Viharsarok, 1955. szeptember-december (11. évfolyam, 205-308. szám)
1955-10-28 / 254. szám
4 HÍREK Árpádkori falu nyomaira bukkantak Kardoskúton A Hódmezővásárhely és Orosháza között elterülő kardoskúti tanyavilágban évek óta kutatják a történelmi emlékeket. „Hatablakú kápolna“ néven ismerik a környéken azt a helyet, ahol az ásatásokat megkezdték. Ennek a templomnak nyomait már néhány évtizeddel ezelőtt megtalálták egy kis kiemelkedésben, amely körül sok tégla-, cserép-, állati csont- és őrlökő-darabot is leltek. A mostani ásatások vastag hamurétegből nagymennyiségű állati csontot, edénydarabokat, szerszámokat hoztak felszínre, s előbukkantak földbe vájt kemencék is. Megállapították, hogy ezen a vidéken nagy kiterjedésű, árpádkori falu maradványait rejti a föld. A feltárt kemencék azonosak a Tiszatokon kiásott és a szakfolyóiratokban már ismertetett árpádkori kemencékkel, de azoknál nagyobb méretűek.A leletek értékes adatokat szolgáltatnak a korabeli gazdasági és társadalmi helyzet vizsgálatához. CSEREBÖKÉNYEN 250 ezer forintos költséggel földművesszövetkezeti üzletház épül. Az üzletház tervei már elkészültek, s a munkákból 150 ezer forintnyi még ebben az évben elkészül. TAGSZERVEZÉSI kampányt indít a vásárhelyi mérleggyári MSZT-szervezet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulója tiszteletére. A szervezetnek eddig 310 tagja van. A KÖZELI napokban fejezték be Csongrádon négy kétszoba összkomfortos családi ház építését, amelyekhez a tulajdonosok állami kölcsönt kaptak.A KIEVI konzervatórium nagytermében kedden Bartók halálának 10. évfordulója alkalmából hangversenyt tartottak. AZ ÖNTÖDÉK és a kovácsüzemek országos versenyében a harmadik negyedévben végzett jó munkájukért dicséretben részesült a Szegedi Vasöntöde. APÁTFALVAN az MNDSZ helyi szervezetének vezetősége több dolgozó parasztasszony kérésére elhatározta, hogy a téli időszakra szabás-varrás tanfolyamot indít. A tanfolyamra eddig már több mint 15 jelentkező van. MAGYARTELEN ÉS NAGYTŐKÉN felvásárlási raktárhelyiséget építenek. Az építkezésre már megkötötték a szerződést az építő vállalattal. A helyiségek még ebben az esztendőben elkészülnek. Egy-egy raktárhelyiség 60 ezer forintba kerül. MEGYEI TANÁCSTAGOK beszámolói: október 29-én, szombaton a makói városi tanácsházán Katona Sándor, a szegvári kultúrházban Gránicz Antal tart beszámolót este 7 órai kezdettel. x FELHÍVÁS! Az Áramszolgáltató Vállalat kéri a feszültség-áttéréssel érintett Zrínyi u. és környéki lakosokat, hogy a térítési összeget október 29- ig vegyék fel, mert ezen időn túl kifizetni nem tudjuk. Kifizetés 8—12 óráig. Hódmezővásárhelyi Áramszolgáltató Vállalat. Makói anyakönyvi hírek 1 Születtek: Rakorczai István—Siket Juliannának Mária, Tóth Péter—Huszár Gizellának Gizella, Gönczi Gyula—Takács Ilonának Gyula, Kádár István—Dubai Évának Éva, Benák János—Tóth Viktóriának László, Galambos Ferenc—Lorch