Viharsarok, 1956. július-szeptember (12. évfolyam, 154-231. szám)

1956-08-14 / 191. szám

4 HÍREK MEGYEI TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRÁI: augusztus 15-én, szerdán délelőtt 9—12 óráig Siket Sándor Makón a városi tanácson, Bozó Sán­dor Székkutason a községi ta­nácsházban, délután 6—7-ig Török Bálint Szentesen a Be­­regháti iskolában tart foga­dóórát választói részére. HUNYADI EMLÉKKIÁL­LÍTÁS NYÍLT Vásárhelyen a Megyei Könyvtárban a nagy hadvezér halálának 500. évfordulója alkalmából. TÜDŐSZŰRŐ VIZSGÁLA­TOT tartanak Fábiánsebes­­tyén községben szeptember 3-tól 6-ig a helyi Vöröskereszt kezdeményezésére. Az előké­születi munkában komoly tá­mogatást nyújt a Hazafias Népfront helyi bizottsága is. A SZENTESI zöldségter­melő szakcsoport tagjai a szegedi Haladás Tsz-be ter­veznek látogatást. Az apát­falvi hagymatermelő szak­csoport tagjai pedig augusz­tus 19-én a szegedi kísérleti intézetbe látogatnak el a ko­rai burgonya termelési kísér­letét tanulmányozni. MINTEGY NÉGYMILLIÓ forintot fordítottak az idén a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat fejlesztésére. A JÖVŐ HÉTEN, augusz­tus 23-án, csütörtökön tár­gyalja a makói járásbíróság a 36 ezer forintot ellopó A­i­­tainé ügyét. A tárgyalás nyil­vános. A POLITIKA című jugo­szláv lap közlése szerint Nyugat-Boszniában néhány nap óta rekkenő hőség ural­kodik. Az országnak ezen a vidékén harminc év óta­ nem volt ilyen meleg. A hőmér­séklet 35—37 fok árnyékban, a napon pedig 59—60 fok. Az ország több városából is rendkívüli hőséget jelente­nek. RÖVIDESEN KORSZERŰ ÁLLATKÓRHÁZ nyílik Szentesen a Klauzál utcában. Az új kórháziban lehetőség nyílik arra, hogy komoly fog­műtéteket, sérv- és egyéb operációkat kis és nagy álla­tokon végezhessenek. Hos­­­szabb ideig tartó kezeléseket is végeznek majd az új állat­kórházban. ÚJ TÍPUSÚ KONYHA­­SZEKRÉNY prototípusa ké­szül a Szentesi Asztalos KSZ- ben. Horváth Sándornak, a KISZÖV dolgozójának kon­strukcióját már a szegedi ünnepi vásárban láthatják a vásárlók.­­ Dr. Kertész Lajos rönt­gen-szakorvos, a sugaras el­járások szakorvosa — EKG- szívvizsgálat — rendel dél­előtt 8—10-ig, délután 4-6- ig. Hódmezővásárhely, Voro- Silov u. 4, NAPIREND 195*. augusztus 14, kedd idöjarasjelentes Az óceán felől egyre újabb hi­deg léghullámok nyomulnak be Európa középső területeire, ziva­­­taros esőket, viharos szelet és hő­mérsékletcsökkenést okozva. Várható időjárás kedden estig: i Változó felhőzet, elsősorban nyu­gaton többfelé eső, esetleg ziva­tar. Mérsékelt déli-délnyugati, ké­sőbb ismét élénk nyugati-észak­nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: nyugaton 20- 23, keleten 23—26 fok között. filmszínházaink műsora Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Halálugrás. Nyugatnémet cirkusz­film. Fél 7, fél 9. Műsoron augusz­tus 15-ig. Terv-mozi: Scuderl kisasszony. Német—svéd film. (16 éven felü­lieknek). 6 és 8. Műsoron augusztus 16-ig. Kert-mozi: Déryné. Magyar film. S­ára. Makó: Vörös Csillag-mozi: Egy nap a bíróságon. Olasz film. (16 éven felülieknek). 7 és 9. Műsoron­­ augusztus 15-ig. Szabadság-mozi: Atlanti történet.