Viharsarok, 1956. április-június (12. évfolyam, 79-153. szám)
1956-06-10 / 136. szám
6 Az elmúlt vasárnap a Mindszent—H. Bástya labdarúgó mérkőzésen egyik csapatnak sem sikerült győznie Mindszenten. Mi, a H. Bástya szurkolói, szerettük volna, ha a mi csapatunk győz. Az ön csapata is győzni szeretett volna. Ebben önöknek is, nekünk is igazunk volt. Egy lényeges kérdésben azonban különbség volt és van is közöttünk: mi nem akarunk mindenáron győzni! Semmi esetre sem akarunk sikereket elérni az ellenfél testi épségének veszélyeztetésével, de még a megfélemlítése árán sem. A H. Bástya mérkőzésein a jelen bajnoki fordulóban éppen úgy, mint ahogy az elmúlt években, sohasem kellett félnie az ellenfél játékosainak azért, hogy közönségünk csapatának a sportpályán elszenvedett esetleges vereségéért az ellenfél játékosain vesz elégtételt Tárgyilagosan elismerjük, hogy a mindszenti csapat legtöbb tagja sportszerűen, becsületesen küzdött a sikerért. De nem mehetünk el szó nélkül az ön, — Tóth Ferenc középhátvéd — magatartása mellett. Nehezen lehet csupán a játék hevességével magyarázni, hogy mindjárt az első percekben az önnel történt összecsapásokból került ki sántikálva középcsatáruink, balösszekötőnk, hogy Katona Lajos balszélsőnk éppen az ön lelkiismeretlensége miatt olyan sérülést szenvedett, amely végzetessé válhat egész életére,a pedagógus és éppen a pedagógus napon viselkedett nevelőtársaival szemben olyan felelőtlenül, aminek elítélésére nem találunk szavakat; ön pedagógus és tanulói nyilván az ön magatartásából vesznek példát a sportpályán való viselkedésükben éppen úgy, mint egész életükben. Csak helyeselni tudjuk, ha kilábszeretetre nevelik az ifjúságot, de megbélyegzünk minden olyan törekvést, mely az ifjúságba a nemesebb érzések helyett vadságot ölt. Önnek nemcsak az iskolában, hanem a sportpályán is nevelnie kellene, egész életével példát mutatva a nevelés ügyét kellene szolgálnia. Nyugodt lelkiismeretien elmondhatja-e, hogy nem felelős azokért a sportszerűtlenségekért, amelyek eddig a mindszenti pályán történtek? Azt hisszük, hogy ezt nem merné álítani! Vannak higgadt, becsületes gondolkodású sportemberek Mindszenten. Nekik köszönhetjük, hogy a pályán kívül ezúttal nem került sor tettlegességre, durva megnyilatkozásokra. Voltak ezúttal is, akik megkísérelték volna az ellenfél játékosainak és szurkolóinak bántalmazását, a sportszerető mindszentiek édeme azonban, hogy ez nem történt meg. Ezektől a sportemberektől várjuk, hogy vessék ki soraikból az oda nem való elemeket. Ne legyen helye csapatukban olyan játékosoknak, aki veszélyt jelent ellenfelei testi épségére, aki kezdeményező szerepet játszik a durvasá LABDARÚGÁS Hódmezővásárhely, Dózsa pálya: H. Vörös Lobogó—Derekegyházi Traktor (mb. II. oszt.) 8 órakor; H. Szpartakusz—Szentesi Törekvés (mb. I. oszt.) 10.30 órakor. H. Bástya pálya: H. Honvéd- Makói Vasas 16 órakor. H. Bástya—H. Dózsa 18 órakor (mindkettő mb. I. oszt.) Szentesi Kinizsi pálya: Szentesi Kinizsi—Csongrádi Bástya (I. oszt.) 18 órakor. Makó, Vasas pálya: Nagylaki Vörös Lobogó—H. Vasas (I. oszt.) 10 órakor. Makói Szpartakusz—H. Építők (mb. I. oszt.) 18 órakor. Csanádpalota: Csp.