Ilonának Erzsébet, Elek József—Csikai Erzsébetnek Judit, Nacsa Péter—Barta Juliannának Erzsébet, Gomori József— Juhász Annának Margit, Búvár Antal—Bárdos Etelkának Etelka, Gyenge László—Tóth Rozáliának Valéria, Forrai Ferenc—Vékony Máriának Ferenc, Mező István—Csávás Erzsébetnek Margit, Kádár József—Varga Ilonának Ilona, Guvai Sándor—Szűcs Etelkának Sándor, Asztalos Imre—Nagy György Lídiáénak Imre, András György— Bódi Ilonának Viktória, Teleki Vendel—Szűcs Erzsébetnek József, Kiss Ferenc— Agócs Rozáliának Ilona, Nagy Sándor Mihály—Kozma Máriának Sándor, Papp Sándor —Kis Ilonának László, Szabó György—Polcsány Máriának Gergely, Fekete József—Székely Matildnak Edit, Hajdú János—Báló Máriának János, Kardos Sándor—Szűcs Etelkának Péter, Szabó Bálint—Binecz Juliannának Bálint, Kovács László—Nagy György Erzsébetnek Sándor, Szabolcsi István—Berta Etelkának Attila nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Paku Mihály—Baranyi Gizella, Jáksó Ádám—Győri Piroska, Czina Miklós—Árva Erzsébet, Rohonka Imre—Szőke Erzsébet, Érces Imre—Sepsei Mária, Nagy-György Lajos— Bartal Etelka, Leszék Mihály —Kálmán Erzsébet, Papp József—Dubál Rozália, Igaz István—Farkas Erzsébet, Keresztúri Imre—Kolompár Aranka, Fodor János—Csonka Erzsébet, Totohé Ferenc— Szél Irén,Miklós József— Ragyák Rozália, Sárkány Sándor—Gál Julianna, Marczika Béla—Kocsis Erzsébet. Elhaltak: Scheffer Ferencné Balázs Julianna 81, Vébel Ferenc 64, Német Sámuelné Csillag Mária 68, Kocsis Jánosné Csapó Rozália 72, Daróczi István 73, Mészáros Illésné Konti Julianna 82, Mészáros Mihály 69, Márton Sándor 56, Kis Lajos 79, Lóránt Ernőné Bauer Zsuzsanna 57, Dán Jánosné Moldován Anna 79, Baranyi István 70, Czirok Pálné Galamb Julianna 60 éves, Barta Margit 1, Kovács Lajos 2, Kelecsényi Zoltán 2 hónapos korban. NAPIREND 1955. október 28, péntek IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás pénteken estig: Felhőátvonulások, főként északon több helyen eső. Mérsékelt, időnkint élénkebb délnyugati-nyugati szél. A nappali felmelegedés északon gyengül, máshol alig változik. _______ Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken északon 9— 12, délen 13—16 fok között. • A fűtés arányául szolgáló várható középhőmérséklet 10 fok alatt, de Baranya, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében 10 fok felett. (MTI) FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORA Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Különös ismertetőjel. Magyar film. 6 és 8. Műsoron november ?