Viharsarok, 1955. szeptember-december (11. évfolyam, 205-308. szám)

1955-12-17 / 296. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! VIHARSAROK AZ MDP CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. évfolyam, 296. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1955. december 17. A dolgozók szolgálatában A tanácsokról általában nagyon sok szó esik, de ez nem is csoda, hiszen a ta­nács munkássága révén az életnek minden területét át­fogja. S mivel a tanácsok, mint államhatalmi szerveink, sokoldalúak, intézkedéseik sokrétűek, szükségszerűen sokoldalúságuknak, sokré­tűségüknek megfelelően vizs­gálhatjuk ténykedéseiket. A tanács munkáját egy igen fontos tényező révén le­het akár pozitív, akár nega­tív értelemben értékelni: mi­lyen a viszony közte és a dol­gozó emberek között. Nagy általánosságban levonható az a­­ következtetés, amilyen a tanács tömegkapcsolata, kö­rülbelül olyan a munkája is. Ezt pedig arról lehet megál­lapítani, jó-e vagy sem, hogy a dolgozók csak hivatalos ügyekben járnak-e be a ta­nács hivatalos helyiségeibe és keresik fel a helyi taná­csok dolgozóit, vagy pedig olyankor is, ha nem egészen hivatalos segítségre van szükségük. Az az ember, akit valahol nem fogadnak megfelelő tisztelettel, kedves­séggel, előzékenységgel, leg­közelebb igyekszik elkerülni azt a­ helyet. A tömegkapcso­latot nem egyszerű frázisként szeretnénk említeni, mert ez valóban a komoly alapja an­nak, hogy a dolgozó emberek bízzanak a tanácsban, a ta­nács dolgozóiban és a magu­kénak tudják és ismerjék el minden intézkedését, amit a végrehajtó bizottságok foga­natosítanak. Ez a lényege a dolognak; az ilyen munka ad tekintélyt a község, a város dolgozói előtt ennek az ál­lamhatalmi szervnek és nem­csak tekintélyt, hanem bizal­mat is ez ébreszt a dolgozók­ban. A dolgozó ember és a ta­nács dolgozói közötti jó kap­csolat kiépítésének nagyon fontos feltételei vannak. Elő­ször is minden tisztviselőnek abból az egyszerű tényből kell kiindulnia, hogy már az első pillanatban, amikor az ügyét elintézni akaró fél be­lép a hivatali helyiségbe, a jókedv, a derű érződjék a ta­nács tisztviselőinek minden szavából és legfőképpen a dolgozó ember megbecsülése. Féltékenyen kell őriznie a ta­nács dolgozójának azt a kap­csolatot, amelyet a párt gon­dos munkával, aprólékos el­méleti és gyakorlati előkészí­téssel megteremtett az állam­hatalmi szervek és a dolgo­zók között. Mindenkinek kell gondolnia arra, hogy ő nem­csak hivatalnok, nemcsak a rendeletek végrehajtója, ha­nem segítője és barátja is an­nak, aki őt felkeresi ügyes­bajos dolgával. A tanács és a dolgozók kö­zötti kapcsolat kiépítését semmiféleképpen nem szol­gálja az olyan eset, mint a balástyai. A begyűjtési hiva­tal a tanács bélyegzőjével és papírjával beidézett kocsikat kora reggeltől késő délutánig várakoztatja kint a tanács­háza előtt azért, mert a be­gyűjtési megbízottakat nem tudják előkeríteni, hogy a ko­csikkal a tanyavilágba ki­menjenek. De ez még nem elég: a rendelet értelmében 60 forint jár a berendelt ko­csitulajdonosnak, de azt leg­több esetben nem kapja meg, mert nincsen rá „keret“. Csakhogy ez nagyon sovány vigasza annak, aki két lóval, kocsival esetleg egész nap a tanyavilágot járja. Az ilyen cselekedetek csak arra jók, hogy a dolgozó parasztság borzongva