Ferenc (Almási utcai iskola). A szentesi járásban Szegváron 3-tól dr. Sulyok Béla (Külső iskola). 4 órától Nagymágócson Rostás József (Kossuth TSZ), 6-tól Káld Erzsébet (Árpádhalmi óvoda), Török László (Árpádtelepi iskola), Mindszenten Pálinkó Antalné és Sas Bári (VII. ker. iskola). A megyei tanácstagok közül 9-től 12-ig Sipos István Szatymazon, Katona Sándor Makón tart fogadóórát a tanácsházán. Két és félévi börtönre ítélték a csaló Kovács Mihályt Lapunk április 10-i számában hírt adtunk arról, hogy Kovács Mihály, a mezőhegyesi cukorgyár körzeti felelőse súlyos visszaéléseket követett el, amellyel megkárosított számos vásárhelyi cukorrépa termelőt. A vásárhelyi bíróság a napokban tárgyalta bűnügyét. A tárgyalás során kiderült, hogy összejátszott Brányik Ernővel, a cukorgyár meghatalmazottjával. Brányik Ernőt több mint 30 liter rummal kenyerezte le, akit emiatt időközben el is bocsátottak munkahelyéről. A tárgyaláson több dolgozó paraszt felháborodottan mondotta el, hogy milyen fondorlattal csapta be és hitegette Kovács Mihály őket. Kiderült az is, hogy a parasztoktól elvont rumot 20—30 literes tételekben kereskedőknek adta el Kovács Mihály, ami nyilván jó üzlet volt számára. A bíróság Kovács Mihályt két és félévi börtönre, feleségét, aki üzleteiben közrejátszott, hét hónapi börtönre ítélte, APRÓHIRDETÉSEK | VÁSÁRHELY 1 Szürke kancaló öthetes fiával és koros jó paripa ló eladó. Hmvásárhely, Dimitrov u. 17. 132/a Telepes rádió eladó. Hmvhely, Dózsa Gy. u. 49. 239 Kisfias tehén eladó. Hmvhely, Klauzál u. 131. 192 Szappanfőzést vállalok, zsírszódával készítem. Kamocsai, Bálint u. 1. Hmvásárhely. 25 Hálószoba bútor eladó. Hmvásárhely, Mátyás u. 26. 206 Mártélyfeketehalmon 3 kth. föld felébő kiadó. Hmvhelyen, Rigó u. 10. szám. 216 Kishaszonbérbe kiadó Kruzslicz 4 Flóriánnak Tompahát dűlőben 3 használaton kívüli kataszteri 400 négyszögöl földje, melyben 3.300 négyszögöl lucerna. Érd.: Táncsics Mihály u. 29. 222 A Hódmezővásárhelyi Faipari KSZ keres megvételre használt írógépet. Használatra írógépet bérbe vennénk. Holló u. 28. 255 Gyors- és gépírónő elhelyezkedne vidékre is. Cím a kiadóban. 243 Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy utcára hamut, szemetet és szennyvizet kiönteni büntetés terhe mellett tilos. Helypénzszedő Szolgáltató Vállalat, Hmvhely, Sztálin u. 40. 230 Nyizsnyai u. u. 12. számú ház felerésze Vásárhelyen eladó. Ért. Bercsényi u. 20. 244 Eladó cserépkályha új sütővel, nikkelezett ajtókkal. Hmvhely, Görbe u. 4. 245 Eladó hálószobabútor, sodrony és matraccal. Hmvhely, Klauzál u. 31. 249 200 kilós sertés eladó. Hmvhely, Damjanich u. 1. 261 Mézpergető és két család méh eladó. Hmvhely, Nádor u. 62. Pál u. 55. számú ház Vásárhelyen eladó. Ára 15.000 Ft. 266 Kétágyas bútorozott lakásba egy nőt társnak keresek. Hmvhely, Kinizsi u. 31. 8 éves fejőstehén eladó. Hmnvásárhely, Felszabadulás u. 15. 268 Tanyára segítőtársnak ajánlkozik idősebb nő. Cím a vásárhelyi kiadóban. 269 Beadásra alkalmas tehén eladó. Hmvhely, I. Beöthy u. 17. 270 Termelői bor kapható 25 literes tételekben. Hmvhely, Gellért u. 24. Kis országos kiépített lépek, szájnyílós szecskavágó eladó. Hmvhely, Mátyás u. 55. 272 Ádám u. 43. számú ház Vásárhelyen sürgősen eladó, beköltözhető, gazdálkodónak alkalmas. 