-ig. Terv-mozi: Farkasvér. Izgalmas szovjet film. Fél 6, fél 8. Műsoron november 31-ig. Makó: Vörös Csillag-mozi: Jó reggelt. Színes szovjet film. 6 és 8. Műsoron november 2-ig. Szabadság-mozi: A mi nemzedékünk. Lengyel film. Fél 6, fél 8. Műsoron november 2-ig. Szentes: József Attila-mozi: Tengerparti találkozás. Német film. Fél 6, fél 8. Műsoron november 2-iff. Szabadság-mozi: Különös Ismertetőjel. Magyar film. 6 és 8. Műsoron november 1-ig. Csongrád: Szabadság-mozi: Hűség próbája. Színes szovjet film. Fél 6, fél 8. Műsoron október 30-ig. Elkésők csak a híradó utáni szünetben mehetnek be a városi mozikban a nézőtérre. A SOMLAY ARTUR SZÍNPAD MŰSORA Hódmezővásárhely: Az aranyember. Ifjúsági előadás du. 3 órakor, esti előadás 7 órakor. A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORA Warrenné mestersége. Kezdés este 7 órakor; Kamara: A Néma Levente. Kezdés este fél 8 órakor* figyelő Nagyon gyakran — ez a hír járja a Makói Tejivóról. A múlt szerdai napon is az történt, hogy a kávé megízlelése után az embernek keserű lett a szája-íze, mert a cukrot«kifelejtették« belőle. Ez nem első eset, de reméljük, hogy az utolsó és többé nem fordul elő ez a furcsa feledékenység. És a cukorral vajon mi történik? Megtakarítják? Ez nem valószínű, hiszen ez rosszértelmű takarékosság volna. Jó lenne, ha a rejtélyt kiderítené a makói KISKER Vállalat. Persze többszöri reklamáció után mindenki kapott a kávéjába néhány kávéskanálnyi cukrot, ami után a keserű képet vágó emberek arca derűsebbé keserű a kávé... vált. Ez azonban nem zárja ki, hogy a Makói Tejivó felügyeleti szerve gyakrabban ne ellenőrizhetné a Tejivó vezetőit és alkalmazottait a hasonló esetek elkerülése végett. Mert, ha ezt megtennék és a dolgozók jogos panaszai sem találnának náluk süket fülekre, akkor nemhogy gyakran, de ritkán se innának keserű kávét az emberek, mert tisztesség ne essék szólván, így könnyen azt gondolhatja bárki, hogy a Tejivóban csalnak és megrövidítik a dolgozókat. És ez a gyakorlat szocialista kereskedelmünkben nem honosítható meg még a «véletlen« jelszava alatt sem. APRÓHIRDETÉSEK Hirdessen a Viharsarokban HIRDETÉSI DÍJAK: Apróhirdetések 10 szóig köznap 10 pL ünnepnap 20 Ft. További szódíj köznap 1 Ft. ünnepnap 2 Ft. Eljegyzési, házassági, köszönetnyilvánító. halálozási hírek 10 szóig köznap 30 Ft. ünnepnap 40 Ft További szódíj köznap 3 R ünnepnap 4 Ft. Nyílt tér 10 szóig köznap 40. vasárnap 50 Ft. További szódíj köz- és vasárnap 5 Ft Hatóságok, vállalatok hirdetései hasábmilliméterenként nonpareil betűkből köznap 3 Ft. ünnepnap 4 Ft. Keretes hirdetések hasábmilliméterenként köznap 2.50 Ft. ünnepnap 3 Ft. Hirdetések feladhatók: Szegeden a Délmagyarország kiadóhivatalban. Klauzál tér 3. sz. és az Állami Hirdető Vállalatnál Takaréktár u. 8. sz. Hódmezővásárhelyen a kiadóhivatalban Sztálin u. 22. emelet és az Állami Hirdetőnél. Kossuth téri stúdió. Makón ai Állami Hirdetőnél. Szabadság tér 4. Szentesen az Állami Hirdetőnél Ady E. u. 1. Csongrádon az Állami Hirdetőnél Kossuth tér 10. és az sz. postahivatal hírlapfelelősénél. Mindszent Tanácsházán Mihály Jánosnál. Sándorfalva Tanácsháza Ócsai Józsefnél. va.-sauhely “"I Egyesben járó 5 éves heréit ló rámás kettős eke, mély fehér babakocsi eladó. Hmvhely, Ag n. 23. szám; 986 Vereshalmi dűlőben 3 kat. hold föld kiadó vagy eladó. Hmvhely, Révai u. 23. 