—Fábiánsebestyén, (mb. II. oszt.) 16.30 órakor.Makó, Marosparti pálya: MMTH —Székkutas (ifjúsági) 10 órakor. Mindszent: Budapest Ifjúsági Válogatott-Mindszenti Traktor SK 18 órakor. KÉZILABDA H. Bástya pálya: H. Vörös Lobogó-Makói Bástya női mérkőzés. 10 óra, ezt követi a H. Honvéd-Makói Bástya férfi mérkőzés. Mindszenten: Budai Traktor— Mindszenti Traktor női barátságos a traktorosnap alkalmából, a délutáni labdarugó mérkőzés előtt. KERÉKPÁR A vásárhelyi TSB Ságvári emlék- és postaversenye a Szántó Kovács és József Attila utca sarkától való kiindulással 8 órai kezdéssel. VÍZILABDA Szegedi Dózsa—H. Bástya délután 6 órai kezdéssel a vásárhelyi partfürdőben. Uszóverseny délelőtt fél 11 órakor. gobban, aki nem tud magán uralkodni, aki szándékosan rugdalja földön fekvő játékostársát. És nem lehet helyen olyan nézőknek sem a sportpályán, akik az ellenfél játékosait szidalmazzák, akik durvaságra lelkesítenek. Ezt várjuk a sport érdekében, amely értelmetlen és céltalan, ha nem szolgája az embereik testi és szellemi gyarapodását. A H. Bástya vezetősége nevében Láng István a sportkör agit.-prop. felelőse SPORTÜNNEPSÉGEK A H. Bástya pályán ma délelőtt 8 órakor kezdődik a Postások szpártakiádja. Hétfőn 5 órai kezdéssel tartják meg az M. Szpártakusz sportünnepélyét Makón a Vasas pályán. Két szerencsés fotózó kedden délután kapja kézhez a vásárhelyi Totózóban nyereményét Kolumbán Bertalan, a vásárhelyi városi tanács oktatási osztálya gazdasági vezetője és Pintér János mindszenti lakos. Mindketten a 23. fogadási héten 11 találattal 15.163 forintot nyertek. Magyarország—Portugália 2:2 (0:1) A Lisszabonban lejátszott mérkőzésen a magyar csapat fölényben játszott s gólképesebb csatársorral nyerhetett is volna. A gólokat Kocsis és Lantos lőtte. Az Európai Labdarugó Szövetség ülése A Nemzetközi Labdarugó Szövetség (FIFA) keretében működő Európai Labdarugó Szövetség (UEFA) pénteken tartotta meg kongresszusát Lisszabonban. Az ülésen 30 ország küldöttei vettek részt, csak Albánia és a Saarvidék képviselői hiányoztak a megbeszélésről. A kongresszus a szövetség titkárának, Pierre Delaunayt (Franciaország) választotta. Újból a szövetség tagjává választották Sebes Gusztávot (Magyarország). A kongresszus elutasította Ciprusnak és Izraelnek az Európai Labdarugó Szövetségbe való felvételi kérelmét, helyt adott viszont Törökország kérésének szavazati jog nélkül. S ? 0 1l 7 Nyílt levél Tóth Ferenc labdarugóhoz! MAI MŰSOR A RADIO MŰSORA Június 11, hétfő Kossuth rádió 4.30 Zenés műsor, 5 Falurádió, 5.30 Előadás, 6 Hírek, 6.05 Falusi híradó, 7 Szabad Nép vezércikke, hírek, 8.10 Sporthírek, 8.15 Hangverseny, 9 Emlékezés Stróbl Alajos szobrászművészre, 9.20 Könnyűzene, 9.40 Hangszerszólók, 10 Hírek, lapszemle, 10.10 Óvodások műsora, 10.40 Szívesen hallgattuk. 12 Hírek, 12.10 Operettrészletek, 13 Falusi híradó, 13.15 Állami Népi Együttes zenekara, 14 óra 15 Úttörő-híradó, 14.35 Kispajtások hanglemeztára, 15 Hírek, 15.10 Zenés kalendárium, 16 Gyermekrádió, 16.30 Válasz hallgatóinknak, 17 Hírek, 17.15 Vonósnégyes, 17.35 Rádiókórusok, 18 Ifjúság hullámhosszán. 18.20 Ének, 18.45 Jegyezze meg ezt a dalt , 18.55 Kommentár, 19 Interpelláció . . . 19.20 Tánczene, 19.52 Jó éjszakát, gyerekek! 20 Esti híradó, 20.20 Josephine Baker énekel, 20.45 Utazás a karosszékben .. . 20.55 Népdalhangverseny, 21.30 Népek barátsága, 22.15 Tíz perc külpolitika, 22.25 Előadóművészeink műsorából. 