273 A nagyállomás környékén és Újvároson áru raktározásra alkalmas raktárt, kocsiszínt, nagyobb ______" istállót vagy nagyobb száraz helyiségeket háztulajdonostól bérbe vesz a Csongrád megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Váll.amvásárhely, Zsdánov tér. 274 Barna hálószoba bútor eladó. Hmvhely, Béke (Szt. László) u. 67. szám. 275 Fejőstehén, 200 kilós mázsa, cement itatóvályú eladó. Hmvhely, Jókai u. 7. 276 Eladó 390 c lucernás tói föld. Hmvhely, Malom u. 44. 278 Ház eladó. Tölgyfa u. 29. 279 Munkásfelvétel A 2. sz. Mezőgazdasági Építőipari Vállalat Vásárhelyhez tartozó építkezéseire felvesz állandó jellegű munkára kőműves szakmunkásokat, továbbá férfi és női segédmunkásokat. A munkahelyek az alábbi helyeken vannak: Barattyási Állami Gazdaság és a Kláramajori Állami Gazdaság Derekegyhááza. Kívánságra szerződést is kötünk 3. 6 hónap és 1 év időtartamra. Egyéves szerződés esetén 200 Ft szerződési jutalmat fizetünk. A munkahelyeken napi háromszori étkezést 7.20 Ft-ért biztosítunk. Családfenntartók részére 6, illetve 10 Ft változó munkahelyi pótlékot fizetünk. Minden második héten szabad szombatot tartunk. A munkahelyeken tiszta szállásról, munkaruháról és egyéb szociális felszerelésről gondoskodunk. Bérezés az országos építőipari iránynorma I. területi bércsoportja szerint történik. Munkafelvételre jelentkezni lehet Hódmezővásárhelyen, Bajcsy- Zsilinszky u. 25. sz. az Építésvezetőségen. Kedd, 1955. április 2«. Szentesi Kinizsi-Makói Vasas 2:1 (1:0) Szentes. Góllövők Tóth 2, illetve Böjti, Szentesi Kinizsi: Horváth — Máriás, Nádai, Kádár — Zöldi, Buzi — Mikecz, Szabó, Tóth, Török, Pető. Közel 1500 főnyi közönség gyűlt össze a Kinizsi-pályán, hogy tanúja lehessen annak az erős, szép, iramos és élvezetes mérkőzésnek, melyet a két csapat vívott egymással. A Makói Vasas játékán látszott, hogy összeszokottabb, technikailag csiszoltabb a szentesieknél, de lelkesedésből, fáradtságot nem ismerő küzdőképességből a Kinizsi nyerte a jobb osztályzatot. Az első gól már a 4. percben bent táncolt a makói hálóba: Török szabadrúgása a makói védőkről visszapattant és a szemfüles *tóth gólt lőtt (1:0). A támadásokból mindkét csapat kivette a részét, de a szentesi védelem nagyszerűen működött és nem engedte szóhoz jutni a makói csatárokat. Fordulás után is lelkesen küzdött a Kinizsi és a 25. percben Tóth — egyéni játék után — ismét eredményes (2:0). A lendület nem hagyott alábbi mérkőzés befejezése előtti percekben csak védelmi hibából szépít a M. Vasas Böjti révén (2:1). A Kinizsiből jók: Horváth, Tóth, Buzi, Nádai; a Vasasból nem nyújtott kiemelkedőt senki sem. H. Dózsa-H. Petőfi 2:1 (1:1) Hmvhely, Vezette Stark. Góllövők: Tari, Révész, illetve: Nagynémedi. H. Dózsa: Varga — Gilicz Gy., Venkei, Nagy G. — Porkoláb, Gilicz L. — Tari, Szirovicza, Révész, Rozik, Szélpál. H. Petőfi: Csiki — Holubán, Orgovány, Szabó M. — Bordás, Rontó — Bárány, Nagy M., Nagynémedi, Szűcs, Katona. Hosszú időn át óvatos játék folyik. Idegesség és a pontatlan játék jellemezte a kezdetet. Később a H. Petőfi valamivel egészségesebb, egyszerűbb, célratörőbb játékot mutat, csatárai nem körülményeskedtek. Az egyik védelmi hibát azonnal ki is használta Nagynémedi és szép gólt lőtt a 30. percben (0:1). Változatos küzdelem alakult ki ezután