Világ Ifjúsága, 1964 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1. szám
Úgy lett színész, hogy szinte észre sem vette. A Sorbonnera járt, közgazdásznak készült és közben, csak úgy, mellékesen, irodalmat és művészettörténetet hallgatott. A művészettörténészek viszont rendszeresen eljártak a „filmológiá”-ra és a „színháztudományi órák”-ra, amelyeknek külön tanszéke van Párizs híres egyetemén — és ő általában velük tartott... Ezek után szinte természetesnek tűnik, hogy egy nap felkérték, vállaljon el egy szerepet valamelyik egyetemista-színdarab bemutatóján. Elvállalta. Nem sokkal később egy barátja némi pénzt kerített, s elhatározta: filmet készít. Felkérte főszereplőnek. Az egyetemisták életének különböző epizódjaiból készítették a filmet: ő volt a „főegyetemista’’. Ezt a filmet, később, néhány értelmiségi és diákklubban is bemutatták. Egyszer, valaki élénken érdeklődött a szimpatikus megjelenésű főszereplő iránt. Természetesen minden felvilágosítást megkapott, de nagyon elcsodálkozott a szívélyes válaszokon. Jean Soret ugyanis művésznév. Viselőjét valójában Jean de Chieusses de Combauid-nak hívják, s a család neve már évszázadokkal ezelőtt is kellemesen csengett a francia nemesek fülében, s az azóta elszállt évek csak emelték fényét, tekintélyét. Jean de Chieusses de Combaud, a régi nemesi család egyik legifjabb tagja, 1934. szeptember 25-én, Marseillleben látta meg a napvilágot. A kiterjedt családi birtokokon töltötte gyermekéveit, majd előkelő intézetekbe és iskolákba íratták. Mint a felettébb módos embereknek általában, neki is minden a rendelkezésére állt: úszott, teniszezett, lovagolt; könyveket vásárolt és olvasott; képeket és szobrokat gyűjtött, múzeumokat látogatott, szomorkodott, mert apja hallani sem akart róla, hogy autóversenyző legyen, ugyanakkor azonban hozzájárult, hogy miután elvégzi tanulmányait a Sorbonne-on, újságíróként keresse meg kenyerét. A fiatalember édesapja kívánságára foglalkozott a közgazdasági ismeretek elsajátításával, s saját vágyai kielégítése érdekében hallgatta a művészeti és humán tárgyakat... Édesapja azt remélte: előbb-utóbb gazdasági szakíró lesz, ő viszont azt gondolta: kulturális újságíró, sőt talán még kritikus is ... Végül azonban színész lett... Már egyetemista korában színpadi szerepet kínáltak neki, a „Velencei kalmár” Lorenzoját, Jessica szenvedélyes szerelmesét. Elvállalta és kiugró sikert aratott. A színpadon nagyszerűen érvényesült ragyogó megjelenése, és egészen különös szépsége. Arca nemes metszésű, és bár arcvonásai finomak és lágyak, az összbenyomás egy markáns egyéniségre utal, amelynek hatása alól senki sem vonhatja ki magát a nézőtéren. A szépen induló színpadi sikert katonai behívó zavarja meg. Jean de Chieusses de Combaud rövidesen ejtőernyős lesz. A hadseregben mindenki szereti, mire leszerel tiszt: ejtőernyős alhadnagy. Egy egyetemi kollégája, aki időközben filmrendező lett, szerepelni hívja, tulajdonképpen statisztál, viszont ami igaz, az igaz — ezúttal már normál, játékfilmben. A produkció címe kissé bizarr: „Köpök a síremlékeitekre!’’, s mint már ebből is látszik, nagyon is mai filmnek indult, s valóban egyike, az úgynevezett „új hullám” előfutárainak. De ez még mindig nem hivatásválasztás, inkább csak egy színes epizód az életében. Első, „igazi” nagy filmszerepét, barátjának, Jacques Bourdon-nek köszönhette, aki élete első játékfilmjének főszerepét bízta rá. Bourdon alkotása, az „Oroszlánkölyök” jelentős sikert aratott, s a kritikusok nagy jövőt jósoltak az újdonsült színésznek, aki ekkor, már huzamosabb ideje, Jean Soret néven szerepelt. Szülei ugyanis határozottan ellenezték, hogy színész legyen. De ekkor Jean Soret számára már nem volt visszaút. Zsebében ott lapult egy szerződés: a francia—nyugatnémet—olasz közös produkcióban készülő, „Rómában történt” című filmben vállalta el az egyik főszerepet. Kihasználva nagyszerű nyelvtudását (a francián kívül angolul, németül, olaszul és spanyolul beszél tökéletesen), valamennyi verzióban maga mondta a szövegeket. Különösen a fiatalokról szóló, mai tárgyú filmekhez hívják. A francia „Fiatalkorúak” című produkcióban egy „vásott amorozó” szerepében mutatkozott be, majd egy kifogástalan világfit alakított az ugyancsak 1960- ban készült, „Amalie, avagy a szerelem ideje" című filmben. Amikor 1961-ben, az „Éljen IV. Henrik, éljen a szerelem.” című filmben nagy közönségsikert aratott, már két másik, szerződés volt a birtokában: az egyik Amerikába szólította, ahol európai produkcióban, európai színészek közreműködésével vitték filmre Miller „Pillantás a hídról” című drámáját, amelyben élete egyik legjobb alakítását nyújtotta; a másik szerződés visszavárta Rómába, ahol egy kedves, itt-ott mulatságos film főszerepét játszotta el, amely később „Róma aranya" címen lett világhírű. Ebben a filmben a szálas, francia fiatalember, egy alacsonytermetű, olasz színésznő, Anna-Maria Ferrero partnere, majd udvarlója, majd jegyese, majd a film elkészülte után néhány héttel, a férje ... De, 1961-ben, amikor nevét már Európa-szerte jól ismerik, még egy negyedik filmszerepet is elvállalt: a „Csodálatos vagy, Júliá”-ban ő a csábító és elcsábított fiatalember, az egyik tényező, amiért Júlia olyan „csodálatos”. Charles Boyer és Lili Palmer oldalán nem volt könnyű dolga, de Jean Soret nemcsak, hogy megállta a helyét, hanem jelentős személyes sikert is aratott. Ma hol Párizsban, hol Rómában él, aszerint, hogy hol filmezik. 1962-ben közel egy negyedévet töltött Magyarországon, a „Germinal" főszerepét alakította. Jean Soret nem hajszolja a szerepeket, sőt, biztos ízléssel válogat, rostálja őket. Mondják, hogy máig több mint száz, sikert ígérő szerepet kínáltak neki a rendezők, de ő a televíziós és játékfilmekkel együtt is csak húszat vállalt el ezekből. Mert számára a művészet csak passzió — és mint a szórakozó emberek általában — ő is csak abban leli örömét, ami valóban kedves neki, amit valóban szeret játszani és eljátszani ... Fenyves György Jean Soret és Berthe Grandval, a „Germinal” című francia-magyar film két főszereplője a budai várban, a Szt. István szobornál • Charles Boyer, Lili Palmer és Jean Soret a „Csodálatos vagy, Júlia" című osztrák-francia filmvígjátékban • Élete egyik legjobb alakítását nyújtotta a „Pillantás a hídról" című olasz-francia filmben • Étienne szerepében a „Germinal"című franciamagyar Zola-filmben