14 Hírek, 0.10 Magyar népdalok. Petőfi-rádió 7—11.57-ig Azonos a Kossuthrádió műsorával, 11.57 Műsorzárás, 14 Fúvószene, 14.15 Operarészletek, 15.10 Zenés kirándulás, t6 Országszerte — megyeszerte, 16 óra- 10 Filmzene, 16.50_ Riporterszemmel a világ körül, 17 Népi zene, 17.20 Moszkvai Rádió összeállítása, 17.50 Schumann: A-moll zongoraverseny, 18.20 Személy — fapados, 18.40 Pique Dame: Opera A magyarcsanád! ,,Május 1. MTSZ kovácsmestert keres azonnali belépésre. Jelentkezés: Május 1. MTSZ-nél, Magyarcsanád, három felvonásban. 21.30 Sporthíradó, 21.50 Kulturális lapok szemléje, 22 Zenekari hangverseny. Június 12, kedd Kossuth-rádió 4.30 Zenés műsor, 5 Falurádió, 5.30 Előadás, 6 Hírek, 6.05 Falusi híradó, 7 Szabad Nép vezércikke, hírek, 8.10 Szovjet népek dalai, 8.40 Indulók, 9 Gyermekrádió, 9.20 Ifjúsági műsor, 9.50 Egy hajszálon múlt. Elbeszélés, 10 Hírek, lapszemle, 10.10 Szimfonikus szórakoztató zene, 11 Leányok, asszonyok... 11.15, Jutalomműsor, 11.45 Virágénekek, 12 Hírek, 12.10 Szórakoztató zene, 13 Falusi híradó, 13.15 Operarészletek, 14.15 Hangverseny gyermekeknek, 15.40 Jutalom. Elbeszélés, 16 Gyermekrádió műsora, 16.20 Fényszóró, 16 óra 40 Kórusok, 17 Hírek, 17.10 Régi operettekből, 18 Elfelejtett aláírás, 18.10 Szív küldi, 18.45 Kommentár, 18.50 Egy falu — egy nóta, 19.14 ,Tanár úr, kérem . . ., 19.52 Jó éjszakát, gyerekek! 20 Esti Híradó, 20.20 Keringők, 20 óra 35 Közvetítés az egri Gárdonyi Géza Színházból, 23.25 Tánczene, 24 Hírek, 0.10 Bihari verbunkosok. Petőfi-rádió 7—11.57-ig Azonos a Kossuthrádió műsorával, 11.57 Műsorzárás, 14 Operettmuzsika, 14.45 Nemzetközi kérdések, 15 Népi együttesek műsorából, 16 Tallózás a mezőgazdasági lapokban, 16.10 Fúvószene, 16.30 Válasz hallgatóinknak, 16.45 Ticharich Zdenka zongorázik. 17.10 Moszkvai Rádió összeállítása, 17.40 Demokratizmus és társadalmi aktivitás. Előadás, 18 Operarészletek, 18.30 Rádióegyetem, 19.10 Tánczene, 19.30 ..Keljetek mint oroszlán . . .“ Előadás, 20.50 Tudományos lapok szemléje, 21 Dalok, 21.30 Énekkari hangverseny, 22 Részletek Wagner Tristan és Isolda c. zenedrámájából. NAPIREND 1956. Június 10, vasárnap IDŐJÁRÁSJELENTÉS Kelet-Európát továbbra is meleg levegő borítja, ezzel szemben Nyugat-Európa után már Európa középső területeit is elárasztotta a hideg óceáni levegő. A meleg és hideg légtömegek határán csapadékos az idő és nagy hőmérsékletkülönbségek alakultak ki. Várható időjárás vasárnap estig: Hűvös, erősen felhős idő, élénk, helyenkint erős északnyugati, nyugati szél. Sokfelé eső, keleten zivatarok, jégesők. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—15 fok között, helyenkint 15 fok felett. filmszínházaink műsora Hódmezővásárhely: Béke-mozi Eltűnnek a kísértetek. Színes szovjet film. Fél 5. fél 7. fél 9. 11-én. Csók a stadionban. Cseh film. Fél 7. fél 9. Műsoron június 13-ig. Terv-mozi: Matiné: Úri mori. Magyar film. Délelőtt 10 óra. Párizs és tavasz. Francia film. 4. 6 és 8. Műsoron június 13-ig. Kert-mozi: Tavasz a jégen. Színes osztrák jégrevűfilm. 9 óra. 11-én. Szitakötő. Színes szovjet filmvígjáték. 8 óra. Műsoron június 13-ig. Makó: Vörös Csillag-mozi: Dollárpapa. Magyar filmvígjáték. Fél 5, fél 7, fél 9. Műsoron június 13-ig. Szabadság-mozi: Dollárpapa. Magyar filmvígjáték. 