a 43. percben Szirovicza ad Tarinak, aki egyenlít (1:1). Szélpál kapura lövése még az esemény. Fordulás után a Dózsa veszi át a játék irányítását. Sok jó mozgásos támadást vezet, zavarja ellenfele védelmét állandó cselezéseivel és lövéseivel. A Petőfi nem tud kibontakozni, viszont Csiki nagyszerűen véd, ha néha ejti is a labdákat. Érik az újabb gól. Szélpál átadását Tari kapura lövi, a labda visszapattan, de Révész a 12. percben eredményes 21. Állandósul a Dózsa-támadás, de több gól már nem esik, mert a Petőfi védelme jól működött. Jók: Gilicz Gy., Szirovicza, Révész, Rozik, Tari, illetve Csiki, Bárány, Katona, Szűcs. Starknak sok fordított ítélete volt. Szentesi Törekvés—H. Szpartakusz 2:1 (2:0) Hmvhely, vezette: Rácz J. Góllövők: Kupeczik, Udvarhelyi, illetve Ldnárt. Sz. Törekvés: Oltyán — Oláh, Busai, Faragó — Maliga, Kiss — Udvarhelyi, Váradi, Buzi, Honti, Kupeczik. H. Szpartákusz: Patócs — Kovács B., Albert, Kovács I. — Szőke, Laskai — Pusztai, Marton, Szilágyi, Lénárt, Gera. A szentesi csapat szélről támogatva veszi fel a küzdelmet és fölényt harcol ki, de a hazai együttes is vezet támadásokat, különösen a jobbszárnyon, ahol Pusztai jól mozgott. Aránylag gyenge az iram, nem küzd egyik csapat sem. Valamivel jobb a Törekvés, mert Udvarhelyi játéka magával ragadja néha-néha a csatárokat. Az első gólt Kupeczik lőtte Udvarhelyi szép átadásából (1:0.) Később ismét Udvarhelyi szerzi meg a második gólt is (2:0). Fordulás után hatalmas iramot diktál a Szpartakusz, de a Törekvés védelme minden helyzetben tisztázni tud. A Szpartakusz egyetlen gólját Lénárt lőtte az 5. percben. Jók: Buzi (a mezőny legjobbja), Busái, Udvarhelyi, Kupeczik, illetve Gera, Kovács I., Patócs. Mindszenti Traktor—Csongrádi Petőfi 4:2 (0:1). Mindszent. Vezette Újhelyi Góllövők: Hevesi 3, Bába, illetve Baksa, Szántai I. Az első félidőben kiegyensúlyozott játék volt, változatos támadásokkal, melyből mindkét csapat kivette a részét. Az első gólt a Cs. Petőfi érte el a 35. percben (0:1). Fordulás után még izamosabbá vált a játék, a Cs. Petőfi 11-est vét, amit Bába értékesít (1:1), majd ismét a Cs. Petőfi szerzi meg a vezetést egy pompás fejes révén (1:2). Még tíz perc van hátra, a mindszenti közönség lelkesen buzdítja csapatát és az egymás után vezetett gyors támadásokból a 36. percben Hevesi egyenlít (2:2). Hevesi ezután még két gólt lő (4:2). A Traktor játékosai kivédő nélkül dicséretet érdemelnek, főként Hevesi nagyszerű csatárteljesítményéért. Csongrád nem volt ezen a mérkőzésen gólképes. Nagylaki VL.—Kiszombori Kinizsi 2:1 (2:0) Nagylak, Vezette Vadász. Góllövők: Orosz 2, illetve Erdei, Vörös L., Dornbach — Tóthvas, Hangai, Hires — Koczkás, Széll — Magyar, Bánkuti, Varga, Juhász, Orosz, Szamos, jó mérkőzést vívott a két csapat, melyet a rutinosabb nagylakiak szereztek meg. Az első félidőben a hazai csapa volt a jobb, szünet után azonban már a kiszomboriak is vezettek több jó támadást, de Nagylak védelme elhárította azok legtöbbjét. Az első gólt az első félidő 20. percében lőtte Orosz (1:0), majd a 40. percben korszerű, gyors támadást vezet Nagylak és Orosz pompás gólt lőtt (2:0). A második félidőben Erdei szépített az eredményen. Jók: Varga, Juhász, Orosz, Hires, Koczkás, illetve a Kiszombori védelmi rész. Szentesi