Világ Ifjúsága, 1971 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1971 / 1. szám

A Kedves Olvasó bizo­nyára emlékszik még arra a hangulatos szilveszteri epizódra, ami­kor poharát magasba emelve boldog újévet ki­vont az éppen jelenlevők­nek, majd - de ezt már csak belső monológként, s némiképp az elfogyasztott italok jótékony hatása alatt - nemes egyszerű­séggel elhatározta, hogy az új évben új életet kezd. Az ilyen fogadkozásoknak nem tulajdonít jelentősé­get az ember, akkor külö­nösen nem, ha az említett italok hatásán kívül semmi nem indokolja a kemény elhatározást. Mi is fogadkozással kezd­jük az évet: jobb, érdeke­sebb újsággal szeretnénk megtisztelni az olvasót Olyan nemzetközi ifjúsági magazinnal, amely terje­delmi korlátai ellenére igyekszik minél szélesebb körű tájékoztatást adni a világról, az ifjúságot köz­vetlenül vagy közvetve érintő eseményekről és ál­talában mindarról, ami ol­vasóinkat érdekli vagy ér­dekelheti. Elhatározásunk indítékai között jeles helyen szere­pel az a felismerés, hogy lassan kinövünk mi is a gyerekkorból. A Világ If­júsága 25. életévébe lé­pett Egy 25 éves ifjútól pedig igazán elvárhatja az ember — jelen esetben a Kedves Olvasói - hogy komolyan vegye önmagát Gondolom egy magunkfaj­ta vékony dongájú sajtó­termék esetében ez annyit jelent, hogy komolyan ve­szi­­ az olvasótáborát. Eddigi pályafutásom során számos orgánumnál meg­fordultam, s egy idő, jel­zem nem is túlságosan hosszú idő után mindenütt felütötte fejét a Nagy Öt­let, hogy tudniillik ezt vagy azt a rovatot, akár az egész lapszámot „szer­kessze az olvasó." Nem szerkesztette. Még a kü­lönben lelkes, minden tényszerű vagy nyomdai hi­bákra fogékonyan reagáló levélírók is nyomban letet­ték a tollat, amint elolvas­ták a vastagbetűs felhí­­vást: „szerkesszen velünk !" Szerény véleményem sze­rint azért van ez, mert az olvasó, innen az elnevezés is, olvasni akar, tájékozód­ni a világ dolgaiban, s közben kikapcsolódni, szó­rakozni is, föltéve persze, hogy kedvenc lapja erre lehetőséget biztosít. Ha nem, akkor az újságos standokhoz érve, hidegen elfordítja fejét és bemegy az első moziba, ahol van híradó és krimi, vagy haza­ballag és megnézi a tele­víziót. Nem szeretném, ha nagy­zási hóborttal vádolnának bennünket, ezért gyorsan leszögezem: dehogy aka­runk mi a mozival, még ke­vésbé a televízióval konku­rálni! Laptársainkra is ko­runkhoz illő tisztelettel, nem ritkán bizonyos irigy­séggel tekintünk föl. Csu­pán arról van szó, hogy önmagunk eddigi teljesít­ményét szeretnénk felül­múlni. Az Olvasótól tehát nem azt kérjük, hogy „szer­kezzen velünk", hanem ír­ja meg a véleményét a lapról, elsősorban a kifo­gásait, de persze azt is, ha valami történetesen meg­nyerte a tetszését. Ezeket az észrevételeket nemcsak megszívleljük, hanem a rendelkezésre álló helytől függően közöljük is. Olvasók tették szóvá pél­dául azt is, hogy bár a lap neve Világ Ifjúsága, az eddiginél nagyobb terje­delemben és főképp rend­szeresen kellene írni a magyar fiatalokról. Egyik leváíró ezt így fogalmaz­ta meg: „Kész röhej, hogy időnként csak arról tu­dom meg, hogy magyar folyóiratot olvasok, hogy magyarul írták bele a szö­vegeket.” (Kollár Bálint, Szeged) Ha Kollár Bálint végiglapozza a januári számot, bizonyára észreve­szi, hogy terjedelmes és korántsem elragadtatott levele nem került a sze­métkosárba, - mint felté­telezte - aminthogy mások levele sem kerülhet oda. Jó volna azt is tudni, mennyiben nyerte meg (megnyerte-e !) Olvasóink tetszését két új sorozatunk, a decemberben elkezdett „Atlantisz” és a most in­duló „Tudósok és kimplel­­lérek”, vagy: elég érdekes­nek találják-e a tájékozó­dás, a világra való kite­kintés érdekében megre­formált „Glóbusz” rova­tunkat, vagy: ki legyen a jövő hónap interjú-alanya, vagy... De nem sorolom, mert még néhány hasonló kérdés és kiderül, hogy is­mét megszületett a Nagy Ötlet Ami viszont ígéretünket il­leti, azt valóban komolyan vesszük. Elhatározásunk komolyságát bizonyítja, hogy januári számunk már jóval karácsony előtt nyom­dába került, következésként erős fogadkozásunkban az emelkedett szilveszteri hangulat még nem játsz­hatott szerepet. KODIFIKÁCIÓ Ez a hétköznapi szóhasználatban ritkán előforduló kifejezés 1970 má­sodik felében gyakran elhangzott a rádióban, televízióban, olykor láttuk leírva a Magyar Ifjúságban s más lapokban is. A szó maga törvényal­kotást, törvényszerkesztést jelent, amit gondolom, mindenki tud, aki valaha tanult