4. 6 és 8. 11-én. Argentínától Mexikóig. Csehszlovák film. 6 és 8. Műsoron június 13-ig. Szentes: József Attila-mozi: Három jóbarát. Csehszlovák film. 4, 6 és 8. Műsoron június 13-ig. Szabadság-mozi: Matiné: Első vagy második. Német sportfilm. Délelőtt 10 óra. Húsz János. Színes csehszlovák film. Fél 5. fél 7. fél 9. Műsoron június 12-ig. Csongrád: Szabadság-mozi. Matiné: Riadó. Bolgár film. Délelőtt 10 óra. Húsz János. Színes csehszlovák film. Fél 5. fél 7. fél 9. 11-én: Eladó kísértet. Angol filmvígjáték. Fél 7. fél 9. Műsoron június 13-ig. Elkésők csak a híradó utáni szünetben mehetnek be a városi mozikban a nézőtérre. Általános és középiskolai tanulók csak igazgatói engedéllyel, vagy szülői felügyelet mellett látogathatják az esti előadásokat. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORA Don Juan. Kezdés du. 3 órakor. Leányvásár. Kezdés este fél 8 órakor.* Ügyeletes állatorvos Hódmezővásárhelyen június 10-én, vasárnap Szilágyi Béla, lakása Tóalj u. 13. telefon 710. Szentesen Manyi Viktor, Jókai utca 66. Csak elsősegélynyújtásra vehetők igénybe. NYILTTÉR: Feleségemnek, Molnár Sándornénak senki hitelt ne folyósítson, mert érte felelősséget nem vállalok. Molnár Sándor sk., Hódmezővásárhely, Szerencse u. 5. Vasárnap, 1936. ,június 10. MAKÓ Születtek: Rafai Sándor és Berencz Máriának László, Kis József és Zsilák Jolánnak Zoltán, Nyírő László és Horváth Margitnak Margit, Kovács Mihály és Sípos Máriának Mihály, Maruszka István és Mágori Etelkának István, Szögi Zoltán és Kolozsi Rózának Ildikó, Juhász Antal és Hangár Piroskának Piroska, Varga Ferenc és Szabó Annának Ágota, Vas Ferenc és Csóti Etelkának Ferenc, Mészáros Mihály és Zay Emmának Zoltán, Orosz Imre és Méhész Ilonának Ilona, Mészáros Lajos és Szilágyi Klárának László, Farkas Sándor és Papp Gizellának Ibolya, Rébék- Nagy István és Miklós Juliannának István, Kulcsár János és Molnár Rozáliának Mária, Tóth István és Jani Irénnek István, Török János és Szántó Piroskának János, Somogyi Mihály és Szecskó Annának Katalin, Marosvölgyi Gábor és Gulyás Katalinnak Irén, Szabó József és Bagaméri Etelkának László, Erdei István és Karai Juliannának Julianna, Bodócsi Imre és Lakatos Rozáliának Rozália, Sarró János és Szalma Rózának Erzsébet, Köblös János és Bódi Piroskának Zsuzsanna, Fazekas Mihály és Mészáros Etelkának Mihály, Igaz Ferenc és Varjú Vilmának Erzsébet, Varja István és frász Juliannának Lenke, Mák Pál és Koczka Annának Zsuzsanna, Kiss Péter Pál és Steiner Juliannának József, Tresánszki Lajos és Csighy Máriának Magdolna, Bakacsi István és Szoták Etelkának Zoltán, Kohonicz István és Galgóczki Ilonának Éva, Nyerges Mihály és Kovács Matildnak László, Boldog Pál és Dévai Piroskának Pál nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Németh Sándor és Pánczél Eszter, Horváth-Varga Sándor és Gera Rozália, László János és Péli Irén, Mák András és Bandur Ágnes, Erdei János és Vizi Erzsébet. Meghaltak: Fekete Antal 54, Lengyel Ferencné Hajdú Mária 62, Rácz Sándor 84, özv. Nacsa Józsefné Dávid Anna 85, özv. Mező Istvánná Kiss Rozália 68, özv. Joó Sándorné Dégi Etelka 81, özv. Takács Ferencné Szilágyi Mária 69, özv. Vizi Péterné Sipos Julianna 77, Simon Istvánná Nagy Erzsébet 61, Bagaméri András 57, Kattkó Mihály 21, Bartal Györgyné Kószó Mária 