Petőfi-Honvéd—H. Vasas 3:0. Szentes. Góllövők: Winkler 2, Lipiczky. A H. Vasas súlyos veresége a forduló egyik eseménye. A játék általában kiegyenlített volt, azonban az első félidőben a 14—22. percben a Petőfi olyan viharos támadásokat vezet a Vasas ellen, hogy annak védelme nem tudja megakadályozni a nagyszerű Winkler és Lipiczky góljait. A győztes csapat a játék további részén már nem tudta azt nyújtani, ami a legjobb perceit jellemezte. A Vasas gyengén és rosszul játszott. H. Építők—Cs. Építők 1:0 (1:0) Csongrád. Góllövő: Bacsa. H. Építők: Sallai — Szabó, Petres, Rácz — Molnár P., Vass — Rudolf, Salamon NI., Fejes, Kecsóc Raj*S9 Az első félidőben a H. Építők volt a kezdeményezőbb, de a csongrádi védelem egész jól játszott, mindössze Bacsa révén ér el egy gólt a H. Építők. Szünet után a hazai együttes is erőteljesebben, jobban játszott. A H. Építőknél jók: Sallai, Rácz F, Vass, Salamon II., Kecskés. A Cs. Építők védelmi része nyújtott jó játékot. EURÓPA-KUPA MÉRKŐZÉS Magyarország-Ausztria 2:2 (2:2) Bécs, Práter-stadion, 65.000 néző. Góllövők: Fenyvesi, Probst, Hidegkúti, Probst. A lelkesen játszó osztrák válogatott kiharcolta a döntetlent. További eredmények Magyarország B.—Ausztria B. 3:1. Magyar utánpótlás—Felső-Ausztria 4:1, Dél-Magyarország Stájer válogatott 3:2; Nyugat-Magyarország—Alsó-Ausztria 8:0. Magyar Bányász válogatott—Burgenland válogatott 6:2; Ausztria ifi válogatott—Magyarország ifi válogatott 0:0. Makói járási eredmények Kiszombor II—M. Vasas II. 0:4, Vörös M.—Ferencszállás 0:2, Szpartakusz—Magyarcsanád 10:0, Pitvaros—Maroslele 1:2, Kövegy— Csanádpalota 1:2; Maroslele II.— Szpártakusz utánpótlás 2:2; Földeák II.—MTSK 0:0, Kövegy II.— Királyhegyes I. 0:6. Egyéb eredmények Nagymágocsi Traktor—Szentesi Vörös M. 4:1 (2:0) Nagymágocs. Góllövők: Szín, Nagy J. 2, Sebők, illetve Zöldi. Jó és iramos mérkőzés. Mindszenti Traktor II.—Szentesi Vörös M. 2:1. Góllövők: Csehó, Pálinkó a mindszentiek közül. Jók: Antal, Pálinkó, Süli, Kiss J. Cs. Petőfi ifi-M. Traktor ifi 4:0......... . H. Petőfi—H. Vasas 0:0. H. Dózsa II.—Székkutas 3:1. Góllövők: pari. :Csöves 2, ill. Tóth L. H. Dózsa ifi—H. Petőfi ifi 2:0. KÉZILABDA A Mindszenti Traktor SK komoly formában fogott hozzá a női kézilabda-sport életrehívásához. A kézilabda-csapat már Tóth Ferencné testnevelő tanár szakszerű irányításával eredményesen fejlődik. Az elmúlt héten a szabályokkal ismerkedtek meg a lányok, majd a labdakezelést is megkezdették. Minden valószínűség szerint rövidesen bemutatkoznak a Traktorleány-kézilabdázós mérkőzésen is, a környék valamelyik jóképességű leánycsapatával mérve össze erejüket. A nagy kedvvel készülődő lányok munkáját élénk érdeklődéssel figyeli Mindszent sporttársadalma. (Vida) A makói járási labdarugó-bajnokság állása Székkutasi Traktor—Szegedi Kinizsi 2:3, női röplabda mérkőzés, Székkutas. A hazai csapatból jók: a Szenti-testvérek. Székkutasi Traktor—H. Vörös Lobogó 3:3 (1:0). Megyei II. oszt. bajnoki, labdarugó mérkőzés. Székkutas a II. félidőben 10 emberrel játszott és az utolsó percekben egyenlítettek a vásárhelyiek. A csúszós talajon nem alakult ki szép játék. A Sz. Traktor góljait Dani, Szálkai és Buknlez ötték. Jók: Gregus, Dani, Szálkái a hazaiaknál. Totóeredmények '! x, f, x, 2, I, I, X. I, l, 2, f, x. Hivatalos