­ Lengyel film. Fél 7, fél 9. Műsoron j augusztus 15-ig. Szentes: József Attila-mozi: Vád­­­­lottak padján. Német film. 6 és 8.­ Műsoron augusztus 15-ig. Szabadság-mozi: Hintónjáró sze­­­relem. Magyar filmoperett. Fél 7. fél 9. Csongrád: Szabadság-mozi: 2x2 néha 5. Színes magyar filmope­­­­rett. Fél 7. fél 9. Műsoron au­­­­gusztus 15-ig. Elkésők csak a híradó utáni szünetben mehetnek be a városi mozikban a nézőtérre. A tavalyi 620 holdal szemben a nyáron 970 holdat trágyáznak Dél felé jár az idő, s a nap­nak most van a legnagyobb ereje. A monoton hangú csép­lőgépnél azonban épp úgy sü­­rögnek az emberek, akár a reggeli órákban. Megrakott kocsi fordul a cséplőgép mel­lé, s Orosz László villával dobja fel a tömött kévéket az etetőknek. Az egyikük, Tóth István pedig tömi az éhes dobszájat A gép faránál valósággal füstöl a por és Sós Teri, meg Keresztes Nagy Sándorné kendővel bekötött arccal hordják a töreket. Köziben egyre nő a kazal, mert az ágaskodó elevátor szüntelen szórja rá a szalmát. De menjünk csak a másik oldalra. Itt Szabó László, a Felszabadulás Tsz elnökhe­lyettese ereszti zsákba a rit­kaszép búzaszemeket. Még a Begyűjtési Minisztériumból látogatóba érkezett Móricz elvtárs is papírba csomagol belőle egy keveset, hogy Pes­ten mutassa meg. Méltó is ez a búza erre, mert az orszá­gos hírű tsz-nek a lapistói határban levő földjéről olyan búza termett, melynek 84-es a fajsúlya. — Kétezerháromszáz má­zsánál tartunk és a héten be­fejezzük a cséplést, mert megértés és összefogás van a tsz-tagokból álló cséplőmun­kacsapatban — mondja Se­bők János zsákos. Ennek köszönhetők a sike­rek, nemcsak a cséplőknél, hanem máshol is. Erről Bálla János, a Felszabadulás Tsz elnöke tájékoztat­. — öt brigádunk csépel, öt­­ pedig trágyát hord. A tava­­­­lyi 620 holddal szemben az idén 970 holdat tudunk trá­gyával megszórni. A trágya­hordás mellett egy brigád si­­lóz, s eddig 970 köbméter si­lótakarmánya van termelő­­szövetkezetünknek. Balla János még azt is el­mondja hirtelenében, hogy most osztanak a tagoknak 400 ezer forint borsóprémiumot, munkaegy­ségenként 5 forint 15 fillért. Továbbá épül az 50 férőhe­lyes tehénistálló és nemso­kára hozzáfognak a 132 hold kender levágásához. A fentiek nemcsak arról tanúskodnak, hogy a szentesi Felszabadulás Tsz tagsága és vezetősége elől jár a nyári munkákban, hanem már a jövő évi termésre is gondol­nak. Erre emlékezteti őket állandóan az idei szép termés és ennek a bevétele. Anyakönyvi hírek MINDSZENT. Születtek: Ágoston István és Bori Má­riának Mihály, Herpai István és Gémes Etelkának Erzsé­bet, Komajzer Károly és Ap­ró Katalinnak Katalin, Er­­hardt Ferenc és Német Irén­nek Rozália, Sebők Menyhért és Túri Katalinnak László, Csatári Mihály és Smit- Eberhardt Máriának Mária, Nagy Mihály és Vas Etelká­nak István, Mihály Sándor és Kurucsai Máriának László, Orosz Tibor és Tóth Ágnes­nek János, Berecziki József és Huszka Máriának József, Palánkó István és Tábit Ve­ronikának Zsuzsanna, Ács János és Bányai Piroskának Katalin, Rostás Jakab és Ra­fael Máriának Mária nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Bar­­dóczi