gondoljon arra, ha megkapja a cédulát, hogy a tanács segítségére kell siet­nie. Kora reggeltől délutánig, vagy esetleg késő estig is ácsorog és még a törvénye­sen előírt 60 forintot is csak akkor fizetik meg, ha törté­netesen valamelyik hátralé­kostól transzferálnak. Ez persze csak egy súlyos eset a balástyai tanács és a be­gyűjtési hivatal túlkapásai­ból, de mindenesetre az a következménye, hogy a ta­nácstól elidegenednek a dol­gozó parasztok, a község la­kói s csak akkor keresik fel, ha beidézik, vagy ha már végképpen elkerülhetetlen. Tanácsaink dolgozóinak minden lehetőséget meg kell ragadniok arra, hogy a nép között élhessenek a szó leg­szorosabb értelmében. Ez iga­zolja, hogy valóban megértik a dolgozó emberek problé­máit és igyekeznek is azon segíteni. A legtöbb helyen nem is lehet panasz, de van­nak még kirívó esetek, ame­lyek elgondolkoztatják az embert. Ma már tanácsveze­tőink arra sem hivatkozhat­nak, hogy járatlanok a veze­tésben, hiszen lassan a hato­dik esztendeje gyakorolják magukat benne. Legfeljebb arról lehet szó, hogy egy-egy községi tanácselnök teljesen elszakad az élettől és lélek­telen bürokratává válik, mert az íróasztalt semmi kincsért el nem hagyná. Előfordul még az is, hogy az elnök leg­feljebb havonta egyszer vagy annyiszor sem fordul meg az apparátus dolgozóinál, nem ellenőriz és nem is segít be­osztottjainak. Persze ennek az a következménye, hogy válaszfal emelkedik a tanács­elnök és a tisztviselők közé. Szerencsére nagyon kevés ilyennel találkozunk, de azért nem árt megemlíteni. Soha nem szabad elfelednie tanácsaink vezetőinek, hogy — bármilyen beosztásban is legyenek — őket a párt, a dolgozó nép állította arra a helyre és minden körülmény között az alkotó ember élete megjavításának érdekében kell cselekedniük s arra kell törekedniök, hogy a párt- és kormányhatározatokat a dol­gozók támogatásával mara­dék nélkül hajtsák végre, hi­szen ez végső soron a dolgo­zó nép javát szolgálja. a Magyar Hégi Köztársaság kormányának csatlakozási okirata az Egyesült nemzetek Szervezetének alapokmányához A Magyar Népköztársaság kormánya, miután az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárától értesítést kapott arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése elf­ogadta a Magyar Népköztár­saság tagfelvételi kérelmét, tisztelettel átnyújtja a főtit­kárnak a jelen csatlakozási okmányt. A Magyar Népköztársaság kormánya ezennel kije­lenti, hogy elfogadja az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek alapokmányában foglalt kötelezettségeket. Kelt, Budapesten, 1955. évi december hó 15. napján. HEGEDŰS ANDRÁS, BOLDOCZKI JÁNOS a Magyar Népköztársaság a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke külügyminisztere A műszakiak és a munkások együttes tevékenysége sikerre viszi a technika fejlesztésének ügyét Műszaki tanácskozás Szegeden A Csongrád megyei Párt­végrehajtó bizottság pénteken délelőtt 9 órától műszaki ta­nácskozást rendezett Szege­den, a Közalkalmazottak „Juhász Gyula“ Kultúrottho­­nában. A műszaki tanácsko­záson a megye járásainak, városainak, üzemeinek párt­és gazdasági vezetői, újítók, élenjáró dolgozók és a tömeg­szervezetek képviselői vettek részt. Ott volt a megbeszélé­sen és felszólalt Németh Ká­roly elvtárs, a Csongrád me­gyei Pártbizottság