totóeredmények A Sportfogadási osztály közli: Az első nyerőosztályban 12 találatos szelvény 84 darab akadt, nyereményösszeg egyenként 7685 forint. A második nyerőosztályban 2291 darab 11 találatos szelvény akadt, nyereményösszeg egyenként 282 forint 50 fillér. A harmadik nyerőosztályban 21 ezer 163-an értek el 10 találatot, nyereményösszeg egyenként 40 forint. A 10 és 1 találatos szelvények kifizetésére április 28-tól, a 12 találatos szelvények kifizetésére május 3-tól kerül sor. I. SZÁMÚ ÉPÜLETELEMGYÁR felvesz FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Betanításról a Vállalat gondoskodik. Korszerű szállás, üzemi ebéd biztosítva. Jelentkezés: Budapest, XI., Budafoki út 78. SPORT Lelkes játékkal győzött a Szentesi Kinizsi a Makói Vasas ellen Megérdemelten győzött a H. Dózsa Dózsa I. Apátfalva6 12: 210 2. M. Szpartakusz6 30: 8 10 3. Csanádpalota6 11: 28 4. Kövegy e13:126 5. Maroslele6 12:126 6. M. Vörös M.6 10:144 7. Ferencszállás6 7:183 8. Magyarcsanád6 5:193 9. M. Vasas II.6 22: 82 10. Kiszombor II.5 6:192 11. Pitvaros 5 6:202 A RÁDIÓ MŰSORA ÁPRILIS 27, SZERDA Kossuth rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene, B Falurádió, 6 Hírek, 7 Szabad Nép vezércikke, hírek, 7.15 Hanglemezek, 8.30 Operarészletek, 9.15 Gyermekrádió, 9 óra 40 Daltanulás, 10 óra Hírek, lapszemle, 10.10 Ispiláng, Dr. Rossa Ernő előadása, 10.30 Óvodások műsora, 11 Rádiókórusok, 11.30 Virágzik a csemete. Tamási Áron elbeszélése, 12 Hírek, 12.10 Tánczene, 13 Szülőknek a nevelésről. Nemes János előadása, 13.20 Népzene, 14 Hírek, 14.25 Úttörő híradó, 14.50 Feuré-művek, 15.20 Viharfalun. Ligeti Vilma rádiójátéka, 16 Hangverseny, 16.40 Válasz hallgatóinknak, 17 Hírek, 17.10 Riportszemmel a világ körül... 17.25 Ének, 18 A virágzó mezőgazdaság útján. Előadás, 18.30 Szív küldi, 19 Mesterházi Lajos jegyzetei, 19 óra 15 Ajándékműsor, 20 Esti Híradó, 20.20 Zenés képek az Állami Népi Együttes nyugateurópai útjáról, 21.10 Szülőföldem Budapest. Részletek Szüdi György költeményéből. 21.20 Tánczene, 22 Hírek, 22.15 Tíz perc külpolitika, 22.25 Zenekari hangverseny, 23.45 Hanglemezek, 24 Hírek, 0.10 Szerettyei népdalok, Petőfi-rádió 6.30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna, 6.50 Csárdások, 7 Azonos [ a Kossuth rádió műsorával, 14 j Művészlemezek, 14.40 Könnyű zene, 15.20 Szórakoztató zene, 16.20 Az inkák földje. Passuth László előadása, 16.40 Népi zene, 17.20 Orosz nyelvtanfolyam, 17.40 Kamarazene, 18.30 A Szovjetunió második világháborúban aratott győzelmének forrásai: A szocialista iparosítás politikája. Juhász István előadása, 18.50 Operettrészletek, 19.30 Moszkvai Rádió összeállítása. 20 Bolgár kórusok, 20.20 Sporthíradó, 20.40 Operarészletek, 21.20 Hogyan védekezzünk a trachoma ellen? Dr. Sándor Edit előadása, 21.30 Népi zene, 22.33 Ének: VIHARSAROK ■ Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Felelős kiadó: az MDP Csongrádmegyei Bizottsága Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Sztálin u. 22. Telefon: 305 és 315 A felelős szerkesztő telefonszáma: 271 Terjesztik: s megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbesítő . postahivatalok Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11 forint. Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vincze György