Antal és Ambruzs Irén, Nagy Imre és Mihály Rózsa, Leszkóczi Oszkár és Kecske­méti Julianna, Apró Mihály és Hazuga Katalin, Bozó Pál és Szeri Irén. Meghaltak: Lőrincz István­ná Marton Eszter 69, Gémes Ferenc 85, Szabó Gáspárné Gyovai Veronika 73, Deme­ter Jánosné Bánfi Anna 83, Takács Máténé Francia Teré­zia 64, Varga János 84, Husz­ka János 92, Pálinkó János 87 éves korában. PARKOSÍT­JÁK SZENTE­SEN a Szabadság teret. (Volt tyúkpiac tér.) A felbontandó téglát 1500 négyzetméter új járda építésére használják fel, s a parkírozást rövidesen megkezdik. EGY SZÉP AUTÓ Új csehszlovák gépkocsi, a Skoda. 440. A RADIO M­ŰSOR­A Augusztus 15, szerda Kossuth­ rádió 4.30 Hírek. 4.35 Zenés műsor. 5 óra 30 Előadás. 6 Hírek. 6.05 Fa­lusi híradó. 7 Szabad Nép vezér­cikke, hírek. 8.10 Népszerű opera­részletek. 9 Rádió nyári szabad­­egyeteme. 9.40 Jugoszláv népda­lok. 10 Hírek, lapszemle. 10.10 Óvodások műsora. 10.40 Pillantás a nagyvilágba. 10.50 Hangszer­szólók. 11.10 Kórusok. 11.40 Szü­lők — nevelők — gyerekek. 12 Hírek. 12.10 Tánczene. 13 Falusi híradó. 13.15 Könnyű­zene.­ 15 Hírek. 15.10 Gyermekrádió. 15.55 Zenekar! hangverseny. 16.45 Vá­lasz hallgatóinknak. 17 Hírek. 17.10 Szív küldi. 17.30 Koreai legenda. Muzsikáló városok. 18.55 Kommen­tár. 19 Betű és valóság. 19.15 Cé­zár a Római parton. 20 Esti hír­adó. 20.20 Jóestét, gyerekek. 20.25 A Vidám Hét rejtvénye. 20.30 Ko­dály: Háry János. 23.35 Ének. 24 Hírek. 0.10 Magyar nóták. Petőfl-rádió 7—­­1.57-ig azonos a Kossuth­rádió műsorával. 11.57 Műsorzá­rás. 14 Operaáriák. 14.15 Úttörő, híradó. 14.35 Operettmuzsika. 15.10 Előadás. 15.30 Délamerikai és osztrák népdalok. 16 Megyei tu­dósítóink jelentik. 16.10 Ajándék­hangverseny. 17.10 Moszkvai Rá­dió összeállítása. 17.40 Filmzene. 18.10 Ifjú Technikus. 18.30 A Rá­dió nyári szabadegyeteme. 19 Ka­marazene. 19.35 Rákos Sándor iro­dalmi jegyzete. 19.40 Orosz nyelv­­tanfolyam. 20 Operettrészletek. 20 óra 20 Sporthíradó. 20.40 Ének. 21 Tanácslapok szemléje. 21.10 Tánc­zene. 21.50 Az orvostudomány eredményeiből. 22 Magyar népda­lok. 22.30 Esti muzsika. SZENTESI KUBIKOS TA­LICSKÁKAT készítenek a kereskedelem részére a csong­rádi Mezőgazdasági Felszere­léseket gyártó KSZ-ben. A harmadik negyedévben 600 talicsikát adnak át a kislakás­építkezésekhez. APR­ÓHIRDET ESEK VASAKHLIAJ Szappanfőzést vállalok, zsírszó­­dával készítem. Kamocsai, Bálint u. 1. Telefon 573. x808 Bövehalmi dűlőben 8 kat. hold föld kiadó. Hmvhely, Rákóczi u. 30. szám. 141 Pannónia motorkerékpár és ter­melői bor eladó. Hmvhely, Ber­csényi u. 20. x153 Veres u. 8. számú ház eladó. Ért. Tanya 1579. Belsőszerház. x154 Két szoba, konyha, előszoba, spejz-kamrás, mellékhelyiséggel, ártézi kúttal ellátott ház sürgő­sen eladó. Vöröslobogó u. 20. x167 Mindenféle hegesztést, kályha és tűzhely javítást vállalok. Vágó Balázs lakatos, Hmvhely, Temp­lombazár. x188 Eladó Szőlő u. 37. számú ház. Ért. Kölcsey u. 8. és Rárósi u. 60. szám. x196 Délibáb u. 21. számú beköltöz­hető ház Vásárhelyen sürgősen eladó. x207 Felhívás: A hunvásárhelyi F. M. Sz felhívja a termelők figyelmét, hogy