első titká­ra. Részt vett a tanácskozá­A beszámoló bevezető ré­sze rámutatott arra, hogy pártunk Központi Vezetősé­gének márciusi határozatára a megye üzemeinek dolgozói is tettekkel válaszoltak. A márciusi határozatt nemcsak felfedte és szétzúzta a káros jobboldali, antimarxista né­zeteket, melyek az elmúlt esztendőben hátráltatták egész népgazdaságunk fejlő­dését, hanem megjelölte a feladatokat az ipar szá­mára is. A beszámoló általánosság­ban ismertette, megyénk ipara hogyan tett eleget a márciusi határozatban meg­szabott feladatok végrehaj­tásának. Mennyiségi tervét a minisztériumi ipar ez év első tíz hónapjában 1018 százalékra teljesítette. Meg kell állapítani, a globális tervteljesítés ellenére, hogy tíz üzem elmaradt terve tel­jesítésében. Ezek közül az üzemnél nincsenek kilátások arra, hogy éves tervüket tel­jesíteni tudják. Nőtt a ter­melékenység is. Nagyszerű eredmények voltak a már­ciusi határozat utáni hóna­pokban, de ezt lerontotta, hogy a harmadik negyedév­ben nem mutatkozott előre­haladás. Export-terveink tel­jesítésében üzemeink több­sége jó munkát végzett és az év tíz hónapjára esedékes tervüket sok cikknél jelentő­sen túlteljesítették. Elmara­dás mutatkozik azonban a női cipő, fűszerpaprika, kon­­zervek, gabonaszelektorok készítésében, exportjában. Az elmaradás megszünteté­séért mindent meg kell ten­niük az illető üzemek veze­tőinek. A minőség javítása és az önköltségcsökkentés szoros kapcsolata nem min­den­­ üzemben érvényesül. Ilyen vonatkozásban ugyan vannak kiválóan dolgozó üzemeink, mint például a Paprikafeldolgozó Vállalat, a Csongrádi Bútorgyár, a Sze­gedi Textilművek, a Szegedi Ruhagyár, de nem teljesítik minőségi tervüket a Hód­mezővásárhelyi Kötöttáru­­gyárban, a Szegedi Farost-Eredményeink ellenére az elmúlt években az ipar mű­szaki színvonalának fejlődé­se háttérbe szorult a terme­lés mennyiségi növekedése mögött és több területen vi­szonylagosan elmaradt a technika világméretekben való fejlődésétől. Az ipari üzemek vezetőinek nagy ré­sze a megszokotthoz való ragaszkodás, önelégültség, az újtól való idegenkedés ké­son Balogh István elvtárs, a Szegedi Városi Pártbizottság titkára, Tulkán István elv­társ, a Szegedi Városi Párt­végrehajtó bizottság ipari osztályának vezetője is. A műszaki tanácskozást Kiss István elvtárs, a Csong­rád megyei Párt-végrehajtó­­bizottság ipari osztályának megbízott vezetője nyitotta meg. Ezután Nagy Sándor elvtárs, a Csongrád megyei Pártbizottság tagja, a Sze­gedi Textilművek főmérnöke tartotta meg előadói beszédét. lemezgyárban, a Délrostnál, a Kiskundorozsmai Szövődé­ben sem. A munkafegyelem megszi­lárdításában nem kielégítő a javulás, sokan hiányoztak igazolatlanul. A különféle mulasztások következtében csupán a III. negyedévben 24,4 millió forint termelés­i kiesés volt. A munkaerő­vándorlás nagymértékű volt. Ez arra utal, hogy egyes üze­mekben az új dolgozókkal nem foglalkoznak rendszere­sen és kellően. A beszámoló rámutatott arra, hogy a Központi Veze­tőség és a Minisztertanács üzemi dolgozókhoz intézett levele nyomán nagyban ki­bontakozott az üzemekben a tettrekészség, az üzemek korszerűsítésére való törek­vés. Megyéinkben közel 1500 olyan javaslatot tettek a dol­gozók, amelyek egyharmada még ez évben megvalósítás­ra kerül. Ezek olyan termé­szetűek, hogy