987 Agyag u. 39. számú ház eladó, részben elfoglalható. 1988 Fiúgimnázium felvesz félévre fűtőt. Jelentkezés délelőttönként Hmvhely, Szőnyi u. gimnázium. Kisfias tehén tartásra kiadó. Hmdvásárhely, Zsoldos u. 42. 990 Egy hold gyümölcsös tanyával a lelei úton eladó. Gorzsa 810. 2 kth. föld Sóshalmon eladó, kiadó. II. Halász u. 3. 992 3000 öl föld felesbe vagy haszonbérbe kiadó. Hmvhely, II. Veres u. 25. 993 Beköltözhető istállós sarokház Hmnvásárhelyen* Jókai u. 101. olcsón eladó. 994 Gyümölcsös, lakással kiadó. Ért, Hmvhely, Rózsa u. L 1995 Hódtói csatornára reggel 2 kth. 1140 öl föld, kertésztre alkalmas és Gorzsán másfél hold kiadó. Hmvhely, Szög u. 23. 996 Szilszkin bunda eladó* Hmvhely, Révai u. 24* 1997 Hódmezővásárhelyi Mérleggyár felvételre keres vizsgával és gyakorlattal rendelkező darukezelőt. Jelentkezés Hmvhelyi Mérleggyár, Bajcsy-Zs. u. 70. naponta 7 órától 15 óráig. xl Erzsébeti kövesút mentén 7 kat. hold föld haszonbérbe kiadó. Klauzál u. 92. x2 Modern fényezett hálószobabútor sürgősen eladó; Hmvhely, Sztálin út 38. 3 Két 130 kilón felüli javított sertés eladó; Tükör u. 10. x4 Kancaló, gazdasági felszerelések eladók. Hmvhely, Szög u. 23. 5 5 hold föld kiadó, Hmvhely, Jókai u. 756 Eladó makói ház 2x2 szobás. Szirbik M. u. 11. Érd.: Szeged, Mikszáth Kálmán u. 4. II. 1. 1225 200 négyszögöl házhely Kakasszékfürdő legszebb helyén eladó. Szeged, Maros u. 11* Laczkó. 1403 I MAKÓ Pincedombon 400 négyszögöl termő szőlőföld és Fiumei u. 10. sz. számú ház eladó Makón. x613 Bútorozott szobát keresek. Cím leadható Makón* Szántó Kovács u. 14. 614 Makón, Bajza U. 72/a. számú padoltszobás* padolt konyhás ház eladó. 615 Drótkerítés minden magasságban és sűrűségben beszerezhető Mátrai Gézánál, Makó, Kiss János tábornok u. 49. orosz temető közelében. x616 Gerizdesen Nyizsnyai utcában 200 négyszögöl terület eladó. Makó, Lenin tér 23* 613 Szappanfőzést vállalok, zsírszódával készítem. Kamocsai, Bálint u. 1. Telefon 563. x5?9 Régi képkereteit javítja, fényképeit jutányosan bekeretezi a képkeret készítő, Hmvhely, Klauzál u. 15. x607 Szikáncsi iskola közelében 4 kishold föld kiadó. Ért. Hmvhely, Garai u. 14. x926 Bajnok u. 7. számú átvehető ház sürgősen eladó. Ért. bármikor, x 4 hold föld tanyával kiadó. Kopáncs, X. dűlő, Gt. 417. x933 Schönherz u. 2. számú elfoglalható ház sürgősen eladó Vásárhelyen 28.000 Ft-ért. 1934 Sürgősen eladó azonnal beköltözhet ház, Hmvhely, Dimitrov u. 26. 879 Tábláskocsik, gumikerekes és fakerekes készítését vállaljuk és raktáron tartunk. Kocsifényezést, autódokkolást és bútorozást gyorsan és pontosan készítünk. Minden mezőgazdasági eszközök javítását és készítését vállaljuk. Makói Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó KTSZ. 1903 Képzett vezető szakácsnőt és szakácsnőket vesz fel a Kutasi úti Állami Gazdaság. Jelentkezés a Gazdaság központjában. 