korai és kései zöldségfélék — fejeskáposzta, kelkáposzta, vö­röskáposzta, sárgarépa és ka­fiol, továbbá dughagyma és vöröshagy­ma — termelési szerződésének kö­tését megkezdte. — Szerződési kedvezmények: A zöldségfélékre a ter­meltető vállalat ingyen vetőma­got biztosít. A dughagyma és vö­röshagyma vetőmagot természet­ben hitelezi. A szerződés alapján igényelhető termelési előleg és­­ műtrágya. A dughagyma és sár­­­­garépa termelési szerződése alapján­­ a szerződött terület másfélsze­­­­rese, a többi szerződés alapján pedig a szerződött terület men­tesül a beszolgáltatás alól.­­ A szerződés megköthető a Földmű­vesszövetkezet Zöldség-Gyümölcs felvásárló telepén Hmvhely, Klau­zál u. 41. szám. x­ 50 A Székkutasi Fmsz-nél jó álla­potban levő 120-as biliárdasztal eladó. Megtekinthető a szövetke­zet italboltjában. xl68 Görbe u. 122. számú ház Vásár­helyen eladó, azonnal beköltöz­hető. 1227 Tompahát dűlőben 15 kishold föld tanyával kishaszonbérbe ki­adó. Hmvhely, Beöthy u. 17., Hol­ló u. sarok. 249 Hasas koca, szeptember 6-án fradzik — eladó. Hmvhely, Dimit­rov u. 42. 248 Fél ház eladó, az egész beköl­tözhető. Hmvhely, Sztálingrád u. 19. szám. 251 Azonnal elfoglalható két szobás ház, hálószobabútor, konyhaberen­dezés eladó. Érd, Királyszék u. 68. délutánonként 6 órától és va­sárnap. x224 Magyar u. 11. számú ház Vásár­helyen eladó. 243 Igáskocsi eladó. Megtekinthető Aranyágban a 84-es őrháznál. x242 Diófa hálószobabútor, hármas­szekrény, férfi, női télikabát ol­csón eladó. Érd, délután Hmvhely, Lázár u. 5. 276 Góré, hosszú létra, féderes ülés eladó. Hmvhely, Gyulai u. 5. x277 Magasnyomású permetező, sport­kocsi, 40 kg alumínium lemez el­adó. Hmvhely, Csillag u. 65. 278 Tompás kapunál 3 km­ föld ki­adó. Hmvhely, Észak u. 13. x279 Csík u. 10. számú ház Vásárhe­lyen eladó. 281 Bútorozott szoba 2—3 személy részére kiadó. Hmvhely, Síp u. 5. szám. 280 Endrei telep 34. számú ház be­tegség miatt sürgősen eladó Vá­sárhelyen. 282 Azonnal beköltözhető ház sür­gősen eladó. Hmvhely, Tölgyfa u. 4. szám. 283 i­f Mély Ikarus babakocsi príma ál­­­­lapotban eladó. Hmvhely, Szabad­­­­ság tér 23. Marx (Pálfi) u. 25. számú azon­nal beköltözhető ház sürgősen el­adó. 285 Kálmán u. 20. számú azonnal beköltözhető ház Vásárhelyen el­adó._ 286 Szöszös bükköny kapható K. Szűcs Pálnál, Rárósi út 7. km. ta­nya 2125. x287 Felhívás: Felhívjuk a legeltetési bizottság körtvélyesi legelőjére ki­adott borjak tulajdonosait, hogy a 14 hónapnál fiatalabb borjakat azonnal hajtsák el a legelőről, mert értük a bizottság felelősséget nem vállal. Legeltetési bizottság, Hmv­­vásárhely. 288 Wertheim-kassza eladó. Ért. a Hirdető Vállalatnál, Sztálin út 40. x289 125-ös teleszkópos Csepel-motor­­kerékpár eladó. Érd. kedden, pén­teken Hmvhely, Galamb u. 12. 290 j Ház és 125-ös Csepel eladó. Rá­­­­kóczi u. 81. esti órákban. x291 Szentesi házért, házrészért, la­kásért elcserélném budapesti 3 szo­bás lakásomat. Szegeden lakás szóba jöhet. Lövölde tér 2. fldiszt. 