Világ Ifjúsága, 1971 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1971 / 1. szám

MISS HARTMAN Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? A régiek még emlékeznek a vá­laszra, amely szerint: „Hogy jön egy ki­rályfi tán, hófehér paripán’’. Hát nem jön. Hollywoodban különben sem ki­rályfiról álmodnak a lányok, hanem filmproducerekről. Ena Hartman is ró­luk álmodott. A Miss Enáról szóló hiteles beszámo­lók tudni vélik, hogy Arkansasban szü­letett, igen mostoha körülmények között. A papa szegény gyapotszedő volt, a mama korán elhagyta, a kis Ena pedig a nagyszülőkhöz került Ilyen elszomorí­tó helyzetben a kis Ena Hartman mi mást tehetett volna, minthogy elhatá­rozta, ha felnő, nagy-nagy karriert csi­nál. Ennek érdekében 13 éves korában a mamához költözik, akinek ekkor már kocsmája van Buffaloban. Itteni életé­ről nem sokat tudunk, illetve annyit mégis, hogy a kiskocsma tűrhetően jö­vedelmezett, s Ena már néhány év múl­va ismert fotómodell, persze New York­ban. Ez még jobban jövedelmez. Hamarosan beiratkozik egy színiisko­­lába, majd fellép a TV-ben, ahol nagy sikereket arat. A többi már megy, mint a karikacsapás. Felfedezi a filmvilág. A producerek , James Coburn partnere az „Our Man Flint”-ben, majd Richard Widmark és Henry Fonda oldalán tűnik fel a „Madigan” című produkcióban. Az álom teljesült... Az olvasót nyilván érdekli az is, milyen színésznő Miss Ena Hartman. Ki tudja? Lehet jó, kitűnő, csapnivalóan tehetség­telen vagy zseniális. Erről nem tudósí­tanak a róla szóló beszámolók. Arról vi­szont igen, hogy bár színesbőrű, - idé­zem - „csodálatos, bámulatba ejtő szexbomba, aki még nem aknázott ki minden lehetőséget, sőt az igazán nagy sikerek még előtte vannak.” Lehetséges. Ilyen messziről nem tudhatja az ember. Miss Ena Hartman a maga részéről mindenesetre befejezte a polgárjogi küzdelmet. Halad a világ. magyar rádió és televízió­­ archívum nmw^sxu&D ÁLMA

Next