1943 Elveszett ridikül, pénzzel* iratokkal. Megtaláló csak az iratokat hozza jutalom ellenében Hmvásárhely, Vajda U. 16. alá. x Szeneskályha eladó* Hmvhely, Kiss Ernő u. 12. 816 Szerháton 19 kat. hold föld kishaszonbérbe kiadó. Hmvhely, Szabadság tér 14. 1945 500 literes boroshordó, bőr kovácsfújtató eladó. Hmvhely, Rárósi u. 13. ökrész fogatosokat jó fizetéssel azonnali felvételre keres a Kutasi úti Állami Gazdaság. 1947 Tompahát dűlőben 4 kat. hold Bereczki Mihály földből kiadó. Ért. Hmvhely, Csomorkányi u. 30. 1970 Szép, keveset használt kombinált bútor eladó. Orosháza, Töhötöm u. 12. 971 Petőfi u. 33. számú ház felerésze eladó, beköltözhető. Ért. Hmvásárhely, II. sz. Ügyvédi Munkaközösség, Szántó K. J. u. 10. 1972 Elcserélném egy szoba-konyhás, jószágtartásos lakásomat hasonlóért jószágtartás nélkül. Ért. Szeremlei u. 14. x973 Jókai u. 87. számú ház külső része eladó. 974 Katraszél dűlőben 1 hát* hold föld olcsón eladó vagy kiadó. Hmvhely, Dózsa György u. 74. Esküvői, családi és gyermekfelvételek olcsón, gyorsan Szarvas fényképésznél készülnek Hmvhely, Lázár u. 12. x976 Sütnivaló dinkatök; tavalyi cirokszár kisebb-nagyobb tételben eladó. Hmvhely, Klauzál u. 125. Kisállomás mellett házhelyek eladók. Ingatlanközvetítő Vállalat, Hmvhely, Templombazár. 1978 Villanytáska-varrógép, boroshordó eladó. Gyulai u. 29. Írógépelést és kézikötést vállalok. 979 Eladó erős irodagép asztalkával, szép kombinált szekrény. Hmvhely, Bocskai u. 45. 10 db akácfát oszlopnak keresek. Nagy Totó-nyeremények a 43. fogadási héten! 12 találat . 520.897.50 Ft 11 találat = 14.882.50 Ft 10 találat : 1.111.25 Ft Hmvhely, Zrínyi u. 51. 984 Fahajó tök van eladó. Hmvhely, Totózzék! Nyerhet! Száraz u* 9* 985 r Péntek, 1955. október 28. SPORT Rendkívüli tesnevelési tanfolyamok az általános iskolákban bevezetik Az idei tanévben az általános iskolákban a testnevelési tanfolyamokat azzal a céllal, hogy az I—V. osztályos tanulók fejlődését, testnevelését jobban előmozdítsák. Rendkívüli testnevelési tanfolyamot minden általános iskolában lehet szervezni, ahol megvannak a feltételek. A tanfolyamok május 31-ig tartanak — heti két órában. Ezek órarendjét összehangolják a diákok egyéb iskolai foglalkozásainak órarendjével. A tanfolyamot legalább 10 tanuló jelentkezése esetén indítják meg és a jelentkezés alapján felvett tanulók havonként 15 forint tandíjat fizetnek. Ha a téli tanulmányi szünet a két hetet meghaladja, egy havi tandíj elmarad. Taggyűlést tart a Szentesi Kinizsi ma délután 6 órakor a sportkör irodahelyiségében (Dózsa-ház). A sportkör tagjai és a sportkedvelő dolgozók minél többen jelenjenek meg ezen a fontos ülésen. Válogató jellegű ifjúsági labdarúgó-torna lesz (Levél) A csongrádi ifjúsági játékosok nevében örömmel üdvözlöm az MTSB-t azért, hogy megrendezi az 1938, 39, 40. évi születésű ifjúsági játékosok részére a villámtornát Hódmezővásárhelyen. Ezen