8 ajtó. Balástyán szépen berendezett és jól bevezetett női fodrászüzletemet azonnali átadással eladom. Hargi­­taniné: IPARI TANULÓKAT kőműves (díszhomlokzat vakoló és fe­­hérmunkás) szakmára felve­szünk. Jelentkezni lehet mind­azoknak a fiataloknak, akik a 17 életévüket betöltötték és az általános iskola VII. osztályát elvégezték. Jelentkezési hely: 12/5 Kőfaragó és Épületszob­rászipari­­ Vállalat Budapest, V., Rosenberg házaspár u. 16. III. 256. Vidékiek levélben is jelentkezhetnek. Kedd, 1956. augusztus 14. S P 0 TI 7 Nagy sikert arattak a H. Bástya úszói Békéscsabán Augusztus 12-én Békéscsabán megrendezett országos úttörő és­­ serdülő­ versenyen vettek részt a hódmezővásárhelyi Bástya úszói.­­ Reggel már fél 9 órakor nyüzsgött az uszoda. Legalább 16 sportkör több mint 200 résztvevőjét indítot­ta ezen a versenyen versenyzőtt. A versenyzők a Himnusz hangjai­ra vonultak fel és 9 órakor meg­kezdődött a verseny. A H. Bástya serdülő úszói ki­tettek magukért, mert 73 ponttal megnyerték a serdülő pontver­senyt. Részletes eredmények a kö­­vetkezők: 100 m serdülő leány mell: 1. Aczél Klára H. Bástya 1.35:0. 100 m ser­dülő leány gyors: 1. Aczél Klára H. Bástya 1.20:5. 100 m serdülő fiú hát: 1. Szabó József H. Bástya 1.23:1. 100 m serdülő leány hát: 2. Ipolyi Judit H. Bás­tya 1.40:6. 100 m serdülő fiú gyors: 3. Szabó József H. Bástya 1.14:0. 100 m serdülő leány pillangó: 1. Ipolyi Judit 1.38:0. 100 m serdülő leány pillangó: 2. Aczél Klára. Gólözönnel győzött a Makói Vasas és a Szentesi Kinizsi Makói Vasas—Szentesi Törekvés 8:0 (3:0) Makó. Vezette: Jutka. Góllövők: Marczika 3, Szopori 2, Rózsa 2, Veres, M. Vasas: Sza­bó — Csorba, Szűcs, K. Varga — Juhász, Tóth II — Böjti, Marczi­ka, Veres, Szopori, Rózsa. Szen­tesi Törekvés: Fodor — Váradi, Busái, Faragó — Buzi, Dóra — Sipos, Gál, Kovács, Almási, Far­mos­. Vasas-támadásokkal indult a mérkőzés, Rózsa nagy lövése fel­ső kapufáról csúszik be, de a já­tékvezető nem ítélt gólt. Ezután Marczika két lövését ejti Fodor, de a harmadik lövés már hálóba jut 1:0. A 18. percben Buzi kezez, a 18 méteres szabadrúgást Szopo­ri lövi kapuba 2:0. Perceken belől Veres átadását Marczika fejeli be 3:0. Szünet után is támad Makó és az 5. percben Rózsa lövése talál 4:0. Két percen belől Fodor ejti a labdát, Rózsa pedig eredményes 5:0. Jó 20 percen át nem esik gól. A 30. percben Buzit gáncsolják, Váradi a W­est kapufára lövi. Nem sokáig várat magára az újabb gól, amit Marczika lő 6:0. Tizenegyest vét a Törekvés, Veres lő 7:0, még egy tizenegyes, amit Szopori értékesít 8:0. A sok gól ellenére Makó még nem játszotta valódi formáját. Kiváltak: Csorba, K. Varga, Szopori, Marczika, il­letve: Busái, Farmos­. Jutka jól vezetett. Szentesi Kinizsi—Nagylaki Vö­rös Lobogó 8:0 (6:0) Szemes. Gól­lövők: Tóth 4, Galló, Pető, Répa és öngól. Szentesi Kinizsi: Tóth — Kádár, Nádai, Gujdár — Gazsi, Pólya — Rozgonyi, Répa, Tóth, Galló, Pető. A mérkőzésen a ha­zai csapat régen nem látott szép eredményes játékban győzte le a nagylakiak együttesét. A támadá­sok jól gördültek, a befejezések sikeresek voltak. Tóth lövőformá­ja erősen hozzájárult a nagy gól­arányú győzelemhez. A nagyla­kiak csak ritkán jutottak el a ka­puközelbe, s ott a szentesi véde­lem résen állott és