gyakorlati al­kalmazásukhoz nagyobb anyagi erőforrásokat nem kell igénybe venni. Sajnos, ez a nagy lendülettel meg­indult mozgalom szeptember­ben és októberben vissza­esett. Ebből az látszik, hogy még mindig nem tudunk több kérdéssel egyszerre, egyenlő mértékben foglal­kozni. Nem sikerült tehát a műszaki fejlesztést a mun­ka, a verseny középpontjába állítani és olyan mértékben tömegmozgalommá fejlesz­teni, mint ahogy az augusz­tusban kibontakozott. Ennek oka a gyengébb politikai munka és az általánosságban mozgó agitáció. Ehhez hozzá­járul még, hogy üzemeink többségében komoly hibák mutatkoznak a szakmai képzettségben, az élenjáró mozgalom terjesztésében. A műszaki fejlesztésben, az új technika alkalmazásá­ban értünk el eredményt, s ezek elismerésre méltóak, de kezdetiek. A novemberi párt­­határozat megszabja felada­tainkat az ipari termelés megjavítására, a műszaki színvonal növelésére. vetkeztében nem foglalkozott kielégítően az új technika bevezetésének kérdéseivel. A Központi Vezetőség határo­zatát figyelmesen tanulmá­nyozva arra a megállapítás­­­­ra jutunk, hogy iparunk fej­lesztése elsősorban olyan­­ eszközökkel valósítandó meg, amelyeket az üzem a maga erejéből tud megteremteni. Nyilvánvaló, hogy szükséges az elavult gépek kicserélése, új üzemek létesítése is, azon­ban ezeket a népgazdasági tervünkben lefektetett lehe­tőségek szabják meg. Az üzemekben meglévő tartalé­kok feltárása elsősorban az üzemek vezetőinek és dolgo­zóinak feladata. A korszerű­sítést is ezen az alapon kell elsősorban megvalósítani. A Központi Vezetőség ha­tározata kimondja, hogy az önköltség csökkentése nem mehet a minőség rovására, az önköltségcsökkentést a minőség állandó javításával kell egybekötni. El kell érni, hogy gyártmányaink használ­hatóságának időtartama lé­nyegesen megnövekedjék. Fokozott gondot kell fordí­tani arra, hogy a gyártmá­nyok külső alakja tetszetős legyen. Ezekért is műszaki in­tézkedések is szükségesek. Különösen fontos az im­­por-anyagokkal való takaré­kosság. Törekedjünk arra, hogy a külföldi nyersanya­gokat hazaival helyettesít­sük, természetesen a minő­ség romlása nélkül. Az anyaggazdálkodásnál általá­ban arra kell törekedni. Műszakilag kulturált mun­ka nem lehetséges a tech­nológiai fegyelem megtar­tása nélkül. Még mindig rendkívül magas termékeink önköltsége, elsők között a technológiai fegyelem laza­sága miatt. Az export-terv teljesítése minden üzemünk számára központi kérdés. Tudjuk, hogy több ipar­águnkban nem vagyunk ön­ellátóak, nem termeljük meg az azokhoz szükséges nyersanyagokat és ezeket külföldről kell beszerezni. A külföldről behozott nyers­anyagokért cserébe megfe­lelő minőségű és mennyiségű árut kell kiszállítani. Az ex­port a dolgozó nép érdekét szolgálja. Nem elég azonban az export­terveket teljesí­teni, hanem szükséges, hogy a műszaki fejlesztéssel ös­­­szekapcsolva olyan önkölt­séggel teljesítsük ezeket, amely áruinkat a megélén­­­­kült nemzetközi kereskede­­­­lemben is versenyképessé te­­­­szi. Export­termelésünk te­­­­hát teljes mértékben össze­­­függésben van a műszaki­­ fejlesztéssel, az önköltség­ csökkentésével, az anyagta­karékossággal a minőség­­ megjavításával. A beszámoló további része a sza­k­mai képzés fontossá­­­gát elemezte, majd a szo­cialista munkaverseny kér­déseire mutatott rá. Mégin­­kább tartalommal kell meg­tölteni a munkaversenyt, le­vetve annak nem egyszer formalista, bürokratikus vo­násait.