55, Csusz Lászlóné Molnár Erzsébet 26, Molnár Andrásné Bagamér Piroska 33, Brutyó Ferenc 70 éves, Fejes Aranka 3 hónapos korában. KISTELEK Születtek: Nagy János és Kucsera Rozáliának Zsuzsanna, Bene Sándor és Sándor Erzsébetnek Magdolna, Papdi András és Kiszner Juliannának Julianna, Borsik József és Váradi Erzsébetnek Erzsébet, Muhel István és Markovits Irénnek Irén. Házasságot kötöttek: Molnár Mihály és Antal-Flaisz Terézia, Pigniczki István és Hegyi Mária, Nagy Péter és Bozó Anna, Zsurkán Gedeon és Holcsik Mária, Svihrán Károly és Szabó Rozália, Ratkó Elek és Szabó Erzsébet, Gombárovits Lajos és Rózsa Ilona. Meghaltak: Menyhárt István 76, Oldal István 74, Jaksa Mihályné Vida Ágnes 83, Majoros Jánosné Bélteki Rozália 84, Szabó Józsefné Muhel Franciska 65 éves korában. Anyakönyvi hírek HANGLEMEZVADÁSZAT. Hétfőtől szombatig a Hódmezővásárhelyi Állami Áruházban. Figyelje a vásárlási blokkmásolat hátlapját, ha a hanglemezvadászat 44 feliratot talál, egy darab hanglemezt kap díjtalanul. Hmvhelyi Állami Áruház, Sztálin krt. 1, Védjük gyümölcsöseinket és szőlőnket! DARSIN-os vagy PERNIT-es (mikrokristályos DDT) permetezéssel irtsuk az almamolyt. — SPRITZ-CUPRAL bevált réztartalmú permetezőszer a peronoszpóra, varasodás és monllla fertőzés megelőzésére. — RÉZMÉSZPOR-ral a fürtperonoszpóra, RÉZKÉNPOR-ral a lisztharmat és fürtperonoszpóra ellen porozzunk. — NIKOTIN-os káliszappan-oldattal permetezzünk a levéltetű és rajzó pajzstetű ellen. —• Növényvédőszerek beszerezhetők: a földművesszövetkezetekben, az Állami Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban, a vetőmagboltokban és a Műtrágya- és Növényvédőszer Értékesítő Szövetkezeti Vállalat megyei kirendeltségénél. APRÓHIRDETÉSEK VA> Alf H L.L11 Szakképzett tej ház vezetőt keres azonnali felvételre a Kutasi úti Állami Gazdaság. x242 Egy górébombár eladó. Lévai u. 31. Hmvhely. x235 Bocskai u. 21. számú ház Vásárhelyen eladó, beköltözhető. x230 Beköltözhető új ház eladó. Hmnvásárhely, V. ker. Vidacs u. 14. x262 A Hódmezővásárhelyi Földművesszövetkezet június 12. és 19 napjain, keddi napokon reggel 8- tól déli 12 óráig gyapjúbegyűjtést tart. x264 Moszkva u. 32. számú beköltözhető ház sürgősen eladó. Érd. délután. x269 Gyakorlott villanyszerelőt keresünk azonnali belépésre. Vasházi kenderkikészítő üzem. x281 A hódmezővásárhelyi Petőfi utcai tánciskola javítás miatt szünetel. Ez idő alatt a szombati és vasárnapi össztáncokat a Békeszálló emeleti termében rendezzük meg. Petőfi Művelődési Ház. x249 Kétszobás, beköltözhető ház eladó. Hmvhely, Béla cigány u. 13. j Ért. délutánonként 2601 Jó állapotban levő márványlapos ebédlő-kredenc tükörasztallal eladó. Hmvhely, Marx u. 28. 296 Csillag u. 12. számú ház sürgősen eladó Vásárhelyen. Ért. a helyszínen. x298 Tiszai ártérben 1 hold föld felesbe kiadó. Bálint u. 20. 299 Madách Imre u. 22. sz. ház egy része eladó Hmvhelyen. x300 Modern komplett hálószoba eladó. Hmvhely, Kisfaludy u. 41. x303 Rákóczi u. 42. számú nagy portájú, sok mellékhelyiséges (istálló, kocsiszín) beköltözhető ház eladó Vásárhelyen. Gazdálkodónak is alkalmas. Ért déli órákban. Eladó jó állapotban levő Deering gyártmányú aratógép Pinka Józsefnél, Nagymágocs-Lászlóteleken. 1307 Hunvásárhely-Ujvároson, Vöröshadsereg útja 72. számú ház sürgősen eladó. 