jól lépett köz­be. Az egész Kinizsi csapatát di­cséret illeti a győzelemért. Csongrádi Bástya—H. Bástya 1:0 (0:0) Csongrád. Góllövő: Bak­sa. Cs. Bástya:­ Bodor — Domo­kos, Kálmán, Kürti - Gál, Ver­segi — Puskás, Dávid, Baksa, La­jos II, Nagyistók II. A mérkőzést a Cs. Bástya irá­nyította, ritkán látott szép játék­kal lepte meg a közönséget. A H. Bástya kitűnően működő vé­delme hárította el a nagyobb ará­nyú vereséget. Az első félidő gól nélküli játéka változatos volt. Szünet után is folytatódott a szép játék, s csak a 35.­ percben sikerült megtörni a H. Bástya vé­delmét. A kifutó Kléner fölött Baksa szerez gólt, mely a győ­zelmet is jelentette. A Cs. Bástya minden embere dicséretet érdemel lelkes szép játékáért. A H. Bástya csatárai kapu előtt nem tudtak érvényesülni. Kléner igen jól védett. H. Dózsa—Kiszombori Kinizsi 4:0 (1:0) Hmvhely. Vezette: Sza­bó. Góllövők: Rozik 2, Kenéz, Szirovicza. H. Dózsa: Enyedi — Németh, Gilicz Gy, Kántor — Szi­rovicza, Kiss S — Kenéz, Gilicz L, Cele, Rozik, Szélpál. Kiszom­­bori Kinizsi: Horváth — Bottyán, Kovács, Vincze — Kiripóczki, Ba­lázs — Palcsek, Fodor, Tolmájer, Szántó, Dorogi. Nagy lendülettel kezdődik a já­ték, sarokrúgást ér el a Dózsa, a beívelt labdát szépen védi Hor­váth. Bozik szélsebesen elhúz, ti­zenhatosnál buktatják, amiért sza­badrúgás jár, de a lövés mellé ment. A 12. percben az újonc Do­roginak volna nagy helyzete, de későn avatkozott be. Feltűnő, hogy milyen jól védekezik, s ha kell, támadásba lendül a Kinizsi. Há­rom nagy helyzetet is kihagy a Dózsa, de a 25. percben mégis megtört a Kinizsi védelem, Bozik lövéshez jut és megszerzi a veze­tést 1:0. Fordulás után az 5. percben Rozik, Szirovicza akcióból Kenézhez kerül a labda és gólt 15 2:0. Fölénybe kerül a Dózsa. Ke­néz átadásából Rozik eredményes 3:0. A 37. percben Szirovicza jobb­oldalról lövi az utolsó gólt 4:0. Kiszombor az első félidőben nagy akarattal és jól játszott, szünet után a Dózsa jobb volt. Átlagon felülit nyújtottak: Giliicz Gy. Szirovicza, Rozik. Jók: Né­meth, Enyedi, Kántor, Gilicz L., illetve: Tolmájer, Fodor, Horváth, Kovács, Palcsek. Szabó jól veze­­­­tett. H. Honvéd—H. Építők 5:1 (1:1) Góllövők: Dudás 3, Gyuris 2. H. Horvéd: Hegyi — Horváth, Nagy G. Rácz — Moravszki, Bárdos — Kiss II, Sarnyai, Gyuris, Laudisz, Dudás. H. Építők: Mucsi — Mol­nár L, Tóth, Kiss — Molnár P, Vass — Megyesi, Salamon, Kecs­kés, Gábor, Bacsa. A játék kezdetén sarokrúgást ért el a Honvéd, Gyuris fejese fölé sikerült. Ellentámadásnál Kecs­kés labdájával Bacsa befelé ha­­zódik és hatalmas lövése alig ka­pufa mellett jut játékon kívül.­ Vass jut lövőhelyzetbe, de tétová­­­zik, s a védők kivágják előle a labdát. A 19. percben Laudisz ad labdát Gyurisnak (?), aki szép lö­véssel megszerzi az első gólt 1:0. A 38. percben Sarnyait a játék­­vezető sportszerűtlenségéért kiállí­­­totta. A 42. percben Bacsa, Vass adogatás után Salamonhoz jut a labda, s az jó lövéssel egyenlít Újrakezdés után azonnal támad a Honvéd, Gyuris közelről lő, 2:1. Kiss II. több jó támadást kezde­ményez. Dudás két gólt is lőtt, a mérkőzés végén pedig Gyuris sze­­rez