a tornán részt vehet minden város, járás. A november 6-án és 7-én lebonyolításra váró mérkőzések iránt játékosaink körében nagy az érdeklődés. Az elgondolás szép és helyes, várjuk a kivitelezést. (Tyukodi József Csongrád) Közös kérelem alapján az elmaradt H. Bástya—Makói Vasas ifjúsági bajnoki mérkőzést október 30-án játsszák le a csapatok Vásárhelyen* NÉHÁNY JAVASLAT Részletesen beszámoltak a topok a Népstadionban lejátszott századik magyar—osztrák válogatott mérkőzésről. Nem is a részletekről van itt szó, hanem arról az élményről, amit egy ilyen mérkőzés jelent. A magyar találékonyság, játékfortély, szinte művészinek nevezhető megoldások valósággal egy jól pergő film változatosságát mutatták. _ Úgy gondoljuk, hogy a vidéki labdarúgás fejlődését szolgálná az, ha egy-egy ilyen mérkőzésre felutaznának a játékosok. A sportszerűség fokozásához szükség volna arra is, hogy az OTSB minden évben vendégül látná azt a csapatot, mely a sportszerűségi versenyt megnyerte. Helyesnek tartanánk, ha a jól dolgozó társadalmi aktívák közül is többet jutalmaznának hasonló mérkőzésekre való meghívással az MTSB javaslata alapján. A rendezés magasiskoláját is láthattuk ezen a mérkőzésen, ahol minden zökkenő nélkül távozhatott a százezres tömeg. Száznégyezer ember vitte magával e szép mérkőzés emlékét, s hosszú időn át emlegetik: mégis csak„sport“ a labdarúgás! A test és szellem sportja! — Varga — 4 4 SAKKISKOLA 4 4 Vezeti: MÁTHÉ ISTVÁN ARCKÉPEK (A világbajnoki zónadöntő résztvevői) OSCAR PANNO Az 1954. április 3—május 26. Mar del Plata—Bennos Airesben (Délamerika) rendezett zónaverseny nagy meglepetéssel zárult: a 19 éves O. Panno ifjúsági világbajnok veretlenül győzött. A göteborgi világbajnoki döntő legnagyobb meglepetését szintén a fiatal argentin mester szerezte, megelőzve tíz nagymestert: harmadik lett és e kiugró teljesítményével megszerezte a nagymesteri címet.Panno a világ legfiatalabb nagymestere. Fiatal kora ellenére megérdemli, hogy megismerjük* SZICÍLIAI VÉDELEM E. Salomón O. Panno Mar del Plata* 954* !. e4, c5 2. Hf3, d6 3. d4, cd4x 4. Hd4x, Hf6 5. Hc3, a6 6. Fe2, e5 7. Hb3, Fe7 8. Fg5, Hbd7 9. 0-0, 0-0 10. Vd3, Vc7 11. Fí6x, Hf6x 12. Bfdl, b5 13. Hd5, Hd5x 14. Vd5x, Fb7 15. Vd3, Bad8 16. c3, d5 17. ed»x, Fd5x, 18. Vé3, f5 19. Khl, h6 20. f3, Kh8 21. Bd3, e4 22. fex, fex 23. B3dl, Fg5 24. Vgl, e3 25. Bfl, Vb7! 26. Hd4, Fh4 27. Bf8xt, Bf8x 28. FÍ3, Bf3x! 29. Hf3x, Ff3x 30. Ve3x, Fg2xf 31. Kgl, Fd5 32. Bdl, Vf7 33. Bdőx, Vd5x 34. b3, Ff6 világos feladta. HÍREK Három tagú vezetőség a Bástya élén. Vasárnap délelőtt vezetőségválasztó ülést tartott a Bástya SK sakkszakosztálya. Elnök: Földváry Kálmán, szakosztályvezető: Baranyi Sándor, gazdasági felelős: Lénárd László. A Mérleggyári Vasas SK III* osztályú minősítő versenye befejezéshez közeledik. A verseny élcsoportja: Hasovics 11.5, Illés 9.5, Ménes és Törzsök 7.5—7.5 pont. A rajtengedélyesek