latint. Persze, sokan nem tanultunk. Alighanem erre a mulasztásra vezethető vissza, hogy amikor először hallottuk a rádióban, „megalakult a kodifikációs bizott­ság”, felkaptuk a fejünket, az meg mi? A válasz valahogy így hangzik: A készülő ifjúsági törvényt előkészítő bizottság, amelynek tagjai: az Orszá­­gos Ifjúságpolitikai és Oktatási Ta­nács (a továbbiakban OIOT), a KISZ Központi Bizottsága, az Igazságügy Minisztérium, a SZOT, a Miniszter­­tanács Tanácsi Hivatala, a művelő­désügyi, a munkaügyi, az egészség­­ügyi, a honvédelmi és belügyminisz­térium, valamint az MTI képviselői, elnöke pedig dr. Markója Imre, az igazságügyminiszter első helyettese. Remélem, nem hagytam ki senkit a felsorolásból. Nos, ez a bizottság hivatott előkészí­teni az ifjúsági törvény tervezetét — figyelembe véve természetesen a már tavaly elkezdett és még néhány hónapig tartó országos vitában el­hangzó észrevételeket —, amely elő­reláthatólag az év végén kerül leg­főbb törvényhozó testületünk, az or­szággyűlés elé. A kormány és más állami, társadal­mi szervek korábban is hoztak már határozatokat az ifjúság körében végzendő munkáról, de külön ifjúsá­gi törvény mindeddig nem született. Most lesz. Mit jelent ez? Jelent-e valami elté­rést attól, amit megfogalmazott, mondjuk a kormány 1016-os határo­zata és más hasonló szándékú ren­delkezések? Föl­tétlen. Túl azon, hogy a Munka Törvénykönyvében, a csa­ládjogi törvényben, a honvédelmi, az oktatási, illetve a szakmunkásképzé­si törvényekben foglaltak továbbra is érvényben maradnak, az ifjúsági törvény összefoglaló képet ad az if­júságról, a társadalomban elfoglalt helyéről, megszabja az ifjúság joga­it és kötelességeit, de a felnőtt tár­sadalom kötelezettségeit is az ifjúság nevelésével kapcsolatban. Számos jel mutat arra, hogy a készü­lő ifjúság törvény fontos előrelépést jelent a párt ifjúságpolitikai célki­tűzéseinek megvalósításában. Ide sorolom a tavaly létrehozott OIOT-ot is, amely egyre magabiztosabban funkcionál mint a kormány tanács­adó, koordináló és ellenőrző szerve ifjúságpolitikai kérdésekben. Az OIOT, ez a napisajtóban megjelent híradásokból is kitűnik, jól kiegészí­ti a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tevékenységét, elsősorban az állami szervekben (minisztériu­mok, tanácsok, vállalatok stb.) vég­zett ifjúsági munka segítségével, ösz­­szehangolásával, de a rendelkezés­re álló anyagi eszközök, egyebek kö­zött a központi ifjúságpolitikai alap okos felhasználásával is. 1 631 000 December elején jártam utoljára a Parlamentben, egy sajtótájékoztatón, ahol Nádor György, az OIOT titkára ismertette a Tanács munkaprogram­ját, s néhány fontosabb tudnivalót az JANUÁRI INTERJÚNK LŐRINCZE LAJOST,­ a nyelvtudományok kandidátusát az elmúlt évben a Sík­nyányi Kyzműveltség fejlesztése terén végzett ismeretterjesz­tő munkájáért Állami díjjal tüntették ki. A Magyar Rádió és Televízió közvélemény kutató osztályának nemrég közölt jelentése szerint a legnépszerűbb rövid rádióműsor az „édes anyanyelvünk". (E műsor anyagaiból már könyv is született, amely rö­videsen harmadik kiadását is megéri.) Közel húsz esztendeje, minden vasárnap elénk tárja érdekes elemzéseit, nyelvünk szépségeiről és szep­­lőiről. Tartós sikere figyelemre méltó: minden bizonnyal azt a tényt igazolja, hogy az anyanyelv szeretete, megtanulása, javítása és bővítése milliók szívügye. Lőrincze Lajos nemrégiben bejárta a szomszédos országok és Amerika, Kanada magyarlakta területeit. Afféle utazás volt ez az anyanyelv körül. Arra kértük, ossza meg olvasóinkkal tapasztalatait. OLDOTT KÉVE Váci Mihály használta ezt a Tompa Mihálytól való szóképet a határain­kon túl élő szétszórt honfitársaink­kal kapcsolatban. Emlékezetes cik­kében, a sorok mögött is ott rejlett a kérdés: Hogyan lehetne az „oldott kévét” összetartani? A „KÉVEKÖTÉS” legfontosabb mozzanata a nyelvvédő munka. Ho­gyan fogalmazhatnánk meg felada­tát a külföldön élő magyarság körében? — Azt hiszem, ezzel az egy szóval: nyelvmegőrzés. MIT TAPASZTALT, mennyire él nyelvünk megőrzésének szándéka a külföldön élő magyarokban? Ápol­ják-e eredetük emlékezetét, ifjúsá­guk élményeit, felnőtt éveik honvá­gyát, gondolatait, annak a hazának szellemét, amely csak lelkükben él? — Szinte mindenütt találkoztam ezzel a vággyal, törekvéssel. Azon­ban számos akadály gördül nyel­vünk fennmaradása, művelése elé. Különösen Amerikában, ahol meg­lehetősen izolálva élnek egymástól a magyar nyelvet beszélők. Ezért is­

Next