­­ A munkaverseny körébe tartozik az újítómozgalom, j Hiszen ott is megvan a lehe­­­­tőség a nemes vetélkedésre. s Az újítómozgalom műszaki­­ fejlesztésünk egyik alapjául­ szolgál. Sokkal nagyobb gon­dot kell fordítani az újító­mozgalomra minden üzem­ben. Nincs meg a kooperáció az újításoknál még a szegedi üzemek között sem. Pedig kiderült, hogy Szegeden mintegy 90 olyan javaslat­ volt, amely az üzemekben­­ bevezethető lett volna, de ez­t hogy az anyag kivételezések szigorú bizonylati rendsze­rekkel történjenek. Ezzel együtt mind a nyersanyag-, mind a segédanyag-normá­kat meg kell tartani. Nem kielégítő az energiá­val való takarékoskodás. Több helyen még mindig nagyobb teljesítményű mo­torokat alkalmaznak, mint amennyire szükség volna. Vagy transzmissziós meghaj­tásokkal termelnek a gépek sokkal gazdaságosabb egyé­ni meghajtása helyett. Így van ez a Szegedi Jutaáru­­gyárban is. Bizonyára gon­doltak erre az ottani vezető elvtársak. S az ottani elavult módszert a lehetőségekhez képest minél előbb fel kell cserélni az új technikával. A termelékenység emelésé­hez nagyban hozzájárul a kapacitás kihasználása, amely nem minden esetben törté­nik meg, különösen a vas­iparban és az élelmiszeripar­ban. Az indokolatlan gépál­lások csökkentésére is nagy figyelmet kell fordítani. En­nek módja a tervszerű meg­előző üzemi karbantartás.­ról az illetékes üzemek nem voltak értesülve. Meg kell te­hát javítani a helyi tapaszta­latcserét. Működjék minde­nütt az újítók és sztahano­visták köre. Hangoztatta a beszámoló, hogy helyes és szükséges, hogy az üzemek több évre terjedő, a legap­róbb részletekig megtervezett műszaki fejlesztési tervet ké­szítsenek. Termelékenységi, önkölt­ségcsökkentési, korszerűsí­tési feladataink végrehajtása közben nem nélkülözhetjük a helyi műszaki és természettu­dományi egyesületeink szö­vetségét sem. Munkájára nemcsak szegedi, de megyei vonatkozásban is támaszkod­ni kívánunk. Meg kell mon­dani, hogy általában kevés az MTESZ-ben dolgozó aktívák száma, igen sokan indokolat­lanul nem vesznek részt munkájában. A Társadalom- és Természettudományi Is­meretterjesztő Társulat mű­szaki szakosztályára is ko­moly feladat hárul a műszaki propaganda terjesztésével. Elhanyagoltuk és nem vettük kellően igénybe azt a rend­kívüli lehetőségünket, hogy Szeged egyetemi város. A jö­vőben az üzemeknek az egyetemmel való együttmű­ködést nagyban meg kell ja­vítani. Ezután a beszámoló a veze­tés megjavításának fontossá­gára mutatott rá, majd a fel­sőbb gazdasági szervek mun­káját ismertette. A felsőbb gazdasági szerveknek sokkal körültekintőbben, jobban kell dolgozni. A termelékenység emelé­sének és az önköltség csök­kentésének alapvető eszköze az új technika alkalmazása és az ipar technikai haladá­sa. Vázolta a beszámoló a no­vemberi határozat alapján azokat a kérdéseket, amelye­ket a jobb munkáért meg kell valósítanunk. Az új technika alkalmazá­sában nagy szerep vár az üzemek pártszervezeteire, a pártcsoportokra. Szükséges, hogy a pártcsoportok ismer­jék területük lehetőségeit az (Folytatás a 2. oldalon.) Nagy Sándor elvtárs beszéde A technikai színvonal emelése Az export kérdései

Next