Világ Ifjúsága, 1966 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1966-12-01 / 12. szám
Hj * ^ a ■ fttH Mindenkit csókolok!" — mondta hibátlan magyar kiejtéssel éppen két esztendeje, amikor 1964. december 16-án a budapesti Puskin mozi közönségének bemutatták. Először láttuk akkor. Olasz filmhetet rendeztek hazánkban, sok érdekes filmújdonságot, köztük Pietro Germi „Elcsábítva és elhagyatva" című ragyogó társadalmi szatíráját és Paolo Pasolini bibliai tárgyú filmjét vetítették. Rosanna azonban egyikben sem játszott. Hogy került akkor Magyarországra? Divatos jelenség ma már a filmvilágban, hogy amikor egy-egy ország ilyen nagyszabású filmbemutatót rendez, a filmekkel együtt elküldi legnevesebb sztárjait, rendezőit is. Pontosabban azokat, akiket éppen nem köt valamilyen szerződés, tehát ráérnek, s eléggé népszerűek is ahhoz, hogy a hazai filmgyártást reprezentálják. Így esett Rosanna Schiaffinóra is a választás, jóllehet ezen az egyetlen kurtára szabott személyes találkozáson kívül azóta sem sikerült vele összetalálkozni. Sem személyesen, sem a filmvásznon. Tizenötéves korában tűnt fel, illetve bukott meg életében először. Jelentkezett ugyanis a hazájában oly divatos szépségversenyek egyikére, ám a „jószemű” zsűri még második vagy harmadik helyre sem tartotta elég mutatósnak. Később sokszor emlegette, hogy ez volt a legszebb bukás életében. Ha ugyanis egy szépségverseny futtatott, agyonreklámozott első, másodikvagy harmadik helyezettje lett volna, talán álma sem teljesedik. Genovában, Rosanna szülővárosában működik a híres Teatro Piccolo együttese. Ennek a jónevű, jelentős hagyományokkal rendelkező színháznak színészképző iskolája is van. Ide iratkozott be Rosanna. Mesterei szerint ragyogó szépsége mellett mindazokkal az igen előnyös tulajdonságokkal is rendelkezett,amelyek a gyors befutás reménysugarát felvillantották. Hamarosan szűknek is tűnt Rosanna számára a kis genovai színház nézőtere, és szíve szerint bármennyire is Tháliát választotta volna, elszippantotta a film! Toto, ez az eredeti és fanyar humorú olasz komikus (aki „civilben” mellesleg valódi herceg: Antonio de Curtis Gagliardi) választotta először partnerként tíz esztendővel ezelőtt, 1956-ban. Rosanna ma is úgy emlegeti ezt a találkozást, mint egész pályafutását meghatározó, döntő fordulatot. Toto segítette át az első filmszerep kínzó gyötrelmein, nápolyi temperamentumával atmoszférát varázsolt a felvételek szüneteiben, feloldotta Rosanna szorongásait. Ez a film volt egyben a nyitánya is annak a káprázatos sikersorozatnak, amelyet Rosanna Schiaffino azóta befutott. Az 1957-es velencei nemzetközi filmfesztiválon a ,,Kihívás” című filmje, amelyben egy nápolyi lány szerepét alakította, díjat is nyert. Ettől kezdve nehéz nyomon követni Rosanna Schiaffino útját, hiszen hol Párizsban, hol Amerikában, hol a spanyolországi Toledóban, hol pedig Londonban tűnik fel. Legutóbb az „El Greco” — „A görög”, vagy igazi nevén Kiriatos Theotokopoulos, a görög származású, később azonban Spanyolországban letelepülő festőművész — című filmben Jeromina de las Guerast, Greco igaz és nagy szerelmesét játszotta. A film feszült, nagy drámai jelenetében, amikor Dona Jeromina belopódzik Greco műtermébe, hogy a festő távollétében elégesse azt a viaszszobrocskát, amely elég ürügyet szolgáltathatna az inkvizíció bíráinak, hogy az amúgyis lenézett, a mágia bűnével gyanúsított festőt perbefogják és elítéljék. Rosanna Schiaffino játéka olyan erővel sugárzott, hogy egyenrangú, méltó partnere volt Mel Ferrernek, ennek az őseredeti, lenyűgöző tehetségű nagy művésznek, akit itthon — többek között — a híres „Háború és béke” című filmben láttunk. Ezekben a napokban fejezte be Rosanna újabb filmjét, egyben az idei utolsót. A rendezője Damiano Damiani, s a pszichológiai történetben — amely Carlos Fuentes „Aura” című regénye nyomán készült — megint új arcát mutatja. Rosannának ugyanis megszámlálhatatlanul sok arca van ... Vannak színésznők, akik azzal tűnnek ki, hogy évekig nem szerepelnek a nyugati lapok pletyka-rovataiban. Ilyen Rosanna Schiaffino is. Néhány éve feleségül ment Alfredo Binihez, az egyik olasz filmproducerhez, aki olyan tehetséges rendezőkkel dolgozik együtt, mint Paolo Pasolini. (A „Solymár és verebek’ című Pasolini—Bini film, amelyben Rosanna felfedezője, Toto egy izgalmas szerepet játszik, díjat is nyert az idei nemzetközi cannesi filmfesztiválon). Olaszországiban úgy mondják, hogy tíz esztendő kell ahhoz, amíg valakiből filmsztár lesz. Rosanna Schiaffino rácáfolt erre, ő tíz év alatt élvonalbeli színésznő lett. Ami feltétlenül többet jelent, mintha csak sztár lenne! Bános Tibor Machiavelli „Mandragora” című vígjátékának filmváltozatában szerepelt nemrégiben Dona Jeromina az „El Greco” című filmben Tiszta, nagy szerelem az inkvizíciós Spanyolországban. Rosanna Schiaffino és Mel Ferrer az „El Greco”-ban Rosanna felfedezője: Toto, és férje: Alfredo Ríni A választ nevetve mondja: — A paradicsomban .. . Majd, mintegy magyarázatként, így folytatja: — Szerintem az élet egyik legnagyobb ajándéka az értelmes szerelem. Ezután olyan dologra terelődik a szó, amely minden nő, de különösen a színésznő számára nagy feladat: szépen, okosan megöregedni. — Úgy érzem, nekem ez menni fog! A „főpróba” már jól sikerült. Ugyanis eljátszottam életem első anyaszerepét. Amikor a rendező felkért rá, örömmel vállaltam. Mert jobb arról énekelni, hogy milyen a negyvenéves nő élete, amikor még közel sincs annyi. Különben is mindig elviselhetővé kell varázsolni az életet. — Milyen varázslatokra gondolsz? — kérdezem. — Például: az anyaszerepem utolsó forgatási napján vettem magamnak egy piroscsíkos térdzoknit... — Mi okozhat örömet az életben? — térek vissza az eredeti kérdésre. — Az, hogy a munkámban még sohasem csalódtam. A befektetett energiát mindig visszakaptam a sikerben. Nagyon nagy örömömre szolgált a Farkas—Ratkó gyűrű, amely immáron évtizedek óta színészről színészre öröklődik. Nálam ez majdnem minden kitüntetés fölé emelkedik, mert a kollégáim, a szakmabeliek megbecsülését, elismerését jelenti, hiszen titkos szavazással történik az odaítélése. — Sok örömet okoznak a nézőimtől a hallgatóimtól kapott levelek is. Nemrégiben egy fiatalember három fényképemet küldte el azzal a kéréssel, hogy aláírva juttassam neki vissza. Az sem baj — írta —, ha csak egy év múlva. Vár rá. Mert ne higgyem, hogy ő csak úgy mert nekem írni... Előbb egy célt állított maga elé: ha a kitűzött sporteredményt eléri — csak akkor írhat nekem. Ezt elérte, s most írt. Még azt is írta, hogy 28 különböző rádiófelvételemet őrzi magnóján, és szerinte mindegyiken más vagyok. Váradi Hédiről mindenki tudja, sokszor mesélik kollégái, hogy sohasem ideges, sohasem sztáros. A humort tartja az élet egyik legfontosabb éltető elemének. Színház, rádió, televízió, szinkron (a sok között egyik legismertebb a tv „Foxi Maxi kalandjai” c. sorozatában Inci hangja), rohanás, tanulás — vagyis ennyi munka közepette sem veszíti el sohasem a türelmét. Végül mégis feltettem a szokványos kérdést: hogyan lett színésznő? — Gyermekkori álomként született, azután szabályos ügy lett belőle: iskola, főiskola, munka, küzdelem. És tegyük hozzá: sok-sok nagyon megérdemelt siker. (Feljegyezte: Zsigmond Márta) IS