308 Gyopárosfürdőn, műút, állomás mellett nagyobb lakóház kishold gyümölcsössel 65 ezerért eladó. Sümegi Mihályné, Paskumföldek. 22. 309' Mindenes idősebb asszonyt felveszek. Jelentkezés vasárnap 2— 4-ig. Móricz Zs. u. 43. 310 A Hódmezővásárhelyi Mérleggyár gyakorlattal rendelkező lakatos, kovács- és autóhegesztő szakmunkásokat keres felvételre. Cím:Mérleggyár, Hmvhely, Bajcsy-Zs. u. 313 Eladó József Attila u. 47. számú ház. Hízott sertés eladó vagy, beadáshoz társat keresek. 314 Géplakatosokat felveszünk. Technikai minimum vizsga. V. borosztálytól felfelé megkívántatik. Gépjavító üzem, Hmvhely-Nagyállomással szemben. 1315 Eladó 10 méter paradicsompaprika palánta. Ért. Hmvhely, Ady E. u. 24. 316 250-es Pannónia, 20 mázsát bíró laposkocsi eladó. Béke u. 35. 317 Rizsgyomlálást a Kopáncsi Állami Gazdaság megkezdte. A rizsgyomlálók jelentkezzenek a vasháti és paléi üzemegység központjában. x318 MAKÓ | Makón, Tátra u. 45. számú ház olcsón eladó, elfoglalható. x399 Cserepes és szálas virág, muskátli, virág- és konyhakerti palánta kapható Mágori Margit kertészetében Makó, Apafi u. 11. x Makón, Alma u. 40. számú ház eladó, elfoglalható. 400 Lebontásra 12 méteres épület a városban eladó. Ért. Állami Hirdető, Makó. 401 Makón, Járandó 60/5. sz. tanya (Váradi út végén) lebontásra eladó. Ért. ugyanott. 1402 Makón, Kiss János tábornok u. 40. számú ház eladó, elfoglalható. 403 100-as Mátra eladó. Makó, Szilágyi Dezső u. 52. 407 Egy méz pörgető olcsón eladó. Makó, Bajcsy-Zs. út 50. 408 Makón, Bajza u. 74. számú ház elköltözés miatt eladó. 409 Generálozott Zündapp 200-as eladó. Makó, Malinovszky u. 32. 410 Makó, Alma u. 15. számú padoltszobás, kövezett udvarú ház eladó. 312 I SZENTES Szappanfőzést vállalok, zsírszódával készítem. Kamocsai szappanfőzőmester, Szentes, Marx tér 25. 809 Ló és csikó elad(f) Szentes, Nagyhegy 43. sz. Nánásinál. x 14004 Szentesen, központban beköltözhető 2 szobás ház eladó. Ért. Weinberger órásüzletben, Kossuth u. 16. szám. x 14005 Párevezős csónak eladó. Szentes,* Farkas A. u. 22. x302 Sürgősen eladó Szentesen Pólya u. 3. számú ház. Beköltözhető. Kenyérgyárnál. 010 Szentes, Kossuth u. 13/a. sz. ház beköltözhetően eladó. 011 Eladó Szegváron, Kórógy u. .26. számú ház. Azonnal elfoglalható. 012 Vasból készült kukorica pattogató eladó. Szentes, Pintér u. 13. 013 125-ös kitűnő csónakmotor eladó. Gáspár, Szentes, Dózsa György u. 1. szám. 8220 Középkorú nő bejárónak elmenne. Szentes, Kátai u. 8. 003 VIHARSAROK Az MDP Csongrád megyei Bizottsága és a Csongrád megyei Tanács lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrád megyei Bizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Sztálin u. 22. Telefon: 305 és 316 A felelős szerkesztő telefonszáma: 271 Terjesztik: a megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok j Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11 forint I Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vincze György A nagy érdeklődésre való tekintettel az ÚJ IDŐ ára 1956. április 1-től jelentősen csökkent. 6.— forint 18.— forint 36.— forint 72.— forint A példányonkinti ár 3 forintról 1.50-re csökkent. Az Új Idő előfizethető és példányonkint is kapható minden postahivatalban és postás kézbesítőknél. A lap új ára 1 hóra negyedévre félévre 1 évre