csapatának újabb gólt 5:1. Az első félidőben még bírta az Épí­tők csapata a többször ismétlődő nyomást, szünet után tíz emberrel is jobb volt a Honvéd. Jók: He­­gyi, Nagy, Moravszki, Gyuris Kiss, Dudás, illetve: Tóth, Bacsa! Salamon. "­ Vasas-H. Szpártákusz S:2 (0:1) Vezette: Kasza. Góllövők: Rajcsányi, Petrik, illetve: Szilá­gyi, Haller. H. Vasas: Marton — Gajdán, Madarász, Bugyi — Gom­­baj Kovács D - Drahota, Rácz, Petrik, Rajcsányi, Kovács F . Szpártákusz: Rózsa - Puszta­, Albert, Gajdán — Szabó, Vass — Földesi, Mihály, Szilágyi, Haller. Azonnal a játék elején Szilágyi pompásan cselez, igen nehéz szög­ből a baloldalon megszerezte a vezetést. Fellelkesül a Szparta­­kusz és tőle régen látott szép játékkal igyekszik megközelíteni a Vasas kapuját. A Vasas formán alul játtszik, sok a beszéd a pá­lyán. Szünet után saroklövésből Pet­­rik fejel gólt 1:1. Most jobban tá­mad a Vasas és Rajcsányi lő­ gólt 2:1. A szurkolók véleménye megoszlik, sokan lest reklamál­nak. Rácz elfut, Rajcsányihoz ad, aki ismét kapuba lő 3:1. Szép tá­­madás után Haller javít 3:2. So­kat szorongat még a Szpártákusz, azonban a Vasas-védelem üggyel­­bajjal mégis csak elhárította az egyenlítést. A mérkőzésen a győz­tes csapat csapkodott, a Szpártá­kusz játszott több ötlettel és for­dulatos játékkal. Jók: Kovács D.­­ Rajcsányi, Gajdán, Kovács F. A Szpártákusz egész csapata átla­gon felülit mutatott, megérdemel­te volna legalább az egyik pon­tot. Kasza játékvezetése bizonytalan volt, a partjelzők sem működtek megfelelően, így a játékvezető­hármas erősen részes a H. Szpár­tákusz vereségében. Mindszenti Traktor—Makói Szpar­takusz 1:0 (0:0) Mindszent. Góllövő Vida. A találkozó izamos és jó sportot hozott, melyben a makói csapat technikásabbnak, viszont a Traktor lelkesebbnek és kapuratö­­rőbbnek bizonyult. Az első félidő­ben sok támadást vezetett a Trak­tor. Szünet után a 27. percben Gye­nes átadásából Vida lőtte a győz­tes gólt 1:0. A közönség lelkien fogadta az értékes győzelmet. Uruguay—Csehszlovákia 2:1 (0:0) A­­ Dél-Amerikában vendéf­sze­­replő csehszlovák labdarúgó-vá­logatott vasárnap Montevideóban U Uruguay válogatottjával mérkő­zött és izgalmas játék után ér­demtelen vereséget szenvedett. Nemhivatalos totónyeremények A 33. fogadási héten 12 találata 190 pályázónak volt, egyenként kb 2680 Ft-ot nyertek. 11 találatot 3982 értek el, egyen­ként kb 128 Ft-ot kapnak. 10 találata 30.275 pályázónak volt, egyenként kb 22 Ft-ot fizet. A nyeremény- és ellenőrzőszel­vények összehasonlítása folyamat­ban van. A 12 találatos totószelvény 1, 1, x, törölve, 2, 1, 1, 1, 2, törölve, 2, 2, 1, 1. Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vincze György VIHARSAROK Az MDP Csongrád megyei Bizott­sága és a Csongrád megyei Ta­nács lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrád megyei Bizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Sztálin u. 22. Telefon: 305 és 315 A felelős szerkesztő telefon­száma: 271 Terjesztik: a megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbesítő postahivatalok Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11 forint

Next