csoportjában Simon 7.5, Paks 6.5, Mészáros 5 ponttal vezetnek. Hasovics és Illés máris teljesítették a III. osztályhoz előírt követelményt s így III. osztályú minősítéssel bírnak. A H. Építők SK versenyét Szomor Gábor nyerte 96 százalékos eredménnyel. A többi versenyzőnél — a sok függőjátszma miatt — áttekinthetetlen az állás. A Debreceni VTSE Maróczy Géza emlékére rendezett vegyes-mesterversenyen Gereben Ernő győzött 8.5 ponttal.' Pákozdy *,Ferje barátunk a VIII. helyen kötött ki 3.5 ponttal. . 9. L. T. KUBBEL, 1928. Világos: Kg6, Bg4, Fe2, gy.: b6. d6. Sötét: Ka8, Bal* a4, Ha6, gy.: b7. Világos lépés négy lépésben nyer! A megoldás beküldése: november 9. MEGOLDÁS: 7. sz. (V. Platov) 1. Fd6, BhlT 2. Fh2ü, Bh2xt 3. Kg3, Bhl 4. Kf2 és nyer. Helyesen fejtették meg: Körösi J., Nagy L., Bezdán S., Hadik D. és Szabó L. (Hmvhely), Meskó Gy. (Makó). A RÁDIÓ MŰSORA: Október 29, szombat * Kossuth-rádió 4.30 Falunaptár, 4.35 Reggeli zene, 5 Falurádió, 6 Hírek, 7 Szabad Nép vezércikke, hírek, 7.15 Hanglemezek, 8.10 Oszipov együttes, 8.50 Operett- és filmdalok, 9 óra 20 Úttörő-híradó, 9.45 Ifjúsági dalok, 10 Hírek, lapszemle, 10 óra 10 Zenekari hangverseny, 11 Olaszországi képek c. szvitjét bemutatja, Rácz György, 11.30 Orvosi tanácsok, 11.40 Angol és németalföldi szerzők madrigáljai, 12 Hírek, 12.10 Déli muzsika, 13 Ének, 13.30 Fúvószene, 14.15 Mosonyi Mihály emlékezete, Bónis Ferenc előadása, 15 Hírek, 15.10 Szív küldi, 15.40 Termelj többet — jobban élsz! 16 Művészeti híradó, 16.40 Betyárdalok, 17 Hírek, 17.10 Fischer Annie zongorázik, 17 óra 40 Válasz hallgatóinknak, 18 Tánczene, 18.20 Moszkvai Rádió összeállítása, 19 Műsorismertetés, 19.05 Ütőn — útfélen, Koroda Miklós jegyzetei, 19.10 Fényes Szabolcs szerzői estje, 19.40 Szórakoztató zene, 20 Esti Híradó, 20 óra 20 Esztrád-komédia, 22 Hírek, 22.15 Tánczene, 24 Hírek, 6.10 Csárdások* Petőfi-rádió Gyermek rövid télikabát 305 Ft, férfi, női esőkabátok, csizmanadrágok hatalmas választéka a VÁSÁRHELYI SZABÓ KTSZ pavilonjában a Szentesi Vásáron* Szegedi Nyomda Vállalat PaIple« wft7Pn, Vinr.O Gvnrcw» 7 Azonos a Kossuth rádió műsorával, 11.30 Műsorzárás, 14 Operettrészletek, 15 Dalok, 15.20 Beethoven: Fidelio. Ismerteti Simon Zoltán, 16.20 Tánczene, 17.05 A zöld láng. Borisz Privlov elbeszélése, 17.30 Gigli énekel, 18 Don Quijote. V. rész. Részletek Cervantes regényéből, 18.30 Magyar muzsika, 19 Külpolitikai kalauz, 19 óra 10 Szív küldi, 19.45 Majakovszkij verseiből, 20.05 Kórus, 20 óra 20 Sporthíradó, 20.40 Operarészletek, 21.20 Ének, 22 Zenekari hangverseny. VIHARSAROK I Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Pelel69 kiadó: az MDP Csongrád* megyei Bizottsága Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely Sztálin u. 32. Telefon: 80S és 310 A felelős szerkesztő telefonszáma: 271 Terjesztik: ** megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetést db 11 forint.